Heves Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

2009-09-03 / 206. szám

2009. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG 7 JÓ TANÁCS Becsaptak, a mosógép már két napja elfogyott akció Olvasónkkal a ked­vezményes akció első napján közölték: az ol­csóbban meghirdetett mo­sógépek már két nappal előbb elfogytak. A csaló­dott hölgy szabálytalan­nak találja a dolgot. olvasónknak igaza van. Az ilyen eljárás a vásárló meg­tévesztése. Ha ez három me­gyénél kisebb kört érint, az ügyet a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hivatalnak kell be­jelenteni, annál a megyei ki- rendeltségnél, ahol az áru­ház székhelye van. Ha az ügy nagyobb horderejű, ak­kor a Gazdasági Versenyhi­vatalhoz lehet fordulni. a hivatal dolgozói eljárást kezdeményeznek, megvizs­gálják, hogy az eset a ver­senytörvény hatálya alá tarto­zik-e, és hogy van-e joguk el­járni az ügyben. Ha igen, ak­kor több körülményt mérle­gelnek. Megvizsgálják, hogy a kifogásolt magatartás ko­moly hatással van-e a piaci versenyre, azaz mennyiben érinti a közérdeket. (Orszá­gos hálózatú, nagy forgalmú, sokat hirdető, nagy értékű árucikket kínáló áruháznál a törvénybe ütköző magatartás sokak rovására mehet.) ha az említett körülmények fennállnak, az eljárást hiva­talból megindítják. Határo­zatot a versenytanács hoz. Megállapíthatják, hogy a magatartás jogsértő - ez esetben bírságot szabhatnak ki az elmarasztalt cégre. A gazdasági Versenyhivatal­hoz a www.gvh.hu című honlapról a panaszbejelentő űrlap is letölthető. A hivatal postacíme: 1245 Bp. 5, Pf. 1036. Ügyfélszolgálatának telefonszáma: 472-8851. SOK NAGY ÁRUHÁZLÁNC fittyet hány a szabályokra. Inkább kifizetik a büntetést, mert még így is megéri nekik. A megoldás: nem náluk vá­sárolni. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u MoSSIink kezet! Mit tegyünk a H1N1 megelőzésére? Mi a teendő, ha már megbetegedtünk, és hogyan célszerű eljárni a járvány idején? Az egészség- ügyi tárca immár a tanintézményekben is elindította felvilágosító kampányát. Székely Tamás miniszter egy fővárosi általános iskolában kezdte a felvi­lágosítást. Az oktatási miniszterrel közösen állítottak össze egy influenzacsomagot közérdekű információkkal, amelyet eljuttatnak minden iskolába. Egyvalaki jó nagyot kaszált adóügyek A bevallók negyede még mindig minimálbér után fizet Az szja-bevallások tanú­sága szerint tavaly átlago­san 156 ezer forintot ke­resett egy adózó, az adó­zók csaknem negyede pe­dig a minimálbér után rótta le a közterheket. Kiss Roland Árfolyamnyereségből 5,7 milli­árd forintos jövedelmet szerzett tavaly egy magánszemély, aki ez­zel a személyijövedelemadó-be- vallásokról szóló statisztika élé­re került. Az APEH tegnapi tájé­koztatójából ugyanakkor az is ki­derül, az szja-bevallók száma ta­valy 4 millió 561 ezer főre nőtt. Ugyanakkor 934 ezerről 800 ezerre csökkent a munkáltatóval elszámolok száma. Az új, egysze­rűsített bevallás lehetőségével közel 279 ezren éltek. Átlagosan 156 ezer forintot ke­resett tavaly egy adózó. A be­vallók közel negyede pedig a mi­nimálbér után rótta le a közterhe­ket. Az összevont jövedelem Szabolcsban volt a legalacso­nyabb - havi bruttó 128 064 fo­rint -, míg Budapesten a legma­gasabb: 219 524 forint. Az egyéni vállalkozókat tavaly még nem rengette meg a válság, nyereségről 58,5 százalékuk, veszteségről pedig 30,6 százalé­kuk számolt be. Kevésbé derűs a kép a kettős könyvvitelű vállalko­zások körében: itt közel 16 száza­Társasági adózás, főbb adatok* ■HHRP 2007 2008 Nyereségesek száma 209 152 197 659 Veszteségesek száma** 111315 125 953 Számított adó alapja 2 587 1 178 Számított adó 543 443 Fizetendő' adó 444 373 * MILLIÁRD FORINT, ILL DARABSZÁM. * * A NULLA EREDMÉNYRŐL VALLÓKKAL EGYÜTT. FORRÁS: APEH lékkai csökkent az adózás előtti nyereség, 5,5 százalékkal a nye­reséges vállalkozások száma. A társasági adó alá eső vállal­kozások adózás előtti eredménye a 2007-es 5000 milliárd forint­nak alig több mint a felét, 2630 milliárd forintot tett ki. Ennek eredményeképpen a számított adó éppen 100 milliárd, a fize­tendő adó pedig közel 70 müliárd forinttal csökkent. Tavaly év végén több mint 96 ezer evás adóalany működött az APEH szerint, harmaduk azon­ban 2,5 millió forint alatti, 54 szá­zalékuk pedig 5 millió forint alat­ti éves árbevételt ért el. Az idén már nagyot faragtak a hiányból minden mozog Jövőre Oszkó szerint 400 milliárd forintot kell megtakarítani Jövőre a 2009-ben vártnál 400 milliárd forinttal kevesebb bevé­tellel számol a költségvetés, így ekkora további megtakarításra van szükség - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán. A központi költségvetésből érhe­tő el mintegy 200 milliárd forint megtakarítás, a többi az önkor­mányzatok és a közösségi közle­kedés működésének átalakításá­ból származhat. Előbbiek az ed­diginél nagyobb gazdálkodási szabadságot élveznek, csökken­nek feladataik, és a kizárólag ha­zai finanszírozású fejlesztéseket szüneteltetik, az uniósokét nem. Oszkó hangsúlyozta: a gazda­ságpolitikának köszönhetően gyors kilábalásra számít a kor­mány. A jövő évi költségvetés már előkészíti a gazdaság növe­kedési pályára állítását. Jelentő­sebb tartalékot képeznek a világ- gazdaság bizonytalansága miatt. Legalább 50-60 milliárdot szán­nak az általános tartalékra, a ka­matpálya bizonytalansága miatt kamatkockázati tartalékra 30- 50-et. A stabilitási tartalék 60-80 milliárdot tehet ki. A kabinet a jö­vő héten fogadja el a 2010-es bü­dzsét. Az államháztartás 1000 milliárddal kevesebből gazdál­kodhat: az idén 600 milliárdot már megtakarítottak. ■ wtEMmSmm. A kormány delegáltja vezeti majd a BKV-t visszahívják a BKV igazga­tóságának és felügyelő­bizottságának (fb) tagjait - jelentette be Demszky Gá­bor, Budapest főpolgármes­tere. Az új igazgatóságot a kormány delegáltja vezetné a jövőben. Az SZDSZ és az MSZP tárgyalásán a liberá­lisok nem zárkóztak el at­tól, hogy az íb elnöki poszt­ját átadják a Fidesznek. Az SZDSZ egy újabb közleke­dési főpolgármester-helyet­test is elképzelhetőnek tart. IMF-hitel: a következő kormánynak is maradhat A kormány arról tárgyal a valutaalappal (IMF), hogy ne az eredeti határidőben kelljen lehívni a készenléti hitelkeret következő össze­geit - mondta a pénzügymi­niszter Az estében. Oszkó Péter kijelentette: „Van már olyan jó helyzet Magyaror­szágon”, hogy bizonyos részleteket már a következő kormány hívhat le, ha akar. Sikeres volt a német roncsprémiumprogram „egyszer minden jó véget ér” - jelentette ki Angela Merkel német kancellár, mi­után kimerült az új sze­mélygépkocsik vásárlását segíteni hivatott 5 milliárd eurós állami alap. A 2500 eurós roncsprémiumból a régi autóikat újra cserélők részesültek. A más orszá­gokban is bevezetett lehető­séggel csaknem 2 millióan éltek, és legkevesebb kilenc­éves vagy annál idősebb au­tóikat új, környezetbarát gépkocsikra cserélték fel. Merkel: Jó utat A Hírsévot a líiWilámoaatia. Újabb támogatásokat írnak ki az erdők megóvására pályázatok Környezetvédelmi és szerkezetátalakítási intézkedésekre egyaránt lehet pályázni október 1. és 31. között Hamarosan megnyílnak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) legfrissebb tá­mogatási lehetőségei: az erdő­környezet védelmi intézkedések és az erdőszerkezet-átalakítást elősegítő nem termelő beruhá­zások. A kötelezettsé­geken túlmutató tevé­kenységekhez nyújtott területalapú támoga­tásokra az erdő-kör- nyezetvédelem téma­körében a nem állami tulajdonú erdőterületen gazdál­kodók, a nem termelő beruházá­sok esetén pedig minden erdő­gazdálkodó jogosult. A támogatási kérelmeket min­den évben október 1. és 31. kö­zött, elektronikusan, az ügyfél­kapun keresztül lehet benyújta­ni. Akinek segítségre van szük­sége a dokumentáció összeállítá­sakor, az az erdészeti igazgatósá­got, vagy az erdészeti szakirá­nyítókat keresheti fel. Az erdő­környezetvédelmi in­tézkedések ismerte­tésére írásos tájékoz­tatót is kiadnak. Elsőként az erdő­környezetvédelemhez kapcsolódó támogatá­si rendelet megjelenése várható szeptember első felében - tájé­koztatott az FVM környezetgaz­dálkodási osztályvezetője. A több­éves támogatás keretében össze­sen kilenc célprogramot hirdet­nek meg. Lehetőség nyílik a spon­tán és agresszíven terjedő fa- és cserjefajok visszaszorítására, melyre hektáronként évi 196 euró támogatás nyerhető. Szálaié erdőgazdálkodás alkal­mazására is igényelhetnek uniós támogatást az erdő- gazdálkodók. Némi­képp rokonítható ez­zel az őshonos erdő- állományok tarvágá- sos felújításának vis­szaszorítása cél­program, hiszen ez esetben is a cél az erdő egységének megőrzé­se. Az erdőállományok kézimun­ka-igényes ápolását azokon a terü­leteken segítik ÚMVP forrásból, ahol természetvédelmi okból nem célszerű gépeket használni. A speciális erdei élőhelyek meg­őrzése és a természetes erdőfel­újítás lehetőségének biztosítása három célprogramra tagolódik. A véghasználat elhalasztása talaj- és erdővédelem szempontjából cél­program esetében hektáronként 200 euróra számíthat évente az, aki a ta­laj vagy a víz védel­méhez hozzájárul­va a fakitermelés időpontját késlelteti. Gyógy- és parkerdők, parkok fenntartására ugyanennyi pénz igényelhető. Az erdei tisztások kialakításá­ra és fenntartására az első évben 196, a másodiktól 36 euró jut hek­Az erdészetek is segítik a pályázókat táronként. Aki a természetkímé­lő anyagmozgatási módszerek bevezetését tervezi a faanyagszál­lítás által a megmaradó faállomá­nyon, és a talajon okozott sérülé­sek csökkentése érdekében, an­nak szintén érdemes kitöltenie a támogatási kérelmet. A nem termelő beruházá­soknál erdőszerkezet átalakítá­sára, a nem megfelelő és az ag­resszíven terjedő fajok felszámo­lására nyújtanak támogatást. Európai Mezőgazdasági Vidékfej­lesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Ma­gyar Köztársaság kormánya és az ÚMVP Irányító Hatósága támoga­tásával. ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 k k A I É i i

Next

/
Thumbnails
Contents