Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-28 / 175. szám

14 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 28., KEDD Legjobb esetben is már csak ötödik lehet a magyar női válogatott Háttérben a futamgyőztes magyar nagydíj A verseny nem Hamilton miatt marad emlékezetes Az FTC II. is az NB III. Mátra- csoportjának 14 csapata között vizes vb A magyar női vízilabda­válogatott 9-7-re kikapott a ka­nadai csapattól a római vizes vi­lágbajnokság hétfői negyeddön­tőjében. Ezt azt jelenti, hogy Petrovics Mátyás szövetségi ka­pitány együttese szerdán (11.40 ó) az orosz-holland párharc vesztesével találkozik az 5-8. helyért. Eredmény: KANADA - MAGYARORSZÁG 9-7 (2-2,2-2,3-1,2-2) Góldobók: Drávucz, Szűcs 2-2, Pelle, Takács, Tóth 1-1. Petrovics Mátyás: - Fiatal, át­alakuló csapat a miénk, ha majd több tétmeccs lesz mögöttünk, meg fogjuk tudni nyerni az ilyen mérkőzéseket is. A kanadai jóval összeszokottabb csapat, ők ta­valy augusztus óta együtt ké­szülnek, s ez meg is látszott, rá­adásul fizikailag is tökéletesen felkészültek, bár erőben felvet­tük velük a versenyt, a támadó­játékunk nem működött. Meg­próbálunk javítani, bár az sem lesz könnyű, hiszen lehet, hogy az olimpiai bajnok hollandokat kapjuk riválisnak. Pelle Anikó (10) és társai rendre lemaradtak a kanadai lányoktól A magyar férficsapat ellenfele a negyeddöntőben a szerb gárda lesz ma 14 órai kezdettel, miután déli szomszédaink 7-5-re győz­tek az olaszok ellen. Egyetlen magyar sem jutott to­vább a római vizes világbajnok­ság úszóversenyeinek második napján a délelőtti előfutamokból: négyen próbálkoztak, de mindhi­ába, valamennyien a kiesők listá­ját gyarapították. Dara Eszter a 100 méter hát selejtezőjében 19. lett, 200 m gyorson Bernek Péter 25., Povázsay Zoltán 48. helyen zárt, míg Pecz Réka 100 m mel­len 41. helyen végzett. Előzőleg a magyar női 4x100- as gyorsváltó nyolcadik helyen végzett. A Dara Eszter, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka összetételű staféta, amely délelőtt 3:37.64-es orszá­gos csúcsot úszva jutott be a dön­tőbe, 3:39.53 perccel zárt. Győ­zött a holland kvartett 3:31.72-es világcsúccsal. ■ MTI Meglepetést hozott a 24. Magyar Nagydíj befutója. Sajnos a mogyoródi ver­senyhétvége elsősorban nem a győztesek személye miatt marad emlékezetes. Surányi Géza forma-1 Az események már csütörtökön megkezdődtek. Ak­kor szurkolók ezrei lepték el a boxutcát és környékét, hogy test­közelből figyelhessék az edzésre készülődő csapatokat. Az idén első alkalommal - igaz, csupán rövid ideig - csaknem vala­mennyi versenyző autogramot is osztogatott. A Forma-l-es ver­senygépek először pénteken gör­dültek ki a Hungaroring aszfalt­jára. Azon a napon a szabad­edzések összesített eredményeit figyelembe véve Lewis Hamil­ton, a McLaren versenyzője bizo­nyult a leggyorsabbnak, ami elő­revetítette a hétvége további ala­kulását. A szombati napot egy sajnálatos baleset árnyékolta be. Felipe Mássá a pálya egyik leggyorsabb pontja felé haladt, mikor sisakját eltalálta egy Ru­bens Barrichello autójáról lesza­kadó rugó. Ennek köszönhetően a versenyző sokkos állapotba ke­rült, és nyílegyenesen a gumifal­nak száguldott. Mássá sérülései olyan súlyosnak bizonyultak, hogy helikopterrel azonnal a bu­dapesti Honvéd Kórházba kellett szállítani, ahol kiderült, hogy ko­ponyasérülést és agyrázkódást szenvedett. Ennek következté­ben egy operáción kellett átes­nie. Az állapota azóta stabilizáló­dott, de hogy megússza-e mara­dandó sérülések nélkül a balese­tet, arra még nem lehet meg­nyugtató választ adni. Az időmérő edzésen meglepe­tésre az idén még csak bukdá­csoló Renault csapat versenyző­je, Fernando Alonso szerezte result Fernando Alonsónak Valenciában hátat kell fordítania a mezőnynek meg az első rajtkockát. A ver­seny 2003-as győztesének telje­sítményében komoly szerepet játszott, hogy lényegesen keve­sebb benzint cipelt autójában, mint versenytársai. Míg a máso­dik helyen végző Vettel Red Buli­ját 655, Alonso Renault-ját csu­pán 637,5 kilogrammosra tak­sálta a mérleg az időmérés vé­gén. Mindez azt jelezte, hogy a spanyol versenyző a vasárnapi versenyen három alkalommal kívánja meg felkeresni a boxot tankolás céljából, míg a mezőny többsége két kiállással igyeke­zett megtenni a távot. ■ Hogy a Renault csapat taktikája bevált volna-e, arra nem derült fény. A kétszeres világbajnok ugyan az élen fordult be az első kanyarba, és 11 kör erejéig veze­tett is, de boxkiállása során a szerelői hibásan rögzítették az egyik kerekét, melyet Alonso a pályára hajtva el is hagyott. Vesztét mégsem ez, hanem a meghibásodott benzinpumpa okozta, melynek következtében fel kellett adnia a küzdelmet. Az első helyet így a szabadedzése­ken brillírozó Hamilton örökölte, akit a 70 körös táv végén is első­ként intett le a kockás zászló. A McLaren versenyzője győzelmé­vel hatalmas meglepetést oko­zott, hiszen az idei év eddigi fu­tamain még a dobogóra sem áll­hatott fel. A második helyen a szerencsétlenül járt Mássá ferraris csapattársa, Kimi Räikkönen végzett, aki ugyan­csak idei legjobb eredményét könyvelhette el. A Renault csapatot a Fernando Alonsóval történt incidens miatt a következő futamról kizárta a Nemzetközi Autósport Szövet­ség. A futamot éppen a kétszeres világbajnok hazájában, Spanyol- országban rendezik. a szerencsétlenül járt Felipe Mássá mentése példaértékűnek tekinthető - szá­molt be az esetről lapunknak Palik Lász­ló, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke. - A gyorsbeavatkozó csapat másodpercekkel a baleset után a helyszínen volt. A követke­ző 11 perc alatt a Nemzetközi Autós Szö­vetség főorvosának irányításával a ment& személyzet kiemelte az autójából a balese­tet szenvedett pilótát, a helyszínen elvégez­ték az elsődleges vizsgálatokat, majd men­tőautóval a Hungaroringen található egészségügyi központba szállították. Itt 19 percet tartózkodott, amely időtartam alatt orvosaink sokktalanították és szállítható állapotba helyezték. Az Állami Egészség- ügyi Központba történő helikopteres szállí­tás is csupán hét percet vett igénybe. A kórházban CT vizsgálatot hajtottak végre, melynek befejezését követően a műtőben már készen állt egy magyar idegsebész­csoport, akik végrehajtották a sikeres ope­rációt. A csapat és a család a legmesz- szebbmenőkig elégedett volt a munkánk­kal, melyet az is jelez, hogy Massát nem kívánják elszállíttatni egy külföldi kórház­ba - hangsúlyozta Palik László. labdarúgás Hatszor 14 csapat alkotja a 2009/2010-es NB III-as bajnokságot, amelynek őszi idé­nye augusztus 14-15-én kezdő­dik és november 29-én zárul.- Az NB I-es tartalékcsapatok közül a Vasas és az Újpest is el­került, az FTC II. viszont a me­zőny tagja - tájékoztatta lapun­kat a tegnap tartott csoportbe­osztást követően Ferencz Gyu­la, a Mátra-csoport versenyren­dezési bizottságának elnöke. - Újként szerepel még nálunk az NB Il-ből kiesett Jászberény, míg megyei bajnokként a Hevesi LSC Ro-Geo Global (Heves), a Püs­pökladány (Hajdú-Bihar) és a Dunakeszi VSE (Pest) csatlako­zik a Gyöngyösi AK-Ytong, az Eg­ri FC, a Túra, az Ózd, a Putnok, a Maglód, a Rákosszentmihályi AFC, a Balassagyarmat és a Bal­mazújváros gárdájához. Az immár újra egri Vígh Ferencék az FTC II. ellen is játszanak majd A bajnoki menetrendet még a héten elkészíti a salgótarjáni székhelyű bizottság, ám a végle­ges programot csak az augusz­tus 7-ei ülésen fogadják el. En­nek helyszíne a hevesi polgár- mesteri hivatal lesz, ahol délután a ligaülésre is sor kerül.- A nyitány mérkőzéseit az au­gusztus 14-15-ei hétvégén játsz- szák a csapatok, és november 29- én zárul az idei pontvadászat - folytatta Ferencz Gyula. - A szej> tember 19-20-ai és az október 31-november 1-jei játéknapon a régiós válogatottak lépnek pályá­ra, a klubcsapatok számára ak­kor szabadnap lesz. A U 19-es és Uló-os korosztályú utánpótlás­csapatok mezőnye megegyezik a felnőttekével, azzal a különbség­gel, hogy a Ferencváros itt nem indít gárdákat, ezért 13-13 gárda mérkőzik egymással. ■ B. Cs. Keretbe tesszük apróhirdetését! Magánszemélyként szeretne hirdetést feladni a Heves Megyei Hírlapban? Nem kell feltétlenül személyesen az ügyfélszolgálatra fáradnia. Küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt kiadónk címére, a díját pedig fizesse be rózsaszín csekken! NÉV: ....................... T ELEFONSZÁM:. LAKCÍM:............... A LÁÍRÁS:............ * Az ár az áfát tartalmazza. A megjelenés feltétele: A hirdetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladóvevénnyel együtt címünkre: Heves Megyei Hírlap 3300 Eger, Trinitárius u. 1. További információ: 36/513-627 A hirdetés a beérkezést követő munkanapon megjelenik. 1,9 MFt. ZU/TO'W« | PERBEN 650 m2-es rendezett ti lújított, 70 m’-es, 3 szoba s.ház ea. 13.9 MFt. 20/927-2E GER, Szépasszony-völgyben 6( >ulatos, parkosított telken (szót iős) téUesíthetö ingatlan 1 20/927-2032 _________ E GER, Északi ltp.-en 2 szobás, fokszabályzós lakás ea. 5,5 2032 ___________________; K0 MP0LT0N 650 nr-es telkei ka típusú, 2+1/2 szobás cs.h ea. 6.9 MFt. 20/927-2052 JÁRMŰ autóklíma-szerviz töltés, 1 Kertész út 112/a. 30/967­A JÉL a # Palik László (Hungaroring Sport Zrt.) elnök szerint Felipe Mássá mentése példaértékűnek tekinthető Most háromsoros, kerettel kiemelt hirdetését 2005* Ft-ért adhatja fel a Heves Megyei Hírlapban! Lajosvarosoau amam.. "■J 6,9 MFt 20/807-7504 _____ _____*242687* í ^iTTtóchóstyán 2005-ben épült 1 E pihenőkerttel eladói 28 MFt 20/807-750 [SÜRGŐSEN keresek ' i, 2 szoba, erkélyes lakast! Ar. 9,3 Mnig 20/807-7504 ____ , _____ T GER. Kiskonda u. kocKaep. Io M nyes lakás+garázs tut e adó. Ar. , MFt+garázs 1,3 MFt 30/5201 83___>242736. B HEVES városában 11,3 ha szántó műüt mellett eladó. 06/30/4288-691_____,24J„4. rrF RRFN igényes, 37 m2-es, beépített kony KSÄ konynaeépeKkel. atasar, rezsivel ea. 8,9 MFt 20/371-1515 __ ♦242746* E GERBEN a Hatvani-hóstyán 2 sz tésű társasházi lakas eladó. 15,1 MFt 20/ 7991 ww.egerotthon.hu___________,242746. m SŐTÁRKÁNY csendes utcáiéban 3 szobás.

Next

/
Thumbnails
Contents