Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-11 / 264. szám
2009. NOVEMBER 11., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Sérült emberek önzetlen segítőit tüntették ki Gyöngyösön A szociális munka napja alkalmából rendeztek tegnap Gyöngyösön városi ünnepséget, ahol átadták az önkormányzat képvi- selő-testülete által 2003-ban alapított „Gyöngyös Város Szociális Ügyéért” kitüntetést. Az alapító okirat szerint az elismerésből évente egy adományozható, amit az idén Vetula Zsoltné, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának (ÉNO) vezetője kapott meg. ■ Az ünnepségen átadták a napokban alapított Elfogadás Djjat. A méltatás szerint a kitüntetettet az elmúlt húszéves munkája során tanúsított példaadó önzetlensége, valamint szakmai alázata tette alkalmassá a városi díjra, ami emlékplakettel, oklevéllel és pénzjutalommal jár. Az ünnepségen idén először adták át a napokban alapított Elfogadás Díjat, amit helyi civil- szervezetek és alapítványok, valamint magánszemélyek és vállalkozók hoztak létre. Gáspár Géza szobrász alkotását, a női alakot ábrázoló bronzszobrot évente egy olyan magánszemély vagy szervezet kaphatja meg, amely önzetlen támogatásáról tett tanú- bizonyságot, segítve ezzel a sérült embereket. Az alapítók elsőként Hiesz Györgyöt, Gyöngyös polgármesterét tüntették ki az elismeréssel, aki több éve magánemberként és hivatalból is segítette a fogyatékkal élők társadalmi befogadásának ügyét. A városi ünnepségen a polgármester elmondta: az önkormányzat azt tervezi, hogy jövőre mintegy negyven sérült embernek biztosít majd munkát. ■ J. M. Horváth Norbert (képünkön) szerint a másfél méter mély gödör - amit az esőzések nyomán ellepett a víz - nem bizonyítja, hogy nincsenek itt holtak Honvédsír holtak nélkül pályaudvar A hagyományőrzők szerint indokolatlan a sietség Elvileg megnyugodhatnának a hatvani hagyomány- őrzők: a vizsgálatok szerint nincsenek holtak az 1849-es honvédsír alatt. Tari Ottó Elkezdődtek a hatvani új autóbusz-pályaudvar építésének az előkészítő munkálatai. A víztorony melletti helyszínen már elvégezték a lőszermentesítést, jelenleg pedig a nagyközép nyomású ivóvízvezeték kiváltása, illetve arrébb helyezése zajlik. Elbontják majd a régi katonai rakodórámpát, valamint az útban lévő vágányokat is. Ezt követően kezdődhet a talajszint kiegyenlítése. A városi hagyományőrzőket - mint arról beszámoltunk - mindezek kapcsán a területen lévő 1849-es honvédsír jövője foglalkoztatja leginkább. Egyrészt azért, mert még mindig nem biztosak abban, hogy nincsenek elhunytak a kis sírkert alatt, másfelől szeretnék, ha az emlékmű a jövőben is méltó helyen fogadhatná az emlékezőket. Az illetékesek szerint viszont ma már csaknem százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy e helyen nem takar hősi halottakat a föld. Révész Péter, a polgármesteri hivatal gazdasági főosztályvezetője elmondta: korábban a levéltári iratok sem utaltak arra, hogy a hatvani csatában elesett honvédtisztek - és egyes források szerint több császári katona - nyughelye lenne a terület, de az elvégzett röntgenes vizsgálatok sem mutattak ki emberi maradványokat. Ezek után lebontották a honvédsírt, s elemeit a polgármesteri hivatalba szállították. Újbóli felállítására jövőre kerül sor, várhatóan a régi helyétől pár száz méterre, a körforgalom mellett, ahol díszparkot alakítanak ki e célból. Korábban Érsek Zsolt polgármester úgy vélte: a város fontosnak tartja az emlékhely megőrzését. Évről évre itt tartják az 1849. április 2-i hatvani diadalra történő ön- kormányzati megemlékezést, október 6-án pedig a civilszervezetek gyújtanak itt mécsest. A Hatvaniak a Nemzetért Egyesület (HANEM) nemcsak itt emlékezik, de tagjaik - önkéntes vállalásuknak eleget téve - öt esztendő óta gondozták is a kertet. Horváth Norbert alel- nök elmondta: számukra nem meggyőző, hogy csak másfél méteres mélységben bontották fel a talajt, mivel ettől mélyebbre is temethették a halottakat. Méltatlannak tartják, hogy a HANEM képviselőit nem hívták el a feltáráshoz, noha korábban megegyeztek az önkormányzat illetékeseivel, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást, ha új ismeretek birtokába jutnak. Szerintük ■ A röntgenes vizsgálatok sem mutattak ki emberi maradványokat. jól jellemzi a sietséget, miszerint az egyik tagtársuk a munkába menet vette észre, hogy szinte az egyik pillanatról a másikra eltűnt a műemlék. A HANEM szeretne betekinteni a dokumentumokba annak ellenére, hogy meglátásuk szerint a munkálatokat végző cég egyébiránt körültekintően járt el. Horváth Norbert azt sem tartja kizártnak, hogy országos fórumokon is hangot adnak említett észrevételeiknek. Lapunk is megpróbált utánajárni annak, hogy valóban lehetnek-e hősök a sírban. A helytörténészek többsége úgy tudja, embereket nem temettek erre a helyre, viszont kutatásaik szerint a 3. számú főút építése során talált csontmaradványokat a környéken hántolhatták el. Önerőből kezdték meg a munkálatokat: jövőre átadják a buszpályaudvart hatvan akár már novemberben aláírhatja a támogatási szerző dést a pályaudvar (képünkön a látványterve) megépítéséhez szükséges 770 millió forintos állami támogatásra. Siker esetén a beruházást 2010 augusztusában átvehetik az utasok - tájékoztatott Érsek Zsolt polgár- mester. A projektet az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretéből finanszíroznák. A jelenleg zajló előkészítési munkákat az önkormányzat az idei költségvetésében elkülönített 200 milliós önerős részéből fedezik. Ez - sikeres pályázat esetén - költségként leírható. Az állami támogatást az első körben már meg ítélték Hatvannak, a polgár- mester szerint a második forduló szinte formalitás. Nagy baj lenne, ha mégsem kapnák meg a pénzt, de erre egyelőre nem is mernek gondolni. A diákok már otthon érzik magukat az Európai Unióban A Heves Megyei Europe Direct Információs Pont az úgynevezett Európa-tanteremmel rendelkező iskolák részére szervezett találkozót, ahol 4-8. osztályos tanulók vettek részt Zagyvaszántón, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában. A különleges és igen hasznos rendezvényen a tanulók négyfős csapatokban bizonyíthatták tudásukat az Európai Unió intézményrendszerérői, azok pontos működéséről, és természetesen az egyes tagállamokkal kapcsolatos ismeretekről is. Minden egyes csapat előzetes feladatként egy-egy uniós országot mutatott be a közönség előtt, számítógépes prezentációjuk rendkívül színvonalas volt. A vetélkedő során egyebek mellett a tagállamok zászlóit, himnuszait, címereit és az egyes országok nevezetes helyeit kellett felismerniük. De bizonyították tudásukat a gasztronómia és a földrajz, valamint az irodalom terén is - mondta el lapunknak Misz- né Mestellér Zsuzsa, a rendező Heves Megyei Europe Direct Iroda vezetője. ■ Eddig 28 Heves megyei oktatási intézmény csatlakozott a hálózathoz. A versengést a házigazdák nyerték meg, így a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola tanulói vehették át az első helyezetteknek járó jutalmakat. Másodikként a noszvaji Összevont Közoktatási Intézmény novaji Gárdonyi Géza Tagiskolája, harmadikként pedig a rózsaszent- mártoni Móra Ferenc Általános Iskola csapata végzett. Az EU-kommunikáció kiemelt célcsoportja a fiatal korosztály, s természetesen maguk az oktatási intézmények. A 2000-ben Boconádon elsőként létrehozott „Európa-tanterem” kedvező fogadtatása alapján megindult az EU-tantermek láncolatának kialakítása, Heves megye iskoláiban sorra jöttek létre hasonló, a diákok, a szülők, a pedagógusok és a helyi közösség együttműködését erősítő helyiségek. A hálózathoz - mely elnyerte az Európai Régiók Gyűlése kommunikációs díját - eddig 28 intézmény csatlakozott, részvételükkel találkozókra, szabadidős rendezvényekre kerül sor. ■ K. J. Kerecsendi rászorulók kaphatnak olcsó tüzelőt Idén is lesz lehetőségük a kerecsendi rászorulóknak kedvezményes tüzelőhöz jutni. AzVin- kormányzat vezetése tavaly szervezett először ilyen jellegű akciót, s most folytatják. A település polgármestere, Sári László az elmúlt télen gondolt egyet, és felvette a kapcsolatot a Bükkábrányi Bányaüzem vezetésével. Az egyeztetést követően a fagyos hónapokban több szerelvény jó minőségű lignit indult el a településre, amelyhez a rászoruló lakosság önköltségi áron juthatott hozzá. A település vezetőjétől megtudtuk, az akciót napokon belül folytatják. Szándékai szerint még e hónapban megérkezik a tüzelő egy része, ráadásul a szállítást ingyen vállalta egy helyi vállalkozó. A falopások visszaszorítása érdekében az önkormányzat az Egererdő Zrt. Egri Erdészetének vezetőjével is tárgyalt. Abban állapodtak meg, hogy a jelentkezők kedvezményes akció keretében - igaz, korlátozott mennyiségben, de legálisan - gyűjthetik az erdészet területén a lehullott gallyat. A községvezetőtől azt is megtudtuk, hogy amint a lignitutánpótlás megérkezik a községbe, azt a hét két napján vásárolhatják majd meg a rászorulók. A mérés és az elosztás egy helyben működő farm telephelyén zajlik majd. ■ A. Ma ünnepli 70. születésnapját Atkáron SOPLINSZKI JÁNOS Ez alkalomból köszönti felesége, lánya, veje, fia, menye és 4 unokája. Most felejts el minden bánatot és rosszat Hisz ez a nap nem másról szól, mint Rólad. Ma van a születésnapod, légy hát nagyon boldog. Az elmúlt 70 évre mosolyogva gondolj. Ha néha nehéz és kegyetlen is az élet Erezd, hogy nagyon sokan szeretnek Téged. Szívből köszönt a családod, légy hát nagyon boldog. Az eljövendő sok-sok évre mosolyogva gondolj. T7' V Sok-sok. szeretettel és tisztelettel köszöntjük ezúttal is SZŐLLŐSI ISTVÁNT és nejét, NAGY MÁRIÁT Sarudon 50. házassági évfordulójuk alkalmából! Szerető családotok 3gye emlékezetesebbé legszebb ünnepét! Bővebb információért hívja a 36/513-627-es telefonszámot. Szerezzen örömet családjának és önmagának! Esküvői, születésnapi, névnapi és házassági évfordulós jókívánságaival örvendeztesse meg szeretteit! H * i I I á