Heves Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

2009-09-11 / 213. szám

2009. SZEPTEMBER 11., PENTEK if Fontos az első fogás, a leves ne csak ünnepeken Foglalja el méltó helyét a hétköznapi étrendben is, megéri Leveses-e a magyar? Egyesek szerint nem, má­sok szerint csak ünnep­napokon. Pedig a leves fontos és egészséges. AS-összeállítás A világ különböző pontjain számtalan módon épül fel a hét­köznapi menü. A spanyolok, az olaszok előétellel, salátával vagy tésztával kezdenek. Nálunk legtöbbször biztosan levessel kezdődik a menü, még ha aki fo­gyasztja, nein is tudja, az első fo­gás feladata alapot adni a főétel­hez és a desszerthez. Persze jó levest készíteni leg­alább annyi odafigyelést igényel, mint bélszínt sütni. Igazán jó le­vest csak szép, friss alapanya­gokból lehet főzni. És nem elég csak „odadobni”, fontos az ala­pos kiforralás is, ez hozza ki az étel zamatát. A fedő alatt főtt le­vesben jobban összeérnek az ízek, és fontos aromák sem illan­nak el. A leves fűszerezésénél érdemes elkerülni a túlzásokat, mert a túl sok ízesítő könnyen el­rontja a jellegét, különösen, ha korszerű ízesítőket, például le­veskockát is használunk. ■ Lencsekrémleves HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 25 dkg lencse, 1 sárgarépa, 1 fej vö­röshagyma, 1 erőleveskocka, 3 dl tej, 1 ek. vaj, 2 ek. liszt, 1,5 dl tejszín, 2 tojássárgája, só ELKÉSZÍTÉS: 1. A lencsét legalább 3 órán át áztassa hideg vízben. Ezután friss vízben a megtisztított, de egészben hagyott répával és hagymával tegye fel főni. Le­fedve 30 perc alatt főzze puhá­ra. A hagymát és a sárgarépát vegye ki, a lencsét botmixerrel pürésítse. 2. Forraljon egy liter vizet a le­veskockákkal. A tejet melegít­se meg. A vajat egy nagyobb edényben forrósítsa fel, adja hozzá a lisztet, és kevergetve készítsen világos rántást. Ke­verje bele a lencsepürét, öntse fel a levessel és a tejjel, habve­rővel keverje simára, és forral­ja fel. Vegye le a tűzről. 3. A tejszínt keverje simára a tojássárgájával, öntse a leves­be, de már ne forralja tovább. Gazdagíthatja még 1-2 evőka­nál párolt rizzsel is. 1 ADAG: 380 kcal Sonkás burgonyaleves HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 40 dkg burgonya, 15 dkg főtt sonka, 1 fej vöröshagyma, 2 ek. margarin, 2 füstölthús-kocka, 2 tojássárgája, 2 dl tejszín, 2 kk. őrölt kömény, 1 csipet frissen lereszelt szerecsendió, őrölt bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A margarint nagyobb lábas­ban olvassza fel, adja hozzá a megtisztított, apróra vágott hagymát, pirítsa világosra. Te­gye rá a meghámozott, feldara­bolt burgonyát, öntse fel 1 liter vízzel, morzsolja bele a füstölt ízű ízesítő kockát, szórja meg az őrölt köménnyel, és lefedve főzze puhára. 2. A megfőtt krumplit turmixol- ja össze, fűszerezze egy csipet szerecsendióval és borssal, majd ismét forralja fel. (Ha szükséges, sózza, de óvatosan, mert a sonka is, a kocka is sós.) 3. A tojássárgáját keverje ki a tejszínnel, adja a leveshez, de ezzel már ne forralja össze. Szórja bele az apró kockára vágott sonkát, és tálalja. 1 ADAG: 393 kcal muMsm Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA LAKBERENDEZES CSÜTÖRTÖK Egészség ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALAD&NEVELES Ízvadász tippek ZSIDEK LÁSZLÓ Amerikában a rántott húsok, kü­lönösen a csirke­csíkok esetében a zsemle- morzsába kukoricapelyhet kevernek, s így igazán ro­pogósra sül. Ha a húst csí­pős, fűszeres lisztes masz- szában panírozzuk, még különlegesebbé tehetjük. Bőrös és műbeles ha lehet, bőrös virslit vásá­roljunk, aki műbeleset használ, főzés előtt feltétle­nül távolítsa el a műanyag fóliát, mert az abban főtt virsli nem lesz olyan finom. Lehet fürj is A salátát díszíthetjük fürj- tojással is, de a felénél ki­sebbre ne vágjuk, mert olyan kicsi, hogy tovább ap­rítva már nem mutat igazán. HIRDETÉS Megelőzhető konyhai balesetek óvatosság Fölösleges kapkodni, élvezzük a főzőcskézést! Némi odafigyeléssel elkerülhe­tők a tipikus főzési-sütési bal­esetek. Például a következők. Bors borul a levesbe Ízesítéskor beleborul a borstartó egész tartalma a kész levesbe. Tehát: mindig a munkaasztalnál mérje ki az ételbe való alapanya­got vagy ízesítőt, és csak a ki­mért mennyiséget vigye az edény fölé. Kifolyik a tészta Főleg sütéskor fordul elő, hogy kifolyik a massza a túl kicsi sü­tőformából. Ezért a tepsi kivá­lasztásánál kövesse a recept elő­írásait. Dagatkagad a rizs Mindig tartsa be a csomagolá­son lévő utasításokat, és pont annyi vízzel tegye fel főni a rizst, amennyit az előírás javasol. Nem megfelelő a hőfok Lehet, hogy a tészta azért lesz sületlen, vagy azért reped meg, mert a sütőt nem a receptben megadott hőfokra állította. Min­dig az előírt hőfokot válassza. Csomós a rántás Nem érdemes fakanállal egyesé­vel szétnyomkodni a nemkívá­natos csomókat a rántásban, úgysem nagyon sikerül. Célsze­rűbb szitát vagy habverőt, eset­leg botmixert használni. Nem azonos Ne feledjük: egy csésze tejszín­hab nem ugyanannyi, mint egy csészényi tejszín felverve. És egy csésze összevágott mandula sem azonos egy csésze olyan mandu­lával, amelyet később apróra kell vágni. Készítse fel a szomszédokat! vendégváró Tippek nagyobb létszámú társasághoz Előfordul, hogy a szűk baráti körnél nagyobb társaságot kell vendégül látnunk. Tippjeink se­gítenek, hogy minden probléma- mentesen menjen. ■ Az írásos meghívás mindig elegánsabb, mint a szóbeli. A ter­vezés miatt kérjen visszajelzést. ■ Jelezze a meghívás, az alka­lom okát, és annak megfelelően, de kényelmesen öltözzön. ■ Ha több tányérra, pohárra vagy székre van szüksége, kér­jen a barátaitól, vagy kölcsönöz­zön. ■ Készítse fel előre a szomszé­dokat, hogy kicsit hangosabbak lesznek - így megelőzheti a rosz- szalló megjegyzéseket. ■ Készítsen elő elegendő mennyiségű vázát a virágcsok­roknak. ■ A helyes ülésrend: a vendég­látó pár középen vagy egymás­sal szemben foglal helyet. ■ Gondoskodjon megfelelő ze­néről. ■ Ha tele a hűtőszekrény: szük­ség esetén tegyen jégkockákat a fürdőkádba, és abban hűtse az italokat. ■ Miből mennyit adjunk? - Átlagos adagok egy főre falatkák: nagyságtól függően 3-6 darab leves: főételként 3 dl, előétel­ként a fele saláta: zöldség- és tojássaláta 10 dkg HAL: előételként 5 dkg, főétel­ként 15-20 dkg SZÁRNYAS: 15-18 dkg EGYÉB HÚS (csont nélkül): 18-20 dkg köret: tisztított burgonya és zöldség 20-20 dkg, nyers tészta 8 dkg, nyers rizs 5 dkg PEZSGŐ APERITIFKÉNT: 1-2 pohár BOR: 6-7 dl, SÖR: nőknek 5 dl, férfiaknak 1,5 liter ÁSVÁNYVÍZ/GYÜMÖLCSLÉ: 7 dl A HEVESI,HÍRIAPajánlata hűséges olvasóinak! m VÁSÁROLJON íWjinwíiiMB £tZ OLCSÓBBAN! retz I bútor • konvho • dekor I OA Penny szeptember 8-14-ig-24-31 % egyes lakberendezési termékekre szeptember 15-22-ig-25% minden női, férfi és gyermek farmerruházatra szeptember 2i-20% minden nap más termékre ráadáskén "^tewbeB 8‘ A RETZ Bútoráruházak országszerte 27 tágas, ízléses áruházban kínálja termékeit. A mindenki számára elérhető 21%-os kedvez­ményen leiül a Kiskegyed Nagybevásárlás kuponjaival márkás, jó minőségű termékekre további 3-10% kedvezményt biztosit. Most az ön napilapja jóvoltából ajándékba kapja az alábbi kupont. Vágja ki a kupont, látogasson el a Retz Bútoráruházak valamelyikébe, és érvényesítse az exkluzív kedvezményt. Ha kiváncsi a további kedvezményekre vásárolja meg a Kiskegyed legfrissebb számát, amelyben további 7 kupont talál. A részletes üzletlista megtalál­ható a www retzhutor.hu weboldalon. AJÁNDÉK KUPON: ni szeptember Jk k 28-án ^ > -to% j ANDANTE BÚTOROK andante <sm, mm, MM& Cm KEDVEZMÉNY Az akció időtartama: 2009. szeptember 8-14-ig 27% (u>a(j9 4 Km Bútornál kapta ANTIM, UOU. tARM tfVANTt NI ADRIA Antanté bármilyen muealti bármilyen beeontanyag eveten. A kupon csak a Retz Buto inekekre váltható he Egy az eg esz bevásárlásból. JÁTSSZON ES NYERJEN bruttó 300 000 Ft értékű _ — 15x100 000 Ft_ UTAZÁSI UTALVÁNY. Ä *A pénznyeremény készpénzutalvány formájában kerül átadásra. jóvoltából! __I To vábbi kedvezménykuponok és részletek szeptember 8-tól szeptember 28-ig a Kiskegyedben! I k « v

Next

/
Thumbnails
Contents