Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-15 / 242. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK R Critical Mass] P Egerben égj 1 aktív ökoiskolá; 'S résztvevő szemevei Már az iskolában megbeszéltük, hogy a délután folyamán sok dolgunk lesz, ezért délután ötig mindent el kell intéznünk. És ez nem volt könnyű feladat. Emese, Letti és én abban maradtunk, hogy az iskola előtt találkozunk, elcsípve egy kis időt a festészetből. A négyes iskolából kölcsönöztünk kerékpárokat, és elindultunk a Dobó tér felé. Találkoztunk Erikkel és Renátóval, majd összefutottunk Melinda, Réka és Tünde nénivel, kaptunk Eszterházy KárotyTo- iskolás lapot, amit felragasztottunk a bringák kormányára. A programsorán a szervező ismertette az útvonalat, kis beszámolót tartott az eredményekről, majd következett a*tó- zös bicaj-emelés. A Critical Mass egri rendezvényére sokan gyűltünk össze, több mint ezer biciklis, és csatlakoztak hozzánk a babahordozö kismamák is Szép lassan, de biztosan elindultunk a rendőrkocsi felvezetésével. Az utat egy motoros rendőr Is biztosította. Szerencsére minden komolyabb baleset nélkül megúsztuk a bicajozást, csupán egy-két esés történt. Az egyórás úton két görkorcsolyás srác is velünk tartott. Utunk során hárogi- szór emeltük fejünk fölé a bicikliket. A túra után ajándékot kaptunk. Másnap örömmel gondoltunk vissza a biciklis felvonulásra,mert nem csak egy jót mozogtunk, hanem felhívtuk az emberek figyelmét az alternatív közlekedés fontosságára is. ■ Báli Béfftfia EKF Gyakorló Gimnázium Mi is az a Critical Mass? A critical mass (CM) olyan vártJSi kerékpáros felvonulás, amit azért rendeznek meg, hogy megmutat sák, mennyire barátságtalanok a ' városok a kerékpárosokkal. A CM nem egy akció, hanem inkább egg,:, városi kerékpártúra, amelynek során eg} kihirdetett találkozóhelyen összegyűlnek a kerékpárosok, és ' együtt eltekernek a város egyik pontjából a másikba. Magyarországon áprilisban, a Föld napján és szeptemberben, az európai autómentes napon két nagyobb felvonulást is tartanak: A biciklisek a kereszteződésekben vagy a célban fejük fölé emelik kerékpárjaikat, ezzel felhívva a figyelmet ezen közlekedési forma létjogosultságártffil- letve hátrányos helyzetére.-m- mm■ » Ä SA7TÓ ti TANUláS A gólyák kiállták a próbát tábor Éjszakai túra, rókavadászat, tejszínhabos kalandok Hogy milyen egy gólya élete kilencedikesként? És mit gondolnak róla a „nagyok”? íme, egy kis élménybeszámoló a gyakorlóból. Gólyatábor gólyaszemmel Csörög a vekker, már reggel 8 óra. Rég nem keltünk ilyen korán. Nyúzottan kászálódtunk ki az ágyból. Egy átlagosnak induló nap... de nem nekünk. Ma gólyatábor. Jézusom! Ma gólyatábor! De még csak nemrég kezdődött a nyár! Talán jobb lenne visz- szaaludni addig, amíg lehet. Lényeg a lényeg, irány az iskola elé. Negyed 10-kor mindenki a saját egyenpóló- jában készen áll az indulásra. Utolsó fényképek, névsor- olvasás, és irány a busz! Pillanatok alatt megérkeztünk a nagyvisnyói táborba. Miután elfoglaltuk a szállást, összegyűltünk és fél lábon állva ünnepélyesen letettük a gólyaesküt, miszerint az éjszaka folyamán nem rakunk tojásokat és így tovább. Ezután következett a „kösd fel a gatyád” című fejezet első része. Mindenki buzgón vágott neki a rá kiszabott feladatnak: az A és B osztály maradt közösségépítő tréningen, a C, D és E pedig túrázni indult a dédesi várhoz. Mikor levegőért kapkodva visszatértünk a táborba, egyértelművé vált számunkra: pudingok vagyunk. Miután helyreállt a szívverésünk és összeszedtük magunkat, megpróbáltuk az indulónkat és a zászlónkat megtervezni, majd megvalósítani. Az utolsó egyeztetések után már örömmel indultunk számháborúzni, hogy megmutassuk a többi osztálynak, bennünket komolyan kell venni. Eddig minden szép és jó. Eddig. De tudtuk, hogy egyszer eljönnek azok a bizonyos komoly pillanatok is. Vacsorára már újra együtt a csapat, az iskola vezetőivel kiegészülve, akik Gólyák és a “régi, öreg diákok”. A csapat jól összekovácsolódott, talán így könnyebb lesz a tanév örömmel fogadták kérdéseinket. Mikor mindenki fejében elmúlt a zűrzavar, folytatódhatott a versengés pontokért. A zsákban futástól kezdve a tejszínhabos kalandokon át a tojásdobálásig. Meglepő módon egész jól álltuk a sarat. Talán a küzdőszellem miatt, talán mert muszáj volt, de az eskü kötelez. Egyszer minden véget ér: este 11 óráig diszkó és szabad foglalkozás, aztán fellövik a pizsamát: mindenkinek takarodó, vagyis takarodó lenne, ha nem kellene másnap reggelre ódát írni az osztályfőnökhöz. Éjfélre megszületett a remekmű, de mit érne a gólyatábor éjszakai rókavadászat nélkül. Egy percünk van felöltözni, aki késik, pontlevonást kap. Körülbelül egy fél óra ijesztgetés, nevetgélés és sikítozás után visszatértünk a szállásra, de nem tudtunk elaludni. Különben is semmi értelmp, ha pluszpontokért úgyis hajnali túrára indulhattunk. Pár lelkes, vállalkozó szellemű gólya Réka néni vezetésével bár ugyan párszor eltévedt, de végül megláthatta a csodás napfelkeltét. A másnap délutáni eredményhirdetéskor tűkön ülve vártuk, melyik osztály lehet a szerencsés, akit kevésbé szívatnak meg a későbbiek folyamán. A győztes a 9/C lett. Gratulálunk (magunknak)! Ajándék még fejenként egy-egy Sport szelet, cukorkák, és kimaradhattunk az utolsó 3 kör futásból. Szomorú pillanatok következtek: elindultunk haza. Két meghatározó nap volt ez a gólyák életében. Pár év múlva visszatérünk, de már büszke, talán bölcsebb fejjel, végzősökként. A jövő gólyáinak pedig csak annyit üzennénk: féljetek, jövünk! ■ Czoller Viktória és Nikoletta Sasként a gólyafészekben Szörnyű megaláztatás vagy egy jó buli? Kinek mi jut eszébe róla? Számunkra, végzősökként mindenképp a szórakozás. A tavalyi diáknap nyerteseként a mi kiváltságunk és egyben feladatunk is volt, hogy Nagyvisnyón „boldogítsuk” a leendő kilencedikeseket. A csapatépítő tréningek és túrák folyamán lehetőségük nyílt megismerkedni az osztályfőnökökkel és az osztály- • társakkal. Ezután miénk volt a terep! Egy kicsit visszáru-1 adtunk, amikor szembe kellett néznünk 5 osztálynyi gólyával, de a feszültség hamar feloldódott. A gólyák elméletben és gyakorlatban is megmutathatták, hogy mire képesek. Hogy lehűtsük a lelkesedésüket, éjszakai túrára invitáltuk őket, amit ijesztgetésekkel tettünk még izgalmasabbá. Mindennek mi is áldozataivá váltunk tanáraink jóvoltából. A két nap során ugyan maradtak ki feladatok, de gólyák, ne izguljatok, mindent bepótolunk a gólyabálon! ■ Lőrincz Vivien, Nagy Alexandra EKF Gyakorló Gimnázium Ismét háromul [egri gimnázium S most neki H a 9Sétának| A mai nappal elindul a Sajtó és Tanulás, vagyis rövidebb nevén a SÉTA-program kilencedik fél éve. A Hírlap rendszeres olvasói már tudják, ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő hetekben csütörtökönként olyan lelkes diákok írásait is olvashatják a Heves Megyei Hírlapban, akik a tizenéves korosztályt érdeklő és érintő témákat dolgoznak fel újságírói vagy szépirodalmi műfajokban. December 4-ig három egri iskola, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gjmnáziuma és a Gárdonyi Géza Gimnázium tanulói vállalkoztak arra, hogy kollégául szegődnek és tájékoztatják a Hírlap hasábjain keresztül a megye diákjait a fontosabb eseményekről, sőt véleményeiket is megosztják az érdeklődőkkel. ■ Vers Sötét orkán Fülledt minden. Igazi sivatagi párát virágzik a levegő, s töltődik az amfetamin erdő friss suhogásával. Mégis néma minden. Csendben ülnek a fekete betűk, a megsárgult összepecsételt kötetek a könyvtárban. Ádáz, hangtalanul repkedő legyek is újabb áldozatként kínoznak, s én hiába pusztítom e gyilkos hadakat kamikázeként ostromolnak -fejetlenül csak előre - húsunkból ős, győzelmi áldozat, mint lepedők tépáznak fehér fogakat. Monoton az éj. Meghökkentő, mint málló vakolat a hajléktalanszállón. Tovább űz a nyugalom. • Őrjítő a kóbor kutyák hágni vágyó éjjeli vonyítása, hisz szerelmes szonettekkel bélelve is: hideg az alom. Tombol tovább a neutronok vihara: Agybutító kultúr-szemét virít a sugárcsöveken, majd a füstöt okádó fémparipák kerekei nyugszanak, a piros lámpák fénye sápadttá olvad a bűnösségben mint kopasz rockzenész éneke mely lassan kihuny, míg a másodperc szalad. ■ Csáki Zoltán Szilágyi Erzsébet Gimnázium SLÁGERLISTA INTERJÚ Taylor Swift amerikai country-pop énekes és dalszerző volt 2008-ban Amerikában a legtöbb albumot eladó művész, hiszen több mint 4 millió lemezét vették meg. Szintén tavaly született meg egyik saját szerzeménye Fearless címmel. Mindemellett az USA-ban ő volt az első előadó, akinek egy évben két különböző albuma került be a Top 10 közé. op„l 1. Taylor Swift \ | { // a dal címe You belong with me 2. Plnk \ V| f/ Funhouse 3. Flo-Rida feat. Wynter Gordon \ Tt"S Sugar 4. Chipmunk \ if’y'V Diamond rings 5. Fekete Dávid Új élet vár 6. Girls Can't Catch Keep your head up 7. Dizzee Rascal Holiday 8. Alina liy ir When you leave 9. Cascada Evacuate the dancefloor 10. Mini viva MU Left my heart in Tokyo Történelmi napló nemcsak fiataloknak ünnep Az egri színház rendhagyó módon Máraival emlékezik a forradalomra Október 23-án az egri Gárdonyi Géza Színház ünnepi elődást tart, ami Márai Sándor naplója alapján készül. A darabot Csizmadia Tibor, a színház direktora rendezi. Vele beszélgettem a készülő bemutatóról.- Mi inspirálta, hogy épp Márai Sándor naplójából készítsen előadást?- Egy olyan irodalmi értéket szeretnénk október 23-án felmutatni, ami kapcsolódik az ünnephez, de túl is mutat azon. Tehát nemcsak a történelmi pillanatról, hanem egy kulturális közegről kell megjelenítenünk. Öt színész részleteket olvas fel Márai naplójából, s eközben kivetítjük az Eszterházy Károly Főiskola képzőművész hallgatóinak az ünnep ihlette alkotásait.- Márai naplójából hiányzik az októberi forradalom, s csak később, a külföldre menekült magyarok beszámolói alapján írta meg. Mennyire tartja ' g- /. így hitelesnek a £ ~ V- naplót?- Az előadásban azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy egy elköCsizmadia Tibor az egri főiskolások segítségét is kérte telezett magyar emberre, aki akkor külföldön volt, hogyan hatott október 23.- Sokféle nézői igénynek kell megfelelnie. Hogyan tud ennek eleget tenni?- Kétfajta célközönség van: az idősebb korosztály, akiknek vannak emlékeik ’56-ból, s valószínűleg ezek az emberek ismerik Márait és munkásságát is. A másik pedig a fiatalok, akiknél Márai már egyre inkább tananyagnak számít. Az olyan fiatalokat várjuk, akiket foglalkoztat ’56 emléke. ■ Kengyel Dóra Boróka Gárdonyi Géza Gimnázium szói, cuuositva az aKKori poiitiKai és társadalmi helyzetről.- Milyen szempontokat vesz fi- gyelemlte a rendezéskor?- Ez egy olyan elő- adás, ami elsősorban szövegcentrikus, te- i :-y. hát valóban Márai ^ gondolatait