Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-25 / 198. szám

4

HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 25., KEDD

honismereti barangolás Úri muri fogadáson cserélt gazdát a legenda szerint a Szeleczky-kastély. Augusztusban nyílik a szentannavirág. Akolhát küzdelme a Tisza áradásával és a forró napsütéssel.

___ A NAP TEMAJA

E

LFELEDETT MÚLT AZ AUTOUTAKON TÚL

A dél-hevesi térségnek létezik egy másik arca. Ám ezt csak azok képesek megismerni, akik lemerészkednek a járt ösvényről, a kitaposott útról, a falvak többnyire aszfaltozott burkolatáról.

Szuromi Rita

Meglehetősen mostohán bánt a XX. század a dél-hevesi térséggel. Előbb a második világháború végén az országba özönlő szovjet csapatok pusztították el az uradalmi birtokokat, dúlták fel a kastélyokat, majd a téesze- sítés nyomán ítélték lassú „halálra” a tanyarendszereket, külterületi lakott pusztákat. Megszűnt a hagyományos paraszti társadalom éppúgy, mint ahogy külföldre távozott a nemesség is. Az előbbi beszántott tanyavilágot, az utóbbi feldúlt, gyakran gazdasági célokra átalakított kastélyokat hagyott maga után.

Ebben a térségben a múlt ma is tetten érhető. Csak le kell térni érte a műútról, s vállalni egy kis barangolást. Ekkor e 17 helységet felölelő, a Tiszától az M3- as autópályáig húzódó terület mesélni kezd.

Mesél a szentannavirág, más néven a vasfű, amely augusztusban kékbe borítja a Tenk és Dormánd között húzódó határt. Szedték e virágot a nagyanyáink, akik a július végi Hanyi búcsún a Szent Anna-kápolnánál szenteltették meg kis csokrukat, hogy az a következő egy évben a házi oltáron vagy komódon megóvja a bajtól a családot. A zarándokok gyakran több napig tartó lassú sétával érték el a Hanyi kápolnát, amelyet egykor az erdőtelki Buttlerek emeltettek.

A Szent Anna-kápolnától nem messze, fáktól védve terül el Szárazbő. Ki hinné, hogy kétszáz éve gazdagon berendezett kastélyok, virágokkal felfuttatott filagóriák álltak itt?

Minden esztendő júliusának utolsó vasárnapján búcsút és körmenetet tartanak a Hanyi kápolnánál Szent Anna tiszteletére, immár több száz éve

szintén e régi világot idézi a Pazonyi Elek-kastély, amelyet az ezredfordulón vásárolt vissza a család, s mentett meg az enyészettől, amit a gyógynövény-feldolgozó okozott benne.

Különleges sziget a térségben Átány. Nemcsak a megye legszebb tájháza, a Kakas-ház teszi azzá, amely a népi-paraszti építészet legszebb példája, hanem a temetkezési szokásainak ösz- szessége is. A váltott temetőhasználat ma jól megfigyelhető itt, mint ahogy a márványsírok között még láthatóak azok a sajátos síremlékek is, amelyeknek több száz éves gyökerei adták a közösség egyik összetartó pillérét. Az újházas gazda nyárfát ültetett kertje végébe, amely halálakor fejfaként kísérte őt a temetőbe.

Beszédes helynevek, találékony emberek, harc az enyészet ellen

A dél-hevesi térségben megtalálható kastélyok valójában földszintes kúriák.

A száraz időben bőven termő földön dohányt termesztettek a feles bérlők. A Bárczay, Puky és Papp-Szász családok pedig élték a vidéki nemesek életét: nyelveket beszéltek, zenéltek, költők verseit szavalták. Járt e földön Lavotta János, a magyar verbunkos megteremtője, írt innen levelet Szemere Bertalan, sőt mézesheteiben Blaha Lujza is kocsikázott az ősi fák alatt, amelyek, ha beszélni tudnának, talán ma feltárnák a heteken át tartó vadászatok titkait, emlékeznének az agarak csaholásá- ra, a kerti pavilonban lágyan felcsendülő zeneszóra.

Az úri-nemesi világ elképzeléséhez nem kell messzire menni. A tenki polgármesteri hivatal ma hűen mutatja, milyen volt a Papp-Szász-kastély, amelynek párja Szárazbőn pusztult el. De

A Tisza menti tájgazdálkodás ma is élő: a Kisköre és Pély között húzódó Madaras út mentén gazdaságok jelzik: ma is akadnak, akik mangalicák, szürkemarhák tartásával foglalkoznak. Csatornáktól és szivárgóktól övezve fekszik Akolhát temetője. Az egykor lakott település temetői kőkeresztje körül sírok sorakoznak. Akik figyelmesen szemügyre veszik ezeket, láthatják, mennyire sokszínű, s hogy különböző vidékekről érkezők telepedtek meg Akolháton, vívták napi harcukat az éles tiszai széllel, az árvízzel vagy a tikkasztó hőséggel és a nyomában járó szárazsággal. Áll itt még átányi fa-emlékjel, vaskereszt, kőből készült síremlék. A szikes talajon lépdelve Arany János Toldijának kezdő sorai is valósággá válnak, mert ha valaki a

A TELEPÜLÉSEK HASONLÓ életet élnek, mint azok, akik benépesítik, művelik földjét: születnek, helyet változtatnak, elpusztulnak. A legtöbb, ma már nem létező helyről sok információt ad nevük, ha azokat etimológiájuk alapján faggatjuk: Fogacsot egykor egy nagy fogú ember birtokolta. Szárazbő földje száraz időben

forró nyárban keresi fel Akolhá- tat, rögvest érezni fogja, milyen az, amikor égni kezd a nap melegétől a kopár szik sarja...

A Tisza gátjától észak felé haladva lassan visszatérünk a „civilizációba”. Hevesvezekényen a Szalgháry-kastély formás kis épületei idézik meg az úri múltat, míg Heves-Ötödrészen a külterületi lakott puszták életformáját hétvégi házakként túlélő településrendszer villantja fel a múltat. A vastag homokos talajon áll a Rab testvérek által újjáépített harangláb, amely egykor az idő múlására figyelmeztette Ötödrész lakóit, ma délutáni pikniknek kínál kellemes helyet.

A homokos talaj felső rétegében érik az édes hevesi dinnye, amelyet minden kiskertben termesztenek, legyen az hevesi vagy boconádi. Utóbbi falu rejti a térség legszebb és legromosabb kastélyát, a Szeleczkyekét. Szeleczky Márton tábornok 1715-ben királyi adományként szerzett jogot a boconádi több ezer hektáros birtokra. A Nádasdy huszárok kapitánya számos ütközetben vett részt a labancok oldalán - egy ízben Rákóczi foglya is volt így érthető, hogy III. Károly Boconádon kívül a teljes Alberti-pusztát is nekiajándékozta. Szeleczky rendeletben tette kötelezővé, hogy a 6-7 éves fiúk és lányok iskolába járjanak. Ott kötelező volt az írás, olvasás, számolás, az erkölcsi nevelés, hiszen „az iskola

jó termést adott. Akolhátat a Bocskai-szabadságharc idején népesítették be tiszántúli gazdálkodók, akik oda megérkezve rögvest szállást, aklot építettek juhaiknak. A téeszesítés- kor lassú pusztulásra ítélték az olyan külterületi lakott településeket, mint Fogacs volt, hiszen ebben az időben a gépeiknek nag}', összeßggö terüleolyan, mint a csemetekert, amelyben felnőnek azok a férfiak és nők, akiknek szolgálata hasznos lesz a falu, az egyházközösség és a haza számára”. A ma látható kastély 1760-ban épült meg, a munkákkal a Rómában dolgozó luganói származású Quadri Kristóf gyöngyösi kőművesmestert bízták meg. Az előcsarnok kupolaboltozatán ma is láthatóak az építéskor készült faliképek, amelyek a négy évszak szimbolikus ábrázolásai. A ko- csi-aláhajtó csehsüveg boltozatos mennyezetén rokokó faliképek maradványai vannak, feltehetően Beller Jakab gyöngyösi festő alkotásai. Az épületet övező hatalmas terület gyönyörű kertészeti remekmű volt egykor. A dús zöldekkel, virágokkal tarkított parkban a robusztus fák, a szabályos ívű sétányokat kísérő gesztenyesor látványából követtek kellettek. Felszámolták a hevesi szőlőket is, ahol Pusztatenk egykori földesura, Pazonyi Elek János töltötte utolsó éveit. Heves-Ötödrész megmenekülését annak köszönheti, hogy túl közel volt a város, az elhagyott telkeket lassan hétvégi házaknak vették meg, ám néhányan ma is életvitelszerűen élnek itt.

keztetni lehet a kastély egykori szépségére. Ám a Szeleczky família nem volt állandó lakója a kastélynak. A báró ideje nagyobb részét Bécsben töltötte.

Az épület a legenda szerint úri muri fogadáson cserélt gazdát. Szeleczky III. Márton és sógora egy átdorbézolt bécsi kiruccanás után arra fogadtak: ki kocsiká- zik előbb be a boconádi kastély udvarába. A tét maga a kastély volt. Nos, a falu határáig együtt haladt a két fogat, ám a sógor, Gosztonyi Antal kocsisa helybeliként ismert egy rövidebb utat, így előbb érkezett a célba, így az az övé lett. Azóta a romjaiban is pompás barokk épületet Szeleczky-Gosztonyi kastélynak is nevezik.

Dél-Heves múltjának utolsó állomása Pusztafogacs. Már a hely neve is beszédes: talán valamikor a magyar középkor alkoA DÉL-HEVESI TÉRSÉGBEN élők három szentet tiszteltek kiemelten: Nepomuki Szent Jánost, az egykor a Morva folyóba fojtott egyházfit hallgatásáért, a gyónási titok tartásáért. Ő volt az utak, hidak, vándorok védője is. Szent Vendel tisztelete a térség állattartó jellegét mutatja. A skót szentet Európa-szerte a juhok, bárányok meggyógyítójaként, védelmezőjeként emlegetik.

Páduai Szent Antal (képünkön) pedig a szegények védőszentje, akikből szintén nem kevés akadt ez idő tájt az Alföldön. Általános volt Szűz Mária tisztelete, a magyarok nagyasszonyáé. Érdekes módon azonban a térség három külterületi kápolnájából kettőt, a Hanyit és a tárná örsit mégis Szent Annának, Szűz Mária anyjának az emlékére szentelték fel.

nyán egy nagy fogú, „fogas” ember birtokolta. Mivel hajdan nem kereszt- vagy vezetéknév szerint emlegették azt, akihez épp igyekeztek, vagy akinek a földjén jártak, a fogas ember a tanyavilág névadója lett.

Az ugyancsak romos barokk kápolna jelentette, s jelenti ma is az egykori hely szívét, ütőerét. A legenda szerint a Rákóczi-sza- badságharc idején véres csaták helyszíne volt a Tarnamérától Tarnaörsig húzódó mező. Szabadságharcos katonák testét helyezték örök nyugalomra a természetes kis dombon, amely fölé ötven év múlva, az úrbérezés időszakában az Almásy család kápolnát emelt. Hogy igaz-e a történet vagy sem, nem tudni. Ám mint minden legendának, ennek is lehet valóságalapja, főképp annak tükrében, hogy innen pár kilométerre állt az az Orczy vadászkastély, ahol Vak Bottyán generális örökre lehunyta a szemét. Vak Bottyán ma a gyöngyösi Ferencesek templomában nyugszik, az Or- czy-kastély az enyészeté lett, ám Fogacs dombján egy romos kápolna ma is dacol az idő múlásával. E kápolna nemcsak a régmúlt, hanem a közelmúlt legendáinak részese is. Május harmadik hétvégéjén tartották itt a búcsúkat, amely pazar vásárlási lehetőséget kínált az asszonyoknak, jófajta ihaj-csuhajt a férfinépnek. Nem véletlen, hogy a régi fogacsiak ma is szemlesütve, ám cinkosul jegyzik meg: bizony nem akadt itt búcsú, mikor ne tört volna csont, roppant volna orrnyereg a duhaj pusztai férfi ökle alatt.

A kápolnán túl Nepomuki Szent János kőszobra áll. A pusztai ember kedvelte őt hallgatásáért, titoktartásáért, ami érthető is: ki szerette, ha a vándor egyik tanyáról a másikra hordta a pletykát? A barokk kor kedvelt szentje sokrétű tiszteletnek örvendett. Ő volt a hidak, utak védőszentje, az útra kelő és utazó emberek védelmezője. Nem véletlen, hogy szobra ott áll Tárnáméra kődíján, Boconád templomkertjében, de Kisköre, Hevesvezekény, s megannyi délhevesi településen járó ember lépteit is vigyázza. Ám a kápolnán túl Nepomuki szobrát már nem óvja kőkerítés. A kétszáz éves kőszobor mögött a távolban mindennap lebukik a nap, arannyal festve meg a prágai szent alakját, hogy aztán reggel, amikor felkel, ismét sugarainak aranyával keltse életre az alföldi tájat.

A szentek és azok tisztelete a térségben