Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-31 / 203. szám

2 Leszerződtek, két hét múlva kezdődhet majd az útépítés Mint azt hírül adtuk, a tervezett, több mint 160 millió forintos út- beruházásához 90 százalékos pályázati támogatást nyert el még márciusban Kompolt ön- kormányzata az Észak-magyar­országi Regionális Fejlesztési Ta­nácstól (ÉMRFT). A vidékfejlesz­tési programot kiegészítő tele­pülésfejlesztési pályázatok kere­tében a falu az úthálózatának jobbá tételéhez csaknem 146 millió forintot kapott. A közbeszerzési eljárás lezá­rult, a kivitelezői szerződést a hét végén írta alá Balázs Zoltán polgármester és a legolcsóbb ajánlatot tévő, nyertes Colas Épí­tő Zrt. egri területi igazgatója, Csufor Sándor. A munkálatok várhatóan két hét múlva el is kezdődnek a faluban. ■ Ismét volt palóc párnafesztivál Mátraderecskén Az elmúlt hét végén nagy siker­rel rendezték meg Mátraderecs­kén a ül. Palóc Párnafesztivált, amelyre a kistérségből és a kül­honi testvértelepülésekről is ér­keztek vendégek, a legnagyobb attrakciót, a palóc felvonulást kö­rülbelül ezren látták - mondta Panyik Szeréna, a helyi idegen- forgalmi egyesület elnöke. A háromnapos program pén­teken délután kezdődött, amikor hagyományőrző kiállítások nyíl­tak a népművészeti házban és a mofettában. Szombaton egyebek mellett palóc tájegységi étkeket kóstolhatott a közönség, felvo­nultak a párnások, néptáncosok, népzenészek, kórusok léptek színpadra, volt palóc divatbemu­tató is. Vasárnap kézművesek mutatták be mesterségüket nép­zenei kísérettel. ■ MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 31, HÉTFŐ Több pénz jut a közbiztonságra stabilitás Európa egyik legtakarékosabb költségvetése lesz jövőre a miénk Bajnai Gordon: Szigorúbb szabályozást dolgozunk ki az emberek egészsé­gének védelmében. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon A jövő évi költségvetés Európa legtakarékosabb büdzséje lesz, mégis több pénz juthat közbiztonság­ra, egészségügyre, mun­kahelyteremtésre. Erről gyöngyösi látogatásakor beszélt Bajnai Gordon mi­niszterelnök. Juhász Marianna- Miniszterelnök Űr! Hamaro­san megkezdődnek az egyez­tetések a jövő évi költségvetés­ről. Látható-e már, kik lesznek a vesztesei és a nyertesei?- Ennek a büdzsének nyerte­se lesz az egész ország annak el­lenére, hogy minden érdekcso­portnak kell egyet húzni a nad­rágszíjon. Erre azért van szük­ség, hogy azokat az eredménye­ket, amiket az elmúlt öt hónap­ban elértünk, megtartsuk, hogy azt a bizalmat, amit visszasze­reztünk, tovább tudjuk építeni. Ahhoz, hogy a munkahelyek és az otthonok ne kerüljenek ve­szélybe, hogy a gazdaság fejlőd­jön, Európa egyik legtakaréko­sabb költségvetése lesz a miénk jövőre a 3,8 százalékos hiánnyal. Persze a nagy megszorítás köze­pette az ország legfontosabb, hosszú távú problémáira is vá­laszt kell találnunk. Ezért a 2010-es költségvetés azon túl, hogy takarékosságra int és stabi­lizálja az országot, előrelépést is jelent majd, hiszen több pénz jut a közbiztonságra, mint az idén. Ugyanis Magyarországon a vál­ság közepén megnőtt a bizonyta­lanság, ezzel együtt pedig a biz­tonság iránti igény. A költségve­tés stabilan tartja majd az egész­ségügyet is, és egyértelmű nyer­tese lesz a büdzsének a munka világa, a bérből-fizetésből élők tábora is azért, hogy aki a saját teljesítményével akar majd kike­rülni a válságból, annak ebben segítünk, hogy jobban járjon. Ennek érdekében jelentősen csökkentjük az adókat. így egy átlagos fizetést kereső ember, aki bruttó 220 ezer forintot kap havonta, nettó 188 ezer forinttal többet visz haza a jövő évben, mint az idén. De tovább folytató­dik és bővül az Út a munkához program, hogy még többen visz- szataláljanak a rendes, folyama­tos munkához. Mindezzel sze­retnénk Magyarország hosszú távú növekedését megalapozni.- Az önkormányzatoktól ter­vezett 120 milliárdos elvonás milyen nem kötelező feladato­kat érint majd?- Nem fűnyíró elven szeret­nénk csökkenteni a forrásokat, hanem úgy, hogy minden, ami lényeges, az talpon maradjon, ne kelljen alapvető létszükséglet­hez, működéshez kapcsolódó fel­adatokat elvenni. Kiemelt terület lesz a közbiztonság kérdése, il­letve az Út a munkához program jövőre az önkormányzatoknál is. Többet az egyeztetések után sze­retnék mondani.- A külső cégekkel történő kór­házműködtetések tekintetében, az egészségügy finanszírozásá­val kapcsolatban hogyan terve­zik a változtatásokat?- A módosítást illetően van­nak elképzeléseink, hiszen a Hospinvest-ügynek vannak ta­nulságai. Az egyik, hogy a ma­gyar államnak, az önkormány­zatoknak olyan pozícióban kell lenniük, hogy a közérdeket min­dig tudják képvisel­ni a magánszerep­lőkkel szemben. Ezért együttműköd­ve a Heves megyei önkormányzattal és az érintett városok­kal, a kormány végig részt vett a válságkezelésben. A kabinet olyan előterjesztést tett a parla­mentnek - amely el is fogadta -, hogy tegyük lehetővé azt, ha bajba kerül egy magánszolgálta­tó, akkor az állam soron kívül beavatkozhasson. Egy dolog azonban nem történhet meg, hogy magáncégnek finanszíro­zási problémái, vagy másfajta menedzsment-gondjai sértsék az emberek egészségügyi ellá­táshoz való jogát. Persze továb­bi javaslatokat is terjesztünk majd a parlament elé. Nem el­zárni akarjuk az utat, hiszen a magántőke már eddig is nagyon sok forrást hozott az egészség­ügybe, de e területen fokozottan meg fogjuk jeleníteni azt a na­gyobb felelősségi elvárást és szi­gorúbb szabályozást, amit az emberek egészségének védelme szükségessé tesz.- A közlekedési infrastruktú­ra fejlesztésében milyen sze­repet játszanak az alsóbb ren­dű utak helyreállításai? Gyön­gyösön a nyugati elkerülő út befejezése évek óta csúszik, a Tárná menti településeknek a teherszállítás okoz gondot.- Hadd kezdjem az általános eredményekkel. Gyöngyös a fej­lesztéseknek nagy nyertese. Fantasztikus dolog, ami az Or- czy-kastélyban megvalósult, de nyert a város pályázatot óvoda, bölcsőde, iskola felújítására, itt a Károly Róbert Főiskola, amely az országban elsőként lesz kész a több, mint egymilliárdos fel­újításával, de nyert Gyöngyös a városközpont helyreállítására és szociális rehabilitációra is. Szerettük volna, hogy Gyöngyö­sön még több munkahely jöjjön létre. A mai napig bosszant, ami az Apollo-beruházás kapcsán történt, hiszen ezer mun­kahelyről kellett lemondani bu­ta politikai viszálykodás miatt. Az utakról kérdezett. Soha nem látott mennyiségű pénz jut az al­sóbb rendű utak fejlesztésére, ezer kilométer négy-, ötszám­jegyű út újul meg Magyarorszá­gon, de zajlik majd a magasabb rendű utak felújítása is. A gyön­gyösi nyugati elkerülő útnak egy része elkészült, de a befeje­zés mielőbbi ügyében már meg­kértem az illetékes minisztert: nézzük meg, hogy az uniós for­rások átrendezésévelhogyan le­het felgyorsítani többek között ennek a beruházásnak a befeje­zését. Ehhez technikai, szabá­lyozásbeli módosítások is kelle­nek, de úgy tudom, ez már folya­matban van. A tárnái útlezárá­sokról pedig nemrég tájékozó­dott a közlekedési miniszter, meg fogom kérdezni tőle, hol tart az ügy. ■ A költségvetés nyertese lesz a munka világa, a bérből-fizetésből élők tábora is. szeptember 5., szombat Szüreti Fesztivál és Nótafalu program Verpeléten Azt mondják Verpeléten, semmi pénzzel nem lehetne kiváltani azt a mérhetetlen lelkesedést és tenni akarást, amellyel a helybe­liek évről évre megrendezik és megszervezik jó ideje országos hírű szüreti fesztiváljukat, s azt a nótaestet, amely alapján okkal viselik 2006 óta hivatalosan is a Bor és Nóta Faluja elnevezést. Valamikor egyszerűen szép ha­gyományaikat akarták őrizni az itteni civil szervezetek. A saját maguk kedvére összehozott al­kalmi ünnepek terebélyesedtek aztán ki nívós, a nagyközönség tetszését is elnyerő programmá. A jeles énekes, Tárnái Kiss László adta ötlet - a „Nótafalu” - megvalósításához persze hogy nélkülözhetetlen volt a legtelje­sebb összefogás. A Lokálpatrió­ták Egyesülete, a verpeléti vál­lalkozók és az önkormányzat egymással karöltve dolgozta ki a mikéntet és a hogyant. A kezde­ti lépések oly sikeresek voltak, hogy a Duna Tv is felkarolásra méltónak találta a látványos ese­ményt, amelynek így híre ment a nagyvilágban. Ékes bizonyíték erre, hogy az idei, szeptember 5- én, szombaton megtartandó Farkas Sándor fesztiválra már Ausztráliából is érkezik turistacsoport! De nem csak emiatt tanulsá­gos néhány szóval összegezni a tapasztalatokat. Farkas Sándor, a település polgármestere azt tartja a legfontosabbnak, hogy a községben egyre többen látnak fantáziát a falusi turizmusban. Ez nemcsak azokat a vendéglá­tókat érinti, akik házaikat átala­kítva 6-10 ágyas szálláshelye­ket hoztak létre az idelátogatók fogadására, de a turistákat ellá­tó kereskedőket is, és a szőlészet­ből, borászatból élő vállalkozó­kat is. - Persze nem szabad eltú­lozni a dolog jelentőségét - mondja -, de kétségtelen, hogy itt, a szalóki fürdő szomszédsá­Zrónik Mihály gában, a hegyek adta szép és jó levegőjű környezetben van fan­tázia az idegenforgalomban a jö­vőre nézvést. Különösen, ha szá­mításba vesszük a környező fal­vak megélénkülő aktivitását is. Varsányi Lajos, akinek pincé­szetéből messze földre kerülnek el a nemes italok, úgy véli, min­den alkalom számít, amikor tu­datosítani lehet a fogyasztókkal, milyen kitűnő zamatok szülő­földje e táj. A helybeli termelők zászlósboraként említi a hársle­velűt, jellegzetesként az itteni olaszrizlinget, muskotályt és a világszerte egyre inkább meg­kedvelt rozét, amelyet ő például egyre több változatban kínál. Zrónik Mihály, a Lokálpatrióták Egyesületének jelenlegi elnöke azt emeli ki, hogy évről évre si­kerül fönntartani a rendezvény magas színvonalát. Nem csoda. Sokan szeretnének föllépni, így válogatni lehet a jobbnál jobb ha­gyományőrző csoportok közt. Igen rangos a nótaesten fellépő művészek névsora is. Tárnái Kiss László mellett idén jelen lesz Kal­már Magda, Berkes János, dr. Fe­hér Eszter, Szabó Sándor, Döm- södi Farkas Bálint, Bokor János, dr. Végh Bertalan, Budai Bea, Győri Szabó József. Énekesek és néptáncegyütte­sek érkeznek a fesztiválra Bag- ról, Mátraszőlősről, Tardról, Mezősze-meréről, Mátraterenyé- ről, Hollókőről, Karancslapujtő- ről, Kazárról. A nevezetes főző­versenyre 30 csapat jelentkezett. A szüreti felvonulás látványos­ságának ígérkeznek a parádés lovak, fogatok. Elővételi jegyeket már csak kor­látozott számban lehet szerezni a verpeléti művelődési házban (36/559-087). Szombaton reggel kilenctől azonban a helyszínen nagy szeretettel várnak minden vendéget. A látogatók emlékeze­tes napra számíthatnak! a & CSÁKI TTT-.A LÁSZLÓNÉT köszönti Bekölcén „Névnapod alkalmából nem kívánok egyebet, csendes Ä léptedet kísérje szeretet. Szívedben béke, lelkedben nyugalom Légy boldog ezen a szép napon.” Ezt kívánj a szeretettel férjed, Laci v| feat:iiV« Nyuszikáin! \ alkalmából savból köszöntelek és nagyon sok puszit küldök Szerezz érettségit munka mellett! Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gimnáziuma 4 éves, IN­GYENES, érettségire felkészítő képzést hirdet. A tananyag elsajátítása távoktatásos formában, havonta két szombati konzultációval, illetve saját időbeosztás szerint, otthoni felkészüléssel történik. Beiratkozás: 9. évfolyamra - érvényes, a 8. évfolyam sikeres befeje­zését igazoló bizonyítvánnyal, 10. évfolyamra - érvényes, a 9. évfo­lyam sikeres teljesítését igazoló középiskolai bizonyítvánnyal. További információ: Tel: 36/413-976, 30/338-4528, | E mail: gim.gyak@ektf.hu | Web: www.gyakorlo.ektf.hu 5. Jelentkezési határidő: 2009.09.07. FRISS HÍREKÉRT KATTINTSON: HEOLhll í i I 4 Hagyományőrzéssel építgetett jövő

Next

/
Thumbnails
Contents