Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-03 / 257. szám

14 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 3., KEDD SPORTTÜKÖR Aranyba mártózott a Vastigris A Vastigris csapata soro­zatban harmadszor szer­zett aranyérmet Egerben a 6. Honvéd Városi Baj­nokság idén 17 együttest számláló mezőnyében. Munkatársunktól kispályás foci - Néhány ap­róbb esetet leszámítva különö­sebb probléma nélkül zajlott a 6. Honvéd Városi Bajnokság, ami­ért ezúton is köszönetét mondok a résztvevő csapatoknak - kezd­te szavait Szicsák István, a ren­dező Egri Honvéd Sport Egye­sület (EHSE) versenybizottságá­nak vezetője a Vörös Rák étte­remben tartott évzáró ered­ményhirdetésen. - Bízom ben­A Vastigris vezetőjeként Sas Béla (jobbra) immár harmadik éve veheti át az aranyérmeket A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon ne, hogy 2010-ben is lesz mó­dunk Honvéd-bajnokság indítá­sára. Akkor üzenhét csapat ese­tén egy osztályban zajlanának a küzdelmek, ha viszont ennél több gárda jelentkezik, két cso­portban versenyezhetnének az együttesek. A bajnoksággal to­vábbra is a tömegsportot szeret­nénk erősíteni, lehetőséget biz­tosítva azoknak az amatőr spor­tolóknak, akik kikapcsolódás gyanánt szeretnének egy jót fo­cizni - fogalmazott Szicsák. Idén tizenhét együttes részvé­telével zajlottak a küzdelmek. A Vastigris sorozatban harmadszor hódította el a bajnoknak járó ser­leget, a címvédő ősszel minden mérkőzését megnyerve, meggyő­ző fölénnyel utasította maga mö­gé a második helyezett Napfény SC gárdáját. Aképzeletbeli dobo­gó harmadik fokára a Békafütty- All in csapata állhatott. Különdíjban részesültek a következők. Legjobb játékos: Fenyves Balázs (Békafütty-All in); legjobb kapus: Kállai Lász­ló (Vastigris); gólkirály: Sza­mosi Gábor (Nagyvisnyó) ,56 góllal; legsportszerűbb csapat: Egri Honvéd SE; legjobb játék­vezető: Birincsik József; legidő­sebb játékos: Eisert Árpád (Agria Papír) 66 éves. ■ A bajnokság végeredménye 1. Vastigris 32 28 1 3 146-39 85 2. Napfény SC 32 21 5 6 114-60 68 3. Békafütty-All in 32 22 1 9 116-61 67 4. HMB 32 19 6 7 107-69 63 5. Ágiikon 32 17 6 9 95-79 57 6. Bumeráng 32 18 212 119-66 56 7. Police 07 32 17 510 116-75 53 8. Na^visnyó 32 17 5 10 129-108 53 9. Oil Benzinkút 32 12 5 15 97-103 41 10. Autoland 32 12 4 16 85-108 40 11. Napló '88 Bt 32 12 3 17 76-99 39 12. Agria Papír 32 10 319 77-110 33 13. Dupla Ász 32 9 518 64-97 32 14. Anobis 32 8 3 21 60-122 24 15. Tito Bulls 32 4 5 23 62-168 17 16. Egri Honvéd 32 4 2 26 58-128 14 17. E-Therm kizárva Penny**, MARKET VÁLLALJON RÉSZT ÖN IS SIKEREINKBEN! Vállalatunk, a Penny Market Kft. ( www.penny.hu ) Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, jelenleg 176 üzletet üzemeltetünk országszerte Most a GYÖNGYÖSI és JÁSZAPÁTI üzletünkbe az alábbi munkakörbe keresünk munkatársat: ÜZLETVEZETŐ Feladatok: az üzlet teljes körű vezetői feladatainak ellátása (készletgazdálkodás, elszámolások, az üzlet csapatának irányítása, vásárlói reklamációk kezelése), az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, képzése. Amit Ön nyújthat nekünk: élelmiszer-kereskedelmi végzettség, szakmai tapasztalat követelmény, vevőorientált szemlélet, ápolt megjelenés, vezetői munkakörökben vezetői tapasztalat és szervezőkészség, pontosság, alaposság, az adott munkakörhöz mért állóképesség. Amit mi kínálunk Önnek: változatos, érdekes munka, versenyképes, teljesítményösztönző jövedelem, hosszú távú, biztos munkahely, szakmai elörelépési lehetőség, családias csapat. Kérjük, hogy fényképes ónéletrajzát az üzlet és a munkakör megjelölésével a megjelenéstől számított két héten belül szíveskedjen megküldeni társaságunk központjába az alább megadott címre. Hálózati egységeinkben leadott önéletrajzokat nem áll _ módunkban adatbázisunkban rögzíteni Penny Market Kft., Merk Rita HR generalista 2351 Alsónémedi Pf. 12, e-mail: job@penny.hu • Fax.: 06-29-339-353 ~ HEVESI HÍRLAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető igazgatója Föszerkesztö-kiadóigazgató: VARGA OTTÓ Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634. fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644. fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 2100 Ft negyedévre 6300 Ft fél évre 12600 Ft egy évre 25200 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda, Gyöngyös, Fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: ASNY0MDA KFT Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. t ■■■■k. Online-árverés > Csúcstermékek r r | CSUCSQrOn: www.topaukdo.hu — Licitáljon a legjobb áron! Indul a TOPAUKCIÓ! ^ 15 megye termékajánlata % több mint 1200 termék \ több mint 100 millió Ft összérték % 24 termékkategória Csúcstermékek akár 50%-os áron! November 4-én 9 órától licitálhat! www.topauktio.hu 4* aukdó időtartama november 4-16 Az egri pólós fiúk 26 góljára csupán három válasz érkezett labdarúgás NB III., Mátra-csoport Az Uló-os korosztály 9. forduló­jának megyénkben vonatkozású eredményei: Püspökladányi LE - Gyöngyö­si AK 2-0 (2-0). Kiállítva: Dan G. (Püspökladány) a 76., ill. Kovács K. (Gyöngyösi AK) a 70. perc­ben. RAFC - Egri FC 2-2 (1-1). G.: Kéri B., Aux R. Balassagyar­mat SE - Hevesi LSC 0-2 (O-O). G.: Csontos Zs. 2.10. forduló: He­vesi LSC - Jászberény 2-3 (1 - 2). Gyöngyösi AK - Balassagyar­mat 8-2 (3-0). G.: Laczkó A. 3, Fótos L. 2, Sinka D., Csiszár B., Danyi B. Egri FC - Püspökladány 3-6 (3-3). U19, 9. forduló: Püspökladá­nyi LE - Gyöngyösi ÄK O-O. RAFC - Egri FC 1-3 (O-l). G.: Halász M., Nagy B., Harangozó G. Balassagyarmat SE - Hevesi LSC 9-2 (4-0). G.: Burai A., Nejkov G. 10. forduló: Hevesi LSC - Jászberény 2-8 (1-3). Gyöngyösi AK - Balassagyar­mat 5-1 (2-1). G.: Marosi J. 3, Czene L. 2. Egri FC - Püspökla­dány 1 -3 (1 -2). G.: Vona Á. Röplabda Országos Serdülő Kupa Sl-ES CSOPORT, 1. TORNA, Gödöllő Eredmények: Agria RC-EVSI - MVSC-MISI0-3 (-22, -25, -22). NRK Nyírsuli - Agria RC-EVSI 3-1 (16, -24,16,18). A negyedik résztvevő Gödöllő RC csapatánál a játékvezetők nem találták rendben a játéko­sok sportorvosi igazolását, így ők nem léphettek pályára. Az Agria RC-EVSI csapatában az alábbi játékosok szerepeltek: Jékli Boglárka, Pap Dorottya, Mérkőy Mira, Mérkőy Vivien, Benedek Júlia, Kovács Lilien, Pliska Virág, Benedek Dorottya, Mocsári Réka, Barta Anna. Edző: Vajda Tiborné. A 2. forduló mér­kőzéseit november 7-én Nyír­egyházán rendezik. Vízilabda Országos UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG Ifjúsági, fiúk: ZF-Eger - OSC 9-6 (2-2, 2-1,3-1,2-2). Gd.: Mada­ras M., Takács J., Lőrincz B., Ja­kab D. 2-2, Bernáth B. ZF-Eger - Szeged 9-7 (2-3, 3-3, 3-0, 1 -1). Gd.: Madaras M. 4, Takács J., Jakab D. 2-2, Balogh G. Az él­csoport: 1. ZF-Eger 12 pont, 2. Szolnok 9, 2. UVSEI. 9. Serdülő, fiúk: ZF-Eger - OSC 7-7 (0-2, 5-3, 0-0, 2-2). Gd.: Buttinger 3, Lőrincz B. 2, Pál K., Batki B. ZF-Eger - Szeged 7-11 (1-3, 2-1,2-4,2-3). Gd.: Homa A. 3, Hangrád B. 2, Pál K., Lőrincz B. Gyermek, fiúk: ZF-Eger - OSC 26-3 (7-0, 5-1, 9-1, 5-1). Gd.: Hornyák O., Halmos R, Kent Inoue 5-5, Zalánki G. 4, Fried G. 3, Pócsi M. 2, Borbás B., Nyeste P. ZF-Eger - Szeged 7-3 (0-1, 3-0, 1-2, 3-0). Gd.: Hor­nyák O. 4, Halmos R, Zalánki, Kent Inoue. Serdülő, lányok: Szentes - ZF- Eger 25-7 (7-1, 5-2, 6-3, 7-1). Az egri góldobók: Parádi Klaudia 5, Vályi Fanni 2. ■ HEOLhu További friss sporthíreket, képgalériákat, keressen a HEOLhu hírportálon. 1 é I i a díjkiosztó Az egri Honvéd-bajmjkságban idén tizenhét csapat játszott egymással

Next

/
Thumbnails
Contents