Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-03 / 154. szám

14 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 3., PÉNTEK A végére összerázódtak mérleg Az edző szerint a 14. hely megsüvegelendő produkció Juhászné Tóth Mária (jobbra) úgy véli, Tóth Eszterék (13) a jövőben még inkább húzóemberei lesznek a Szabóker-Agria RC Eger csapatának ■EüEE&SSI Lemondott Imre Vilmos, a női válogatott kapitánya kézilabda - Lemondott a női válogatott szövetségi ka­pitányi posztjáról Imre Vil­mos, mert összeegyeztethe­tetlennek tartja feladatkörét a Dunaferr férfi csapatának vezető edzői tisztével. A szakember egyben jelezte, hogy visszautasíthatatlan szerződéshosszabbítási ajánlatot kapott klubjától. A Barcelona és az MU a klubvilágranglista élén labdarúgás - Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona, valamint a BL-döntőben vesztes Man­chester United vezeti holt­versenyben a labdarúgás történetével és statisztikájá­val foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilág­ranglistáját. Legjobb ma­gyar együttesként a bajnok Debrecen - 44 helyet ront­va előző pozíciójához ké­pest - 246. a listán. Még egy magyar csapat szerepel a lajstromban, a 284. Győr. Szávay és Schnyder a Római Teniszakadémián tenisz - Pénteken a selejte­zőkkel megkezdődik a Ró­mai Teniszakadémián az év egyik legrangosabb hazai sporteseménye, a 220 ezer euró összdíjazású GDF Suez Grand Prix Budapest elneve­zésű női torna, melynek első kiemeltje a svájci Patty Schnyder (világranglista 22.) lesz. A WTA-rangsorban leg­előkelőbb helyen (28.) álló magyar játékost, Szávay Ág­nest negyedikként emelték ki. A főtáblán mellette még Marosi Katalin lesz ott bizto­san a hazaiak közül. Gheorghe Popescu elismerte, hogy jelentett labdarúgás - Három napja még cáfolta, csütörtökön azonban beismerte Gheorg­he Popescu, a román válo­gatott korábbi meghatározó játékosa, hogy a titkosszol­gálat informátora volt az 1980-as évek végén. A 41 éves, 115-szörös válogatott hátvéd állítása szerint négy jelentést írt az államrendőr­ségnek, amikor az Universi- tatea Craoiva játékosa volt. Egy év NB Il-es kitérőt követően ősztől ismét a legjobbak között szerepel­hetett a Szabóker-Agria RC Eger női csapata, amely igazán a bajnokság végére rázódott össze. Sike Károly röplabda A bajnokság utolsó négy mérkőzésén már biztos bentmaradóként lépett pályára a Szabóker-Agria RC Eger női csa­pata, amely az NB I-es ligabajnok­ság záró szakaszában, a lejátszott hat találkozójából mindössze egyet veszített el. A13-16. helyért zajló rájátszás küzdelmei így in­kább a presztízs miatt váltak ér­dekessé, de ezek a mérkőzések Is szolgáltak tanulsággal.- Amikor átvettem, rendkívül nehéz helyzetben volt a csapat, többen is biztos kiesőnek titulál­tak bennünket - válaszolt érdek­lődésünkre Juhászné Tóth Má­ria, aki az idény során játékosból játékos-edzővé lépett elő, miután novemberben a korábbi tréner, Sulyok István távozott posztjá­ról. - A váltás után ugyan kellett egy kis idő, amíg összerázódott az együttes, de mérkőzésről mérkőzésre javultunk, ami az eredményességben is megmu­tatkozott. Ősszel elsősorban fizi­kális gondjaink vol­tak, az erőállapot ja­vulása után indult be igazán a szekér. Tény, nem nagy di­csőség a 14. helye­zés, de figyelembe véve, hogy honnan indultunk, igenis megsüvege­lendő a produkció. A korosztályos válogatott játé­kosokat is felvonultató Agria RC a jövőben még tartogat szép ered­ményeket a helyi sportbarátok­nak, amely akár már a következő bajnokságban is beigazolódhat.- Tehetséges, fiatal csapatunk van, amely eredményességben miután A korábbi elnökség mandátuma lejárt, a napok­ban közgyűlést tartott az Agria RC Eger, ahol megvá­lasztották a klub új vezetését. Az elnöki tisztséget a jövőben Bodnár Pál, a Vállalkozók Országos Szövetségének me­ettől feltétlenül többre hivatott - folytatta Juhászné. - Tóth Eszter, Róth Imola, Petrás Dalma a jövő­ben még inkább húzóemberei le­hetnek a gárdának, tehetségük megkér- dőjelezhetetlen. Magam a folytatás­ban csak edzőként igyekszem segíteni a klubot, a rutint a szülés után vissza­térő Helli Hajnalka testesítheti meg. Emellett a tervek szerint újabb fiatal tehetségek juthatnak majd játéklehetőséghez. A megalakulása óta folyamatos pénzügyi gondokkal küszködő klubnál a napokban is tart a mű­ködéshez szükséges anyagi hát­tér kialakítása, a helyzet állása azonban nem sok jóval kecsegtet. gyei elnöke tölti be, míg ügy­vezető elnökként - soro­zatban harmadszor - ismét Gáspárdy György kapott bi­zalmat. Az elnökség tagjaivá Lachtata Istvánt, Barócsi Ti­bort, Petrás Balázst és Zachar Tamást választották.- Úgy készülünk, hogy tu­dunk az NB I-ben indulni. A munkát augusztusban kezdjük az új pontvadászatra - zárta sza­vait Juhászné Tóth Mária. A 2008/2009-es bajnoki év a számok nyelvén Az alapszakasz végeredménye 1. MÁV Előre 22 19 360-15 41 2. Veszprém 22 17 559-26 39 3. Nyíre^házi FSE 22 13 946-42 35 4. Paiota-Böllhoff 22 12 1045-41 34 5. Kalocsa 22 10 1239-50 32 6. Agria RC 22 7 1533-53 29 7. Haladás VSE 22 5 1730-54 26 8. Tatabánya 22 3 1918-59 25 9. Ifjúsági vál. 8 6 214-20 10 Rájátszás a 13-16. helyért 13. Kalocsa 28 14 1453-62 42 14. Agria RC 28 12 1650-62 40 15. Haladás 28 7 2144-69 34 16. Tatabánya 28 4 2426-76 32 A bajnokság végeredménye: 1. BSE-FCSM, 2. Betonút-NRK- Nyíregyháza, 3. Vasas Duna Au­tó Óbuda, 4. TEVA-Gödöllői RC, 5. UTE Volley, 6. Békéscsabai RSE, 7. MÁV Előre-City Line, 8. Alb­recht MVSC MISI, 9. Bin Kapos­vári Női Röplabda Club, 10. Paiota-Böllhoff, 11. Nyíregyházi Főiskola SE, 12. Veszprémi ESC, 13. Kalocsai SE, 14. Szabóker- Agria RC Eger, 15. Haladás VSE, 16. Tatabányai Volán SE. ■ Tehetséges, fia­tal csapatunk van, amely ered­ményességben ettől feltétlenül többre hivatott. Új elnököt választottak az egri klub élére Adorján Gábor lesz az NB l-es Gyöngyösi KK új vezető edzője kézilabda - Mielőtt bármit is mondanék, szeretném megkö­szönni a Károly Róbert Főiskolá­nak és a csapatot támogatóknak a segítséget, akik rengeteget tet­tek azért, hogy a kézilabda NB I- es szintre kerüljön a városban - kezdte szavait Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, a Gyöngyösi Főiskolai KK jog­utódjaként NB I-es tagságot szer­zett Gyöngyösi KK elnöke. - Ami az új egyesületet illeti, arról csak a jövő héten várható konk­rét döntés, hogy önálló klubként, vagy a városi sportiskolához va­lamilyen módon kapcsolódva működik-e, de bizonyosan telje­sen új alapokra helyezzük a sportágat. A korábbitól lényege­sen szélesebb körű támogatói háttér kialakításán dolgozunk, amihez minden apró felajánlást örömmel veszünk. Az új elnök­ség kinevezése is az elkövetke­zendő napok egyik fontos felada­ta lesz számunkra. Hiesz György: - Teljesen új alapok­ra helyezzük a sportágat. Az edzői teendőket az élvonal­beli küzdelmektől búcsúzó Száz­halombattai KE korábbi trénere, Adorján Gábor látja el, akivel egyelőre az idény végéig állapo­dott meg a GYKK. Az új szakem­ber feladata egy stabil NB I-es csapat kialakítása, amelyben minden pályára lépő játékos megalkuvást nem tűrően küzd az együttes sikereiért. A keret összetétele természetesen már az új tréner igényei szerint ala­kul, minden posztra szeretné­nek legalább két minőségi játé­kost szerződtetni. A klub napi ügyeit Kis Róbert, a Gyöngyösi Főiskolai KK korábbi technikai vezetője intézi, akire a jövőben szakosztályvezetőként számíta­nak - fogalmazott Hiesz. A vezetőség a július 8-án 18 órától esedékes szurkolói ankét- tal egybekötött sajtótájékoztatón számol be a szakmai stáb, illet­ve a keret összetételéről. Az ese­mény helyszínéül szolgáló helyi sport- és rendezvénycsarnok­ban minden sportbarátot szere­tettel várnak. ■ S. K. ****£*** V Amerikai Autós Rock Fesztivál ★★★★★★★★★★ NYERJEN BELEPOT A HÍRLAPPAL! ★★★★★★★★★★ ta . amte%£***' mm mmm Pályán a tanárok. Hét különböző sportágban hirdettek győzteseket az egri Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium területén lebonyolított Országos Pedagógus Sportnapon. A Pedagógusok Szakszer­vezete Eger Körzeti Bizottsága által szervezett rendezvényén százhet­venen vettek részt. A képgalériát keresse a HEOLhu hírportálon *r ( í I

Next

/
Thumbnails
Contents