Heves Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

2009-09-10 / 212. szám

2009. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 5 afárslevelíít a hétvégén a Tárná mentén Aldebrő, Feldebrő és Tófalu ön- kormányzata, valamint a Debrői Hárs Hegyközség szeptember 12-én, szombaton közösen ren­dezi meg a védett eredetű Debrői Hárslevelűről elnevezett hagyo­mányos szüreti napot. A főzés már reggel nyolc órakor elkez­dődik Feldebrőn az önkormány­zati konyhán, illetőleg Aldebrőn az Általános Művelődési Köz­pont (ÁMK) udvarán. A bográ­csolásba „beszáll” az aldebrői nyugdíjasklub, a Cseralja Va­dásztársaság, a német nemzeti­ségi egyesület és a német ki­sebbségi önkormányzat, a pol­gárőr egyesület és a Tófaluért Alapítvány is. Utóbbi helyütt, az ÁMK óvodájánál tíztől a kicsiket játszóház, a felnőtteket kézmű­ves-kiállítás és vásár várja. A most egyúttal fennállásának 790. évfordulóját is ünneplő Feldebrőn a Dózsa út végén, a füves sportpályán köszöntik a fa­lut a helybeliek. Gecse Mihály polgármester mond üdvözlő sza­vakat, majd Horváth Ferenc színművész „Mikor Noé a szőlőt ültette” című műsora látható. Fellép a jászberényi Déryné Kó­rus, lesz üvegfestő kézműves­foglalkozás is. ■ Kettőkor elkezdődik a szüreti lovas felvonulás, Feldebrőről Aldebrőn és Tófalun át egészen a kö­zeli Kápolnáig. Az ebédet követően az egri ré- gijármű-találkozó és túra útvo­nala Aldebrőt és Feldebrőt egy­aránt érinti. Utóbbi községben egy órakor lovasbemutatót tar­tanak, fél kettőkor megáldja a szőlőfürtöt dr. Korózs László plé­bános. Kettőkor aztán elkezdő­dik a szüreti lovas felvonulás, Feldebrőről Aldebrőn és Tófalun át egészen a közeli Kápolnáig halad a menet. Este háromne­gyed hatkor az aldebrői ÁMK tornatermében adják át az elis­meréseket a Debrői Körzeti Bor­verseny díjazottjainak. Itt aztán szüreti zenés műsor következik Berentei Péter (táncdal), Csikós Márta (magyar nóta), Dömsödi Farkas Bálint (magyar nóta) és Félix Györgyi (zongora) közre­működésével. A napot az elmaradhatatlan szüreti bál zárja ugyancsak a tor­nateremben, zenél: Lizák Sán­dor és Varga József. ■ Több mint negyven éve, hogy megépült a gimnázium, ám felújításra ez idáig nem jutott pénz. Idén már a rekonstruált épületben kezdhettek a diákok. Füzesabony A pályázatokon is egyre sikeresebbé válik a város A tanév elejére teljesen megújult a Remenyik gimnázium Füzesabony­ban, s más komoly, jobbá­ra önerős fejlesztések is történtek a városban. Rénes Marcell Megépítése, tehát 1967 óta nem újították fel Füzesabonyban a Remenyik Zsigmond Gimnázi­um és Szakközépiskola ingatla­nát. A már meglehetősen lerom­lott állagú épületet - immár az új Városi Intézményi Központ ré­szeként - az elmúlt hónapokban renoválták. Megtörtént a teljes körű külső rekonstrukció, a komplett szigetelés, festés, a nyí­lászárók cseréje. Minderre a te­lepülés önkormányzata saját erő­ből közel 49 millió forintot köl­tött, az iskola ünnepélyes átadá­sát a tanévkezdéskor, szeptem­ber elsején tartották - tudtuk meg Laminé Antal Éva polgár- mestertől. Szavai szerint a fej­lesztésre a korábbi kötvénykibo­csátás biztosított fedezetet. A középiskolai rekonstrukció­val párhuzamosan a polgármes­teri hivatal nagy tanácskozóter­mében, illetőleg a házasságkötő teremben is kicserélték a nyílás­zárókat, erre a beruházásra több mint nyolcmillió forintot fordítot­tak. A legalább egy évtizede használaton kívüli, nagyon rossz állapotú, lapos tetős, így gyakran beázó egykori mozi­nál is elvégezték a tető szigetelését - ez csaknem három és fél milliót „kóstált”-, s úgy tervezik, hogy a belső teret szintén rend­be hozzák, és egy színháztermet alakítanak majd ki ott. Laminé Antal Éva hangsúlyoz­ta: a járdák felújítására, illetve a hiányzó szakaszok kiépítésére az egész ciklus során kiemelt figyel­met fordít a képviselő-testület. 2007 óta ez Idáig már mintegy négy és fél kilométernyi járda ka­pott új burkolatot. A legutóbb el­készült szakaszok átadása e hé­ten hétfőn délután történt meg. A Hő­sök és a Petőfi út egy részén, valamint a Kossuth út teljes hosszában épült jár­da, ezzel egyidejűleg rendbe hoz­ták a déli városrész temetőjének belső útjait, és az orvosi rendelő előtt parkolót létesítettek. Mindezek együttesen közel 29 millió forintba kerültek, s ugyan­■ Bővül a helyben elérhető egész­ségügyi szolgál­tatások köre. Étterem és melegítőkonyha a tantermekből a Széchenyi István Általános Iskolában a csökkenő gyer­meklétszám okán felszabadult két tanterem. Ezekből körülbe­lül egy hónap alatt melegítő konyhát és éttermet alakíta­nak ki, így a diákoknak nem kell már másik épületbe átjár­niuk az étkezések alkalmával. Ez ugyancsak önerős, kilenc­millióforintos nagyságrendű fejlesztés - tette hozzá laminé antal Éva (képünkön). Fontos kezdeményezés egy ifjúsági és szabadidőpark létesítése a gimnázium szomszédságában. Klasszikus pihenőpark lesz itt, egy, a mai kor követelményei­nek megfelelő játszótérrel. csak önerőből fedezték az anya­giakat. Maga az orvosi rendelő szin­tén nemrégiben újult meg. Mivel az előző rendelőépület gyakorla­tilag életveszélyes volt, az északi városrészen egy hajdani orvosi szolgálati lakásból alakítottak ki két felnőtt- és egy gyermekorvo­si rendelőt. Az összköltség mint­egy 23 millió forint, ám ehhez a beruházáshoz sikerült elnyerni 15 millió forint pályázati támo­gatást. S ha már az egészségügy­nél tartunk, a polgármester asz- szony beszélt arról is, hogy a já­róbeteg-ellátó intézmény teljes felújítása is szerepel az elképze­lések között. Akadálymentesítik az épületet, a tetőtérben új rende­lőket, kiszolgáló helyiségeket lé­tesítenek, és szakmai tekintet­ben is bővül a szolgáltatások kö­re, hiszen lesz urológia, trauma­tológia és sebészet is. Ennek kö­szönhetően egyre több ellátás ér­hető el helyben, a füzesabonyiak­nak és a környékbelieknek nem kell Egerbe utazniuk a vizsgála­tokért. Az említett intézményi be­ruházás is egy sikeres pályázat segítségével valósul meg, 260 millió forintot nyert a város, s ezt az összeget tízszázaléknyi önerő­vel pótolja majd ki. Alapítványi pénzzel állandó kiállítás feldebrő A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapít­vány pályázatot adott be a „Karácsony Sándor Emléké­re” szakalapítványhoz. Sike­rült elnyerniük harmincöt- ezer forint támogatást, s eb­ből a feldebrői tájházban kialakítandó állandó kiállí­tás költségeihez járulnak majd hozzá. Füzes-kupa sportnap iskolás vendégekkel Füzesabony A Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Füzes­abonyi Otthona ma délelőtt Füzes-kupa sportnapot ren­dez. Idén nemcsak a régió­ban található pszichiátriai otthonok lakói, hanem a kör­nyező települések általános iskolás diákjai is elfogadták meghívásukat, s kilenc csa­pat indul. A résztvevők több sportágban próbálhatják ki magukat (labdarúgás, kosár­labda, asztalitenisz, súlylö­kés, lengőteke, darts, kislabdadobás). Sérült gyermekeket nevelők találkozója poroszló A Halmozottan Sé­rültek Heves Megyei Szülő­szövetsége szeptember 12-én a poroszlói művelődési ház­ban tartja meg a Sérült gyer­mekeket nevelő családok IV. Tisza-tavi találkozóját. A résztvevők reggel kilenctől kötetlen beszélgetés kereté­ben ismerkedhetnek a civil- szervezetek komplex fejlesz­tését szolgáló projekt támo­gatási lehetőségeivel, ebéd után pedig kirándulnak a ví­zi sétányhoz, lehetőség lesz sétahajózásra is. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes(S axelspringer.hu EZT ÍRTA EGYKOR A /#/! Kerékpárút és iskolai tornaszoba Ha nem túl látványosan, ha kis lépésekkel is, de folyamatosan fejlődik Besenyőtelek, amely­nek lakói ezekben a napokban annak örülnek leginkább, hogy elkészült az új kerékpárút Dormánd és a falu között. Mind­össze 727 méternyi szakaszról van szó, ez azonban azt jelenti, hogy a Füzesabonyba bejárók teljes biztonsággal közelíthetik meg a munkahelyeiket, nem kell a 33-as nagy forgalmú út gépkocsijaitól tartaniuk. A Köz­úti Építőipari Vállalat Egri Üze­me másfél millióért építette meg az értékénél jóval nagyobb hasznot jelentő útsávot. A taná­csi tervek szerint rövidesen a település belterületein is kiala­kítanak majd hasonló, kerék­párosoknak való szegélyt. En­nek a pontos dátuma még nincs meg, de az már biztos, hogy a 33-as út felújításával egy idő­ben történik. A forgalmas 33- as nagyobb lélegzetű karban­tartásáig sem hanyagolják el a kátyúkat, jelenleg 550 ezer fo­rintot szánnak erre a célra. Egy újabb bő félmillió arra kellett, hogy a komplex művelő­dési intézményben tanuló alsó tagozatosoknak tornázóhe­lyiséget alakítsanak ki. Ennek érdekében renoválták az úgy­nevezett zöldkapus iskolát, melynek két szomszédos tan­termét összenyitották. így száz­ötven kisdiák kap elegendő he­lyet testedzésre. A későbbiek­ben, ha gyarapodna a gyerme­kek létszáma a községben, har­monikaajtóval ismét osztályter­meket hozhatnak itt létre. A műszaki átadás most folyik, szeptemberig elkészülnek a végső simításokkal is. Talán az intézmény sportud­varának felfejlesztésével is, amelyet társadalmi munkával bővítenék. A kézilabdapályát teniszezővel, játékudvarral sze­retnék kiegészíteni, ennek érté­ke várhatóan 300 ezer forint kö­rül lesz. (1986. július 25.) Magyar vigasság a színpadon mezőtárkány Nagyváradi bemutató a településen A nagyváradi Kiss Stúdió Szín­ház vendégszerepei szeptember 18-án, pénteken Mezőtárkány- ban. A művelődési házban este hat órától a „Magyar vigasság” cí­mű zenés színpadi játékot mutat­ják be, XX. századi magyar írók vidám jeleneteivel, gondolataival, sanzonokkal, dalokkal. A nagyváradi teátrum 1994 márciusában alakult, az egyeüen folyamatosan működő erdélyi magyar nyelvű magánszínház. Magyarország szinte valamennyi nagyvárosában felléptek már, de Németországban, Ausztriában, f Svédországban, Norvégiában, g Franciaországban, Szlovákiában | és Szlovéniában is jártak, több I mint ezernégyszáz előadással. ■ Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó a zenés színpadi játék egyik jelenetében * A \ A * A Saiát erőből fejlesztenek

Next

/
Thumbnails
Contents