Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-30 / 254. szám
5 4 Átk K';í 200?). OKTÓBER 30., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE ^Spintható terem: a látássérülteket új szobában várják a múzeumban A gyöngyösi Mátra Múzeumban újonnan megnyílt természettudományi pavilonban - az esély- egyenlőség jegyében - berendeztek egy úgynevezett „tapintható termet" is, ahol a vakok és gyengénlátók megérinthetik a kiállított tárgyakat. Dr. Fűköh Levente, a múzeum igazgatója ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tapintható terembe nem csupán a látássérültek mehetnek be. - A speciális oktatószobát bárki látogathatja, és mi szeretnénk, ha azok a diákok is kipróbálnák, akiknek egyébként semmilyen gond nincs a látásukkal. Ők bekötött szemmel, szintén tapintással tájékozódnának, ugyanúgy, ahogy a vakok és gyengénlátók. így az egészségesek is megismerhetnék, hogyan élnek a látássérültek - tette hozzá az igazgató. ■ Az „A” szolgálati csoportból mindenki örül a sikernek. A vegyesváltó tűzoltó tagjai büszkén viselik a méltán megérdemelt bronzérmet. Tűz és víz már nem akadály úszás A világbajnok is elégedett a gyöngyösi csapateredménnyel Szemüveggel és nagyítóval is támogatnak Tavaly döntött úgy a gyöngyösi Lions Klub, hogy segíti a rossz anyagi helyzetű csökkentlátók szemészeti eszközhöz jutását. Októberben, a fehér bot napján dr. Elek Ilona szemészorvos vizsgálta meg azokat, akiknek leginkább szüksége lenne a támogatásra. Dr. Lukács Tóth Gyula, a klub elnöke kifejtette: e célra idén 400 ezer forintot áldoz az alapítványuk. Egy ingyenes vizsgálatot követően mérlegelik majd, mely betegeken tudnak segíteni, s milyen mértékben. Az egyik érintett, Berecz Józsefné például a mindennapokban igencsak férje segítségére szorul: elmondása szerint a konyhában is őt kell megkérnie, nézze meg, megpi- rult-e már a hagyma az aznapi ebédhez. A vizsgálathoz kapcsolódó bemutatón az is kiderült: az új, digitális látásjavító berendezésekre 20 ezertől egészen 550 ezer forintig lehet költeni. ■ HEOL.hu A további híreket, információkat és képgalériákat a térségből keresse a HEOLbu hírportálon. Azon szinte már senki nem csodálkozik, hogy ha Vilhelm Szilárd elindul egy versenyen, akkor azt megnyeri. így történt ez most is, ám immár közös is a siker. Juhász Marianna A búvárúszó tűzoltóhoz egy fővárosi megmérettetés erejéig kollégái is csatlakoztak, és együtt állhatták a dobogóra. A gyöngyösi tűzoltóság „A” szolgálati csoportjának négy tagja gondolt egyet, és társuk, Tóth József őrnagy (képünkön), a Gyöngyösi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka nagy jelentőségűnek tartja, hogy a gyöngyösi csapat meghívást kapott az ország legnagyobb állománnyal rendelkező tűzoltóságának versenyére, és ott kiemelkedő eredményeket értek el. - Büszkék vagyunk az egyéni aranyérmekre és a váltóban megszerzett bronzra is. A fiúkat teljesítményükért lehetőségeinkhez mérten szeretnénk majd jutalmazni is. Pluszszabadságot mindenképpen megérdemelnek a versenyzők, és ha tudjuk, anyagi elismerésben is Vilhelm Szilárd nyáron Oroszországban megszerzett aranyérmes sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, hogy többen is versenybe szállnak a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) által szervezett úszóversenyen. A hét elején még senki nem sejtette, hogy egyéniben és vegyes váltóban is érmesek lesznek.- A fiúk jól úsznak, és mindent megtettek, hogy a legjobb formájukat hozzák, hiszen a verseny előtt két héttel csatlakoztak hozrészesítjük majd őket. Külön öröm, hogy a tűzoltóink nem csak a szakmai versenyeken, hanem a fizikai állóképességet javító megmérettetéseken is helyt tudnak állni. zám, így közösen tudtunk edzeni. De őszintén megvallva nem hittem volna, hogy dobogósok leszünk váltóban is, hiszen én sem voltam csúcsformában, mostanában csak szabadidőmben úsztam. A mezőny pedig erős volt, voltak ellenfeleim bőven, annak ellenére, hogy én már profi vagyok - összegzett Vilhelm Szilárd, aki szintén komolyan vette a budapesti megmérettetésre való felkészülést, pedig ő most éppen az uszonyos- és búvárúszó-világbajnokság után járó jól megérdemelt pihenését tölti. Ennek ellenére 100 és 200 méter egyéni mellúszásban is aranyérmes lett. A Gyöngyösi Hivatásos Ön- kormányzati Tűzoltóság csapatának négy tagja, Czímmer Zoltán és Hordós Dániel őrmester, valamint Farkas Tamás törzs- zászlós és Vilhelm Szilárd törzs- őrmester úgy érzik, a 4x66 méteres vegyes váltón elnyert bronzérem megért minden fáradozást és felkészülést Igaz, a búvárúszó-világbajnok tavaly már egy arany- és egy bronzérmet elhozott a fővárosi versenyről, ennek ellenére a dobogós harmadik hely különösen nagy öröm, hiszen a mátraaljai parancsnokságról most először úsztak csapatban is a tűzoltók. Sőt a gyöngyösieknek - akik labdarúgásA nyilvánosságért mindig kólával fizetnek A gyöngyösi tűzoltóságon a médiában való szereplésnek bizony ára van: a laktanyában szinte már hagyomány, hogy ha valaki arcképével szerepel a sajtóban, akkor kólát kell vinnie a kollégáinak. Természetesen az „A” csoport minden tagja nagyon büszke a dobogós úszókra, de az arany- és bronzérmesek nem minden szándék nélkül szerették volna, ha fotónkon mindannyian szerepelnek. A dolog pikantériája, hogy amikor a tűzoltók a reggeli gyakorlat előtt összeálltak a fotózásra, éppen akkor egy kólaszállító kisteherautó gördült be a parancsnokság előtti parkolóba, hogy megforduljon. ban és tűzoltósportban is rendszeresen versenyeznek - csapatban ez a bronzérem az idei legjobb eredménye. Vilhelm Szilárd, akit október 23. alkalmából soron kívül törzs- őrmesterré léptettek elő, hozzátette: az úszóverseny is bizonyítja, hogy a tűzoltóság „A” csoportjának tagjai nem csak hivatásukkal kapcsolatban tudnak összhangba kerülni. A munkán kívüli közös célok is fontosak, erősítik a közösséget, éppen ezért amikor csak lehet, segítik egymást. ▲ A parancsnok is örül és büszke az úszókra ■ A gyöngyösi tűzoltóságnak csapatban az úszással megnyert bronzérme az idei legjobb eredménye. HÍRSÁV Gyertyagyújtáskor változik a forgalmi rend abasár Mindenszentek napján, vagyis november 1- jén a fennakadások elkerülése végett a faluban lévő Temető utat ideiglenesen egyirányúsítják. A forgalomváltozás csupán egy napig lesz érvényben, ekkor a Ságvári út felől a Petőfi út irányába haladhatnak majd a megemlékezők. Minősítésre készül a városi kórus gyöngyös A Cantare Városi Vegyeskar minősítő hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők október 31-én 18 órától a Kolping Házban. Művészházaspár munkái a Fő téri galériában gyöngyös November 5-én 17 órakor nyitják meg a Fő téri galériában Karászi Judit és Beregszászy Tamás képzőművész-házaspár festmény és tűzzománc-ékszerkiállítá- sát. A tárlatot Király Lajos rajztanár, képzőművész nyitja meg. Rászorulókat segített az Üdvhadsereg gyöngyös Egy rendhagyó istentiszteletet követően adományokat adott az Üdvhadsereg a városban működő Gyermekek és Családok Átmeneti Otthonának, valamint a hajléktalanszálló lakóinak. A családok meleg takarókat, hideg élelmiszercsomagokat és játékokat kaptak, a fedélnélkülieket pedig egy csocsóasztallal is meglepték. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Sulia Péter, Juliász Marianna, Faragó Zoltán Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suhat" axelspringer.hu A belgák önként oltanak tűzoltók Immár öt éve őrzik a jó kapcsolatot a gyöngyösiek Egy hetet töltenek a gyöngyösi tűzoltóságon annak a belga tűzoltóságnak a képviselői, akikkel a mátraaljai lánglovagok öt éve jó kapcsolatot ápolnak. A Schoten városából érkezett egyenruhások itt-tartózkodásuk- kor október 23-ára emlékezve megkoszorúzták a város Széchenyi utcájában lévő egykori nemzetőrségi épület falán lévő emléktáblát. Tóth József, a vendéglátó tűzoltóság parancsnoka elmondta: a találkozó minden alkalommal igen hasznos, hiszen tapasztalatot cserélhetnek a szakemberek, ami azért is érdekes, mert Belgiumban, szemben a magyar szokásokkal, önkéntes alapon működnek a tűzoltóságok. ■ A vendégek a nemzeti ünnep alkalmából koszorúztak Is Gyöngyösön A KRF-en tudják, hogy a legnemesebb adomány a vér A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) októberi véradónapján 351 donor jelentkezett, közülük 159-en első ízben tartották karjukat tű alá. A kétnapos akción ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott a főiskola, hiszen több mint 300 egység vérrel járult hozzá a gyógyítómunkához. Az előkészítésben a Magyar Vöröskereszt KRF-en működő helyi szervezetének önkéntes hallgatói és több oktató is részt vállalt. A főiskola hagyományosan az őszi és a tavaszi félévek- I ben szervez intézményi véradó- p napokat, melyekkel társadalmi | felelősségvállalást tanúsít és a I legnemesebb adományozásra hívja a fiatal felnőtteket. ■ Sok új donor jelentkezett felelősségvállalás A főiskola mindig szervez véradást * i *»