Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-07 / 157. szám
2 ♦ * HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 7., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Aszály és eső: összecsúsznak az aratási munkálatok A megye több területén már látni kombájnokat a földeken, amelyek megkezdték a gabonatáblák aratását. Az őszi árpa több, mint felével már végeztek, de a repcetáblákba még csak bele- kezdtek. - Összecsúsznak a munkák, lehet aratni az őszi és tavaszi árpát, a repcét és az őszi búzát is, valamint kaszálhatok a lucernások és a gyepterületek is. Termésátlagokat még nem nagyon ismerni, az árak viszont aggasztóak - osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Vágner Ákos, a Heves Megyei Agrárkamara titkára. - A kereskedők kivárnak, nem lehet tudni, az aszály, majd az esőzések után milyen termés várható. A repcével már baj van, a szerződéses fegyelem lazul, nyolcvanezerről már 67 ezer forintra esett a tonnánkénti ár - folytatta a szakember. Az agrárgazdálkodóknak az sem kedvez, hogy tavaly ősszel háromszáz forintos euro-árfo- lyamon hozták be a termeléshez szükséges anyagokat, a termést viszont már csak 275 forintos euro mellett tudják eladni. ■ Sós Tamás vezeti ismét az MSZP-listát Az MSZP megyei pártszervezetei döntöttek a 2010-es ország- gyűlési választások egyéni jelöltjeiről! Eszerint az 1-es választó- kerületben (Eger) dr. Nagy Imrét, a 2-esben (Pétervására) Sós Tamást, a 3-asban (Gyöngyös) dr. Magda Sándort, a 4-esben (Hatvan) Érsek Zsoltot, az 5-ös- ben (Heves) Godó Lajost, a 6-os- ban (Füzesabony) pedig Korózs Lajost indítják. Az MSZP Heves Megyei Szövetségi Tanácsa a megyei listáját is összeállította. Első helyre Sós Tamást sorolta, őt Érsek Zsolt, dr. Nagy Imre, Korózs Lajos, dr. Magda Sándor és Godó Lajos követi. Hetedik Jánosi Zoltán, majd Barabásné Czövek Ágnes, Pető Zoltán, Tóth Szabolcs, Beer Ferencné, Pál György, Oroszlán Lajosné, Holló Imre és Szén Gabriella következik. Az országos lista 1-25. helyére Török Zsoltot, 26-50. helyére Korózs Lajost javasolják. ■ Embert próbáló izzasztó napok Barta Katalin munkavédelem Tizenkét órás műszak, akár ötvenfokos hőségben? A legtöbben nehezen viseljük a harminc fok feletti hőséget. Ezekben a napokban azonban sokan kénytelenek akár ötven fokban is dolgozni.- Hogy bírjátok a forróságot a pékségben? - kérdezem törékeny hölgyismerősömet, aki válasz helyett lemondóan legyint egyet. Aztán mégis belekezd a mondókájába, ám arra kér, hogy nevét és munkahelyét ne említsem meg, ha cikket írok. Félti az állását.- Öt éve dolgozom a vállalatnál. Megszoktuk már, hogy a kánikulai napokon sokszor ötven Celsius-fok körüli hőmérsékletben dolgozunk. Működnek a ventilátorok, de azok is csak a forró levegőt keverik. Aki a kemencék mellett áll, az még ennél is magasabb hőmérsékleten kénytelen a munkáját végezni. Nagyon fárasztó ilyen hőségben dolgozni, de ennél is rosszabb, hogy egy ideje tizenkét órás műszakot húzunk le. Reggel nyolctól kezdünk, és sokszor csak este nyolc után érünk haza. A cégnél folyamatosan küldik el az alkalmazottakat, így aztán jómagam jelenleg három ember munkáját végzem. Esténként csak arra marad erőm, hogy lezuhanyozzak és bedőljek az ágyba. Aztán reggel kezdődik minden elölről. Az elmúlt hónapokban három alkalommal szerettem volna szabadságot kérni, egyszer sem engedtek - mondja egy szuszra.- Akkor biztosan jól keresel...- jegyzem meg amolyan vigaszféleként, ám erre felkacag:- A pluszmunkáért az elmúlt hónapban 170 forintos óradíjat számoltak el. Az egyik férfikollégám meg is jegyezte, hogy ezzel a bérrel haza sem mer menni, mert az asszonynak így is elege van abból, hogy alig látja. Szólni persze senki nem mer. A panaszra a válasz mindig ugyanaz: akár azonnal el lehet menni. Egy ember helyére száz akad a mai világban - fejezi be a cseppet sem szívderítő helyzetértékelését. Buszsofőr ismerősöm tarkóján egy nedves zsebkendővel kezeli a menetjegyeket. Mondja, hogy a minap 48 Celsius-fok meAz építkezéseken, útfelújításokon dolgozók számára különösen veszélyesek a kánikulai napok. Számukra óránként 5-10 perces szünetet kell biztosítani. lök, akik ilyen esetekben legfeljebb százezer forintra büntethetik a mulasztó vezetőt - tájékoztat az igazgatóhelyettes. Legyen szó akár zárt vagy szabad térben végzett feladatról, a hőség miatt a tevékenység nem állhat le, csupán módosítható a munkarend. A szállítással-fuva- rozással foglalkozók, az építkezéseken dolgozók, valamint a mezőgazdaságból élők vészelik át a legnehezebben a hőségriadó időszakát. Hasonlóan nehéz a dolguk ugyanakkor azoknak is, akiket bár nem érnek káros sugarak, de zárt helyen, szintén 30-40 fokos hőségben kénytelenek dolgozni. Tombol a hőség az üzemi és az éttermi konyhákban is. A nehezen elviselhető klímát ventilátorral és elszívóval teszik kedvezőbbé. A klímás irodákban is megküzdenek a kánikulával, főleg, ha még a hőségben sem viselhetnek rövidnadrágot vagy pólót. A hivatalokban a tikkasztó melegre való tekintettel köny- nyebben öltözhetnek az alkalmazottak, így a férfiaknak nem kötelező nyakkendőt és zakót viselniük, ám a hosszúnadrágot nem mellőzhetik. A nők maguk dönthetnek arról, hogy húznak- e harisnyát vagy sem, de ujjatlan blúzban ők sem mehetnek dolgozni a hivatalba. leg volt az utastérben. A régebbi típusú járműveken nincs klíma- berendezés, így mindenki úgy éli túl az utazást, ahogy tudja. Á sofőröknek a végállomásig nincs kiszállás. A hosszú szürke szövetnadrág kötelező, engedményt a rövid ujjú ing jelent. Az egyik utas megszólítja: legalább az ajtókat hagyja nyitva menet közben... - Kis kézit csókolom, ha én ezt megtenném, holnap már nem utaznánk együtt. Úgy repülnék ebből a székből, mint a győzelmi zászló - jön a válasz. Sok munkahelyen okoz kellemetlenségeket a hirtelen ránk tört hőség. Kevesen tudják ugyanis megoldani, hogy átszervezéssel, rugalmas munkaidővel csökkentsék a nagy melegben munkával töltött órák számát. Lapunkhoz nem érkezett arról információ, hogy - az ország több közhivatalához hasonlóan - a megyében bármelyik polgár- mesteri hivatalban vagy okmányirodában a hőség miatt változtatnának a szokásos ügyfélfogadási renden. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) fokozottan ellenőrzi a hőségriadó alatt, hogy a forróságban a munkáltatók megfelelő körülményeket teremtenek-e a kiemelt veszélyességi területeken, vagyis a szabadban és a nagyon meleg helyen dolgozóknak. A munkavédelmi felügyelők folyamatosan ellenőrzik a hőség elleni munkavédelmi előírások betartását. Szabó József, az Észak-magyarországi Munkavédelmi Felügyelőség igazgatóhelyettesének elmondása szerint ez idáig egyetlen kirívó esetről sem számoltak be a kollégái, hiszen a többség betartja az előírt szabályokat.- Ha azonban valaki nagyfokú szabálytalanságot követ el, akkor ötvenezertől tíztnillió forintig terjedő bírságra is számíthat. Ilyen büntetést az kaphat, aki súlyosan veszélyezteti a munkavállalót, akit például úgy dolgoztat a tűző napon, hogy nem ad neki védőitalt, vagy nem engedélyezi az óránként előírt pihenőidőt. A kisebb vétségekért pedig szabálysértési eljárást folytatnak le a felügye■ A szállítással-fuva- rozással foglalkozók, az építkezéseken dolgozók, valamint a mezőgazdaságból élők vészelik át a legnehezebben a hőséget. A munkáltatónak kötelező vizet adnia az alkalmazottaknak ha a munkahely hőmérséklete meghaladja a 24 fokot, mindenképpen védőitalt kell biztosítani a dolgozóknak, legalább félóránként 14-16 fokos ivóvizet. Vagyis nem kötelező az ásványvíz, e célra alkalmas az ízesített alkoholmentes ital is, feltéve, hogy annak cukortartalma nem haladja meg a négy tömegszázalékot. A munkaadóknak jó hír, hogy a védőital adómentes termő * szetbeni juttatásnak ® '* minősül, vagyis - mint a munkaruha - elszámolható. Most Gyulára hívták A velencei kalmárt Shakespeare Peter Brook a nemzetközi fesztivál idei sztárvendége Ki rekultiválja Selypen a horgásztó környékét? Az egri Gárdonyi Géza Színház „A velencei kalmár” című előadása is meghívást kapott Gyulára, a Nemzetközi Shakespeare Fesztiválra. A regényes színmű ma este látható a Kossuth-díjas Zsótér Sándor rendezésében a várszínpadon. - Shakespeare- ben az a jó, hogy nehezen szorítható korlátok közé - nyilatkozta Zsótér Sándor. Shylock, az uzsorás és Antonio, a velencei kalmár konfliktusát fiatal színészek játékával, Ötvös Andrással és Mészáros Mátéval a főszerepben, mai közegben mutatja | be a kamaraszínházi változat, z Az egri előadás a legjobbak kö- | zé kapott meghívást, hiszen a 1 június 27. és július 12. között Bányai Miklós (balra) és Ötvös András A velencei kalmárban ötödik alkalommal megrendezett találkozó sztárvendége Peter Brook. A világ legismertebb színházi rendezőjének legújabb, a Shakespeare szonettjeiből készített „Lőve is my sin - Szerelem a bűnöm” című előadását is láthatta a közönség. A fesztiválon fellép még a beregszászi Illyés Gyula Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Kompánia Színház. A külföldi szereplőket a London Metropolitan University társulata, a litván és az örmény Drámai Színház képviseli. De látható a 2008- 2009-es évad legjobb lengyel Shakespeare-előadása is, a „Makrancos hölgy” a gdanski Wybr- zeze Theatre előadásában. ■ Lőrinciben az elmúlt hét végén a selypi horgászegyesület megtartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek a legfontosabb témája az egykori cukorgyári tó jövője volt. Az eseményen részt vett Víg Zoltán lőrinci, valamint Oldal Alfréd zagyvaszántói polgár- mester is, a terület új tulajdonosának a képviselője viszont nem volt jelen a megbeszélésen - tájékoztatta lapunkat Rimár Zoltán, az egyesület felügyelőbizottságának elnöke. Mint arról beszámoltunk, a Mátra Cukor Rt. a közelmúltban eladta a 36 hektáros - több tavat és ülepítőt magában foglaló - területet egy befektetőnek. Utóbbi vezetője kijelentette: egy évig nem tervez semmit az ingatlannal, a későbbiekben pedig együttműködésről szeretne megállapodni a horgászokkal. Az egyesület tagjai ugyanakkor attól tartanak, hogy nem hódolhatnak majd szenvedélyüknek, s attól is félnek, hogy a terület rehabilitációja elmarad. (Információink szerint 200 ezer köbméternyi talajt, illetve az évtizedek során felgyülemlett anyagot kellene rekulti válni.) Oldal Alfréd elmondta, támogatja a horgászok törekvéseit, Víg Zoltán pedig kijelentette: a képviselő-testület elé viszi az ügyet, s megpróbálnak garanciát kérni az új tulajdonostól a szükséges teendők elvégzésére. ■ n j i f