Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-08 / 132. szám
SPORT Soha rosszabbat az ezüstéremnél! mérleg Az OB I-ben szerzett második hely valós kifejezője a ZF-Eger értékeinek Öten már biztos vb-résztvevők, portugál siker a hosszabbításban A ZF-Eger esetében csalódással ért véget a 2008/2009-es férfi OB I. döntője, amit a TEVA- VasasPlakettel szemben vesztett el. Ám, ha az egész bajnokságot mérlegre tesszük, elégedettek lehetünk. Fesztbaum Béla vízilabda A sikeres pekingi olimpia után, néhány kulcsember hiányában vegyes érzésekkel indult tavaly ősszel a bajnoki pontvadászat a ZF-Eger számára. A világ legjobbjának is megválasztott Biros Péterre műtét miatt sokáig nem lehetett számítani, Szécsi Zoltán sérülés miatt esett ki, Kis Gábor pedig eleve eligazolt, éppen a legnagyobb rivális Vasashoz. Szerencsére lehetett mély vízbe dobni saját nevelésű fiatalokat, ám azok természetesen nem jelentettek maradéktalan pótlást. Nyerte ugyan a papírforma szerinti meccseit az Eger, de különösen a „húzósabb” ütközetek alkalmával akadozott a gépezet, nem volt meggyőző a teljesítmény. Bosszankodhattunk a nemzetközi mérkőzések eredményei okán is, valójában csak a szerb sztárcsapat, Partizán Beograd elleni hazai derbin pólózott legjobb tudása szerint a csapat. Bánatunkra a keserű pirulát akkor is le kellett nyelni, mert balszerencsés módon csak döntetlen eredmény született. Kitérőként nem felejthető viszont a Magyar Kupa ismételt elnyerése, éppen a nagy rivális Vasassal szemben. Igaz, hazai környezetben, és csak a hosz- szabbításbeli siker nyomán lehetett ünnepelni, de az semmit nem von le a kupagyőzelem értékéből. Az a kétségtelen bravúr sem kölcsönzött azonban szárnyakat a továbbiakhoz. HUNGÁRIA Bundschuh Erik (jobbról) a ZF-Eger egyik legnagyobb értéke lehet, a fiatal bekk immár tagja a vb-re készülő felnőtt válogatott keretnek is A bajnokság kezdetétől látszott, hogy a TEVA Vasas-Plaket az aranyérem elsőszámú várományosa. Rövidesen az is nyilvánvalóvá vált, különös fegyvertény lesz egyáltalán megfékezni a piros-kék együttest. Az alapszakaszban a Szeged tudott csak döntetlent játszani Varga Dáni- elékkel, egyébként mindent nyertek az angyalföldiek. A szóba jöhető riválisoknak, így az Egernek is csak az lehetett a célja, hogy elkerülje az elődöntőben Földi László edző együttesét, ez a kísérlet végül az FTC- nek nem sikerült. A Vasas köny- nyedén lett döntős a Fradival szemben, az Eger meglepő biztonsággal lépett túl a Domino- Honvéd együttesén. Meg is jött az étvágyunk a döntőre. A finálé négy meccse még élénken él emlékezetünkben. Bajnoki címet csak akkor nyerhetnek az egriek, ha legalább egyszer győznek a Vasas otthonában - szólt az elsődleges feltétel. A bajnokság legörvendetesebb egri hozománya a saját nevelésű fiatalok erősödése. Hét ifjú - Valics Bence, Erdélyi Balázs, Sántavy Máté, Petrovai Márton, Bundschuh Erik, Chilkó Márton, Cseh István - neve került a mérkőzések jegyzőkönyvébe. Erdélyi és Bundschuh a döntő meccsein is sokat játMár az első találkozón teljesült a követelmény, a hazai pálya előnyét azonban nem sikerült érvényesíteni a mérkőzésről mérkőzésre jobban pólózó angyalföldiekkel szemben. Nem, mert kiderült, hogy a két legjobb esetében szott, utóbbi tagja a vb-re készülő válogatott keretnek is. A jövő csapatának építésénél bátran lehet valamennyüikre, és még nyilván másokra is számítani. Velük talán az sem lesz kudarc, ha meg sem csillan az arany, de legyen azért stabil a dobogó a következő bajnoki esztendőben is. másodlagos a hazai körülmény. (A Domino ellen sem az számított az Eger javára.) Folyamatosan nőtt a Vasas az Eger fölé, és megérdemelten szerezte meg az aranyérmet. A végső siker reménye felvillant az egriek előtt is, de nem tudták átlépni azt a bizonyos küszöböt. Kovács Róberték jobban hittek az elsőségben, többet is tudtak tenni érte mind egyénileg, mind csapatban. Egyetlen vereséget szenvedett az elmúlt bajnokságban Földi László együttese, legyünk büszkék arra, hogy erről Gerendás György gárdája tehetett. Mindent egybevetve, kezdjünk el egy legalább hasonló bajnoki esztendőre koncentrálni. Az ezüstnél soha se legyen rosszabb! Hét fiatal neve került be a meccsek jegyzőkönyvébe labdarúgás Az Izlandon aratott 2-1-es győzelmével Hollandia Európából elsőként kvalifikálta magát a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra. A németalföldiek hat mérkőzést követően hibátlan mérleggel és behozhatatlan előnnyel vezetik a kilencedik csoportot. A házigazda Délafrikai Köztársaság és Hollandia csapatán kívül szombaton további három válogatott biztosította részvételét a 2010-es vb- re: Ausztrália, Japán és a Koreai Köztársaság. A magyarok szextettjében az eddig botladozó Portugália idegenben hosszabbításban szerzett góllal múlta felül Albánia csapatát. A vendégek vezetéshez jutottak az első félidőben, de a hazaiak egy perc múlva válaszoltak. Sokáig úgy tűnt, több gól már nem esik a találkozón, azonban Alves 93. percben szerzett találatával életben tartotta a portugálok vb-reményeit. A csoportban a listavezető dánok 1-0-ra nyertek Svédországban, s ezzel hárompontos előnyre tettek szert a második helyezett magyarokkal szemben. A 0-0-ás állásnál büntetőt hibázó svédek továbbra is hét ponttal vannak lemaradva a mieink mögött, igaz.‘ egy meccsel kevesebbet játszottak. Eredmények, 1. csoport Albánia - Portugália 1-2(1-1) G.: Bogdáni (28.), ill. Almeida (27.), Alves (93.) Svédország - Dánia 0-1(0-1) G.: Kahlenberg (22.) A csoport állása 1. Dánia 6 5 113-2 16 2. Ma&arország 6 4 1 1 8-2 13 3. Portugália 6 2 3 1 8-4 9 4. Svédország 5 1 3 1 2-2 6 5. Albánia 8 1 3 4 4-8 6 6. Málta 71 6 0-17 1 A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte Luxemburg együttesét a Győrben rendezett Európa-bajnoki selejtezőn, amely a hazaiak számára a sorozat első találkozója volt. Wiico van Buuren együttese szerdán Luxemburgban folytatja szereplését. ■ MTI Még nem zárta be maga mögött a kaput folytatás A válogatott munkájában nem vesz részt, de indul versenyeken birkózás Második olimpiája, azaz Peking után úgy hírlett, hogy az idén visszavonul a versenyzéstől a 2005-ös világbajnokságon ezüstérmes Virág Lajos, és valószínűleg az idei - Egerben rendezett - kötöttfogású országos bajnokságon indul utoljára.- Alighanem félreértették a szándékomat - mondja a kettős igazolását megszüntető, ettől az évtől már csak az Egri Vasas-Sportiskola színeit erősítő kiválóság. - A válogatott munkájában nem veszek ugyan részt, de szívesen fogad a Fradi edzésein Sike András vezető edző, sőt megőriztem jó kapcsolataimat a Vasas SC-vel is, így semmi akadálya annak, hogy továbbra is szinten tartsam magam. Versenyezni ugyanis akarok, ám kissé felszabadultabban, mint eddig. A korongos szabályból lett elegem tavaly. Belefáradtam abba, hogy akciók nélkül rivalizáljak a 96 kilogrammban Kiss Balázzsal és Németh Ivánnal, hogy csak a legnagyobb hazai ellenfeleket említsem. Sokan, még a sportág vezetői sem tudtak arról, hogy Virág Lajos az egri országos bajnokságon a 120 kilósok között lép szőnyegre. Márpedig, ott kénytelen volt ■ Két súlycsoport között választhat, mert neki egyik sem idegen. Virág Lajos nem hátrál meg azért, mert nem minden terve sikerül összecsapni a súlycsoport hazai legjobbjával Deák Bárdos Mihállyal, akitől vereséget szenvedett és végül ötödik lett.- Nem bohóckodni akartam. Új kihívást keresve komolyan gondoltam, hogy sikerül legyőznöm Misit, akivel a Vasasban sokat birkóztam - folytatta Virág. - Éreztem magamban annyi erőt, hogy nyerni tudok, de nem sikerült. Vállalom, amit tettem, nincs miért különösebben bánkódnom, noha a tervem nem az elgondolásom szerint sült el. Megyek tovább az általam választott úton. A pillanatnyi döntéstől függ majd, hogy melyik súlycsoportba mérlegelek az egyes versenyeken. Nem volt idegen tőlem a 120 kiló eddig sem, bár kétségtelenül nagy súlykülönbségek is adódhatnak a 96 után. Szeretem és érzem még annyira a birkózást, hogy elodázzam a befejezést. A sportolás az életem része, egyelőre nyitva hagyom a kaput. A függőben maradt tanulmányaimnak viszont szeretnék mielőbb a végére jutni. ■ F. B. Button sikere, a Brawn GP pilótája, a brit Jenson Button (képünkön) nyerte a Forma-l-es Török Nagydíjat. A második és a harmadik helyen a Red Bull két pilótája, az ausztrál Mark Webber és a német Sebastian Vettel végzett. A pontversenyben a 61 pontos Button így már 25 ponttal vezet.