Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-22 / 170. szám
2009. JÚLIUS 22., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Bodony NYERTEK A település önkormányzata is sikerrel pályázott egy közösségi célra használható kisbusz megvásárlására. A jármű várhatóan e hét végén érkezik meg, s ezt követően a lakosság igényei szerint használják majd. Pályáztak egy kisteherautó vásárlására is, de az eredményről még nem érkezett értesítés. A két autó számára szeretnének egy kétbeállós garázst építeni. NoSZVaj BÚCSÚ A településen a hét végén rendezik az Anna-napi búcsút. A vendégeket szombaton 15 és 18 óra között a Gazdaházban várják. A gyerekek bekapcsolódhatnak a játszóházi programokba, a felnőtteket a népdalkor és a táncosok szórakoztatják. Az utcabál a tóparton 20 órakor kezdődik, ahol a Tequila együttes muzsikál. Vasárnap 10-től 14 óráig kézműves-foglalkozások, karate- és táncbemutatók lesznek a tónál, majd színpadi produkciókat is láthat a közönség. Eger KONCERT Az Agria Nyári Játékok programsorozat keretében ma este kilenc órától Ska- Reggae Jamboree-ra várják a rajongókat a Líceum udvarba, ahol a Paso, az Another Day és a Paso Soundsystem formációk lépnek színpadra, hogy a közönséget egy kis örömzenei élményben részesítsék. Istenmezeje bontanak jó ütemben haladnak a településen a régi iskola épületének bontási munkálatai. Ezzel párhuzamosan a közmunkások folyamatosan kaszálják a közterületeket, valamint a temetők környékét. Mint azt a község .polgármesterétől, Kotroczó Istvántól megtudtuk: a napközi otthonos óvoda felújításával is végeztek már, így az intézmény újra fogadja a gyermekeket. Gyöngyösoroszi beruházás Európai uniós támogatással újulhat meg a település orvosi rendelője. A fejlesztő projekt nyitórendezvényét ma 10 órakor tartják meg a felújításra váró intézményben. Erdőkövesd internet A község művelődési házában délelőtt 9-12 óráig várják mindazokat a vakációzó gyermekeket és fiatalokat, akik szeretnének internetezni, illetve a számítógéphasználattal alaposabban megismerkedni. Az ingyenes programot a nyár hátralévő részében folyamatosan biztosítják az érdeklődőknek. Halálra ítélt orvosságok megsemmisítés A lejárt gyógyszereket a patikákba kell visszavinni Lejárt szavatosságú orvosságok. Nagyon sokan élnek a lehetőséggel, hogy a felesleges pirulákat a gyógyszerhulladék-gyűjtőkbe dobják. Képünk illusztráció Nem kerülhet a szemétbe, nem juthat a szennyvíz- csatornába: a gyógyszereket ugyanis veszélyes hulladékként égetik el. Négyessy Zita- Megdöbbentő, hogy milyen mennyiségű gyógyszer kerül megsemmisítésre - mondja Czellér Judit, az egri Zalár Patika vezetője. - Volt olyan esetünk, amikor valaki 150 ezer forint értékű patikaszert hozott vissza. A dobozok érintetlenek voltak, ki sem bontotta az az illető, akinek felírta az orvos. Még a szavatossági ideje sem járt le. De nem tehettünk mást, dobtuk ezt is abba a ládába, ahová az elégetésre szánt tabletták kerülnek. A szakember kérdésünkre elmondta, hogy csaknem két éve él az a rendelet, miszerint a fel- használásra nem került orvosságokat vissza kell vinni a patikába. Nem kerülhetnek a szemétbe, nem húzhatók le a WC- n, mert veszélyes, a környezetre ártalmas hulladéknak minősülnek. Sokan komolyan veszik az előírást, s annyi gyógyszert hordanak vissza, hogy a patikusok is meglepődnek. Előfordult már, hogy a hozzátartozók felajánlották az elhunyt rokonuk még érvényes, ki sem bontott gyógyszereit. Jószándékúan arra gondoltak, hogy egy csekély nyugdíjjal rendelkező emberen segíthetnek vele. De ezek is a ládában kötöttek ki, mert nem vállalhatunk felelősséget az üzletből kikerült szerekért. Nem tudhatjuk, hogy valóban száraz, hűvös helyen tárolta-e a korábbi tulajdonosa. A 80 centi magas dobozokból havonta négy-öt is megtelik. A megsemmisítéssel foglalkozó cég képviselője eljön érte, s ő szállítja a kemencébe. heves megyében az Észak-ma- gyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztárnak jelenleg 82 közforgalmú gyógyszertárral van ártámogatási szerződése. A kiutalt TB- támogatás havonta átlagosan 860 millió forint: mivel a rendszer többkulcsos, az átlagtámogatás a gyógyszereken mintegy 42-45 százalék. A patikákban azonban nemcsak dotált szereket szerezhet be a Czellér Judit megemlítette, hogy az ÁNTSZ a tavasszal népszerűsítő programot szervezett a gyerekeknek. Ezzel is tudatosítani akarták bennük, hogy a gyógyszer nem játék. Az utca emberét megszólítva különböző válaszokat kaptunk.- Én még soha nem vittem vissza a patikába semmit - jelentette ki egy középkorú asszony. - Pénzkidobásnak tartom. Mi csak olyan orvosságot váltunk ki, amit a doktor felírt, s azt be is szedjük az utolsó piruláig. A házipatikában pedig annyit tartunk készleten fájdalom- és lázlakosság, vannak vényköteles, de nem támogatott gyógyszerek, illetve szabadáras termő kék. A nem támogatott forgalom országos átlagban is 14-16 százalék körüli. Becslésünk szerint a megyei lakosság által a gyógyszer térítési díjára kiadott összeg havi 910 millió forint lehet. (A megye lakossága 314 ezer fő.) Tehát az egy lakosra jutó havi gyógyszerköltség 2900 forint. csillapítóból, széntablettából, amennyi a szavatosság lejárta előtt elfogy.- A kamratakarítással egy időben szoktam átnézni a gyógyszereket, amiket egy kiskosárban, a stelázsi legfelső polcán, a gyerekek által el nem érhető helyen tartok - említi a kisfiával sétáló anyuka. - Eddig még sosem gyűlt össze annyi lejárt szavatosságú orvosság, hogy úgy érezzem, ezzel már muszáj bemennem a patikába. Nem vitatom, hogy szabálytalanságot követtem el, de bevallom: a szemmel is láthatóan megöregedett, megsárgult nátha elleni szert laza csuklómozdulattal bedobtam a szemetesvödörbe. A lejárt szavatosságú, illetve fel nem használt, feleslegessé vált szerek gyűjtése a közforgalmú gyógyszertárakban évek óta jól szervezetten folyik - mondja Dérer István, az Észak-magyarországi Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója. A patika kérheti a vele szállítási szerződésben álló gyógyszer-nagykereskedőtől a láda kihelyezését. Amikor az megtelik, a nagykereskedő gondoskodik a veszélyes hulladék elszállításáról, megsemmisítéséről. A gyógyszertárakban elhelyezett lakossági gyűjtődobozokba nagyon sokan helyezik el a feleslegessé vált szereket. ■ A patikusok nem vállalhatnak felelősséget az üzletből kikerült szerekért. Mennyit költünk havonta gyógyszerekre? ■33E3333Ü1 Illemkódex bankoknak fiatalabb koromban nagyon szerettem levelet kapni. Ha a postaládában küldemény landolt, biztos lehettem abban, hogy a barátaimtól, szerelmemtől érkezett néhány nagyon várt, kedves sor. Leveleket ma is rendszeresen kapok, azonban ezek többségében már szó sincs szerelemről, barátságról, lévén annak feladója valamilyen bank, illetve szolgáltató. a hosszúkás boríték általában semmi jót nem ígér. Az ember rögtön tudja, hogy valami hivatalos értesítés érkezett. Mondjuk arról, hogy ilyen-olyan körülmények miatt mostantól változik a kölcsönöm törlesztőrészletének összege. S ha már változik, akkor egészen bizonyosan emelkedik. Az okokat pedig fölösleges idő- pocsékolás firtatni. a kétoldalú szerződés ugyanis mostanáig meglehetősen egyoldalúan működött. A bank módosított, az ügyfél pedig kénytelen-kelletlen lenyelte a békát, s fizetett. Tehát nekem meg kellett értenem, hogy a gazdasági körülmények változása kellemetlenül érintette a pénzügyi szférát, a bankokat azonban hidegen hagyta, hogy az én körülményeim is változhatnak, s nem feltétle- nül jó irányba. Most talán módosul valamelyest a helyzet, hiszen a kormányfő megállapodott a bankokkal, hogy szeptemberig tartózkodnak az egyoldalú szerződésmódosítástól, ezt követően pedig egy magatartáskódexet léptetnek életbe, amely ezen a területen is rögzíti majd a játékszabályokat. ennek akár örülhetnénk is, ha nem szembesülnénk a kérdéssel: akkor eddig az összes „leosztásban” cin-kelt lapokkal játszott a partnerünk? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Dél-hevesi közbiztonság: robbanás előtt a térség? Futás kánikulában a huszadik emeletre lépcsőfokok Két tornyot és egy mátrai dombot is meghódítottak a versenyzők- Öt esztendőn belül forrpontra jut a térség - szögezte le Török Margit tenki polgármester annak kapcsán, hogy a községben tájékozódott tegnap Lázár János, a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes elnöke a térséget jellemző közbiztonsági helyzetről.- Rendet csak a rendőrség csinálhat - mondta Lázár János. - Szigorítani kell a Büntető Törvénykönyvet, a büntetőeljárásnak gyorsnak és következetesnek kell lennie, a rendőrséget meg kell erősíteni. Utóbbit a mai fordított piramis átformálásával képzelik el, vagyis kevesebb rendőri vezetőre, adminisztratív dolgozóra, s több körzeti megbízottra van szükség. Számításaik szerint a 41 ezres rendőri állományból tízezren főtisztek, s csupán 8-9 ezren teljesítenek szolgálatot az utcán. A dél-hevesi térségben már tapasztalhatók a legsúlyosabb jelenségek, mint a gyermekbűnözés, az uzsora és a szervezett bűnözés. A sajtótájékoztatón Gönczi Mihály átányi polgármester is vázolta a bűnözés következtében lecsúszó, majd lassan megsemmisülő kisfalvak kilátástalansá- gát. Jelezte: a bűnözés visszaszorítását komplexen kell elképzelni a szociális szféra reformjával, a gyermekvédelem és a munka megbecsülésének új alapokra helyezésével. ■ Húsz lelkes futó mérte össze gyorsaságát a minap az első gyöngyösi lépcsőfútó versenyen. A 3L elnevezésű sportrendezvényen előbb a gyöngyösi, húsz emelet magas toronyházat, majd a sástói extrémsport-park panorámalépcsőit kellett megrohamozni, időre. És csak ezután jött harmadik pontként a 3L „koronája”, a kékestetői tévétorony, ahol az eredményhirdetés is megtörtént. A három etap eredményeit átlagolva Gombos Károly volt a leggyorsabb lépcsőfu- g tó, őt alig egy másodperccel le- a maradva követte Ragályi Gábor. 1 Pintér Ábel lett a harmadik - J számolt be a versenyről lapunk- § nak Füleki Dániel szervező. A A versenyzők dolgát ezúttal a kánikula is megnehezítette. női mezőnyben Bakos Zsófia, Bozsik Anett és Kármán Katalin ért még el kiváló eredményeket, a férfiak között pedig Pintér Ábel, Pintér Nándor, Bánszki Bence és Hatházi Péter. A résztvevők mindhárom helyszínen szembesültek nehézségekkel, hol a csúszós korláttal, hol a felettébb magas lépcsőfok okkal kellett megküzdeniük. Mint a szervező Gyöngyösi Tájfutó Klub elnöke, dr. Mo- hácsy Tamás elmondta, első al kálómmal rendezték meg a lépcsőfutást, de nem utoljára. Megjegyezte azt is: eddig a megyében tudomása szerint mások nem próbálkoztak ezzel a valódi városi sporttal. ■ > I