Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-06 / 131. szám

2009. JÚNIUS 6., SZOMBAT - HEVBS MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR A bronz még gazdára vár megyei i. osztály Három csapat pályázhat reálisan a dobogóra elmaradt - mondta Sipos Lajos, az ostorosiakkal szövetkezett novajiak edzője. - Sokat dolgoz­tunk, a többségében fiatalokból álló csapatunkból azonban még hiányzik a kellő tapasztalat, ami­vel eldönthetők a mérkőzések. Amit elértünk Halászon, arra ké­pesek lehetünk a Pétervására el­len is. Nekünk akkor megy jól a játék, ha az ellenfelünk is a fut­ballra koncentrál. Ebben a baj­nokságban a Heves és a Nagyréde kivételével senki sem esélyesebb a másiknál, ezért bizakodók. A Gyöngyöshalász egyébként megóvta a Novaj ellen elvesztett mérkőzést (erről keretes írá­sunkban olvashatnak), ám az óvás eredményétől függetlenül,- szerintünk Csontos Róbert nem játszhatott ellenünk - indokolta beadványukat Sza­bó Gyula, a gyöngyösha­lásziak elnöke.- A novajiak kapusa esetében ugyanis a visszalépett Kisköre miatti szabadnapot nem vehetjük a már bajnok Heves otthonában is kellene azt bizonyítani La- bancz Róbert játékos-edző csa­patának, hogy jók a dobogóra. Gondjaikat növelheti, hogy nél­külözniük kell a legutóbb piros lapot kapott, és általa eltiltott Sza­bó Gyulát és Vernyik Dávidot. A hevesiek aligha engedik megté­pázni a tekintélyüket, ők már csak ünnepelni szeretnének a pontvadászat végéig. Az ezüstös Nagyréde játék nél­kül jutott három ponthoz, mert a Bélapátfalva nem utazott el hoz­zájuk, döntött így a fegyelmi bi­zottság. Nagy Gábor edző csapa­ta Füzesabony felé veszi ma az irányt, ahol kispadtól eltiltott edző nélküli csapattal találkozik. soron következő, a játékos esetében az eltiltás második mérkőzésének. Mi nyugodtan várjuk a június tőére kitű­zött fegyelmi tárgyalást, mert tudomásunk szerint csak le­játszott meccsen tölthető le a büntetés. A fegyelmezettebb csapatjáték hozhat bárkinek jó eredményt, ebben a tekintetben is a vendé­gektől várható el több. A kiszá­míthatatlan Felsőtárkány és az utóbbi időben gólképes Verpelét találkozója döntetlen körüli ered­ményt ígér. A Bélapátfalvának egyre inkább a becsületéért kell harcolnia, a vágyak teljesítésébe most az FC Hatvan szólhat bele. Egerszalókon senkinek sem könnyű, a Besenyőteleknek sem lesz az, de így válhat élessé a párharc. Az utolsó helyen posz­tóié Atkár megvalósíthatja régi álmát, azaz, feljebb léphet. Az előtte álló, kissé hitehagyott Lő­rincit legyőzve jöhet létre a hely­csere. Szabadnaposként az Andornaktálya már beírhatja a három pontot. A 28. forduló párosítása Szombat, 17.00 Játékvezető Bélapátfalva (11.) - FC Hatvan (8.) Török D. Füzesabony (6.) - Na^réde (2.) Rozsnaki P. Novaj-Ostoros (12.) - Pétervására (3.) Várallyay M. Heves (1.) - Gyönaöshalász (4.) SipekiA. Felsőtárkány (9.) - Verpelét (13.) Dudás S. Vasárnap, 17.00 Egerszalók (10.) - Besenyőtelek (7.) Szolnok m-i. jv. Atkár (15.)-lőrinci (14.) Urban E Jogosulatlan szereplés miatt óvott a Halász Fesztbaum Béla labdarúgás Noha matematikai számítások szerint még akár hat csapatnak is lehet esélye a bronzéremmel járó harmadik helyezés megszerzésére, nagy valószínűséggel a Pétervására, a Gyöngyöshalász és az Andor­naktálya közül kerül ki a befutó. A tavaszra átalakult, egyben fel­javult Pétervására folyamatosan - mondhatni szép csendben - kúszott felfelé a bajnoki tábláza­ton, ám pillanatnyi harmadik he­lyezéséhez kellett az is, hogy a Gyöngyöshalász meglepő vere­séget szenvedjen otthonában a Novaj-Ostorostól.- Számos meccsünkben benne volt már a siker lehetősége, de hi­ába játszottunk jól, az eredmény Három fordulóval a 2008/2009-es megyei I. osztály befejezése eló'tt már biztos gazdája van az arany- és az ezüstérem­nek, a bronz azonban még kiadó. A harc, nem csak a pályán folytatódik. A novaji Szabó Richárdék (jobbra) a Pétervására ellen is szeretnék megis­mételni a Gyöngyös­halászon mutatott eredményes játékot Juhász nem kell az Aston Villának labdarúgás - Belga sajtóér­tesülések szerint a Premier League-ben szereplő Aston Villa nem kívánja leigazolni Juhász Rolandot, az Ander- lecht magyar labdarúgóját. A belga klub hivatalos hon­lapja helyi médiumokra hi­vatkozva arról számolt be, hogy Martin O’Neill, a bir­minghamiek vezető edzője megtekintette az együttes Standard Liege elleni bajno­ki döntőjének két találkozó­ját - a finálét végül elveszí­tette a brüsszeli alakulat -, és ezt követően határozott úgy, hogy nem akarja szer­ződtetni a játékost. 2016-ig biztosított a Magyar Nagydíj forma-1 - Július 26-án a Hungaroringen írják alá azt a szerződést, amely biztosít­ja a Forma-l-es Magyar Nagydíj megrendezéséhez egészen 2016-ig. A kormány szerdán hatalmazta fel a sportügyekért is felelős ön- kormányzati minisztert a Magyar Nagydíjat 2016-ig biztosító szerződés aláírásá­ra és garancia vállalására. Lemondott posztjáról a Győr vezető edzője labdarúgás - Lemondott Dragoljub Bekvalac, az NB I-ben szereplő Győri ETO FC szerb vezető edzője. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki veszi át a kupadön­tős és bajnoki nyolcadik he­lyezett csapat irányítását. A Premier League volt a legnyereségesebb tavaly labdarúgás - Az angol Pre­mier League büszkélkedhe­tett a 2007/2008-as idény­ben a legnagyobb bevétellel és nyereséggel is az európai futballbajnokságok közül. A szigetországi élvonal 2,44 milliárd eurós bevétellel zárta az előző szezont, a tiszta haszon pedig 234 mil­lióra rúgott. A második he­lyen a német Bundesliga és a spanyol Primera Division egyaránt 1,44 milliárdot kasszírozott, előbbi 136 mil­liós nyereséggel, utóbbi mérlegéről viszont nem áll rendelkezésre adat. IU4,W',WU1 Szombat ökölvívás: 58. Bornemissza Gergely-Marshall-kupa nemzetközi serdülő és ifjú­sági verseny, Eger, körcsar­nok, 16.00. sportlövészet: Ko-De-Ko- kupa, 1. forduló, Eger, Legányi út, 9.00. labdarúgás: Megyei II. osz­tály, Kelet, 17.00: Szihalom - Párád, Poroszló - Tárnámé­ra, Tarnaleleszi Meteor SE - Egerszólát, Egercsehi - Eger- bakta. Nyugat, 17.00: Abasár- Energia SC, Apc - Szűcsi, Petőflbánya - Vámosgyörk, Gyöngyössolymos - Zagyva- szántó. Megyei III. o.: Kápol­na - Hevesaranyos, 17.00. Vasárnap kézilabda: Fekete János-em- léktorna, ifjúsági és serdülő korcsoport, Gyöngyös, sportcsarnok, 8.00. ökölvívás: 58. Bornemissza Gergely-Marshall-kupa nemzetközi serdülő és ifjú­sági verseny, Eger, körcsar­nok, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE Országos Kék Túrái. A-túra a Bableves-csárda - Tepke - Garáb-nyereg - Kö­ves-bérc - Nagybárkány - Sámsonháza - Szálláska- völgy - Mátraverebély vmh. 25 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, vasútállo­más, 6.15. B-túra a Tar - Buddhista sztúpa - Tar Lő­rinc vára - Csevice kút - Tuzson arborétum - Feny­vespuszta - Hórag tető - Mátraverebély buszmegálló 18 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, vasútállo­más, 6.20. C-túra a Bükk- zsérc - Odorvár - Völgyfő- ház - Kalló völgy - Barát rét- Felsőtárkány 14 kilométe­res útvonalon. Találkozó: Eger, autóbuszpu., 8.40. labdarúgás: Megyei II. osz­tály, Kelet, 17.00: Mátrade- recske - Makiár, Noszvaj - Detk, Erdőtelek - Istenmeze­je. Nyugat, 17.00: Boldog - Karácsond, Hatvani Lokomo­tív - Ecséd, Gyöngyöstarján- Csány, Rózsaszentmárton- Gyöngyöspata, Hort - He­réd. Megyei III. osztály, 17.00: Pély - Recsk, Egri Sportcentrum - Demjén (Le­ányka út), Kömlő - Vécs, Visonta - Tarnalelesz Roma SE, Kerecsend - Hevesveze- kény, Mikófalva - Szajla. Még egy pont kell a bentmaradáshoz előzetes Máj zik Zoltán tanítványaihoz a már kiesett Veresegyház látogat labdarúgás NB III., Mátra-csoport A 29. forduló mérkőzései: GYÖNGYÖSI AK-YTONG (5.)- VERESEGYHÁZ VSK (16.) Gyöngyös, Komiéi spt., vasár­nap, 17.00. V.: Puskás Z.- Bevallom, eléggé tartok az ilyen mérkőzésektől, hiszen a tabella alsó felében helyet fogla­ló együttesek ellen eddig nem sok sikerélményben volt ré­szünk - fogalmazott Majzik Zol­tán a gyöngyösiek edzője. - A Veresegyház csapata ugyan már biztos kiesőnek számít, ezzel együtt óva intem minden játéko­somat, hogy félvállról vegye a találkozót. Igyekszünk minél jobb helyzetbe kerülni, így szá­Majzik Zoltán: - Bevallom, eléggé tartok az ilyen mérkőzésektől munkra még komoly tétje van az összecsapásnak. A várható kezdőcsapat: Szén L. - Mikola, Nagy Á., Szilágyi N., Kovács Á. - Tari (Tatár) - Szil­ágyi G., Takács, Balogh B. - Mol­nár B., Sajtos (Kiss L). Sérült: Soltész, Gömöri, Gohér. Eltiltott: -. Egyéb okból hiányzó: Tóth T. ÚJPEST FC II. (1.) - EGRI FC (11.) Budapest, Megyeri út, vasár­nap, 11.00. V.: FutóT.- Igyekszünk erőt meríteni a Túra elleni győzelemből, bízom benne, hogy a múlt heti a teljesít­ményt sikerül a Megyeri úton is megismételni - válaszolt Baranyi Miklós, az egriek megbízott játé­kos-edzője. - Ha hasonló lelkese­déssel és elszántsággal tesszük a dolgunkat holnap is, nem hiú áb­ránd, hogy ponttal vagy pontok­kal távozzunk a fővárosból. Ah­hoz, hogy a bentmaradás szem­pontjából a utolsó mérkőzésen már ne legyen izgulnivalónk, már egy pont is elegendő. A várható kezdőcsapat: Lázár (Ancsán) - Bartuska, Valdomiro, Baranyi Miklós: - Igyekszünk erőt meríteni a Túra elleni győzelemből Hompoth, Káposzta - Oláh T., Evaristo, Híves (Nagy L), Szűcs A. - Baranyi M., Novák J. Sérült: -. Eltiltott: -. ■ S. K. A további párosítás ___________ S zombat, 17.00: Maglód - RAFC, Balassagyarmat - Tiszafüred.____________ V asárnap. 11.00: Vasas II. - Tiszaúiváros. 17.00: Túra - Putnok. Ózd - Mezőkövesd, Salgótarján - Balmazújváros. HEVES r HÍRLAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: havas ándrás, kühne Gábor Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., TeL: 36/410427 Hirdetésvezetö: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja egy hónapra 1900 Ft negyed évre 5700 Ft fél évre 11400 Ft egy évre 22800 Ft Hirdetésfelvétel Gyöngyösön: Tourinform Iroda Gyöngyös, Fő tér 10. Nyitva h-p. 9-17 óráig, GYÖNGYÖK Gyöngyös, Barátok tere 3. Nyitva h-p. 9-21 óráig. Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kó­réról, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és f eido lg ozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents