Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-05 / 130. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 5., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Az egri Főegyházmegyei Karitász szervezte meg 12 torma liszt és ugyancsak 12 tonna száraztészta szétosztását a rászorulóknak Dr. Gurmai Zita: nem Orbán Viktor hatalmi vágyáról szól a voksolás Sós Tamás és dr. Nagy Imre, az MSZP megyei és városi elnökei társaságában tartott sajtótájé­koztatót csütörtökön dr. Gurmai Zita, az Európai Parlament kép­viselője. Sós Tamás bevezetőjé­ben azt hangsúlyozta, hogy az MSZP újult erővel küzd egy sike­res Magyarországért. Gurmai Zita feltette a kérdést: miről is szól ez a választás? Úgy vélekedett, semmiképpen sem arról, amit a legnagyobb ellenzé­ki párt vezére hangoztat.- Nem Orbán Viktor szemé­lyes hatalmi vágyáról szól ez a vasárnapi voksolás - jelentette ki az EP-képviselő, aki az esély- egyenlőség megteremtésének a kérdéseiről is beszélt. Szerinte nem szavakban kell hangoztat­ni, hanem tenni kell az esély- egyenlőségért, úgy, mint most a Bajnai-kormány. Dr. Nagy Imre szólt az öt év alatt európai uniós pénzek bevo­násával végrehajtott egri fejlesz­tésekről. Hangsúlyozta: három­száz sikeres pályázat fut és futott ez idő alatt. ■ Csángóföldi gyerekeket támogatnak A Kisgazda Polgári Szövetség a hamarosan záruló európai par­lamenti választási kampányban nem kíván részt venni a sárdo­bálásban. Azt, hogy ki a jobb magyar, szerintünk a tettek bi­zonyítják - mondta Sziki Ká­roly megyei elnök. Tudatta továbbá azt is: a na­pokban Csángóföldön, Lészpe- den választottak egy „kereszt­gyereket”, akinek magyar nyel­vű oktatását biztosítják, Külső- rekecsinből egy hétgyermekes családot támogatnak. ■ Duplán hasznos az Euró­pai Unió segélyprogram­ja: uniós pénzből magyar árut osztanak helyi rá­szorulóknak. Megyénk­ben sok száz hátrányos helyzetű családnak. Kovács János Az idei uniós élelmiszersegély­program első fordulójában már a hevesi megyeszékhelyen is meg­kezdték az intervenciós készle­tek kézbesítését. Az osztást Egerben a Családsegítő Intézet, a Létminimum Alatt Élők Társa­sága, a Fájdalmas Anya Plébá­nia Karitász Csoportja és a Karitász Központ végzi. E szer­vezeteken keresztül a városban 7200 kilónyi élelmiszert juttat­nak el elsősorban mintegy 300 hátrányos helyzetű családnak ­tudtuk meg Guba Lászlóné Karitász-irodavezetőtől. A Katolikus Karitász ebben az évben is részt vesz abban a prog­ramban, amely a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivatallal kötött együttműkö­dési megállapodás keretében élelmi­szersegélyt nyújt a rászorulóknak. Az adományokat az egyházmegyei karitász szerve­zetek továbbítják. Az egri Főegy­házmegyei Karitász május 27- én 12 tonna liszt, június 3-án pe­dig 12 tonna száraztészta szét­osztását szervezte meg a Főegy­házmegye területén. A segélyek minél szélesebb körű szétosztá­sa érdekében felvették a kapcso­latot a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, hogy az adomány azokhoz jusson el, aki­ket valóban megillet. E segély­program keretében itt tíz szer­vezet és három intézmény révén 3223-an részesültek az élelmi­szersegélyből. Az adományt a Karitász - a szigorú feltételek­nek megfelelően - önkéntes munkatársai szállí­tották el a rászoru­lóknak Heves me­gyében, illetve Északkelet-Ma- gyarország több más településén. Várhatóan szeptemberben kerül ,sor a? ak­ció folytatására. Az Európai Unió Élelmiszer­segély Program keretében 2009- ben hazánkban hárommilliárd forint fordítható segélyezésre. Az előző évben ez az összeg két­milliárd forint volt, amelyből kö­zel 8,4 millió kilogramm élelmi­szert juttattak el a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivatallal szerződött segélyszervezetek a rászorulóknak. Országosan 2166 helységben mintegy egy­millió embernek jutott a csoma­gokból. Az élelmiszerosztás má­jusban kezdődött, a második se­gélyezési időszak szeptember és jövő év januárja között lesz. A 2004-ben elindított akció célja, hogy az Európai Unió által biztosított intervenciós készlet­ből származó árukat, s az ezen felüli költségvetési keretösszeg­ből vásárolt élelmiszereket szét­osszák. Rászorulók a létmini­mum közelében élők, a kisnyug­díjasok és a hátrányos szociális helyzetben nevelkedő gyerme­kek. Az élelmiszerek gyártóit közbeszerzési eljárással választ­ják ki. A legnagyobb mennyiség­ben gabona alapú élelmiszere­ket osztanak szét (liszt, száraz- tészta, keksz), de kristálycukrot, s hűtést nem igénylő tejtermé­keket is kaphatnak a rászorulók. A foglalkoztatás bővítése jelenti a kilábalás gyökerét itthon- A foglalkoztatás bővítése jelen­ti a kilábalás gyökerét. Az Út a munkához elnevezésű program a kályhát, ahonnan el lehet in­dulni a változás felé - emelte ki Szűcs Erika miniszteri biztos tegnap Egerben. A Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium korábbi első embere a Hotel Flórában tartott előadást a Lehetőséget Mindenkinek Ala­pítvány foglalkoztatást elősegítő tájékoztató rendezvénysorozatá­nak megyeszékhelyi záró állo­másán. Az Országos Foglalkoz­tatási Közalapítvány által támo­gatott eseményen a szervezők nevében Nagy István a Start­programról, továbbá az Észak­magyarországi Regionális Mun­kaügyi Központ Egri Kirendelt­sége vezetőjeként Fenyves Pé­ter a foglalkoztatást ösztönző tá­mogatásokról, míg az APEH képviseletében Balázs-Pető Zsuzsanna tartott ismertetőt az érdeklődőknek. ■ A liberálisok az acsarkodás ellen tesznek Szent-Iványi István, az SZDSZ EP-listavezetője szerint, ha a Job­bik bejutna az Európa Parlament­be, az rontaná hazánk megítélé­sét. Erről Gyöngyösön beszélt, ahol olyan európai alapértékekre hívta fel a figyelmet, mint a tole­rancia, a humanizmus, a kölcsö­nös segítségnyújtás.- Megmutatjuk: mi nemcsak sopánkodunk, hogy elharapó­dzott az acsarkodás, hanem te­szünk is ellene - mondta. Ismer­tette, hogy pártja az unióban ha­zánk gazdasági stabilizálását, a versenyképesség, a munkaválla­lói szabadság megteremtését szorgalmazná. ■ ■ A program kere­tében 3223-an ré­szesültek az élel- miszersegélyből. Egerben is bemutatkozik az új Mazda3 unicar kft. Nyílt hétvégén tekinthetik meg az európai Design Díjas autót Ki lesz majd először az Év felfedezettje? A Mazda teljes modellválasztéka mellett Iveco teherautók forgal­mazásával is foglalkozó egri Unicar Kft. az elmúlt tíz évből számos elégedett ügyfelet tud­hat magáénak. A Külsősor út 8. szám alatt található márkakeres­kedésben évtizedes múltra visz- szatekintő szakértelemmel és kellő elhivatottsággal állnak a vevők szolgálatában. A június 6-7-ei egri nyílt hét­végén mutatkozik be az Auto Bild nemzetközi autós szaklap által alapított európai Design Díj idei nyertese, az új Mazda3, amelyet a kis- és kompakt autók kategóriájában választottak a legszebbnek. Az új Mazda3 ki­lenc országban - köztük Ma­& ^ A MEGYE ^ > VÁLLALKOZÓI tfl Ali részére ó? <s, HA ÖN IS SZERETNÉ „AZ ÉV FELFEDEZETTJE” CÍMET ELNYERNI, A PÁLYÁZAT RÉSZLETEIRŐL ÉRDEKLŐDJÖN KIADÓNKNÁL A 0Ó/36/513-639-ES SZÁMON. Az egri Unicar Kft.-nél, a Külsősor út 8. szám alatt a hétvégén mutatkozik be az új Mazda3, amely vonalait tekintve még kifejezőbb és merészebb gyarországon - nyerte el a leg­szebbnek járó elismerést. A kifinomult és takarékos start-stop rendszerével is felsze­relt új Mazda3 és a korábbi ro­konsága első ránézésre feltűnik, mégis a Mazda tervezőinek si­került az autó vonalait még kife­jezőbbé, merészebbé tenni, va­lamint érzelemmel megtölteni mindkét karosszériaváltozatot. Az orr-rész és az első lökhárító integrált kialakítása az új, ötpon­tos hűtőmaszkra irányítja a fi­gyelmet, miközben oldalt a nagy légbeömlők és a markáns kerék­járati ívek kialakítása csak erő­sítik a sportos hatást. A Mazda új kompaktja nagyobb sebesség­nél stabilabb, elődjénél sokkal csendesebb, és kevesebbet fo­gyaszt. A sávváltást követő rend­szer szintén figyelmet érdemel. Lényege, hogy ha a rendszer bal­ra vagy jobbra eső sávban köze­ledő, esetleg holttérben haladó járművet észlel, a megfelelő ol­dali külső visszapillantó tükör­ben aktivált jelzéssel figyelmez­teti a vezetőt a veszélyre. Ha ek­kor a vezető bekapcsolja az irányjelzőt, a tükörben villogni kezd a figyelmeztető fény, vala­mint hangjelzés inti arra, hogy ne kezdje meg a sávváltást. UNICAR KFT. 3300 EGER, KISTÁLYAI ÚT 8. TEL.: 36/512-010 WWW.UNICAR.HU ▲ Közös pályázatot hirdet lapunk a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával (HKIK). Olyan cégeket szeretnénk felkutatni, amelyek példát mutatnak a me­gye többi üzleti szereplője szá­mára. Legalább egy éve tevé­kenykedő, megyénkben bejegy­zett vállalkozások jelentkezését várjuk, akik úgy gondolják, tevé­kenységük újsze­rű, innovatív az al­kalmazott anyago­kat, technológiá­kat, szolgáltatáso­kat illetően. Előnynek érté­keljük, ha a pályázó együttmű­ködik más szervezetekkel, vagy részt vesz a szakmai utánpótlás nevelésében, képzési kapcsola­tokkal rendelkezik. A pályázati anyagban az utol­só lezárt év pénzügyi beszámo­lójáról szóló igazolás mellé rövid leírást kérünk a cég eddigi mun­kájáról. A pályázókat lapunkban bemutatjuk. A díjakat a Heves Megyei Hír­lap és a Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara közösen biztosítja. Áz első helyezett vál­lalkozás egy oldal PR-bemu­tatkozási lehetőséget kap bárme­lyik, a pályázó által választott ki­adványunkban, s mellé jár a HKIK képzési csomagja is. A második helyezett fél oldal PR- cikket, a harmadik egyharmad oldal promóciót nyerhet el, s ők is megkapják a kamara képzési csomagját. Különdíjként egy egész oldalas hir­detési lehetőséget kínálunk GRÁ­TISZ című ingye­nes kiadványunk­ban, a már említett HKIK-képzési ajándék társaságában, ami fel­használható képzési támogatás­ra és üzleti rendezvényeken va­ló részvételre is. A jelentkezési lap máris letölt­hető a www.heol.hu címen elér­hető internetes hírportálunkról, vagy beszerezhető a Hírlap egri ügyfélszolgálatain a Trinitárius u. 1. és a Széchenyi u. 32. szám alatt. A pályázatok benyújtási ha­tárideje: 2009. június 30. A 3300 Eger, Trinitárius u. 1. címre fel­adott borítékon fel kell tüntetni az „Az Év felfedezettje 2009” szö­veget. Az eredményhirdetés szeptember 14-én lesz. ■ ■ Az első helyezett vállalkozás egy oldal PR-bemu- tatkozási lehető­séget kap. 4 < r Élelmiszer rászorulóknak program Európai uniós pénzhűJg§ngyar termékeket osztanak

Next

/
Thumbnails
Contents