Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-07 / 184. szám

2 MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK Egyelőre még döntésre várnak a kompolti átrakó ügyében Több alkalommal írtunk arról, hogy nem kis vihart kavart a terv, amely szerint kompolti te­rületen, a község és a vele egybe­épült Kál határában építik fel a megyei hulladékkezelési rend­szer egyik átrakóállomását. Bár az ügyben egy érvénytelen nép­szavazást is tartottak, máig sem dőlt el, hogy vajon valóban elké­szül-e a létesítmény. ■ Nagyon szigorúak a megszabott feltételek. Ismeretes: a Heves Megyei Re­gionális Hulladékgazdálkodási Rendszerhez nyolcvan település csatlakozott. Az eredeti elképze­lés az volt, hogy a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Hejőpapiban lesz majd a lerakó-, illetve az ége­tőmű, szűkebb hazánkban pedig három átrakóállomás létesül, Egerben, Hatvanban és Kom­pokon. Ám a községben számo­sán úgy vélték, az állomás rossz helyen lenne a káli és a kompolti újtelep szomszédságában. A til­takozók tavaly nyártól helyi nép­szavazáshoz gyűjtötték az alá­írásokat. A referendum szorgal­mazói a tervezett beruházást, a munkahelyteremtést, a helyi adóbevételek növekedését nem ellenezték, ám a községtől távo­labb szerették volna látni a hul­ladékátrakó állomást. Ha az a la­kóövezetben épül meg, romlik az ottani polgárok életminősége, károsodik a környezetük, ráa­dásul ingatlanjaik veszítenek ér­tékükből - vélekedtek. , vi;l(, A népszavazást idén január 25- én tartották meg, a voksolás a meglehetősen alacsony részvétel miatt érvénytelennek bizonyult, így ez az esetleges jogi akadály el­hárult a beruházás elől. Viszont azóta sem történt egy kapavágás sem, Balázs Zoltán kompolti polgármester elmondá­sa szerint egyelőre a felkért szakemberek véleményét várják a létesítményről, illetőleg arról, hogy az miként viszonyul a tele­pülés rendezési tervéhez. A le­hetséges alternatívák között sze­repel az is, hogy nem készül el az állomás, az egri központban épülő átrakó kapacitása talán önmagában is elégnek bizonyul­hat a térség hulladéka számára. Balázs Zoltán hangsúlyozta: na­gyon szigorúak a beruházóval szemben szabott környezetvé­delmi és más feltételeik. ■ Vitaminbombák a standokon befőzés Idén is érdemes a különböző friss gyümölcsöket házilag tartósítani Hatalmas a választék idén friss gyümölcsből, illetve zöldségből. Mivel az árak sem túl magasak, érdemes hozzálátnunk a befőzéshez. Barta Katalin- Egész tavasszal azzal fenyeget­tek bennünket, hogy méregdrá­ga lesz a gyümölcs. Kellemes meglepetés ért ma reggel, ami­kor az árakat nézegettem - mondja Kovács Gáborné, akit az egri piacon szólítottunk meg. - Gyönyörű őszibarackot vettem 250 forintért. De jó ára van a szil­vának és a sárgadinnyének is. Én minden évben vállalkozom a befőzésre, mert a családom ra­gaszkodik a házi ízekhez. Igaz, hogy munka van vele, de meg­éri. Amikor az unokáim nekilát­nak egy-két üvegnek, a látvány mindenért kárpótol. Mészáros Andrásné már ke­vésbé lelkes: - Én kétszer is meggondolom, hogy az idén ne- kiálljak-e a befőzésnek. Annak éri meg, akinek a saját kertjé­ben megterem a gyümölcs. Mi panelban lakunk, ezért sokkal többe kerül. Mire megveszem a gyümölcsöt, a cukrot, a tartósí­tószereket, már pár ezer forint­nál tartok. A lakásban így is hő­ség van, nem hiányzik az izzasz­tó pepecselés a konyhában. Tá­rolni se nagyon tudnám az üve­geket. A nagyobb áruházakban mindig ki lehet fogni valami ak­ciós konzervet.- A házi dzsemnek pedig nincs párja, kedves - szólal meg mellettünk egy idősebb úr. - Szerencsére a kedvencemből, a kajszibarackból idén bőséges volt a termés, így az asszony jó pár üveg dzsemet elrakott télire. A fenti diskurzusból is kide­rül, hogy a szokásaink átalaku­lóban vannak. Az árak, a kénye­lem miatt manapság jobbára csak az idősebb, tapasztaltabb háziasszonyok vállalkoznak a befőzésre, a fiatalabbak nem kö­vetik a példájukat, vagy a fa­gyasztószekrényt részesítik előnyben a téli tárolásra. Pedig aki valaha megízlelte a házi lek­várt, dzsemet, kompótot, jól tud­ja, micsoda óriási különbség van a boltban kapható termék és a saját készítésű között. Az sem lényegtelen szempont, Az otthoni lekvárok finomabbak a boltban kaphatóknál. Igaz, hogy nagyon gondos munkát és gyakori ellenőrzést igényelnek. Képünk illusztráció. hogy otthon mindenki ügyel ar­ra, az összetételben semmi ki­vetnivaló ne legyen. Az áruházi termék gyakran tartalmaz ada­lékokat, tartósítószert, íz- és színfokozókat. A minőségi árunak pedig, arpplypt márka véd, ma is borsos az ára. Az idei gyü­mölcskínálat bő­séges. Cseresz­nyéből és meggy­ből kevesebb érett, ám a barack­félékből jó volt a termés. Megje­lent a fekete szeder is, amely bár nem olcsó, az egyik legegészsé­Erdemes nagyanyá­ink receptjeit is elő­venni, ők ugyanis ezernyi módon tud­ták tartósítani a gyümölcsöt, minden' féle adalék nélkül. gesebb gyümölcsünk. Dzsem­nek, szörpnek elsőrangú. A korábbi években több he­lyen is hirdettek „Szedd magad!” akciót a nagyobb gyümölcsültet­vényeken. Ezek igen népszerű­ekre bizonyul­tak. Idén sokan fordultak meg Kerecsend hatá­rában meggyet szedni, amiből szintén kitűnő szörp, dzsem készíthető. Érde­mes a hirdetéseket böngészni, hogy mikor és hol bukkan fel ha­sonló lehetőség. Hogyan készítsünk jó minőségű házi lekvárt? egy kiló húsz deka sárgaba­rackhoz kell fél kiló cukor és egy tasak dzsemesítő. Ebből két üveg lekvárt készíthetünk. A gyümölcs ára a barack esető ben 250forint, a cukor 110, a dzsemesítő szintén 110. Hat­százötven forintból van két üveg jó minőségű házi baracklekvá­runk. Kis fantáziával rummal, mákkal is megbolon- díthatjuk, s fantaszti­kus ínyencséghez jut­hatunk. A boltban egy üvegnyi dzse­met a fele pénzből megvehetünk, bár azt nem tudjuk, hogy a gyári lekvárban meny­nyi gyümölcs van. Lényeges tudnivaló a befőzés­nél, hogy a receptekben közölt cukormennyiség nem szentírás. Csökkenthetjük azt, de mivel a cukor nemcsak édesít, hanem konzervál is, ha kevesebbet használunk belőle, akkor növel­nénk kell a gőzölési időt vagy a tartósítószer mennyiségét. Kon­zerválóként a szalicilt vagy a benzoesavas nátriumot szokták alkalmazni, az egészségre egyik sem ártalmas. Aki idegenkedik ezektől az adalékoktól, az ne ke­verje bele az egész mennyiség­be, hanem csak a gyümölcs vagy a lekvár tetejére tegye, s az üveg felbontása után ezt a ré­teget távolítsa el. Érdemes nagyanyáink re­ceptjeit is elővenni. Ők * ’TÉSrtfcfc. ugyanis ezernyi mó­don tudták tartósíta­ni a gyümölcsöt, mindenféle adalék nél­kül. A ke d- vencem ezek kö­zül a cu­korban eltett meggy, amihez semmi más nem szükséges, mint olyan mennyiségű cukor, mint a friss gyümölcs. Ezt egymásra rétegez- zük, rummal vagy konyakkal nyakon öntjük, és hét napon ke­resztül a napon érleljük a befőt­tet úgy, hogy mindennap meg­fordítjuk. Most érdemes akár nagyobb mennyiségben is beszerezni a padlizsánt, karfiolt, cukkinit. Frissen elkészítve kitűnő rakot- tas ételeket készíthetünk belő­lük egy kis sajttal, darált hússal gazdagítva, de savanyúságnak is nagyon finomak. Sokan es­küsznek arra, hogy a padlizsán­krémnek ilyenkor nincs párja. A recept nagyon egyszerű és na­gyobb tételben is elkészíthető. A padlizsánokat héjában meg­sütjük, lehántjuk a bőrét, a zöld­séget pedig lehetőleg fakanállal pépesre zúzzuk. ízlés szerint adunk hozzá apróra vágott vö­röshagymát, fokhagymát, kevés olívaolajat, sót, borsot, és kré­met keverünk belőle. Pirítóssal tízóraira, uzsonná­ra is kitűnő, de vendégváró fala­tokként is tálalhatjuk. Most kedvezménnyel rendelheti meg PR hirdetését a Heves Megyei Hírlapban. Újságírónk megírja vállal­kozásának bemutatását, ami 1/8,1/4,1/2 vagy akár egész oldalon jelen­het meg lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. További részletek­ről érdeklődjön a 36/513-627« telefonszámon. Gyermekvédelem: határon átívelő kapcsolat épül Folytatás az 1. oldalról Az intézet Tüskevár Alapítványá­nak segítségével idén nyáron er­délyi, illetve felvidéki családok tölthettek egy-egy hetet Bükkszé­ken, a napokban pedig a kárpát­aljai Nagyberekről látnak vendé­gül egy nevelőcsaládot, akik Po­roszlón, az alapítvány üdülőjé­ben nyaralhatnak. A Füzesi családban három sa­ját és hat állami gondozott gyer­meket nevelnek. Mint azt a szü­lőktől, Olgától és Sándortól meg­tudtuk, nagyon örülnek az egri­ek által felajánlott ajándék nya­ralásnak, hiszen viszonylag ke­vés lehetőségük van a közös ki- kapcsolódásra. A hét elején érkeztek Poroszló­ra, ahol ideális körülmények kö­zött pihenhetnek a gyermekek­kel. Nagy élmény volt számukra a vízi tanösvény megtekintése, és bíznak abban, hogy az időjá­rás kedvez majd egy kis strando­lásnak is. Tegnap Egerbe kirán­dultak kísérőjükkel, Csiernik Évával, aki megismertette velük a megyeszékhely nevezetessége­it. A gyermekek számára a legiz­galmasabb a várlátogatás volt. A Füzesi család programjai­nak szervezésében és finanszí­rozásában jelentős részt vállalt a poroszlói önkormányzat, s egy helyi vállalkozó, s az egri látniva­lókat is ingyen tekinthették meg a fenntartók jóvoltából. ■ Versenyt hirdet az EKF a megújuló energiákról A vidéki természeti erőforrások nevet viselő, 2,4 millió euróból megvalósuló uniós programban vállalt szerepet az egri Esz- terházy Károly Főiskola (EKF). A megújuló energiaforrások hasz­nosítása - „Rural Biological Re­sources” (RUBIRES) - érdekében létrejött hároméves projekt ez év januárjában indult hat ország részvételével, amely a lengyelek visszalépése következtében Né­metország, Ausztria, Szlovénia, Olaszország és Magyarország közreműködésével fut tovább - tudtuk meg dr. Kovács Tibortól, az EKF Idegenforgalmi Tanszék­ének vezetőjétől, az egész prog­ram vezető bizottságának (Stee­ring Committee), elnökétől. A konzorciumi tagként részt vevő egri főiskola a teendők szétosztásakor többek között a teljes projekt kommunikációjá­nak feladatát vállalta. Ebben a szerepében a kezde­ti lépéseket már meg is tette, ősszel pedig az iskolás korosz­tály irányába is nyitnak: ver­senyt hirdetnek a 14-15 éves fi­atalok számára a megújuló energia hasznosításának és népszerűsítésének témájában. Az egyfordulós megmérettetés­ben két-három fős csapatok részvételét tervezik a tavasszal, a nevezők folyamatos felkészü­lése, illetve felkészítése azonban már rövidesen, az őszi tanévkez­dést követően megkezdődik. ■

Next

/
Thumbnails
Contents