Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-16 / 243. szám
2009. OKTÓBER 16., PÉNTEK 7 GAZDASAG Nincs is központi informatikai és 12 milliárdos bútorbeszerzés A jövő évi költségvetésben nem szerepel 40 milliárdos informatikai fejlesztési és 12 milliárd forintos központi irodabútor-beszerzési keret sem - reagált a kormányszóvivő arra, hogy Varga Mihály, az ellenzéki párt alel- nöke úgy nyilatkozott: jövőre elvonnák ezeket az összegeket. Budai Bernadett a tájékoztatón hangsúlyozta: a kormány nem is tervez ilyen típusú beruházásokat. Mint mondta, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) idén sem vásárolt új bútorokat a minisztériumoknak, és a jövő évben sem tervez bútor- beszerzést. Emlékeztetett arra, hogy a KSZF-nek jogszabályi kötelezettsége, hogy központosított közbeszerzési eljáráson keresztül lehetőséget biztosítson több ezer intézménynek egyebek között irodabútorvagy éppen számítástechnikai eszközök és programok beszerzésére. Ennek révén ugyanis az érintett intézmények - az államigazgatási szerveken túl például a kórházak, iskolák, vagy az önkormányzatok - gyorsan és egyszerűen tudják beszerezni a szükséges eszközöket, szolgáltatásokat, összességében legfeljebb a kiírásban szereplő keretösszeg erejéig - jegyezte meg. Budai Bernadett kiemelte: az intézmények mindezt a saját költségvetésük terhére tehetik meg, ezért sem szerepel például a negyvenmilliárdos keret a költségvetésben informatikai fejlesztésekre. Arról ugyanis az érintett intézmény dönt, hogy ki tudja-e gazdálkodni a saját költségvetéséből a szükséges beruházást. ■ Budai Bernadett: mindenki maga bútorozik A felső vezetők bérezésének tervezett változása 2010-ben (százalék) .78 ......................................... b éremelés bérbefagyasztás bércsökkentés a kutatásban részt vevőknél ■ külföldi tulajdonú vállalat magyar tulajdonú vállalat ■ állami/önkormányzati költségvetési szerv s|||lE-f 2- i állami/önkormányzati tulajdonban lévő vállalat Miközben egy felmérés szerint sok jóra nem számíthatnak a jövő évi bérpolitikát illetően a munkavállalók, azért vannak olyan típusú cégek és olyan típusú munkatársak, akik akár jól is járhatnak Forrás: DGS GLOBAL RESEARCH, Bértervezés 2010 kutatás Messze még a Kánaán bérkilátások A diplomások jobban járhatnak, a felső vezetők buknak Bértervezés (SZÁZALÉK) A munkáltatók többsége bérbefagyasztásra számíthat jövőre, de lesz, ahol csökkentének, másutt emelnek. Hampl Márta Jövőre sem dagad majd a munkavállalók pénztárcája, a munkáltatók többsége ugyanis bérbefagyasztásra vagy -csökkentésre számíthat - derül ki a DGS Global Research legfrissebb kutatásából. A felmérésben részt vevő munkáltatók 57 százaléka tervez 2010-re bérbefagyasztást, 6 százalékuk pedig átlagosan 13 százalékos fizetés- csökkentéssel sújtja a munka- vállalóit. A lapunknak nyilatkozók válaszaiból némileg más kép alakul ki. „A jövőben is követni szeretnénk a több éve tartó béremelési gyakorlatunkat, amelyben az általános fogyasztói árindex és az infláció mértéke a mérvadó” - vázolta fel a helyzetet Kapusi Krisztián, a Saubermacher Kft. régióvezetője. Bár a jövő évi bértervezésre majd csak decemberben tesznek pontot, Kapusi szerint az már most is kőbe véshető, hogy a cégnél sem fagyasztani, sem pedig csökkenteni nem fogják a béreket. Ezt a nézetet osztja Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének elnöke. Mint mondta: mérséklés és bérbefagyasztás helyett nagyobb számban fordulhat elő a munkaidő átszervezése a jövőben. Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezető igazgatója szerint a cégeknek a jelenlegi gazdasági helyzetben rejlő bizonytalanságok miatt visszafogott, óvatos terveket célszerű elfogadni. Öröm az ürömben, hogy a megkérdezett munkáltatók 37 százaléka tervez átlagosan 5,2 százalékos béremelést 2010-ben. A felmérés során vizsgált munkaköri besorolási kategóriák közül az abszolút nyertesek a diplomás szakemberek, akik átlagosan 5,6 százalékos bérnöveKategória Emel. Befagy. Csökk. Felső vezetők 33 61 6 Középvezetők 38 55 7 Kereskedelmi munkakörök 33 60 7 Diplomás szakemberek 42 54 4 Ügyviteli munkatársak 36 57 7 Fizikai munkavállalók 40 54 6 FORRÁS: DGS GLOBAL RESEARCH lésre számíthatnak - legalábbis ezt állítja a megkérdezett munkáltatók 42 százaléka. A jövő évi bértervezés vesztesei egyértelműen a felső vezetők. Esetükben átlagosan 17 százalékos csökkentést tervez a magyar tulajdonban lévő munkáltatók 12 százaléka. A megkérdezett állami, valamint ÖnkorMa újabb forduló az OÉT-ben - újra patt lesz? tovább folytatódik a harc a jövő évi minimálbér mértékének ügyében az Országos Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT) mai ülésén. Mint ismert, négy héttel ezelőtt, az idei bértárgyalások kezdetekor a munkavállalói oldal 80 ezerforintos ajánlást tett a minimálbér jövő évi összegére. Csakhogy a tavalyi évhez képest majdnem 12 százalékos minimálbér-emelésről a munkáltatói oldal hallani sem akar. Sőt, az ÓÉT legutóbbi ülésén kategorikusan kijelentették: addig még csak ajánlást sem tesznek a minimálbér összegére, amíg az alapvető elvekben- mint például hogy a béremelést differenciáltan hajtsák végre az egyes cégeknél- nem tudnak egyetérteni az érdekegyeztető felek. mányzati tulajdonban lévő cégek 60 százaléka azonban inkább befagyasztja a felső vezetők bérét. Ezzel szemben a külföldi tulajdonban lévő vállalatok menedzserei fellélegezhetnek: a cégek 50 százalékánál emelésre számíthatnak jövőre. Fontos tisztázni, hogy csökkentést csak azoknál a munka- vállalóknál lehet beütemezni, akik esetében a jövedelem egy részét a teljesítménybér teszi ki - fejtette ki lapunknak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. A befagyasztást ugyanakkor differenciált formában Pataky Péter sem tartja elképzelhetetlennek, hiszen az szja változása miatt az átlagkereset és a fölötti jövedelmek valamelyest növekednek majd. f * ZS. SZŐKE ZOLTÁN '■ -- * „Elképzelhető, hogy lesznek munkaügyi ÁsjC átszervezések, például nyolcról hat órára csökkenhet egyes cégeknél és egyes munkakörökben a munkaidő. ” PATAKY PÉTER 1 „Fontos tisztázni, hogy csökkentést csak azoknál a munkavállalóknál lehet beütemezni, ahol a jövedelem egy részét a teljesítménybér teszi ki. ” Megmenekült a BorsodChem A BORSODCHEM (BC) Zrt. menedzsmentje és többségi tulajdonosai elvi megállapodást kötöttek a kínai Wanhua Industrial holding képviselőivel. A kínaiak kisebbségi tulajdonosok lesznek a BC-ben. Támogatják a BC hiteleinek átalakítását. Ezt a bankok és a magyar kormány is támogatja. Korábban tartani lehetett attól, hogy a kínaiak felvásárolják a hitelállományt, s így döntő befolyást szereznek a cégben. Végkielégítés nélkül megy a MÁV-vezér távozik a MÁV vezérigazgatói posztjáról Heinczin- ger István (fotónk), munka- viszonya közös megegyezéssel szűnik meg november 15-től - közölte a közlekedési tárca. Egy hónapos felmondási idejére járó munkabérén túl más juttatást, végkielégítést nem kap, feladatait pedig Andrási Miklós elnök-vezérigazgató veszi át. A Barátság üzemel, a Mól olajmezőt venne UKRAJNA BEINDÍTOTTA a kőolaj tranzitját Európa felé szerdán késő délután. A Magyarországra is tartó Barátság-vezetékben a nyomást - közép-európai idő szerint - 17.25-kor, a Lengyelországba tartó vezetékben 17 órakor kezdték el növelni. A vezetékekben áramellátási zavarok miatt állt le a kőolaj továbbítása. Közben egy horvát lap azt írta, két szíriai olaj- és gázmezőt vásárolna a Mól az INA-tól - kutatásokra. Hervasztó: megint csúszik az alagútfúrás 4-ES metró Túl gyorsan épültek az állomások? - A legújabb határidő: 2012 „Újabb egy évet csúszik a 4-es metró, miután az alagútfúrást végző Bamco az eredetileg tervezett 22 hét helyett csak 50 hét alatt tudja megépíteni az alagutat a Baross térig” - jelentette be Kiadós Gusztáv a Kálvin téri állomáson, ahová tegnap megérkezett a déli alagútfúró pajzs. A DBR Metró igazgatója elmagyarázta, a budai oldali késedelmekkel együtt az eredetileg 2011 utolsó negyedévére tervezett próbaüzem reálisan már csak 2012 őszén kezdődhet. A 4-es metró így legkorábban csak 2012 végén szállíthat utasokat. „Á Bamco ütemtervét tudomáA DBR szerint ekkora késés el fogadhatatlan. sül veszik, de azt nem tudják elfogadni, ezért minden késésből fakadó többletköltséget az alagútfúrást végző konzorciumra hárítják" - hangoztatta Kiadós, aki szerint a késésben közrejátszik a Bamcóval a jogvita, a többszöri önkényes leállás, a Gel- lért téri alagút körüli műszaki vita, és a rossz vállalkozói ütemtervezés is. A Bamco szerint a késés legfőbb indoka: az állomásokat nehezebben tudják megközelíteni, mert azok helyenként már szerkezetkész állapotban vannak. A DBR szerint elfogadhatatlan, hogy ekkora késésnél erre hivatkoznak. ■ É. S. A fúrópajzs nem tehet semmiről. Áthárítják a késésből fakadó költségeket Bajnai üzent Ausztriából, Veres hamar ünnepelt! Harmadszor tartott együttes ülést tegnap az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) a magyar és az osztrák kormány. „Számíthatunk egymásra nehéz helyzetekben. Az osztrák bankok jelentős szerepet vállalnak Magyarországon" - mondta Bajnai Gordon. A közös kormányülés napirendjén a két ország Európai Unión belüli együttműködésének lehetőségei szerepeltek. Ezzel kapcsolatban a kormányfő leszögezte: korai lenne európai uniós biztost jelölni a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt. (Klaus cseh államfő egyedüliként nem akarja szignálni a szerződést - a szerk.) Ezzel Veres Jánosnak üzent, ugyanis a volt pénzügyminiszter szinte már tényként közölte, ő utazhat Brüsszelbe. „Számos területen szorosan együttműködünk az EU-ban, ami a gazdasági válság miatt is fontos” - mondta Werner Fay- mann szociáldemokrata kancellár. Josef Proli néppárti pénzügyminiszter közben tegnap bejelentette reformprogramját: túl korán mennek nyugdíjba az osztrákok, pazarló az egészségügyi és a szociális ellátórendszer, ezért az alapjaitól kell újrarendezni az ország pénzügyeit. Az adók emelése nélkül lefaragnák a GDP 80 százalékához közelítő állam- adósságot. ■ V. M. « c < \ 1