Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-10 / 160. szám
detralex detralex ^3g ri^nyári JÁTÉKQK 2009 LA MANCHA LOVAGJA | musical I 2009. július 10., 11. 21.00 óra Eger, Líceum-udvar (esőnap: 12.) Nehéz helyzetű településeken segítettek Varga Zoltán önkormányzati miniszter döntött a működési nehézségekkel küzdő helyi önkormányzatok egyéb támogatásának első üteméről. Az év első felében 669 helyhatóság nyújtotta be támogatási igényét a szaktárcához. A kérelmek felülvizsgálatát követően 587 önkormányzat összesen közel 1,9 milliárd forint támogatásban részesült. Heves megye 28 helyhatósága mintegy 127 millió forint vissza nem térítendő anyagi segítséghez jutott. A legmagasabb összeget, 50 millió forintot a Heves megyei önkormányzat kapta. Hétmil- lió forinttal gazdagodott Do- moszló, hatmillióval Recsk, Boconád és Tarnabod. Négymilliós támogatásban részesült Pétervására, Abasár, Kis- nána, valamint Vécs. Sarud három és fél, míg Kisköre, Atkár, Tófalu és Zagyvaszántó hárommilliót kapott. ■ HE0L.hu A vissza nem térítendő támogatásban részesített települések teljes listáját keresse a HEOLhu hírportálon. Patikaláncok a fronton Végvári Vigasságok Egerben interaktív Szittyatalálkozó és szabadságharc-jelenet liberalizáció A gyógyszerpiacon is egyre drámaibb a verseny A patikaliberalizáció szorgalmazói jobb, elérhetőbb ellátást, bővebb szolgáltatást, hosszabb nyitva tartást ígértek. Képünk illusztráció. A gyógyszerész szakma szerint a piacnyitás után folyamatosan élesedik a verseny. Ez a nagy hírű, tradicionális gyógyszertárakat is nehéz helyzetbe hozza. Miközben a vásárlók zöme örül a konkurenciának, a szakma képviselőinek kételyei is vannak. Közel három évvel a gyógyszertári piac megnyitása után - amikor szabadabbá vált a patikaalapítás és a vény nélküli gyógyszerek forgalmazása is sajátos helyzet alakult ki ezen a területen. A patikaliberalizáció szorgalmazói jobb, elérhetőbb ellátást, bővebb szolgáltatást, hosszabb nyitva tartást ígértek. A remények ellenére azonban a megyében nem nőtt az ügyeleti, meghosszabbított munkarenddel működő, hét végén, illetve éjjel-nappal is nyitva tartó heFelmerül a kérdés: szükség van-e ennyire, s vajon megél-e valamennyi a piacon? lyek száma. A kisebb településeken alig-alig nyílt patika, míg a megyeszékhelyen, s a nagyobb városokban egyre-másra adják át az új üzleteket. Eger belvárosában például közel egy kilométeres körzetben legalább öt gyógyszertár működik, és hamarosan újabb is nyílik. Felmerül a kérdés: szükség van-e ennyire, s vajon megél-e valamennyi a piacon? A tradicionálisan családi vállalkozásban, régóta működő patikák vezetői úgy vélik, hogy az újabb gyógyszertár-láncok olyan kedvezményekkel csalogatják be a vevőket, amellyel nagyon nehéz versenyezni. Állítják, hogy ezen ágazaton belül is megjelent a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, amely nélkülözi az etikus szakmai hozzáállást. ^2. OLDAL Jövő szombattól napi négy alkalommal minden páros órában interaktív fegyverbemutató gazdagítja az egri vár garantált programjait - jelezte dr. Veres Gábor, a Dobó István Vármúzeum igazgatója a július 18-án kezdődő Végvári Vigasságok kapcsán. - A Dobóbástyában látható cseh fegyvertörténeti kiállítás részeként a gyerekek megismerkedhetnek a korabeli harci eszközökkel, és kézbe is vehetik azokat. Ám nem csupán ezen közönségprogram lesz interak- g tív, hanem július 20. és 22. kö- % zött az egri vár történetét be- J mutató tárlatvezetés is. I ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON A végvári vigasságok elmaradhatatlan része a vitézek felvonulása Szeretettel várjuk édességét kedvelő leendő vásárlóinkat minden pénteken 16 órától 19 óráig Novajon, az István út 5. szám alatt, ahol TERMELŐI ÁRON VÁSÁROLHATNAK a stOhmer csokolAdég yAr TERMÉKKIBŰ!,. EGY PERCBEN Épületeket ad TARTALOM bérbe a MÁV MEGYEI KÖRKÉP 2 A bérbeadásra kiGAZDASÁG 6 nált ingatlanok KÖZÉLET 8 között van az egri ÍNYENCSÉGEK 9 állomás oktatóTV-MŰSOR 10 épületének két SZOLGÁLTATÁS 11 raktára is. SPORT 14 ►3. OLDAL HOROSZKÓP 16 Skandináv lottó nyeremények NYEREMÉNY 29 724 450 209 750 3 028 4435 42 964 915 EMLÉKEZTETŐÜL A 28. HETI NYERŐSZÁMOK: GÉPI SORSOLÁS: 5,15, 18, 20, 27, 31, 33 KÉZI SORSOLÁS: 1, 5, 11, 18, 26, 27, 29 IDŐJÁRÁS Hideg lesz és délelőtt mérsékelt eső is esik. Délután előtűnik a nap, de a jellemző hőmérséklet csak 21 fokig emelkedik. ► !!. OLDAL Egy nyugdíjba tartó rendőr Honvéd őrmesterből érett rendőr főtörzszászlóssá a füredi körzeti megbízott, Varga Ferenc. ► S. OLDAL PILLANATFELVÉTEL A HE0L.hu olvasóitól Ön szerint kell félni újabb „kalandoroktól” a kórházban? 37.93% 1,04% Igen, ha a megye Nem, ezúttal felelős Az igazi „kalandorok’' vezetésén múlik döntés született a kórházvédők Ügyelet: ÚJSÁGÍRÓ tel.: 06-30/387-3204, fax.: 36/513-605 • HIRDETÉS tel.: 36/410-427, fax.: 36/513-630 • TERJESZTÉS tel.: 06- 80/513-646, 06-30/471-6676 IBUSZ r pénzváltás EGER, Széchenyi út 9. sz. 20/213-5822 Te sco áruház 36/537-256 GYÖRGYÖS, Kossuth L u. 6. 20/449-7350 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Pénznem Vétel : Eladás EUR 272,50 279,00 USD 194,00 \ 202,50 CHF 179,50.184,50 Árfolyam-garanciával lekötés. repülőjegyek 2009. JÚLIUS 10., PÉNTEK • XX. ÉVFOLYAM 160. SZÁM www.heol.hu MEGYEI KERESSE A HEOLhu OLDALON: SZÉP LEÁNYOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA VERSENYÉRE A HÍRPORTÁL ► WWW.HEOL.HU ARA: 110 FT. ELŐFIZETVE: 75 FT KERESETTEBBEK A HASZNÁLT ASZTALI SZÁMÍTÓGÉPEK BEMUTATTAK AZ ÚJ EDZŐT ► 7. OLDAL A GYÖNGYÖSI KK-NÁL I í 977086591005909160