Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-03 / 154. szám

INTERNET HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 3., PÉNTEK 10 A világhálón is nagy vonzerő a közösség internetes találkozások Világszerte hódítanak azok a weboldalak, ahol megtaláljuk ismerőseinket Ahogy az internet egyre inkább benépesedett, szükségszerű volt, hogy az online világban is ki­alakuljanak találkozóhe­lyek. így születtek meg az úgynevezett közösségi oldalak. Ahogy múlt pénteki írásunkban az internetes keresők kapcsán megjegyeztük, a világhálón bön­gészve is sokkal inkább adunk ismerőseik, mint a programozott keresőoldalak véleményére. Ahhoz persze, hogy az embe­rek az online világban is hatéko­nyan megoszthassák gondolata­ikat, találkozniuk kell egymás­sal. Ehhez nyújtanak kiváló le­hetőséget az úgynevezett közös­ségi oldalak. Magyarország e téren megle­pően korán kezdett: a ma is első­számú hazai közösségi portál 2002-ben wiw.hu néven indult. A népszerűségi hullám évekkel később, 2005-ben indult meg, amikor az oldal neve iwiw-re vál­tozott. Ma a hazai internetezők két­harmada tagja az iwiw-nek, a második leglátogatottabb ma­gyar portálnak. A sikertörténet­re persze többen ráharaptak, a kísérletek közül a myvip.com- nak sikerült is szépszámú közös­séget építenie. A világ elsőszámú közösségi oldala, az egyesült államokbeli facebook.com 2004-ben indult, akkor még zárt egyetemi háló­zatként. A portált 2006-ban nyi­tották meg a nagyközönség előtt, azóta megállíthatatlanul növek­szik. Májusban a Facebookot 113 millió amerikai látogatta meg, és szeptemberre várhatóan le is előzi a 145 millió havi látogató­val jelenleg elsőszámú Google-t. Minek szól ez a népszerűség? Alighanem annak, amit a közös­ségi portálok ötletgazdái megé­rezték, hogy az embereknek az online világban is szükségük van találkozóhelyekre. Olyan ol­dalakra, ahol ismerőseikkel megoszthatják véleményüket, képeiket, elmondhatják, most éppen mivel foglalkoznak, mer­re jártak az interneten. A közösségi oldalak sikerét jel­zi az is, hogy 2008 végén már vi­lágszerte többen használták őket, mint a világhálón való kap­csolattartás korábban elsőszá­mú eszközét, az e-mailt. A hazai adatok is meggyőző­ek. Egy közelmúltban végzett fel­mérés szerint a 18-64 év közötti internetezők 71 százaléka tagja valamelyik közösségi portálnak, és 51 százalékuk rendszeresen részt is vesz az online közösségi életben. Elmondható tehát, hogy a közösségi oldalak az internetes hétköznapok részévé váltak. Az internetes közösségi oldalakon könnyen megtalálhatjuk azokat az ismerőseinket is, akikkel régen találkoztunk Szeretne képben lenni? Szeretné napról napra kézhez kapni a legfrissebb híreket? Iratkozzon fel a HEOLhu hírlevelére! Online ismerkedés: a profil az első lépés az egyes közösségi portálok különböző lehetőséget biztosí­tanak ugyan a kapcsolattartás­ra, számos közös vonásuk van. Ahhoz hogy egy internetes kö­zösség tagjai legyünk, létre kell hoznunk online személyiségün­ket, az úgynevezett profilt A profil annyit mond el rólunk, amennyit akarunk. Lehetünk szűkszavúak is - ám érdemes minél több tudnivalót megosz­tani, hogy minél több kapcsoló­dási pontot teremtsünk. Ha például megadjuk, milyen is­kolákba jártunk, könnyebben egymásra találhatunk egykori osztálytársainkkal Ha létre­hoztuk profilunkat, indulhat a kapcsolatépítés. Számos szem­pont szerint kereshetünk isme­rősöket, akiket egy gombnyo­mással jelölhetünk meg. Ah­hoz, hogy az interneten is meg­köttessék a barátság, az illető nek vissza kell igazolnia ezt A kapcsolatteremtés után jöhet a kapcsolattartás: figyelhetjük, mi történik ismerőseinkkel, fel- köszönthetjük őket születés­napjukon, megnézhetjük leg­frissebb képeiket Ők pedig ter­mészetesen ugyanígy követhe­tik a velünk történteket. *0 H nJ 'H fi T RTL KLUB 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow Benne: Hírek félóránként 6.30 Fókusz, Reflektor 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm Donald kacsa mozija 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.05 Babapercek 9.10 Telekvíz 10.10 Sztárnyomozó 10.20 Babar (rajzfilmsor.) 10.40 Teleshop 5.50 Nap-kelte 9.00 A Mézga család különös kalandjai 9.25 Gyalogbéka (10/5.) 9.55 Szomszédok © (magyar sorozat) 11.10 Főtér 12.00 Híradó délben. Sporthírek 5.50 Nap-kelte 9.00 Hrvatska krónika 9.25 Ecranul nostru 9.55 Szünidei matiné 10.55 Arborétumok, gyűjteményes kertek 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.40 Veronica Mars (ism.) 7.40 San Francisco utcáin 8.35 Halálbiztos diagnózis 9.25 Gyilkos sorok (ism.) 10.15 Miért éppen Alaszka? 11.05 Topmodell leszek! 11.55 Segítség, szülő vagyok! (ismétlés) 6.45 Arcélek 7.00 Heuréka! Megtaláltam! 7.25 Isten kezében (ism.) 8.00 8 perc a konyhában 8.10 Nyári matiné 8.55 Carlo és vendégei 9.30 Bűvölet © 10.30 Család-barát 6.00 Vakáció Coxyval 7.00 Állati rekordok 8.00 Htt tippek © 9.00 Tervezz Debbie Travisszel! 9.55 A mamit akarom! 11.15 Veszem-viszem, eszem-iszom © ►J 'H fi 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-33-55-33 13.30 Fél kettő © 14.40 Pódium © (francia vígjáték, 2004) 85' 16.25 Második esély (am. sor.) 17.25 Cobra 12 - Az új csapat © (német akciófilm-sorozat) 11.45 A nagy kiruccanás © (amerikai vígjáték, 1988) 13.20 Kvízió Telefonos játék 14.20 Mentőhelikopter © 15.20 Az áruló © 16.20 Hal a tortán© 17.25 Rejtélyek kalandorai © (am.-kanadai kalandfilmsor.) 12.20 Família Kft. © 13.15 Körzeti magazinok 14.15 Átjáró 14.45 Záróra 15.40 Blues - Jazz Fusion 16.10 Kisváros (magyar sor.) © 17.30 Hírek. Körzeti híradók 17.45 Szezon 12.00 Híradó délben. Sport 12.15 Záróra. InfoGeneráció 13.30 A kölcsönkapott Föld 13.55 Az Irodalom nyelve 14.05 A tánc legendája 14.30 Testi mesék (4.) 15.20 Üzenet/Patrin 15.25 Nap-nyugta 12.45 Tv-dokik 13.35 Halálbiztos diagnózis 14.25 Gyilkos sorok 15.20 Veronica Mars (ism.) 16.10 Két pasi - meg egy kicsi 16.40 Joey (ismétlés) 17.10 Segítség, szülő vagyok! (am. valóságshow) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - Válogatás 14.40 Az egyházi művészet kincsei 15.15 Mi vagyunk az unió 15.35 Férfivá válás © 16.30 Az igazi ajándék 17.00 A kamerás ember 12.15 Fitt tippek© 13.15 Laosz 13.45 Shoppingkultúra 14.20 Vakáció Coxyval 15.20 Vadak közelében © 16.20 Tervezz Debbie Travisszel! 17.10 Veszem-viszem, eszem-iszom © 09 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 112 - Életmentők © (német akciófilm-sorozat) 20.05 Fókusz © 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.20 Dr.Csont© (amerikai krimisorozat) Halál a parókián 22.20 A rejtély © (amerikai misztikus sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Monk - Flúgos nyomozó © (amerikai krimivígjáték-sor.) Utána: Aktív extra 20.10 Az elveszett ereklyék fosztogatói © (amerikai kalandfilmsor.) 21.15 90210© (amerikai sorozat) 22.15 Álomgyári feleség © (am.-ausztrál vígjátéksor.) 18.15 Bűvölet (240/111.)© 18.45 Életképek © 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A vadon bűvöletében (6.) 21.05 24 - Harmadik évad © (am. akciófilm-sor. - 24/18.) 21.50 Memento '89 22.00 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat) 17.55 Gaudí és Barcelona - Város a 20. század hajnalán (francia dok.-film) 18.55 Esti mese 19.05 Legendás konyhák 19.30 Dublini doktorok (51.) © 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Árulkodó nyomok © (olasz krimisorozat - 16/10.) 21.55 Vadvirágok © (spanyol vígjáték, 2005) 88' 18.00 Topmodell leszek! 18.55 Jó barátok (am. vígjátéksor.) 19.30 Christine kalandjai (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor.) 20.30 Joey (amerikai sorozat) 21.00 CSI - New York-I helyszínelők (am. krimisor.) 21.50 A stúdió (amerikai vígjátéksor. - 7-8.) 18.00 Híróra 18.30 Mese 19.00 Darrow© (amerikai film, 1991) 101" Fsz.: Kevin Spacey, Chris Cooper, Calista Flockhart 20.40 Before Dawn © (magyar film, 2005) 21.00 Kikötő - Extra 21.55 Fatso gyorsbüféje © (írfilm, 2004)95' 18.10 Állati rekordok Állati elmék 19.05 A mamit akarom! 20.20 Miből lesz a cserebogár? © A győzni akarás 21.25 Sebességfüggők © Aszfaltszaggatók versenye 22.25 Vadászpilóták © (dokumentumfilm-sorozat) s "8 'H 23.20 A főnök (amerikai krimisorozat) Fsz.: Fsz.: Kyra Sedgwick, J. K. Simmons, Robert Gossett 0.30 Reflektor © 0.50 Itthon 1.10 Autómánia 23.15 Pokerstars.hu © Sztárpókershow 0.20 Tények este 0.50 Hősök © (amerikai misztikus sorozat) 1.40 Drága testek © (amerikai krimisorozat) 22.55 Hírek. Időjárás 23.05 Ördöggerinc © (spanyol-mexikói fantáziafilm, 2001) 103' R.: Guillermo del Torra Fsz.: Eduardo Noriega, Marisa Paredes 23.25 Rabigában © (magyar-bolgár sor. -9/4.) j 0.25 Kulissza 0.50 InfoGeneráció 2.0 1.20 Pódium 2.00 Rabigában (magyar-bolgársor., ism.) 22.50 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 23.50 CSI-NewYork-I helyszínelők (ismétlés) 0.50 Gyilkos látomás (amerikai krimi, 1991) 23.30 Sport 23.35 íme, itt vagyok © (olasz film, 2003) 81' Fsz.: Andrea Sartoretti, Carlo Luca De Ruggieri 1.00 Költők társaságában 1.05 Híradó. Sport (ism.) 23.25 Rejtélyek, mítoszok, legendák 0.30 Miből lesz a cserebogár? © 1.40 A rablás művészete 2.45 A mediterráneum gyöngyszemei 14.40 Pódium (francia vígjáték, 2004) r- w U 23.15 Pokerstars.hu (szórakoztató műsor) 14.45 Záróra (beszélgetős műsor) 17.55 Gaudí és Barcelona (ismeretterjesztő sorozat) 21.50 A stúdió (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 Kikötő - Extra (kulturális magazin) 21.25 Sebességfüggők (ismeretterjesztő sorozat) HÁLÓZAT 14.05 Zöld övezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 1530 Ősök tere. 16.05 Ingatlan- piac. 1630 Hard Talk/Hírvilág extra. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Kereszt- metszet. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8. 21.00 Híradó 21.2130 Célpont. 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 11.30 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50 Többet észszel! 1630 Együtt a bizton­ságért! 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1925 Egye­nes beszéd. 2030 Hőmérő. 2130 Párshow. 2235 Világkép. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.45 Többet 17.00 Ökoházak. 17.30 Eur-óra. 18.00 Helyszín. 18.25 Kitekintő. 1830 Mentőhe­likopter (német akciófilm-sorozat). 1930 Lisa csak egy van (349-350.). 20.30 Hírhá­ló. 21.00 Harc az olajért (amerikai thriller, 1995). 23.00 Lisa csak egy van (ism.). 24.00 Kemény menet (amerikai thriller) műsor és a kezdési idopon FILMMÚZEUM WM 14.00 Lesz, ami lesz. 1520 Veszélyhelyze­tek. 1535 Páratlan évek. 1635 Snitt. 17.05 Biztonság a levegőben. 17.25 Az örökös (magyarvígj., 1969). 19.00 Az Angyal (an­gol krimisor.). 20.00 Falusi románc (cseh­szlovák film, 1984). 21.20 Szoba kilátással (angol film, 1985). 23.20 Csirkefogók minden MINIMAX DISCOVERY 1 9.30 Zuhanyhíradó, 10.30 Lovassport 11.30 Televíziós vásárlás. 12.00 Kamionos Eb. 12.30Televíziós vásárlás. 13.00 Tenisz Wimbledon (ősszefoglaló/élő). 21.00 Mo torshowl. 2130 Strandkézilabda-magazin 22.00 Heti helyzet. 23.00 Zuhanyhíradó 24.00 Tenisz. 1.00 Atlétika 6.00 Mesefilmek. 16.55 Nouky, Pacoés Lo­la. 17.00 Koala Brothers. 17.10 Woofy. 17.15 Csutak úrfi. 17.45 Szárnyas szakasz. 17.55 Vipo. 18.10 Viva Pinata. 1820 Ani- malia. 18.45 Pat és Stan. 18.50 Mini News. 18.55 Magyar népmesék. 19.05 Benjámin maci titkos világa. 1930 Moby Dick 15.00 Hogyan készült? 16.00 Smash Lab. 17.00 Állítólag... 18.00 Újjáépítók. 19.00 Miami Ink - A tetoválok. 20.00 Végzetes másodpercek. 2030 Hogyan készült? 2130 Állítólag... 2230 Végzetes másod­percek. 2330Time Warp-Amikor megáll az idő. 030 Futballhuligánok tévéadó fenntartja! I 1 í t > r

Next

/
Thumbnails
Contents