Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-15 / 242. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Hasznos volna a hároméves szakképzés, sok gyakorlattal Egerben ülésezett tegnap az Észak-magyarországi Kama­rák Szövetségének elnöksége, ahol többek között a regionális választott bíróságról is tár­gyalt. Az intézmény hatékony eszköz lehet a körbetartozások miatti jogviták rendezésére, hiszen pár hónap alatt végre­hajtható határozatot hoz. Elő­készítették a Regionális Minő­ségi Díjat és az Észak-magyar­országi Regionális Innovációs Díjat, előbbit a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) gazdasági évnyitóján adják át. - Tervezzük egy régi­ós gazdaságkutató központ lét­rehozását, amely a felsőokta­tási intézményekkel, s a Nordá- val együttműködve pontos, naprakész adatokat szolgáltat majd a gazdasági élet szereplő­inek - számolt be dr. Bánhidy Péter, a HKIK elnöke. ■ Mindenképpen meg kell szüntetni a pár­huzamos képzéseket. A régió TISZK-jeinek veze­tői is a HKIK székházában ’ gyűltek össze, ahol Bihall Ta­más, a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) elnöke adott tájékoztatást a testület döntéseiről, s hallgat­ta meg az oktatási vezetők ész­revételeit. - A régióban csak minden negyedik gyerek ta­nul szakképzőben, a cél a 35 százalékos arány elérése. Az RFKB feladata a beiskolázási keretszámok meghatározása, természetesen a fokozatosság elvét figyelembe véve. Meg kell szüntetni a párhuzamos kép­zéseket, előtérbe kell helyezni a kiemelten támogatott 32 hi­ányszakmát, gondoskodni kell a lányok képzéséről is. Jó ötlet­nek tartjuk a 3 éves szakkép­zést, azonban ennek gyakorlat­tal kellene telnie, nem pedig el­méleti oktatással - fejtette ki Bihall Tamás. ■ A Dobós Diáknapon szavazzatok CZEGIRE r. és a 11. A-ra! | Bébiszitter Anglia: Hegesztő Szakács Németország: 900 000-1 400 000 Ft Ausztria: Ausztria: Németország: 95 000-270 000 Ft Németország: 400 000-700 000 Ft Magyarország: 80 000-120 000 Ft Kint keresnek, itthon költenek külföldi munka Tőlünk nyugatabbra a minimálbér is ötszöröse az itteninek Sokan vállalkoznak kül­földi munkára a jobb ke­reset reményében, ám a számításuk nem mindig jön be. Az állásbörzék ugyanakkor segíthetnek. Tóth Balázs Honfitársaink közül még mindig nagyon sokan külföldön keresik boldogulásukat. Még az uniós csatlakozást megelőzően is vál­laltak munkát Nyugat-Európá- ban,' elsősorban Ausztriában és Németországban a magyarok, ám 2004. május elsejét követő­en, majd a munkaerőpiac meg­nyitása után azonban a korábbi­akat meghaladó mértékben pró­báltak szerencsét országunk la­kói. Néhányan sikerrel jártak, többen egy-két kudarcot követő­en hazatértek, másokat a válság kényszerített visszatérésre. A legtöbben azért mennek ki, hogy a kint keresett pénzt félrerakják, s itthon megalapozzák vele éle­tüket, azaz az összerakott tőké­hez kölcsönt vegyenek föl, s há­zat építsenek vagy vásárol­janak belőle. Néhányan per­sze végleg el is hagyják Magyarországot. Nemcsak Németor­szágban és Ausztriá­ban, hanem Angliában, Olaszországban és a skandináv államokban is szívesen foglal­koztatják honfitársainkat. Néhol leginkább orvosokat, gyógysze­részeket várnak elsősorban, máshol az idegen nyelvet beszélő jó szakmunkásokat ke­resik, egyes orszá­gokban pedig inkább erotikus munkára csábítják a lányokat. Nagyon oda kell figyelni a köz­vetítő cégekre, munkaadókra, hi­szen közöttük sok a szerencseva­dász, akik kihasználják a hiányos idegennyelv-ismeretet. Tóth Ist­vánnak jó és rossz tapasztalatai is voltak a külföldi munkáról, mindannyiszor magyar munkál­tató, közvetítő segítségével talált állást Németországban. Szobafes­Sehol sem fizet­ték ki becsüle­tesen, így ráfi­zetéssel zárta a kalandot. tő és hőszigetelő munkát végzett, amelyhez megvolt a képesítése is. Mint mondta, az 199(Ues évek­ben Németországban ezzel jól le­hetett keresni. Azonban olyan cé­gek is bekapcsolód­tak a munkaszerve­zésbe, akik csak hite­gették. Pár éve ismét volt kint néhány hó­napot több magyar cégnél is, de sehol sem fizették ki becsületesen, így ráfizetéssel zárta a kalandot.- Másodszor vagyok kint dol­gozni, itt Ausztriában és Német­országban is keresik a jó magyar szakácsokat. Teljesen rhás ide- kint, mint otthon, jobb az embe­rek hangulata. A fizetések is ösz- szehasonlíthatatlanul magasab­bak, mint otthon, ezért is éri meg Tájékozódni kell, s nem megbízni mindenkiben •SOHA NE HIGGYEN Cl Csábító ajánlatoknak, előre tisztázza a levonásokat és azok mértékét. •Elutazás előtt tájékozódjon a fogadó ország viszonyairól, a munkavállalási enge­délyről. Győződjön meg arról: a közvetítő regisztrálta-e magát a regionális munkaügyi köz­pontnál. •Soha ne fizessen magánköz­vetítőnek közvetítési, regisztráci­ós vagy egyéb más díjakat! • Szerződéskötés előtt szerezzen információt EURES-tanácsadók segítségével. • Vigyen magával annyi pénzt, amennyi az ottani élet első hó­napját, a hazautazást fedezheti. • Útlevelét, személyi igazolvá­nyát ne adja át a munkaadó­nak, a közvetítőnek. inkább külföldön dolgozni, az itt keresett pénzt pedig félrerakni, s Magyarországon elkölteni, befek­tetni - véli Gáspár Róbert, aki egy kis osztrák falu egyik szállo­dájában főz a vendégeknek. - Ne­kem külön is szerencsém van, hi­szen olyan helyen dolgozom, ahol a szállásért és az étkezésért sem kell fizetnem, tulajdonképpen az utazást kell finanszíroznom. Október 17-én a magyarorszá­gi EURES (Európai Foglalkozta­tási Szolgálat) immár negyedik alkalommal szervez nemzetközi információs és állásbörzét. A bu­dapesti rendezvényre összesen 17 európai országból érkeznek munkáltatók vagy tanácsadók, a szervezők az eddigieknél is több érdeklődőre számítanak. A Ma­gyar Telekom székházában tar­tandó rendezvényen az álláske­resők közvetlenül találkozhatnak a külföldi munkaadókkal, megis­merhetik az állásokat kínáló or­szágok szabályait, és jogi segítsé­get is kaphatnak - teljesen in­gyen. Keresnek például hentese­ket; ipari alpinistákat, CNC- esztergályosokat, hegesztőket, fa­kitermelőket, betegápolókat és idősgondozókat, valamint műsze­részeket, szakácsokat és szigete­lőket, vasbetonszerelőket is. Me­gyénkben november 17-én Eger­ben lesz pályaválasztási kiállítás és állásbörze. Görögország: sokat kereshet egy pincér nem mindegy, hogy melyik országban vállalunk mun­kát. Az álláshirdetéseket böngészve kiderül, Svédor­szágba havonta hétszáz­ezer-egymillió forintért várnak fogorvost, Norvégi­ába 1,1-1,3 millióért gyógyszerészt, Angliába kétszázezerért polcfeltöltőt. Hollandiában reptéri cso­magkezelőt óránként 8 eurós, azaz 2160 forintos órabérrel vesznek fel. Gö­rögországba havonta 550 ezer forintért keresnek pin­cért. A felszolgálók tehát jobban járnak, ha Német­ország vagy Ausztria he­lyett a melegebb éghajlat felé veszik az irányt, német nyelvterületen ugyanis csak feleennyit keresnének. * GYORSSZAVAZAS ■ Ön vállalna-e munkát külföldön? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu ^ A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. Demeter pénzt kér Egernek költségvetés Négy módosító javaslat a honatyától Rossz szereplés után tisztújítás a romáknál Demeter Ervin egri önkormány­zati és parlamenti képviselő Habis László polgármesterrel egyeztetve a város érdekében négy módosító javaslatot ter­jeszt be az ország 2010- es költségvetéséhez. A honatya szerdai sajtótájékoztatóján ki­fejtette: az első indít­vány a Sas és a Kistá- lyai utak kereszteződésében lé­vő vasúti csomópont korszerűsí­tésére - kanyarodósáv, körforga­lom, lámpás forgalomszabályo­zás kialakítása - vonatkozik, költsége háromszáz millió forint, amelyhez ötven milliót a megye- székhely a saját büdzséjéből biz­tosítana. A második javaslat a Dobó István Gimnázium barokk műemlék épületének rekonst­rukcióját és bővítését célozza, két ütemben, 2010-ben és 2011- ben. Az anyagi vonzat 500-500 millió forint, jövő­re a város e célra is elkülönítene 50 millió forintnyi ön­erőt. Közel 4300 négyzetméter mű­emléki területet újítanának fel, csaknem ezer négyzetméter a tervezett bővítmény. A harmadik fontos beruhá­zás, amelyhez Demeter a város számára az országos költségve­tésből igényel pénzt, az észak-déli összekötő - vagy ahogy talán jobban ismert, az úgynevezett keleti elkerülő - út megépítése. Ez nyolcszáz millió forintba kerül, s ehhez is ötven millió forintot „tenne hozzá” sa­ját költségvetéséből az egri ön- kormányzat. A negyedik javaslat pedig egy régóta megoldatlan problémá­hoz, az M25-ÖS gyorsforgalmi úthoz kapcsolódik: Demeter Er­vin szeretné, ha a következő esz­tendőben megkezdődnének a tényleges munkálatok az Egert az M3-as autópályával összekö­tő szakaszon. Ehhez 950 millió forintot kér az államtól, amihez - mivel alapvetően kormányzati feladat­ról van szó - tízmillióval járul­na hozzá a város. ■ Összeomolhat a közoktatás, ha marad a büdzsé A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos fórum­sorozatának keretében tegnap Egerben vitatták meg a 2010-es költségvetési tervezetből levezet­hető súlyos problémákat a taná­rok. Kerpen Gábor, a szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy ha így marad a büdzsé, a közokta­tás összeomolhat. Jelezte: janu­ártól „él" a PDSZ sztrájkbizottsá­ga, s most a követeléseiket kiegé­szítik a költségvetés visszavoná­sára irányuló felhívással. Martonné Adler Ildikó me­gyei csoportvezető kérdésünk­re elmondta, hogy a fórum foly­tatásaként a fővárosban tarta­nak egy tiltakozó osztályfőnöki órát hamarosan. ■ Tisztújító ülést tartott a napok­ban a Magyar Cigány Fórum (MCF) Roma Összefogás Párt Heves megyei szervezete. A ta­nácskozáson jelenlévők a vál­toztatás legfőbb indokául azt hozták fel, hogy az idei, nyár ele­jén rendezett európai parlamen­ti választáson az MCF meglehe­tősen rosszul szerepelt. Ezért a többség a korábbi vezetést hi­báztatta, mondván, hogy sző­kébb hazánkban nem szervez­ték meg a cigányság körében megfelelően a kampányt. A megjelentek ezután a sza­vazataikkal arról döntöttek, hogy a megyei elnöki tisztet Hó­di Sándor helyett a továbbiak­ban Berkes Elemér lássa el. A helyettese a leadott voksok alap­ján Radics Zoltán lett. Határoz­tak a tagok ezen a fórumon ar­ról is, hogy a politikai tömörülés ismét megméretteti magát a jö­vő évi országgyűlési választá­son. Heves megyében a párt- szervezet kampányát egyébként Csík Zsolt vezeti. Amint az új elnök a Hírlapnak elmondta, az elkövetkezőkben a hazai romák összefogását tekin­tik elsőrendű feladatnak. Ennek szem előtt tartásával végzik a te­vékenységüket. Programjuk ré­szeként, egyúttal fontos céljuk­ként említette Berkes Elemér, hogy a szabályozás felülvizsgá­lata után kérik: ne járjon ezentúl családi pótlék alanyi jogon. ■ ■ Fontos az út­építés és a Do­bó gimnázium felújítása. * ) i I *

Next

/
Thumbnails
Contents