Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-20 / 143. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Imázs-építés Krakkóban lengyel piac Most a nagyközönség felé is nyitottak a borászatok Siker Krakkóban: már a második napon elfogytak az Egri Bikavérek, s jó néhány más bor is Tízen mentek Egerből Lengyelországba Szeleczki Jánost választották az egri Fidesz elnökévé Hosszú idő után újra elnököt vá­lasztott az egri Fidesz - tájékoz­tatta tegnap lapunkat dr. Gábor László, a városi pártszervezet sajtóreferense. A közlemény szerint június Í8-án, csütörtökön a tagság je­lentős számú részvétele mellett, fegyelmezetten, hangsúlyozot­tan demokratikus keretek között zajlott le a választás. A jelenlé­vők kétharmados többséggel Szeleczki Jánost, Eger alpolgár­mesterét választották meg elnö­kül, a négy alelnök pedig Homa János, Hamza Etelka, Bállá Mik­lós és Bakos László lett. A köz­gyűlés mindvégig nyugodt, bé­kés hangvételű volt, s a két évre megválasztott elnök programbe­szédében elmondta, hogy ezt jó jelnek tekinti a jövőre nézve. Hangsúlyozta: mindent elkövet azért, hogy felesleges viták és fe­szültségek nélkül, Eger érdeke­inek és a Fidesz értékrendjének megfelelően tevékenykedjen a városi szervezet. ■ Leköszönt az SZDSZ éléről dr. Gyurkó Péter Leköszönt posztjáról dr. Gyurkó Péter, az SZDSZ Heves megyei elnöke. Szerinte az 1989-ben ala­kult liberális párt fő céljai - a jogállam, a demokrácia, az uni­ós orientáció - mára megvaló­sultak. Az ezredfordulót követő­en az SZDSZ-nek újra kellett vol­na fogalmaznia önmagát, azon­ban a párt csak sodródott. Egy évvel ezelőtt, Fodor Gábor el­nökké választásával ezen szeret­tek volna változtatni, ám az EP- választás eredménye egyértel­műen bizonyítja, hogy nem si­került. Ezért le kell vonni a személyes konzekvenciát. ■ A szakmai bemutatók mellett a fogyasztók meg­győzését is szolgálta a krakkói borfesztivál, amelyen számos hazai borvidék képviseltette magát, köztük leghangsú­lyosabban épp az egri. Kühne Gábor Az esős, rossz idő dacára sikeres volt a június elején megrende­zett I. Krakkói Magyar Borna­pok, amelyen a hazai borásztár­sadalom színe-java képviseltet­te magát: az egrieken kívül jelen volt Villány, Tokaj, Szekszárd, Sopron, Pannonhalma, Somló, a Balaton-felvidék és a Kunság is.- A bemutatkozó jelentősége többek között abban is áll, hogy Lengyelország a magyar borok hagyományos felvevőpiacának számít. Ezúttal ugyanakkor tel­jesen új típusú marketinggel rukkoltunk elő: szemben az ed­digiekkel, amikor is kizárólag szakmai programokon, bemuta­tókon vettünk részt itt, most a nagyközönség számára is nyi­tott, értékesítéssel egybekötött f kóstolót szerveztünk - jelentet- t te ki lapunknak dr. Gál Lajos, az | Egri Borvidéki Hegyközségi Ta- I nácsának (EBHT) titkára. Szavai szerint a kiállítókat is meglepte a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett három­napos rendezvény sikere, hiszen első alkalommal ritka az ilyen fokú érdeklődés. Már a második napon elfogytak aíEgri Bikavé­rek, s jó néhány más bor is. - Ez azért is örömteli - mutatott rá az EBHT titkára -, mert Lengyel- országban is újra felfelé ível az Egri Borvidék zászlósborának népszerűsége. A fogyasztók is megelégedéssel nyugtázták, hogy nagy számban találkozhat­tak kiváló minőségű magyar, köztük egri borokkal, ami sajnos a Krakkó történelmi belváro­sában megtartott bornapokat a varsói magyar nagykövet­ség, Krakkó városa, illetve a Collegium Wini nevű, borral kapcsolatos oktatásokat tartó helyi szervezet rendezte. A ma­gyar kiállítók között a legna­gyobb hangsúllyal az egriek jelentek meg, ami nem is vé­letlen, hiszen a Lengyelország­ba irányuló egri borexport mindig is komoly szerepet ját­szott a borvidék életében. En­nek megfelelően tíz egri pincé­szet kínálta termékeit június 5. és 7. között Krakkóban: a Don Simon Pincészet, Gál Lajos Pincészete, a Gál Tibor Pincészet, a Korona Borház, a Kőporos Borászat, Sike Ta­más, a St. Andrea pincészet, a Varsányi pincészet, Vincze Bé­la és Thummerer Vilmos. nem volt jellemző ez idáig. Ösz- szességében elmondhatjuk: ki­fejezetten jó imázs-építő rendez­vény volt ez a krakkói. A nagy- közönség mellett természetesen külön szakmai előadásokat, be­mutatókat is tartottak a kiállí­tók, melynek eredményeként konkrét üzleteket is remélnek a hazai pincészetek. Dr. Gál Lajos szerint szándék van arra is, hogy az egyik jelen­tősebb lengyel bornagykereske­dő a jó minőségű, a gasztronómi­ának szánt magyar borok kinti disztribútoraként jelenne meg. Az ötödikesek sem tanulhatnak szeptembertől Egerbaktán A folyamat 2007-ben indult, ak­kor a 7-8. osztályt „kebelezte be” Eger, majd a hatodikosok is a vá­rosba utaztak. A 2009/2010-es tanévben az ötödikesek is az eg­ri Felsővárosi Általános Iskolá­ban folytathatják tanulmányai­kat. Ezért most helyben három pedagógustól is búcsút kellett venni. Hegedűs János polgár- mester elmondta: elvileg 36 gye­reknek kellene felülnie az iskola­buszra ahhoz, hogy megkapják a normatívát. Ebből csak akkor ré­szesülhetnek, ha a Tinódiba, a Balassiba, a Felsővárosiba és a Mórába járnak a diákok. Viszont akik az Eszterházy gyakorlóinak egyikét, vagy a Deák Ferenc úti katolikus iskolát választották, azokat nem illeti meg a normatí­va. így hiába jár a faluból össze­sen száz gyerek a városba, még­sem indíthatnak iskolabuszt. A diákok kizárólag a helyközi jára­tokkal utazhatnak. A bérlet költ­ségét az önkormányzat átvállalja. ■ A diákok kizárólag a helyközi járatokkal utalhatnak. Az alsó tagozatban 30 gyerek marad öt tanárral. Három cso­portban tanulhatnak: az 1. és a 3. osztály összevontan, a 2. és a 4. osztály, s a délutánt is az intéz­ményben töltik. Július 31-ig 23 felnőtt - helyi­ek, hevesaranyosiak, egerbo- csiak, szúcsiak és sirokiak - is tanulnak az iskolában, akik nem végezték el az általános iskolát. Az „Út a munkához” program ke­retében nem dolgozni, hanem ta­nulni kell a szociális támogatot­taknak, akik nem töltötték be a 35. életévüket, s hiányzik a nyolc osztályuk. Speciális tematika szerint oktatják őket az „életre”. Egyebek mellett arra, hogyan kell megírni egy kérvényt, és mi­re figyeljenek, ha kézbe kapnak egy gázszámlát. ■ Formába öntik partnereik elképzeléseit lakberendezés Széles kínálat a hagyományos daraboktól az exkluzívakig Ki lesz majd az Év felfedezettje? A termékkínálattal a cég Minaret mellett található bemutatótermében ismerkedhetnek a vevők- Cégünk nem csupán abban szeretne segíteni ügyfeleinek, hogy megtalálják a terveiknek megfelelő alapanyagokat, ha­nem abban is, hogy azok elfog­lalják helyüket a berendezni kí­vánt helyiségben - beszélt célja­ikról Kormosné Tóth Lívia üzlet­vezető. - Ennek érdekében ne­ves lakberendezőkkel, kárpito­sokkal dolgozunk együtt, s ta­pasztalt varrónő és szerelőgár­da áll a vevők rendelkezésére. Ha az ügyfeleink igénylik, ta­nácsadással, helyszíni felmérés­sel is segítjük őket, termékein­ket pedig egy év garanciával, egyedi igényeknek megfelelően is elkészítjük. A megyén kívül is vonzónak számító fiatal vállalkozás hamar megtalálta helyét a piacon. Je­lenleg Egerből szállnak ki az or­szág bármely pontjára - 20 kilo­méteres körzeten belül ingyene­sen -, de terveik szerint idővel új üzletet is nyitnak majd. Kor­mosné Tóth Lívia a folyamatos fejlesztések híve, így azon túl, hogy egyre bővítik az árukínála­tot, rendszeresen részt vesznek a szakma hazai és európai ren­dezvényein is. ELEGANT LAKÁSTEXTIL STÚDIÓ 3300 EGER, TORONY U. 1-3. TELEFON: 30/677-8103 E-MAIL: ELEGANTSTllDIO@ FREEMAIL.HU WEB: WWW.ELEGANTSTUDIO.HU A HA ÖN IS SZERETNÉ „AZ ÉV FELFEDEZETTJE” CÍMET ELNYERNI, A PÁLYÁZAT RÉSZLETEIRŐL ÉRDEKLŐDJÖN KIADÓNKNÁL A 06/3Ó/513-639-ES SZÁMON. Bőséges, igényes választékkal és számos kiegészítő szolgáltatás­sal várja az Elegant Lakástextil Stúdió azokat, akik otthonukhoz vagy munkahelyükhöz keresik az ideális kiegészítőket. A 2008 elején indult vállalkozás ügyfelei között egyaránt megtalálhatóak magánszemélyek, irodák, üzle­tek, illetve vendéglátó- és szál­láshelyek. A folyamatosan bővü­lő kínálatban olasz, osztrák, né­met, spanyol és belga piacveze­tő cégek több mint kétezer ter­méke (függönyök, hotel- és étter­mi textíliák, bútorszövetek, kar­nisok, kiegészítők, tapéták, sző­nyegek, stukkók) szerepel, a ská­la pedig a hagyományostól az exkluzívig terjed. SP v> ^ A MEGYE > VÁLLALKOZÓI tfl ^ RÉSZÉRE & _______<> K özös pályázatot hirdetett la­punk a Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamarával (HKIK). Olyan cégeket szeretnénk felku­tatni, amelyek példát mutatnak a megye többi üzleti szereplője számára. Legalább egy éve tevé­kenykedő, me­gyénkben bejegy­zett vállalkozások jelentkezését vár­juk, akik úgy gon­dolják, tevékenysé­gük újszerű, inno­vatív az alkalmazott anyagokat, technológiákat, szolgáltatásokat illetően. Előny például, ha a pá­lyázó együttműködik más szer­vezetekkel, vagy részt vesz a szakmai utánpótlás nevelésé­ben, képzési kapcsolatokkal rendelkezik. A pályázati anyagban az utol­só lezárt év pénzügyi beszámo­lójáról szóló igazolás mellé rövid leírást kérünk a cég eddigi mun­kájáról. A pályázókat lapunk­ban bemutatjuk. A díjakat a Heves Megyei Hír­lap és a Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara közösen biztosítja. Áz első helyezett vál­lalkozás egy oldal PR-bemutat­kozási lehetőséget kap bárme­lyik, a pályázó által választott kiadványunkban, s mellé jár a HKIK képzési csomagja is. A második helyezett fél oldal PR- cikket, a harmadik egyharmad oldal promóciót nyerhet el, s ők is megkapják a ka­mara képzési cso­magját. Különdíj- ként egy egész olda­las hirdetési lehető­séget kínálunk GRÁTISZ című in­gyenes kiadványunkban, a már említett HKIK-képzési ajándék társaságában, ami felhasználha­tó képzési támogatásra, illetve üzleti rendezvényeken való részvételre is. A jelentkezési lap máris letölt­hető a www.heol.hu címen elér­hető internetes hírportálunkról, vagy beszerezhető a Hírlap egri ügyfélszolgálatain, a Trinitárius u. 1. és a Széchenyi u. 32. szám alatt. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. július 30. A 3300 Eger, Trinitárius u. 1. cím­re feladott borítékon fel kell tün­tetni „Az Év felfedezettje 2009” szöveget. Az eredményhirdetés szeptember 14-én lesz. ■ ■ Az első helye­zett vállalkozás egy oldal PR- bemutatkozási lehetőséget kap. a 1

Next

/
Thumbnails
Contents