Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-01 / 179. szám

2009. AUGUSZTUS 1„ SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 15 Vége lesz az űrruha-korszaknak vizes vb A strandon is jobb a fecske - állítja Gyárfás Tamás, a FINA vb-tagja A vizes sportokat összefo­gó világszövetség (FINA) végrehajtó bizottsága meghajolt a közakarat előtt, és pénteki ülésén úgy döntött, hogy az úszó­mezek esetében előírt vál­tozások 2010. január 1-től lépnek érvénybe. MTI vizes vb A témáról Gyárfás Ta­más, a Magyar Úszószövetség el­ső embere, az európai szervezet, a LEN alelnöke, a FINA újonnan megválasztott vb-tag- ja beszélt a római vb úszóselejtezői köz­ben tartott tanácsko­zást követően. Ked­den még azt jelentet­te be Julio Maglione, a FINA frissen meg­választott elnöke, hogy az új sza­bály csak 2010 áprilisa-májusa után léphet érvénybe.- A FINA végrehajtó bizottsá­gának, ugyanúgy, mint ahogy a mezeket gyártó cégeknek, be kell látniuk, hogy ők vannak az úszó­kért, és nem az úszók értük - in­dokolta a változtatást Gyárfás, aki hozzátette: - Vége az űrruha-kor­szaknak, mindenkinek textil­dresszben kell versenyeznie. A férfiak nadrágja felül köldök alattig érhet, alul pedig térd felettig. A nők értelemszerűen hordhatnak egybefüggő ruhát, de az övék is térd feletü kell, hogy le­gyen. Mindkét nemnél szabad a váll, a mez pedig nem érheti a nyakat - mondta Gyárfás. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legyártott szuperárú szuper­mezekkel, így válaszolt: - Ha hi­szi, ha nem, már ingyen oszto­gatják, de még így sem vágyik senki szorítókötésre, szerintem január 1-től még a fürdőzőknek sem kell, a strandon is jobb a fecske. Ez év decemberében Isz­tambulban zajlik majd a rövid pályás Európa- bajnokság, ott va­lószínűleg utoljá­ra lesznek a spor­tolók dunsztkö- tésben. Ami biz­tos: 2010. augusz­tus 4-től, a buda­pesti Európa-bajnokságon már mindenki láthatja a férfi világ- klasszisok felsőtestét, ami ugye gyönyörű. Előre megmondom: az eredmények nem lesznek azok - nyilatkozta Gyárfás Tamás. A magyar női vízilabda-válo­gatott a hetedik lett a világbaj­nokságon, miután a pénteki helyosztón 11-6-ra legyőzte a spanyolokat (gd.: Drávucz 4, Szűcs, Pelle 2-2, Tomaskovics, Kisteleki, Poszkoli 1 -1). A szép ■ 2010. augusztus 4-től a budapesti Eb-n már min­denki láthatja a férfi világklasszi­sok felsőtestét. A mezeket gyártó cégek, úgy tűnik, hogy belefulladtak újkori ötletükbe búcsúval együtt történetének egyik legszerényebb eredmé­nyével zárt a gárda, igaz, az új kapitánynak, Petrovics Mátyás­nak jutott a nemzedékváltás vég­rehajtásának, a válogatott meg- fiatalításának-átalakításának egyáltalán nem könnyű feladata. Az úszóknál Takács Krisztián országos csúccsal, összesítésben a hetedik idővel bejutott a férfi 50 méter gyors elődöntőjébe, míg a férfi 4x200-as gyorsváltó, női 50 m pillangón Dara Eszter és Bordás Beatrix, női 200 m há­ton pedig Jakabos Zsuzsanna ki­esett. Takács 21.71 másodperces hazai rekorddal került tovább, míg a Cseh László, Bernek Péter, Povázsay Zoltán, Kis Gergő ösz- szeállítású kvartett 7:08.24 per­ces új országos csúccsal végzett összesítésben a kilencedik he­lyen, a fináléba kerülés 17 szá­zadon múlott. Cseh - aki csütör­tökön ezüstérmes volt 200 m ve­gyesen - a staféta első tagjaként l:45.78-cat úszott, ezzel meg­döntötte saját, június 25-én Egerben felállított l:47.12-es or­szágos csúcsát. Női 50 m pillan­gón Dara 25., Bordás pedig 35. lett összesítésben. 200 m háton Jakabos Zsuzsanna hiába úszott 2:11.75 perces egyéni rekordot, nem jutott tovább, összesítésben a 17. lett, így éppen lemaradt az elődöntőről. Balszélsővel gyarapította keretét a Gyöngyösi KK Sokat tanult New Orleans-ban pályafutás Forman József hívására ment Louisianába kézilabda Takács Bálintot is a so­raiban tudhatja immár a Gyön­gyösi Kézilabda Klub élvonalbe­li férficsapata, amely klubhoz a nyáron eddig új igazolásként Pánczél Zoltán (PLER), Füleki Áron (PLER) és Tóth Emil (Álba Regia KSE) kötelezte el magát A 23 éves balszélső a Budapest Bank-Kecskeméti KC társulatától érkezett az Adorján Gábor edző irányította együtteshez. A mátra­aljaiak az új szakvezetővel és az alaposan kicserélődött játékos­kerettel mintegy három hete ké­szülnek a 2009/2010-es küzde­lemsorozatra. Több edzőmeccset is játszott már a gárda. Szerdán Debrecenben léptek pályára a gyöngyösiek, s szenvedtek 31:27­Takács Bálint a kecskemétieket hagyta ott a GYKK kedvéért es vereséget a DKSE-Hotel Lycium együttesétől. Tegnap a szlovákiai Eperjesen két találko­zó is várt GYKK-ra. Délelőtt 17:14- es első félidőt követően 37:22 arányban maradtak alul Benis Bencéék az ősszel már a magyar első osztályban induló Presowal szemben, a másik mérkőzés lap­zártánk után ért véget. ■ B. Cs. röplabda - Nagyon jól érzem magam az Egyesült Államokban. Még csak egy éve vagyok kint, de technikában máris sokat fejlőd­tem, és a tanulással sincsenek gondjaim - mondja Dobi Edina, aki a szünidőt kihasználva láto­gatott haza New Orleans-ból. A 21 éves egri röplabdázó az Agria RC- nél eltöltött évek után Angyalföld­re igazolt, s mellette a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főisko­lán tanult - egészen 2008-ig.- Forman József ex-szövetség kapitány jóvoltából tavaly adódott arra lehetőség, hogy a Louisiana állambeli University of New Orleans egyetemen folytassam tanulmányaimat és sportolhas­sak is - teszi hozzá a hórihorgas Dobi Edina számára kiváló lehetőséget jelent az USA ütő. - A korosztályos válogatott­ból ismert Szívós Máriával együtt ketten vagyunk magyar diákok az intézményben, amely­nek az egyetemi bajnokságban szereplő csapatát (UNO Priva­teers) erősítjük. Ez összesen 300 együttest jelent, régiónként 13-15 gárdával a mezőnyben. A napi két edzés és a tanulás jól megfér egymás mellett Edina szá­mára, igaz, lazsálni nem lehet, mindkettőt komolyan kell venni. Szerencsére egyikkel sincs gond, amiben nagy szerepet játszanak a barátságos, segítőkész társak. Az itthon megszokottól eltérő mentalitás már sok tekintetben érződik a fiatal röplabdázón, aki az egyetemi évek után szeretne európai profi klubban játszani.- Amíg egészséges vagyok, addig akarok sportolni - jelenti ki. - Az egri csapat sorsa érde­kel, az interneten folyamatosan nyomon követem a hazai esemé­nyeket, ha pedig itthon vagyok, lejárok a lányokhoz edzeni. Drukkolok nekik, és a távolból is örülök, ha sikeresek. *B. Cs. Hétfőn viszik haza Felipe Massát FORMA-l - Hétfőn magán­géppel Sao Paulóba szállít­ják Felipe Massát, a Forma- 1-es Magyar Nagy díj időmé­rő edzésén súlyos balesetet szenvedett Ferrari-pilótát. - Az állapota folyamatosan ja­vul, s jól érzi magát, ezért úgy döntöttünk, hogy hét­főn egy magángéppel eluta­zik Sao Paulóba - jelentette be Dino Altmann, Mássá or­vosa és a család képviselője. Péntek reggel elhunyt Sir Bobby Robson labdarúgás - Hetvenhat éves korában, péntek reggel elhunyt Sir Bobby Robson, legendás angol futballista, mesteredző. A szakember­nél 1991 óta ötször diag­nosztizáltak rákot, legutóbb 2007 májusában. Robson korábban az Ipswich Town, az FC Barcelona, a PSV Eindhoven, a Sporting Lis­boa és az FC Porto csapatai­nál dolgozott. Utolsó klubja 1999 és 2004 között a Newcastle United volt. Öt gólt kapott a Budapest Honvéd Isztambulban labdarúgás - A Budapest Honvéd négygólos vereséget szenvedett a török Fener- bahce otthonában az Európa Liga-selejtező 3. fordulójá­ban zajló párharc első mér­kőzésén. Fenerbahce - Bu­dapest Honvéd 5-1 (3-0). Sükrü Saracoglu Stadion, 45.000 néző. V.: Kircher (né­met). G.: Roberto Carlos (13.), Güiza (29., 40., 61.), Alex (69.), ill. Zsolnai (78.). Másfél ezer bringás közül nyolcán bajnokok lesznek kerékpár - Vasárnap az Eger melletti Berva-völgy- ben kerül sor a T-Mobile TOP Maraton sorozat har­madik állomására, a 9. Bükk Maratonra. Az orszá­gos bajnokság három távjá- ra - a hazai élmezőnnyel együtt - több országból mintegy másfél ezer hegyi kerekest várnak a szerve­zők. - Az utánpótlás-korosz­tályokkal együtt 8 bajnoki mezt osztunk ki - tájékozta­tott Nagy Ádám főszervező, az egri Nagy SE vezetője. Hatvanban menetelt az OK-TAT-60 Kft. triplázás Egymás után harmadik alkalommal szereztek bajnoki címet Győriék kispályás foci Sorozatban har­madik alkalommal nyerte meg a városi-városkörnyéki bajnoksá­got az OK-TAT-60 Kft. csapata. A 2008/2009-es pontvadászatban 16 mérkőzésből 15-öt megnyer­tek Győri Zoltánék, mindössze egy döntetlen akadt a menetelés során. A dobogóra még a Táltos Presszó és az Azzurró léphetett. A végeredmény, felnőttek 1. OK-TAT-60 Kft. 16 15 1 - 152-53 46 2. Táltos Presszó 16 13 - 3 133-67 39 3. Azzurró Pizzéria 16 12 - 4 98-65 36 4. Dongó Sztár 16 9 - 7 72-74 27 5. Family Cass Kft. 16 7 - 9 83-92 21 6. KO-PA 16 6 1 9 52-54 19 7. NR 2001 Bt' 16 5 - 11 64-91 15 8. Főnix ________16 3 2 11 48-72 11 9- Mobil________16 - - 16 33-167 0 Kétség sem férhetett hozzá, hogy idén is az OK-TAT-60 Kft. csapata a legjobb A szeniorok mezőnyében a kilenc pontos előnnyel bajnok Lokomotív gárdája száguldott. A 16 meccsből csupán három al­kalommal kapott lassítót az együttes, amely negyvenegy pontot gyűjtve hódította el az aranyérmet. Az ezüst- és a bronzérem sorsa már szorosabb küzdelemben dőlt el. ■ A végeredmény, öregfiúk 1. Lokomotiv 16 13 2 1 87-24 41 2. Transact 60 Kft. 16 10 2 4 58-46 32 3. Betis Fitness 16 10 1 5 85-34 31 4. Boldoßi Vadkak. 16 9 2 5 54-35 29 5. STC Lőrinci 16 9 1 6 63-55 28 6. Faterok FC 16 7­9 50-56 21 7. Silver Center 16 5 1 10 40-67 16 8. Rádíóweb 60 16 2 3 11 33-80 9. Deresek SC 16­2 14 37-110 2 HEVESÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-IWagyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LAKI ZOLTÁN Kiadóvetető: PERJÉSIATTILÁ Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32.. Tel: 36/410427 Hirdetésvezetö: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513334, fax 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513344, fax: 36/513346 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1900 Ft, negyed évre 5700 Ft fél évre 11400 Ft egy évre 22800 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda, Gyöngyös, fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva: h-p. 9-21 óráig. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents