Heves Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

2009-09-14 / 215. szám

2009. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 5 szüreti napok A főzőverseny mellett idén is a felvonulás vonzotta a legtöbb érdeklődőt Jó borok és finom ételek jellemezték a hétvégén megrendezett gyöngyösi szüreti napokat, melynek csúcspontja idén is a lát­ványos felvonulás volt. Juhász Marianna A fapavilonok már pénteken be­népesítették Gyöngyös Fő terét, ahol 13 mátrai borász készült ar­ra, hogy megkóstoltassa legjobb borait a három napon át tartó szü­reti programsorozat résztvevői­vel. A kínálat is sokrétű volt, és a kereslet sem maradt el egyetlen nap sem; mind a vörös-, mind pe­dig a fehérbor szépen fogyott. ■ A borászok a kereslet­tel, a kóstolók pedig a kínálattal lehettek elégedettek. A szőlő és a bor ünneplésére összegyűlteket Cserta István gyöngyösi hegybíró és Hiesz | György polgármester köszöntőt- s te, aki emlékeztetett arra, hogy | az idén 675 éves fennállásával § büszkélkedő település eddigi majd’ hét évszázadában mindig fontos szerepe volt a borkultúrá­nak. Örömét fejezte ki amiatt, hogy végre méltó helyre került az ország nagy borünnepei kö­zött a mátrai is. A zamatos italok mellé pedig finom ételek dukáltak. Erről A szüreti felvonuláson énekkel, tánccal és természetesen a zamatos gyümölcsből, valamint az illatos borból kóstolóval is készültek a résztvevők szombaton este azok a baráti tár­saságok gondoskodtak, akik be­kapcsolódtak a már hagyomá­nyosnak számító, Görgényi Lász­lóról elnevezett szüreti gulyás­főző versenybe. Az elkészült éte­leket szakértő zsűri bírálta, melynek elnöke Buday Péter volt. A mesterszakács az ered­ményhirdetésen hangsúlyozta: nagyon jól érezte magát a főző­versenyen, melynek igazi győz­tese ő maga, hiszen abban a sze­rencsében részesült, hogy meg­kóstolhatta a Fő téren főtt összes gulyást. Az idei versenyen csak­nem 40 csapat mérte össze tudá­sát, közülük egyik sem tért ha­za üres kézzel, hiszen ha vala­melyik társaságot nem a főztje miatt, akkor egyéb szimpatikus adottsága okán díjazta a zsűri, így lett a Mátrai Munkaadók Egyesülete a főzőversenyben részt vevő legnagyobb csapat, a Gyöngyös Város Barátainak Kö­re a leggyönyörűbb sátor tulaj­donosa, a Tűzkerék együttest pe­Almanachba kerülnek a baráti kör tagjai gyöngyös Város Barátainak Köre a szüreti napokkal egybekötve tartotta meg so­ros közgyűlését, ahol az el­múlt hónapok történéseinek beszámolója mellett szó esett arról az ünnepi Alma- nachról is, melyet a közös­ség a város 675. évfordulója alkalmából állított össze. A kiadványban a baráti kör mintegy 96 tagja mutatko­zik be, akiknek rövid életút­ját és Gyöngyöshöz való kö­tődését is megismerhetik az olvasók. A könyv megjelen­tetését a város vezetése pá­lyázat révén támogatta. dig a legautentikusabb közös­ségnek választották, de díjazták a legkisebb, vagyis egyszemé­lyes „csapatot” is; itt a szakács kakast főzött a bográcsban. A vasárnap délutáni felvonulás ezúttal is a szüreti napok leglátvá­nyosabb része volt A belvárosban a helyi óvodások, iskolások, civil és művészeti csoportok vonultak fel, népviseletbe vagy jelmezbe öl­tözve. Ahogy már korábban, most is csatlakoztak a menethez a gyöngyösi kistérség más települé­sei is, így ott volt Abasár, Atkár, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössoly- mos és Nagyréde is. Trianon-emlékmű: békés volt az erdőtelki avatás A mise után mentek Trianon-emlékművet avatni. Előkerültek a szabadkő­művesek és a zsidók is. A képgalériát keresse a H10L.hu hírportálon Ilyen emlékművet mindenütt kötelező állítani, és nem kell hozzá engedélyt kérni senkitől - egyebek mellett erről beszélt vasárnap Erdőtelken, a Jobbik vitatott Trianon-emlékmű ava­tóünnepségén Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) tiszteletbeli elnöke. A római katolikus templomban tartott misét követő ünnepség az előzmények ellenére béké­sen, rendben zajlott, a helyi ro­mák egy kisebb csoportja a templomkerten kívülről, az ut­ca túloldaláról figyelte az ese­ményeket, de semmilyen atro­citás nem történt. Rácz mellett számos érdeklődő volt jelen az eseményen, ott járt Vona Gá­bor, a Jobbik elnöke, és több egyenruhás gárdista is. Rácz szónoklatában akként vélekedett, hogy valójában a „szabadkőműves kongresszus” döntötte el Magyarország sorsát, nem a békeszerződések. Károlyi Mihály szabadkőműves beépí­tett ügynök volt, a zsidó Kun Bé­lát az antant küldte ide kommu­nista pártot szervezni. Vona Gá­bor a magyar történelem legna­gyobb sorstragédiájának nevez­te Trianont, amikor cigánycsalá­dokat is szétszakított a történe­lem. De Trianon a mai napig itt van velünk, hiszen Trianon pél­dául a rendszerváltáskor lezaj­lott hatalomátmentés vagy a Ma­gyar Gárda üldözése is. Tóthpál József, a Jobbik erdőtelki-tenki szervezetének elnöke szerint „végzetes lepusz­tulási lejtőn” tart Magyarország, lelkileg, szellemileg és erkölcsi­leg is vérzik a nemzet. Trianon a magyar holocaust, senkinek nincs joga kétségbe vonni az em­lékezés lehetőségét. A Trianon- emlékművet és a mellé állított cserfa kettős keresztet Molnár József esperes szentelte fel. ■ HIRDETÉS (248380-289441) Kapcsolat Prémiumkártya 6017 6610 ARANV ALEXANDRA Naponta nyerhet egy Acer Aspire One netbook-otl Kapcsolat Program rugalmas kedvezményekkel, T-Home és T-Mobile szolgáltatásokat együtt igénybe vevő ügyfeleinknek pedig még több kedvező ajánlattal! Kösse össze meglévő és arra alkalmas T-Home és T-Mobile előfizetéseit, mert együtt többet érnek, mint külön-külön! Gyűjtse egy közös kártyán Kapcsolat Pontjait, és a prémium kedvezmények mellett 2009. szeptember 1. és 2009. szeptember 30. között részt vehet promóciós játékunkban is, amelyben naponta egy mini notebookot sorsolunk ki. További részletekről érdeklődjön a 06-30/44-44-455-ös számon! A kedvezmények 2009. július 1-töl visszavonásig érvényesek. A Kapcsolat Programban a Magyar Telekom NyRt. ügyfelei vehetnek részt. A tájékoztatás nem teljes körű, a Kapcsolat Programról, annak működéséről, szabályairól és az igénybe vehető kedvezményekről, illetve a hivatalos játékszabályról a www.t-home.hu és a www.t-mobile.hu honlapokon, illetve a T-Pontokban nyújtunk tájékoztatást. A 5 * \ Méltóképp ünnepelték a szőlőt és a bort

Next

/
Thumbnails
Contents