Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-07 / 157. szám

2009. JULIUS 7., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 11 SZOLGÁLTATÁS NAPKELTE 4.54 - NYUGTA 20.43 HOLDKELTE 20.57 - NYUGTA 4.35 APOLLÓNIA napja Apollónia. Görög eredetű név, jelentése: Apollónak, a fény, a világosság istenének szentelt. Védőszentje: Szent Apollónia alexandriai vértanú szűz. A hí­res görög jóshelyen, Delphoi- ban az Apollón (a rómaiaknál Apolló) tiszteletére emelt szen­tély felirata volt: „Ismerd meg magadat”. Az itteni papnők­nek Apollón dicsőségének fenntartása mellett a kéngőzös kábulatban meghozott jóslás is a feladatuk volt. Ezek a jö­vendölések igen gyakran több, akár egymással ellentétes ér­telmezést is feltételeztek. A név igen ritka minálunk, Gö­rögországban azonban máig kedvelt. Hazai viselője Kovács Apollónia magyarnóta-énekes, aki a cigánydaloknak is ava­tott tolmácsolója. MOZI AGRIA MOZI Délután 15,17, este 19 órakor: JÉGKORSZAK 3. Délután 15.30 órakor: LÉGY A HOLDON - 3D DIGITAL SZEMÜVEGGEL Este 17.30 és 20 órakor: ROCKHAJÓ Este 17.45 és 20.15 órakor: ISTEN HOZOTT AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT URÁNIA MOZI Este 18.30 órakor: ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN 2. URÁNIA KAMARA Este 17.30 órakor: INTIM FEJLÖVÉS GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE Délután 15.30 órakor: JÉGKORSZAK 3. Este 18 órakor: TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA Este 20.30 órakor: OLY SOKÁIG SZERETTELEK Délután 15, este 17.30 órakor: JÉGKORSZAK 3. Este 20 órakor: TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA ÁLLATORVOSI ÜGYELET Este 6-tól másnap reggel 8-ig: dr. Suszták Béla (Állatkórház, Eger, Szövetke­zet u. 4.), 36/312-460. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Csak fokozatosan I kezdjünk edzeni! Az állandó testmozgást végzőknek ajánlott a futás. Képünk illusztráció. Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle moz­gásformához — például a televízió távirányítójá­nak felemeléséhez — szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edze­ni kezdenek. Fokozatos terheléssel Az inaktív, mozgásszegény élet­módot folytató emberek eseté­ben a hirtelen elkezdett testi megerőltetés harmincszorosá­ra emeli a szívinfarktus kiala­kulásának kockázatát. Ezt mu­tatja egy Amerikában végzett tanulmány eredménye. Emel­lett sokkal nagyobb a sportsé­rülések veszélye, például ízüle­ti szalag szakadása, izomszaka­dások, rándulások. Azoknak, akik nem csupán a testmozgást hanyagolják, hanem emellett egyéb rizikófaktorok is fennáll­nak (elhízottak, dohányoznak, magas a vérzsír- és koleszterin­szintjük), még inkább elővigyá­zatosnak kell lenniük. Nemcsak a sport lehet veszé­lyes, hanem bizonyos, nagyobb fizikai terheléssel járó hétköz­napi tevékenységek is. Egyrész­ről hasznos a sport, mert a rendszeres testmozgás javítja az állóképességet, a szív- és ér­rendszeri státust, csökkenti az elhízás, a cukorbetegség és szá­mos anyagcsere-betegség kiala­kulásának rizikóját. Másrészről veszélyes lehet, mert a hirtelen elkezdett test­edzés hatalmas terhelést jelent a szívre, az ízületekre és az iz­mokra. A sport kétélű kard Ezek ellenére mindenkinek ja­vasolt a rendszeres testmozgás, kifejezetten pedig azoknak, akik esetében a felsorolt rizikó­Érdemes gyaloglással kezdeni A kezdeti hónapokban alkal­masabb lehet a nem megeről­tető tempójú gyaloglás. A pul- zusszámot jelentősen emelő gyakorlatok (például futás, úszás, aembik) nem javasol­tak addig, míg a szervezet nem szokott hozzá a rendsze­res sporthoz. Ez a mozgásfor­ma ellenjavallt bizonyos szív­ós tüdőbetegségek esetében. több ezer résztvevő bevoná­sával elvégzett tanulmányok alapján az ideális testsúly el­éréséhez is sokkal alkalma­sabb a napi rendszerességgel végzett kevésbé megerőltető mozgás (például közepes tem­pójú séta), mint heti 2-3 alka­lommal végzett edzőtermi edzés. A hangsúly semmi eset­re sem az erőkifejtésen, hanem a napi rendszerességen van. faktorok fennállnak. Elővigyá­zatosan és fokozottan kell elkez­deni bármilyen sporttevékeny­séget. Javasolt a kezelőorvos vé­leményét kikérni, mielőtt bárki edzeni kezdene. HEVES MEGYEI HÍRLAP, EGER, PF.: 23. 3301 • E-MAIL: VELEMENY@HEVESMEGYEIHIRLAP.HU • TELEFON: 36/513-600 Adja fel hirdetését és fizessen elő a Heves Megyei Hírlapra új felvevőhelyünkön! icurynioiifti GYÖNGYÖS Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17 óráig. Gyöngyös, Fő tér 10. Tel./fax: 37/311-155 RECEPTVERSENY A receptet Kovács Károlyné tarnaleleszi olvasónk küldte Flamingó szelet TÉSZTA HOZZÁVALÓI: 6 tojás, 6 ek. cukor 4 ek liszt 2 ek kakaó 1 tasak sütőpor 1 dl olaj KRÉM HOZZÁVALÓI: 20 dkg cukor 20 dkg margarin 25 dkg túró DÍSZÍTÉS: 2 tasak vanília ízű pudingpor (főzős) 4 ek cukor A tészta hozzávalóit összekever­jük és közepes méretű tepsibe önt­ve megsütjük. A krémhez a mar­garint a cukorral habosra kever­jük, majd hozzáadjuk a túrót. Ami­kor a tészta kihűlt, rákenjük a tú­rókrémet. A pudingot a cukorral előírás szerint elkészítjük, amikor kissé kihűlt, a túrókrémre simít­juk, majd felszeletelve tálaljuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, névvel és telefonszám­mal ellátva. A receptverseny első három helyezettje értékes ajándé­kokat nyerhet. A pályázók tudo­másul veszik, hogy az általuk be­küldött receptet a kiadó az elkö­vetkezendő időben bármelyik ter­mékében megjelentetheti. Élő déli kívánságműsor minden nap 12:00-14:00-ig Telefon: 06/36 41-77-77 SMS: 06/20 969-101-9 E-mail: eger@posta.rádiói .hu Cím: Heves Megyei Hírlap, A nagy ízvadászat, 3301 Eger Pf. 657. E-mail: hmhirlap@axels.hu KISALFÖLD HŰVÖS, DÉL-ALFÖLD MELEG reggeli ii EMS hőmérséklet + déli felhőzet Lörihci« 27 X . 17 X Pétervására Eger 26* X 26 X 16 X 17 c Füzesabony Gyöngyös Hatvan Készíttette: izones ‘Heyes 1 26 X 16 X Heves megyében ma nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de délelőtt néha előtűnik a Nap. Gyakran elered az eső, és jelen­tősen megnő a zivatarveszély is. Enyhül a tikkasztó meleg. Éjszaka (elszakad a felhőzet, de ködfotok képződnek. A jel­lemző hőmérséklet délutánra 26 fok köré emelkedik, szerda reggelre 17 fok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: szerdától vasárnapig néha élénk északnyugati széllel, való­színűleg jelentősen hűvösebb levegő érkezik a Dunántúlra. A Tiszántúlra viszont újra nagy meleg várható. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az esőtől csúszós utakon sokkal lassabban célszerű a körforgalmakat megközelíteni. Ugyanis nagy sebességnél nem lehet biztonságosan követni az ivet. (A körforgalomból való kihajtást mindig jelezni kell!) Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 201: 27 °C Vízhőmérséklet Duna 18-20 X Tisza 21-25 “C Balaton 25 °C Velencei-tó 26 “C Fertő 25 °C Tisza-tó 26 ”C Pollen Pázsitfűfélék magas Csalánfélék Gombák magas magas EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás ism. 12.00: Diginfó 15.45-17.45: A Líceum Tv műsora Benne: 15.45: Az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság és Társadalomtudomá­nyi Karának Oklevél- és bizonyítványátadó díszünnepsége felvételről. 17.45: Diginfó 18.00: Műsorismertetés 18.01: Miénk a tér! - részlet a gálaműsorból 18.12: HírAdás • egri híradó Időjárás-jelentés, Útinform 18.30: Bit bazár - infor­matikai magazin -1. rész - ism. 19.00: HírAdás 19.15: Bit bazár - informatikai magazin - 2. rész - ism. 19.30: Új évez­red küszöbén - gazdasági magazinműsor 20.00: HírAdás 20.15: Egy év - égj perc - Eger Archív 20.20: Kilátó - megyei magazinműsor - ism. 20.50: 50 éves Ritmikus Gimnasztika - a gálaműsor közvetítése felvételről - ism. AGRIA TV 01.00-16.30: KépHír 16.30-17.00: KépHír online 17.00- 18.00: Van képünk hozzá ism. 18.00-19.30:KépHír 19.30-20.00: KépHír online ism. 20.00-21.00: Van képünk hozzá ism. 21.00-01.00 Bedekker-Turisztikai ajánló LÍCEUM TV 10.00-tól: az előző heti keddi adás ismétlése 10.00: LTV szignál 10.01: Dinnyejárat (The Melon Route) horvát játék­film, feliratos, R.: Branko Schmidt, 2006 11.25: REC- felvétel - a mozgóképkultúra és Médiaismeret szakos hall­gatók magazinműsora 11.54: EKF himnusz 18.00-tól az aktuális keddi adás 18.00: Az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Karának Oklevél- és bi­zonyítványátadó díszünnepsége felvételről Helyi műsorok GYÖNGYÖSI VTV 9.00: A hétfői adás ism. 11.30: Képújság 17.00: Nóvum - A jövő záloga. Szentágothai és az Infobionika - tudományos is­meretterjesztő filmsorozat 17.30: Képújság 18.00: Műsoris­mertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Telefonos já­ték 18.14: Nap kérdése 18.16: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34: Fogadóóra 1. rész 19.00: Reklám 19.03: Fogadóóra 2. rész 19.30: Aktuá­lis 19.44: Moziklip - mozi magazin 20.12: Reklám 20.15: Aktuális 20.29: Esti képek 20.30: Hírháló 20.55: Kitekintő - belföldi turisztikai magazin 21.00: Tökéletes menyasszony - amerikai thriller (16) 23.00: Képújság RÁDIÓ EGER 05.00: Rádió Eger Magyar óra 06.00: Jó reggelt Eger - fél­óránként hírek, friss időjárás, közlekedés 10.00: Egri nap 15.00: Egri Délután Benne: 18.00-20.00 Esti kívánságműsor (Tel.:36/420-420, sms: 20/33-9-33-33, e- mail: kivansag@radioeger.hu ) 20.00: Rádió Eger Old School - A Rádió Eger felnőtt tánczenei műsora 21.00: Rádió Eger DJ Eger legjobb lemezlovasaival 23.00: Rádió Eger Oldies a 60'- 70‘-80'- as örökzöldek RÁDIÓ 1 0.00-6.00: Mákszem Levente 6.00-10.00: Kukori. Műsorveze­tők: Harsányi Levente, Hudák Anita, Hepi Endre 10.00-11.00: Top 10. Műsorvezető: Kecskés Norbert 11.00-12.00: Leghosz- szabb zenei óra. Műsorvezető: Kecskés Norbert 12.00-14.00: Déli kívánságműsor. Műsorvezető: Kecskés Norbert 14.00- 16.00: Leghosszabb zenei óra. Műsorvezető: Györke Attila 16.00-17.00: Cooky Live Mix. Műsorvezető: Cooky, M. Gee 17.00-20.00: Cooky Show. Műsorvezető: Cooky 20.00-21.00: Disco*s Hit TOP 40 Műsorvezető: Bárány Attila 21.00-24.00: Disco*s Hit Műsorvezető: Bárány Attila DIÓRÁDIÓ Állandó műsorok: minden egész órában: országos és helyi hírek, időjárás: helyi hírösszefoglaló: 18.00; sporthírek: 6.45, 7.45,10.00, 22.40; helyi sportösszefoglaló: 18.30; óránként: útinform, autópálya útinform: kéthetente hétfőn, szerdán, pénteken 10.30-kon Közlekedők Fóruma, autópá­lya magazin. 06.00: Reggeli Helyzet 10.00: Sztárdélelőtt 11.00: Kívánságműsor (Tel:37/302-303; SMS: 30/329-81- 82; E-mail: info@dioradio.hu ) 13.00: Sztárdélután 15.00: Délutáni Show 18.00: Dió Flört 20.00: Ma történt.. 21.00: Esti helyzet 00.00: Tiszta zene SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00: Napköszöntő Hírek, 6.30: Vatikáni Rádió (ism.) 7.00: Szentmise közvetítés 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Föld, víz, levegő (MKR) 9.30: Te­remtett világ (MKR) 10.05: Délutáni találkozás (MKR) 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium, 13.05: Nosztalgia­csokor 14.05: Az erdő fohásza 14.35: Kertünkért (ism) 15.05: Templom-tér-kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Kora esti hírmondó 17.30: A Régió Sportja 17.45: Egyházi hírek (ism.) 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép (ism.) 19.00: Regionális hírek 19.10: Mustármag 19.35: Esti mese 19.50: Lélek szava 20.00: Egyházfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Délutáni találkozás (MKR) (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió 23.25: Hitvalló (ism.) Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft. Történelmi Vigasságok július 16-19. Belváros Középkori Piactér július 18-26. Vármúzeum Végvári Vigasságok Információ ■ 36/785-027 www.mheger.hu EK mi< EGRI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/517-555 8. szerda, 17. OO ANDELIC MARIJA - MARIS Álomképek c. kiállítása Helyszín: Ifjúsági Ház 9. csütörtök, 20. 30 RANDEVÚ AZ EGRI STRANDON Gál Gaszton némafilmekre zongo­rázik, grill - party sörrel A programok az esti fürdőjeggyel látogathatók! Helyszín: Eger, Strandfürdő 21.00 BIJAN MOFID: PERZSA PILLANGÓCSKA- mesemusical felnőtteknek A Forrás Társulat előadása Helyszín: 4-es iskola udvara - Bar­tók Béla tér 4. Esőhelyszín: „Forrás” 10. péntek, 18. OO ÉLŐ NAP- A MENTÉS MÁSKÉNT VILÁGZENEI EGYÜTTES LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE- újraénekelt moldvai csángó táncdallamok Belépődíj: 600 Ft Helyszín:BBKH 11. szombat, 9. OO RANDEVÚ AZ EGRI STRANDON Strandröpl bajnokság (előzetes nevezés szerint), vízi vetélkedők, palacsintaevő verseny, este gulyás - party és filmvetítés A programok az esti fürdőjeggyel látogathatók! Helyszín: Eger, Strandfürdő 17.00 „HOL VAN AZ A NYÁR...” zenés műsor, örökzöld dallamok­kal Meghívottak: Blaskó Berna­dett, Hlavátsch László, Várhelyi Gá­bor és Nikica, valamint más meg­lepetés vendégek Belépőjegyek ára: 600 Ft Helyszín: BBKH ELŐZETES július 20. hétfő 21. OO EXPERIDANCE: NAGYIDAI CIGÁNYOK C. TÁNCJÁTÉKA Helyszín: Éger-Líceum udvar BEACH VOLLEYBALL TOUR 2009 VERENY KIÍRÁSA EGER Célja: A röplabdázás és a strand­röplabdázás népszerűsítése, a strandröplabda játékosok folyama­tos versenyeztetése, a közönség szórakoztatása. A versenyzők fel­készítése a következő évi szerep­lésre. Helyszín: Eger Termál Kft. Egri Strand- és Termálfürdő Eger, Petőfi tér 1. Jelentkezni lehet: Zvara Józsefnél a 20/526-4526, illetve Majoros Tímeánál a 36/517-555, 20/779-0372-es te­lefonszámon. Nyári táborainkra még lehet jelentkezni! Érd.: 36/517-555 www.ekmk.eu f T SEGÍT

Next

/
Thumbnails
Contents