Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-17 / 166. szám
14 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 17., PÉNTEK Ausztriából is igazol játékost az immár NB lll-as Hevesi LSC Kutya meleg lesz a gáton külföldiek Erdélyből és Szlovákiából is érkeznek Kiskörére A Zagyvaszántó nem nevezett a megyei l-re, még keresik a pótlást A bringázást a felújított Kisköre - Tiszanána útszakaszon teljesíthetik a triatlonisták, akikből mintegy háromszázat várnak a szombati rendezvényre labdarúgás Érkezőként egyelőre négy játékos szerepel a Hevestherm-Hevesi LSC csapatának keretében, ahonnan ketten távoztak a nyáron. A megyei 1-es bajnokként őszszel már az NB Ill-ban játszó együttesben folytatja pályafutását a helyi kötődésű, Szolnokon is megfordult, legutóbb pedig egy osztrák negyedosztályú csapatban futballozott Nagy Péter. Káló Ádám és Kovács Balázs Füzesabonyból, Urbán Péter pedig Besenyőtelekről ingázik majd a Balázs Tihamér edzette gárdához. Laubert Roland visszatért Tarna- mérára, Ballagó Tamásnak azonban egyelőre nincs csapata. A Skóciában tartózkodó Tót Erik augusztusban kapcsolódik be a munkába, a sérülés után lábadozó Mészáros Sándorra pedig csak október körül számíthatnak társai. A felkészülést július ó-án kezdett HLSC hét közben az NB lies Mezőkövesd vendégeként játszotta első edzőmeccsét, ahol egy fejelést követően Besenyei Ferenc olyan szájsérülést szenvedett, hogy össze kellett varrni a sebet.- Még akad néhány nyitott kérdés a keretet illetően - közölte Balázs Tihamér. - Szó van a makiári Vámosi Róbert leigazolásáról, és a szombati, Eger elleni edzőmecs- csen is megnézünk még egy-két játékost. A felkészülésről annyit, hogy úgy gondolom, ha az eltervezett munkát elvégezzük, nem okozunk csalódást a magasabb osztályban sem. M EZŐKÖVESD-ZSÓRY - HEVESTHERM-HEVESI LSC 6-1 (3-1) Mezőkövesd 1. félidő: Tajti - Kaszás, Vámosi, Vitelki, Elek - Surányi, Tatár, Ragó, Varga Z. - Dávid, Bogdány. 2. félidő: Ficsór - Nagy P., Toplenszki, Vitelki (Pál), Sivák - Busái, Kovács P., Földesi, Haburcsák - Bene, Binder. Fleves: Éles (Fluszár) - Molnár Z. (Kovács Cs.), Jakab, Nász - Somodi K., Nagy P., Görbe (Káló), Besenyei Zs., Nagy L. (Urbán) - Kóczián, Besenyei F. (Laubert G.). G.: Bogdány 2, Binder 2, Dávid, Bene, ill. Besenyei F. A hevesiek edzőmeecsei VII. 18.: Heves-Egri FC 11.00 VII. 23.: Kazincbarcika - Heves 18.00 VII. 25.: Heves - Pétervására 17.00 VII. 29.: Heves - Kazincbarcika 18.00 Vili. 1.: Heves - Besenyőtelek 17.00 ■ B. Cs. Erdélyből és Szlovákiából is érkeznek versenyzők a szombati 23. Tisza-tó Triatlon Fesztiválra, ahol mintegy háromszáz indulóra számítanak a kiskörei szervezők. Bódi Csaba triatlon Kitűnő az úthálózat! - örvendett Kovács Márton. A triatlon Az Egri Triatlon Klub mind a négy indulója dobogós helyen végzett korosztályában a középtávú országos bajnokságon. Az ob-nak ezúttal is Zánka volt a helyszíne, ahol a mintegy 300 fős mezőny tagjainak 1900 métert kellett úszni a Balaton kellemes vizében, hozzávetőleg 100 kilométert kerékpározni az gyermek és serdülő ranglista-, nyílt sprintverseny, egyben a pedagógus országos bajnokság szervezőbizottságának elnöke örömmel újságolta, hogy a kerékpározás Kisköre és Tiszanána közötti szakasza új burkolatot kapott. Mindez persze nem jelenti azt, hogy tekerni már szinte nem is kell a triatlonfesztivál résztvevőinek. A szombati viadal úszótávjait a rajt és a cél helyszínéül szolgáészaki part nem éppen sík terepein, és befejezésként 20 kilométert futni. A majd' ötórás folyamatos versenyzés során külföldiek is erősítették a konkurenciát, sőt bele-bele is szóltak a jobb helyezésekért folyó harcba. Az ETK-t képviselők közül Erdélyi Nándor (4:57 óra) abszolút 10. helyével bronzérmet szerló szabad vizű strand területén találják az érdeklődők, míg a futást a Tisza védőgátján, kerékpárúton és az erőmű üzemi hiúján kell t eljesíteni. Kutya meleg lesz a gáton, erre szinte garanciát lehet vállalni az eseményen, ah ol idén arra leginkább büszkék a házigazdák, hogy a folyamatosság nem szakad meg. Kovács Márton szerint köszönhetői ez elsősorban a Szén József vezette önkormányzatzett az U23-asoknál. Kovács László és; Repka István egyenletes teljesiítményt nyújtva szintén 3. hellyen végeztek a korosztályos bajnoki rendszerben alig több mint ötórás idejükkel. Kubassek Lillának szintén bronzérmet akasztottak a nyakába a női U23-as kategória impozáns eredményhirdetésén. Az nak és azoknak a támogatóknak, akik 2009-ben is a rendezvény mögé álltak. A program_______________________ 9.45: Megnyitó ___________________ 1 0.00: Gyermek fiú ranglistaverseny_______ 1 0.05: Gyermek-lány ranglistaverseny 10.4g: Serdülő fiú ranglistaverseny_______ 1 0.53: Serdülő lány ranglistaverseny_______ 1 1.45: Pedagógus ob nyílt sprintverseny, férfiak 12.05: Pedagógus ob nyílt sprintverseny, nők 14.00: Eredményhirdetés ugyancsak egri illetőségű, de nem ETK-s Király Sándor nagyon alapos felkészülés után középtávú újoncként ért el a mezőny első harmadába tartozó eredményt. A középtáv után a nagyatádi hosszú távú ob (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás) jelent kihívást a megyeszékhelyieknek. ■ Négyből négy Egri TK-s állt a dobogóra középtáv Erdélyi Nándor abszolút tizedik helyével U23-as bronzérmes labdarúgás Gyors volt a Helasz, de kijárt a köszönet a csapatoknak is! A megyei szövetséghez július 15-ig érkeztek be a nevezések a 2009/2010-es bajnoki évre, ahol tegnap délután már el is készítették a csoportbeosztásokat. A jóváhagyás az elnökség hatáskörébe tartozik, a grémium tagjai július 21-én döntenek majd, a sorsolásokat pedig július 26-ig készíti el a versenybizottság. A tavalyi évhez képest változás, hogy míg egy éve 69, idén 67 sportszervezet jelentkezett. A megyei I. osztály mezőnyében egyelőre 15 gárda (Andornak- tálya, Atkár, Besenyőtelek, Bélapátfalva, Egerszalók, Felsőtár- kány, Füzesabony, Gyöngyöshalász, FC Hatvan, Lőrinci, Márkáz, Nagyréde, Novaj, Pétervására, Verpelét) neve szerepel, lévén, hogy a megyei kettő Nyugati csoportjának bajnoka, a Zagyvaszántó nem nevezett az első osztályba. A 16-os létszám eléréséhez felkérést kapott megye kettes 2-3. helyezettek közül az Ecséd, a Hatvani Lokomotív és a Makiár nem kívánt élni a lehetőséggel, a Tarna- leleszi Meteor SE pedig péntekre ígért választ. A versenybizottság elfogadta, hogy a Márkáz FC U16- os csapatának szerepeltetéséhez a Gyöngyösi SI-DSZSE-vel megállapodást kötött. A megyei II. osztály helyett a megye háromban indul a Noszvaj, ahonnan a megye kettőben folytathatja a Domoszló. A megyei lll-as Pély visszalépett, régi-új sportszervezetként Mátraballa csapata a III. osztályban futballozhat. A csoportbeosztások, Keleti csoport (17 csapat): Abasár, Balaton, Detk, Domoszló, Egerbakta, Egercsehi, Egerszólát, Erdőtelek, Istenmezeje, Kisköre, Makiár, Mátraderecske, Párád, Poroszló, Szihalom, Tarnalelesz Meteor SE, Tárnáméra. Nyugati csoport (17): Apc, Boldog, Csány, Ecséd, Energia SC, Gyöngyöspata, Gyöngyös- solymos, Gyöngyöstarján, Hatvani Lokomotív, Heréd, Hort, Karácsom!, Petőfibánya, Rózsaszent- márton, Szűcsi, Vámosgyörk, Zagyvaszántó. Megyei III. o. (15): Demjén, Mikófalva, Egri Sportcentrum SE, Noszvaj, Hevesaranyos, Recsk, Hevesvezekény, Szajla, Kápolna, Tarnalelesz RSE, Kerecsend, Vécs, Kömlő, Visonta, Mátraballa. ■ B. Cs. Szolcsák Európa-bajnok, Szabó második helyezett Ot megyénkben csapat a mezőnyben országos bajnokság A megsérült Besenyei Ferencre aligha számít a Goldwin búvársport Szolcsák Szabolcs arany-, Szabó Zsolt pedig ezüstérmet szerzett a Belgrádban zajló Junior Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokságon. A Mátrai Erőmű Búvárklub sportolói a 400 méteres uszonyos versenyszámban állhatták dobogóra. A 17 esztendős Szolcsák teljesítményének értékét növeli, hogy mindössze két másodperccel maradt el a fennálló világcsúcstól. Veress András edző tanítványai az egyéni mellett csapatban is remekeltek. A 4x200 méteres váltó tagjaként Szabó és Szolcsák is a harmadik helyen célba ért együttes eredményének örülhetett a szerbiai kontinensviadalon. ■ J. M. Szolcsák Szabolcs (balra) és Szabó Zsolt is Eb-érmes immár strandfoci A gyöngyösi Mátra Nissan Top FC, az egri Imola Bau Kft., a tarnamérai Quanta- namera, a domoszlói Csabagyöngye Reménysége és a lőrinci Goldwin Plüss révén öt Heves megyei csapat lép homokra a Nestea Strandlabdarúgó Grand Prix negyedik fordulójában. A hagyományosan legnépszerűbbnek számító helyszínen, Abád- szalókon pénteken 17 órakor kezdődnek a mérkőzések a Füzes Kemping Étterem-kupáért. A viadal névadó szponzora az el- | ső helyezettnek felajánlott egy S háromnapos hosszú hétvégét 20 | fő részére, teljes ellátással. Va- | gyis az aranyéremig vezető fá- £ rasztó utat követően a győztesek A Goldwin Pluss-os Fekete Tamásék (jobbról) Abádszalókon is favoritok- kísérőikkel együtt - kellemes körülmények között pihenhetik ki a megpróbáltatásokat. Addig is forró percek várnak a résztvevő húsz gárdára, amelyek ötször négyes csoportokban kezdik a selejtezőket, majd egyenes kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek. Az elsőségre leginkább esélyes csapatok között nyilvántartott Goldwin Plüss társulata azzal együtt is joggal pályázik a győzelemre, hogy válogatott kiválósága, Besenyei Ferenc hét közben arc-sérülést szenvedett. Gedei Sándor csapatvezető aligha számíthat a hevesi támadóra a gyöngyösi Izsvák Zsolt szervezte háromnapos eseményen. ■ B. Cs. i 4