Heves Megyei Hírlap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-10 / 134. szám
4 PF. 2 3- OLVASÓINK ÍRTAK HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚNIUS 10., SZERDA Egymás mellett, békében másfajta cigány-magyar kapcsolat is Az erdészet is foglalkoztat közhasznú munkásokat minden évben, s nemrég olyan döntés született, hogy nekik kell csapatot összeállítani. A szorgalomnak Parádfürdőn is becsülete van. Képünk illusztráció. A bányászok mindig tudták, hogy a jó Isten kezében vannak Néhány gondolat a Heves Megyei Hírlap „Őrzik a bányászok emlékét” című írásához: Az alig 100 évet élt egercsehi bánya 62 balesetben elhunyt áldozata emlékére egy civil szerveződésnek köszönhetően olyan emlékhelyet avattak április 25-én, amely Istenmezejétől Bekölcéig Csehibe hívta a még élő utódokat és leszármazotttaikat. ■ Cél az egyesületi tagság fiatalítása, a még élő bányászok élményanyagának közkinccsé tétele, publikálása. Olyan ünnep volt ez - még ha lemezről is szólt a jelenlévőkhöz a Szerencse fel... amelyet a bánya bezárása óta nem tapasztalt a környék és Egercsehi lakossága. Nem volt a jelenlévők között senki, akinek apja, fia, barátja vagy rokona neve nem hangzott volna el a minden elhunyt tiszteletére megszólaló klopacska hangja mellett. A római katolikus pap és a református lelkész által megszentelt emlékmű a falu temploma mellett példázza: a bányász mindig tudta, hogy élete Isten kezében van. Az elhunytak közül harmincán azokban a XX. századi tízes-húszas években megnyitott és termelő tárlókban lelték halálukat, amelyek Szúcs határában üzemeltek. Ők voltak az első „kincskeresők”, akik nemcsak hazánkból, hanem a szomszédos országokból is jöttek: lengyelek, szlovákok, svábok. Az emlékhelyről a falu kultúrtermében gyülekezett a Baráti Kör több mint másfél száz tagja és majdnem ugyanennyi szimpatizáns. Először a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt nyolc egyesületi tagra emlékeztek, majd Simon Sándor elnök beszámolója, s a megszólalások után a tagok elhatározásra jutottak. Ezek: az egyesületi élet „lángon tartásával” kapcsolatosan az emlékhely megbecsülése. Cél az egyesületi tagság fiatalítása, a még élő bányászok élményanyagának közkinccsé tétele. A nap közös - magunk fizette - ebéddel és baráti beszélgetéssel zárult. Emlékezetes nap volt ez nemcsak a tagság, de valamennyi hozzátartozó és egercsehi lakos számára. ■ (név és cím a szerkőben) közösen Létezik Nincs olyan nap, hogy ne lássuk vagy ne halljuk a tévében, a rádióban, az újságokban, s természetesen a parlamenti közvetítésekkor azt a rengeteg mocskot, amit egymás fejéhez vágnak a különböző politikusok. Ezeknek a fő témái a cigányokkal való foglalkozás, a cigány és magyar emberek egymásnak ugrasztása a lehető legocsmá- nyabb módon. Nem riadnak vissza még a gyilkosságoktól sem, ami tulajdonképpen olaj a tűzre. Egyszerűen arról van szó, hogy a cigányságot a politika azért manipulálja, hogy minél több szavazatot söpörjenek be, aztán ha ez megvan, már senki nem fog törődni velünk, marad a sok be nem tartott ígéret. Soha még jót nem hallottunk, olyat, ami arról tudósítana, hogy békességben, egymást megbecsülve élnek a magyarok a cigányokkal. Sietve teszem hozzá, hogy a megbecsülés alapja kifejezésen a munkát értettem. Mert aki becsületesen dolgozik, az nem fog lopni, csalni, hazudni, legyen az akár cigány, vagy akár magyar. El kell ismerni azt a valós helyzetet, hogy nagyon nehéz ma munkát találni úgy nekünk, romáknak, mint a magyaroknak. Az sem túlzás, hogy nekünk még nehezebb, mivel a nagy többségünk képzetlen, sőt még az alapiskolázottságunk sincs meg. Be kell látnunk, hogy ezért nemcsak a társadalom felelős, hanem ebben mi is hibásak vagyunk. De saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy ha munkát kapunk, és azt úgy végezzük el, amivel a munkát adó is elégedett, akkor számítani fog ránk, és a folyamatos megélhetésünk biztosított. Miért írok most a társaim nevében is? Mert jó lenne, ha nemcsak az örökös ellenségeskedés, az egymás piszkálása lenne a fő hír, hanem arról is olvashatnának az emberek, a politikusok, hogy van egy másik oldal is, egy olyan, ahol évek óta meg vagyunk becsülve, örömmel dolgozunk tisztességesen, és az eredmény sem marad el, hiszen nagyon sok munkát kapunk azért, mert amit el kell végeznünk, azt maximálisan elvégezzük, és elégedettek velünk. Jó páran a Mátra Sasvár Betéti Társaság bejelentett dolgozói vagyunk, kapcsolatunk a gazdálkodó céggel hosszú évekre tekint vissza. Azt talán nem kell mondanom, hogy a bt. vezetői, tulajdonosai magyarok. Soha nem fordult elő, hogy akár egy nappal is elcsúszott volna a bérünk, mindig tisztességesen megkaptuk a fizetésünket. A munkák nagy többségét a Parádfürdői Erdészetnek végezzük. Büszkék vagyunk arra, hogy szinte minden területvezető erdész Jánosi Péter cégvezetőnknek jelzi, hogy velünk akar dolgoztatni, mert mint mondják, jól és gyorsan végezzük el mindazt, amit ránk bíztak. Az erdészet is foglalkoztat közhasznú munkásokat minden esztendőben, és az elmúlt évek alatti tapasztalat alapján olyan döntés született, hogy nekünk kellett csapatot összeállítani. Május 1-jé- től öt közhasznú munkással közösen dolgozunk. Az elmúlt években tapasztalhatta mindenki a más területeken foglalkoztatott közhasznúak munkastílusát, ami általában egy lélek nélküli kényszertéblábolást jelent. A hozzánk beosztott közhasznúak viszont átvették az általunk már megszokott munkatempót, és betartják a munkafegyelem követelményeit is. Bármennyire is furcsa, jól érzik magukat, mert a dicséretet ugyanúgy megkapják, mint mi, és ezzel érzik ők is, hogy fontosak, szükség van rájuk, vagyis ők is kellőképpen megvannak becsülve. Ennek híre ment, és naponta több cigány társunk jelzi, hogy bizony szeretnének ők is itt dolgozni. Ez a tény pedig szerintem önmagáért beszél. Ezért csak köszönet jár az erdészetnek, s legfőképpen a cégünknek. így is lehetne élni, vagyis jókedvvel, egymást megbecsülve. És hogy milyen az emberi kapcsolat? Főnökünk nemegyszer a hazaszállításunk előtt meghívott egy-egy üveg sörre is. Ez is egy cigány-magyar kapcsolat, ugye? És jó! ■ Gavalecz Mihály és társai Párád Gyermekeink is áldozatai az abszurdisztáni helyzetnek Olvastam írását az óvodai tisztasági csomagokról. Mint anya, én más tapasztalatokkal rendelkezem. Úgy látom, sajnos a hazai közállapotok alapján a legféltettebb kincsnek tartott gyermekeink sem kerülik el a mostani magyarországi abszurdisztáni helyzetet. Ez szomorú. Óvodai, de iskolai példák sokaságát tudnám hozni, mennyire más a helyzet, mint amit Ön leírt. Miért kell félni a kritikától? Az előrébb viszi a közös dolgainkat. Szabó Máté ombudsman igazat mondott, ha még az sokaknak a korábbi cigánybűnözés kapcsán tett kijelentése miatt nem is tetszik. Mikor tetszenek végre írni azokról a problémákról is, amik az óvodákban, iskolákban tapasztalhatók? Hogy csak néhányat említsek: megcsonkított étkezési normák. Ellopott, szatyorban hazavitt nyersanyagok, tisztasági csomagok, egészségtelen étrend, balesetveszélyes kiságyak, óvodai játszóterek. A nyári szünet ellenére tartott őszi továbbképzési szünetek. De folytathatom a sort a WC-k áldatlan állapotával, a soha nem használt akadálymentesítési „baromságokkal". Kérdezzen csak rá bátran: ki és mikor használja ezeket például a 2-es iskolában? Használhatatlanok az iskolai internetes honlapok, ahonnan még a tanítási szüneteket sem lehet megtudni. A lekezelő szülői értekezletekről már nem is beszélve, ahol lediktálják a nagy semmit, de be sem mutatják a tanárokat. Legalább az interneten fent lehetne a fényképük, hogy tudjon az ember fogadóórán valakit felismerni! A beilleszkedésre képtelen gyermekek agressziói, lopásaik és molesztálásaik? Sajnos korántsem olyan rózsás a kép, mint ahogy Ön a cikkében jelezte. Több szülő véleményét is több gyermek kapcsán próbáltam Önnek összeírni. Kérem, próbáljon meg ezekkel is foglalkozni. A kritikusabb olvasók igénylik ezt. ■ H. K. Krisztina ■k Sok mindenben egyetértek Önnel, egy dolgot azonban biztosan állíthatok: az intézmények zöme egyre kevesebb pénzből gazdálkodik, s erről aligha tehetnek a sokszor agyonhajszolt pedagógusok. (a szerk.) ■ Aki becsületesen dolgozik, az nem fog lopni, csalni, hazudni, legyen az cigány vagy magyar. Heves megyei emlékeim nosztalgia Zalaiként akkor is, most is elvarázsol a táj Balázsdeák István emlékezete vélemény Utcát neveznénk el a várkapitány emlékére Szüleimmel az 1960-as években gyakran felkerestük az ország legszebb tájait. így jutottunk el anno hazánk egyik legromanti- kusabb részére, a Mátra-vidék- re. Szüleim emlékét ápolva, családommal mi is visz- szajárunk nosztalgiázni. Zalai gyerekként akkor is és most is elvarázsol az ország legmagasabb hegysége. Mindig meghatódom, amikor Kékestetőn 1014 méterről lepillantok hazánkra. Emlékszem Parádfürdőn a Károlyi-kastély melletti Kocsimúzeumra. Abasár mindig is a Gyöngyös környéki szőlővidék egyik neves bortermelő helye volt. Ha erre jártunk, apám mindig vásárolt néhány palackkal. „Csak az íze miatt” - szokta volt mondani... Minden utazásnak van számomra fénypontja. Ez pedig a múltban és most is Eger. A város nevének hallatán nincs olyan magyar ember, akinek ne jutna egyből eszébe Gárdonyi Géza halhatatlan remekműve, az Egri csillagok. Amikor először jártam az egri várban, bizony én is az egri hősök szereplőinek helyébe képzeltem magam, gyermeki izgalommal. Az egri Bazilikát is mindig felkeresem, elmondva egy imát szüleim és Marianna testvérem emlékére... Majd nosztalgiázva bejárjuk a belváros patinás utcáit, gyönyörködünk a szűk sikátorok között. A Dobó István téren mindig készítünk közös fényképet a hős várkapitány szobra előtt. Heves megyéből „nem illik” úgy hazajönni, hogy ne látogatnánk meg a Szépasszony-völgy pincesorát és kóstolnánk meg Eger világhíresen finom borait. Mindig szomorú szívvel búcsúzunk a gazdag történelmi múltat árasztó vidéktől, abban a reményben, hogy egyszer még visszatérünk. Lehet, hogy unokámmal már jövőre eljövünk, és nem csak az emlékek miatt. ■ Paksa Tibor, tanár Lenti Eger történetének van egy korszaka, amely méltánytalanul a feledés, a jelentéktelenség homályába merült. A XVI. század második felében a végvári élet legnagyobb egyénisége, kitűnő alakja, Balázs-deák István Eger vár alkapitánya volt! Ebben a mostani rövid újságcikkben természetesen nem lehet az egész gazdag életútját bemutatni. Az Egri Vár Híradója napokban megjelent kötetében ugyanakkor részletesen olvasható élettörténete. Balázsdeák István 1557-től 1592-ig harmincöt esztendőn át volt egri lakos. A rendelkezésre álló leírások és más források szerint Balázsdeák István az egri várban összesen kilenc főkapitányt szolgált ki. A sok átmeneti állapotban pedig Egert alkapitányként vezette. Egyöntetű volt sok helybeli véleménye, hogy főkapitányi rangot érdemelt volna, de a király más alattvalóit nevezte ki helyette. A káptalan tagjai és mások is ismerték és dicsérték őt, az általa végzett munkát. A török hódítók elleni harcokban állandóan részt vett. Rendíthetetlen bátorságával és bajvívó tudásával példaképe volt nemcsak Eger, hanem az egész ország végvári vitézeinek is. Annak idején, 1583-ban őt küldték az országgyűlésbe, ahol bátran kiállt a végvárak és az ott tevékenykedők helyzetének javítása érdekében. Legtöbben az 1588-as nagy szikszói csata győzelmét a törökök ellen Balázsdeák István harci érdemének tekintik. Az egri végvári vitézek közül ő az egyetlen, aki kimagasló katonai tevékenységei miatt a királytól nemesi rangot, ráadásul birtokokat kapott. Mi, az Eger Vára Baráti Köre Egyesület tagjai mindenképpen támogatnánk, hogy Egerben utcát nevezzünk el Balázsdeák István emlékére. ■ Erdei László ■ Nosztalgiázva bejárjuk a belváros patinás utcáit. ■ Főkapitányi rangot érdemelt volna, de a király más alattvalóit nevezte ki helyette. n I \ i
