Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-12 / 265. szám

10 2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK • XX. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM MOZAIK ALYSON HANNIGAN, A CSAJOZOS FILM EGYIK SZEREPLŐJE TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON Szavazzon rám! WWW. HEOL.hu Több milliót is érhetnek az ellopott ékszerek Jelentős értékű zsákmányra tett szert az a betörő, aki egy dem- jéni lakóházat szemelt ki a bűn- cselekmény elkövetéséhez. A tettes a ház ajtajának befe- szítése után jutott be az épület­be, valamikor kedden a reggeli órákban, majd a lakásból több ékszerrel és készpénzzel távo­zott. A károsult elmondása sze­rint az értékes tárgyak összérté­ke mintegy 3,6 millió forintra te­hető, míg készpénzből 60 ezer forintot tulajdonított el a betörő - tájékoztatta lapunkat az eset­ről a megyei rendőr-főkapitány­ság szóvivője. Az ügyben az Egri Rendőrka­pitányság indított eljárást isme­retlen tettes ellen. ■ Az egri középiskolások jól ismerik anyanyelvűket A minap rendezték meg az „Édes anyanyelvűnk” nyelv- használati verseny országos döntőjét Sátoraljaújhelyben. Az idén ünnepeljük a „széphalmi mester", Kazinczy Ferenc költő, író, nyelvújító születésének 250. évfordulóját, így lett az idei esz­tendő a Magyar Nyelv Éve. A leg­jobbak Sátoraljaújhely város pla­kettjét kapták meg. Hevesből szakközépiskolai kategóriában Szabó Brigitta, az Andrássy György Közgazdasági Szakkö­zépiskola diákja (felkészítő: Ko­vács Jánosné), gimnáziumi ka­tegóriában Taray Bianka, a Gár­donyi Géza Ciszterci Gimnázi­um tanulója (Ballagóné Cser­nyák Éva) nyerte el a díjat. ■ Név: Brossai Judit Település: Recsk Foglalkozás: hallgató (Eszterházy Károly Főiskola) SZUPEREXPRESSZ ABLAKSZIGETELÉS szilikonos profilgumi­val! Már 15 éve! Nincs többé huzat-por- zaj! Tel.: 36/463-368, 30/399-4351--------------------------------------------------------*245385* CERAGEM továbbra is, várakozás nélkül! Bérletlehetőség! Időpont-egyeztetés: 20/331-5377---------3-----—----------------------------------*251145* T ISZTÁNLÁTÓ fiú jósol a Gábriel Orakulum-ban Egerben. Mindent tudni akar? Segítségre van szüksége? Most be­vezető áron. Hanna 30/439-2069 ____________________________________*253435* H AGYATÉKBÓL használt cikk vás. 30/322-9947-----------------------------------------------------*245481* TŰZIFA kedvező áron eladó. 20/9980- 188--------------------------------------------------------*245680* GYÓGYÁSZATI SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ! Vérnyomásmérő, masszírozok, légtisztító, KOSMODISK, karkötők! Eger, Csiky S. 15. www.gyogytech.hu —------- *248259* A JÁNDÉKOZZON masszázskártyát. 30/244-1760--------------- *251172* TŰZIFA akció közvetlen termelőtől. Meg­rendelhető cser, tölgy, akác, bükk. Teké- zett tűzifa 1700 Ft/q, konyhakész tűzifa 1800 R/q. T: 20/349-1459--------------------------------------------------------*251653* Újra HírlapSzínház. Ebben az évadban is friss hírekkel jelentkezik a HírlapSzínház. A sorozat november 16-án este 7 órától indul újra. A Gárdonyi Géza Színház társulata eddig ötször állt nézők elé, hogy újsághíreket elevenítsen meg a stúdiószínpadon. Máté Gábor rendező egyedülálló ötlete az előző Pécsi Országos Színházi Találkozón is zajos sikert aratott a szakma és a közönség körében. Képünkön egy jelenet az elmúlt évad második HírlapSzín- ház-i produkciójából, melyen Ötvös András, Mészáros Máté, Mészáros Sára, Járó Zsuzsa, Bányai Miklós és Kaszás Gergő látható. Ésszerű takarékoskodás országszerte o az OTP Észpénz Pontokon Évtizedes hagyomány, hogy október utolsó munkanapja a Taka­rékossági Világnap dátuma, amelyet az OTP Bank az idei évben az egész ország területére kiterjedő programsorozattal ünnepel. A jelen gazdasági helyzetben egyre fontosabbá vélik a takaré­koskodás, a megtakarítások szerepe nő, és a hitelintézet tapasz­talatai szerint az ügyfelek is egyre tudatosabban foglalkoznak pénzügyeikkel. Az OTP Bank számára kiemelt cél, hogy a lakosságot minél _ szélesebb körben tájékoztassa, ezért a Világnap keretében or- | szágszerte 31 helyszínen, az OTP Észpénz Pontokon várja az | érdeklődőket takarékossági tippekkel, megtakarítási tanácsokkal, ~ nyereményjátékkal október 29. és november 14. között. Találkozzunk a legközelebbi Észpénz Ponton november 12-13- án Egerben, a Széchenyi u. 2. szám alatti OTP bankfiók előtt! További információk: www.eszpenz.net JISBBGE® www.astronet.hu SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Anyagi helyzete kissé javult, de még nem eléggé. Igaz, hogy vá- raüan bevételei növekednek, de mindenre, luxus holmik­ra azonban mégsem elég. nyilas (XI.23-XII.21.). Hangulata nem az igazi. Régi ismerő­sével hozza össze most a sors, akit pedig nem ked­vel, vagy akire féltékeny. Párja viszont mindenképp ragaszkodik Önhöz. bak (XII. 22-1.20.). Egyes problé­mák maguktól megoldód­nak, de újak is adódhatnak, amelyek viszont lassítják az előrehaladást. Kedvező ez a mostani az időszak a szere­lemre. Vízöntő (1.21-11.20.). Rengeteg energiát kap a csillagoktól, most regenerálódhat, feltöl­tődhet. Fizikaüag teljesen megújul. Kellemes időt tölt­het kedvesével. halak (II. 21-111.20.). Érdekes, iz­galmas emberek társaságá­ba kerül, ha Ön áll a közép­pontban. Életkedve és opti­mizmusa megnő. Barátaitól sok szeretetet kap. kos (III. 21-IV. 20.). A kedvező csillagállás hatása alatt ma elkészítheti a hosszú távú terveit. Érzelmi élete is - szerencsére kiegyensúlyo­zott. Mindenre van most elég energiája. bika (IV.21-V.20.). Lelkesedéssel keresi az új élményeket, sze­retne kiszabadulni a hétköz­napok egyhangúságából. El­képzelhető, hogy új szerelmi kapcsolata kezdődik. ikrek (V.21-VI. 21.). Minden ter­vei szerint alakul, sikereket könyvelhet el. Szüksége van arra, hogy ügyeljen egészsé­gére. A csillagok sokat ígérő szerelmet jeleznek. rák (VI.22-VII.22.). Olyan értesü­léseket szerez, amelyek óva­tosságra intik. Mielőtt indu­latában meggondolatlansá­got követne el, terelje másfe­lé a gondolatait. Tegye, amit tennie kell. oroszlán (VII.23-V1II.23.). Elége­detlenséget tapasztal, amely káros, mert így lehetetlen to­vábblépnie. Ha megbántott valakit, kérjen tőle bocsána­tot. Legyen ma figyelmes. szűz (VIII. 24-1X23.). Valaki a há­ta mögött valótlanságokat terjeszt Önről. Próbáljon meg találkozni és beszélni a „hírforrással”. Igyekezzen megérteni a motivációit. MÉRLEG (IX 24—X. 23.). Egy Ön ál­tal haszontalannak tartott öt­lethez valaki pénzt kér. Ter­mészetesen el fogja utasítani a kérést, mert ellenkező esetben végül is nagyobb veszteség fogja érni, mint gondolná. ■ünaRTHea Idézet „Higgyünk a jóban, a szépség­ben, s talán minden jóvá és széppé válik, ha őszinte szív­vel hiszünk benne.” (G. Hajnóczy Rózsa) Vidám percek ANYAGI CSŐD Egy házaspár a teljes anyagi csőd szélén áll. Beszélgetnek róla, hogy mivel lehetne pénzt keresni. Az asszony felsóhajt:- Nincs más lehetőség, el kell mennem prostituáltnak. A férj nagy nehezen beleegye­zik. Az első munkanap után hazajön az asszony, és büsz­kén mutatja a keresetét:- Nézd, drágám, máris keres­tem 12 ezer 100 forintot!- És ki volt az a szemét, aki csak 100 forintot fizetett?- Mindannyian. Gyerekszáj HUZAT van Lalit megkéri az óvó néni:- Légy szíves, csukd be az aj­tót, mert huzat van! Mire odaér, a szél becsapja az ajtót. Mire Lali: —Na, ez is jól becsapta magát! i L k

Next

/
Thumbnails
Contents