Heves Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-09 / 108. szám

4 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁJUS 9., SZOMBAT Változatlan az osztálylétszám beiratkozások Ha jó az iskola, akkor a környékről is jönnek a gyerekek A megyeszékhelyen élő hatévesek zöme az idén is önkormányzati általános iskolában kezdi a tanévet. Képünk illusztráció. Gyaloglás, kerékpározás várja az ökotúra résztvevőit Kibővített kínálattal rendezik meg a mai napon, immár a má­sodik alkalommal a Szarvaskői Öko Park Teljesítménytúrát. Az előzményekhez tartozik, hogy előzetesen nem kellett erre a programra jelentkezni, így aki kedvet érez az erőpróbához, a nap során bármikor csatlakoz­hat ehhez a nem mindennapi ki­ránduláshoz. A múlt esztendőben debütáló versenyen 157 jelentkező indult el a különböző túranemekben, a szintidőket pedig a résztvevők 95 százaléka teljesítette is. Min­den korosztály képviseltette ma­gát, hiszen a legfiatalabb induló nyolc, a legidősebb pedig hetven­hét éves volt. ■ Az idei kiírásban is helyett kapott a tavaly nagy sikert aratott éj­szakai gyalogos túra. Az idei versenykiírásban is helyett kapott a tavaly nagy si­kert aratott éjszakai, nem keve­sebb, mint tizenöt kilométeres gyalogos túra. Erre a nagy mene­telésre ma 22 óráig indulhatnak el a nevezők. Napközben a gyalogos túrá­zók 10,25,50 és 70 kilométeres távokon mérhetik le teljesítőké­pességüket. Emellett a hegyi ke­rékpárosokat harmincöt kilomé­teres, az országúti bicikliseket hetven, illetve száztíz kilométe­res távok várják. A Bükk nyolc pontján várako­zó pontőrök kínálatában a ha­gyományos frissítők mellett pe­csenyezsíros és csipkelekváros kenyeret is találnak az indulók. A teljesítménytúra időtartama alatt az Öko-Parkban folyamato­san adódik lehetőség a kaland­park, a sziklamászás és a falmá­szás kipróbálására, déltől pedig bükki betyárgulyásból pótolhat­ják energiájukat a versenyzők és az érdeklődők - tájékoztatta lapunkat Zelei Dániel, a prog­ram főszervezője. ■ Évek óta nagyjából ha­sonló létszámú kis elsó's kerül be szeptemberben az általános iskolákba. Ez a tendencia a születések számának ismeretében a következő években sem változik. Szuromi Rita Túl vagyunk egy demográfiai hullámvölgyön, de egyelőre nem ismeretes, hogy néhány év múl­va helyhiánnyal küzdenek-e majd az általános iskolák. Mos­tanra a megye valamennyi intéz.- ményében megtörténtek a be­iratkozások, így lehet tudni, kü­lönösebb csökkenéssel vagy emelkedéssel egyetlen települé­sen sem kell számolni. Kiskörén, a megye legfiata- 1 labb városában 42 kis elsőst vár- “ nak, kettővel többet, mint tavaly. J Ez azt jelenti, hogy 21-21 fős I ideális osztálylétszám mellett tudnak majd tanítani. A kiskö­rei Vásárhelyi Pál Általános Is­kola a tarnaszentmiklósi intéz­ménnyel társult, ám növekedés csak a felső tagozat­tól várható, mivel a szent-miklósi kicsik az első négy osz­tályt saját települé­sükön járják. Hevesen 136 ta­nulót várnak a négy általános iskolába, illetve hat gyermeknek még az érettségi al­kalmasságát vizsgálják.- Évek óta hasonló létszám­mal indulunk - tudtuk meg Ró­zsa Sándortól, a Hevesi Neve­lési-Oktatási Intézet igazgatójá­tól -, bár azt szomorúan jegy­zem meg, hogy lassan, de bizto­san emelkedik azoknak a szá­ma, akik többszörösen hátrá­nyos helyzetűek. A négy általá­nos iskolánk között arányosan oszlik meg a létszám, habár a Hevesi József Általános Tagisko­la esetében kérjük majd a fenn­tartó önkormányzat hozzájáru­lását ahhoz, hogy itt több, ki­sebb létszámú osztály indulhas­son, hiszen úgy látjuk, az itteni gyerekek egy ré­sze fokozott figyel­met és gondosko­dást igényel majd. A városban így a tervezet szerint a 2009/2010-es tanévben két is­kolában egy-egy, és szintén két oktatási intézméjiyben kettő­kettő első osztály indul majd. A bejáró gyermekek száma sem változik: Hevesve-zekényről hat gyerek szülei jelezték ebbéli szándékukat. Tenken papírforma szerint évek óta gondot jelenthetne az első osztály indítása. Hogy ez nem így van, köszönhető annak, hogy a térségben kedvelik a Szent Imre Általános Iskolát, így Erdőtelekről, Átányból, sőt Kálból is járnak ide tanulók.- Kilenc elsős helyi kisgyer­mek van - mondta Török Mar­git polgármester -, ám az első osztályunk 18 fővel indult. Ez azért van, mert a környező tele­pülésekről többen jelezték, hoz­zánk szeretnék beíratni a cse­metéjüket, sőt nálunk az is gyak­ran előfordul, hogy év közben is jönnek diákok, vagyis ez a lét­szám még emelkedhet is. Hosz- szú távon azonban nem vagyok optimista, hiszen nálunk is ala­csony a szülések száma. Tarnamérán érezhető a csök­kenés. A szeptemberben kezdő első osztály létszáma most még 20 alatt van, ez ahhoz képest meglepő, hogy indultak már har­mincas osztályok is.- Egyre kevesebb a gyerek a településen, mert csökken a szü­letések száma, s ez 5-6 év múlva már gondot okozhat - mondta el Kassáné Dér Gizella igazgató. - Amiért nem esünk kétségbe, an­nak oka az, hogy a társult Zárón­kon kívül - ahol szintén nagyon kevés baba születik - több kör­nyékbeli faluból is járnak hoz­zánk gyerekek, tehát még min­dig meg tudtuk és meg tudjuk te­remteni az ideális létszámot. Te­hát, bár a mérai kicsik egyre ke­vesebben vannak, a környékbeli gyerekek ellensúlyozzák ézt. Kistelepülésen a szomszédból pótolnak azokon a kistelepüléseken, ahol évek óta tíznél kevesebb kicsi születik, elvileg már most, a 2009/2010-es tanév­ben gondot jelenthetne az el­ső osztály indítása. Hogy ez nem így van, az elsősorben annak köszönhető, hogy ezen iskolákban jobban oda­figyelnek a minőségi oktatás­ra, így a tanintézmények ked­veltek a környékbeli települé­seken élők számára is. Egerben is a korábbi évekhez hasonló létszámokat várnak, nagy kiugrások vagy eltérések nincsenek. Meglepő viszont az a tény, hogy a megszokottnál keve­sebb elsőst írattak be a Felsővá­rosi Általános Iskolába, ám nép­szerű például a Dr. Kemény Fe­renc, illetve a Hunyadi Mátyás Általános Iskola. A megyeszékhelyen élő hat­évesek zöme az idén is önkor­mányzati általános iskolában kezd. Száz fölötti létszámmal in­dul a Hunyadi és a Kemény Fe­renc, a középmezőnybe tartozik ötvenes átlaggal a Lenkey, a Ti­nódi, a Balassi, a Pásztorvölgyi, és kiugróan alacsony a már em­lített Felsővárosi iskola elsős lét­száma 17 tanulóval. A nem önkormányzati iskolák közül a főiskola gyakorlójába 113-an jelentkeztek, míg a Sancta Maria és a Deák Ferenc úti Római Katolikusba 25-30 gyermeket írattak be. ■ A legtöbb helyen az ideális hú­szas osztálylét­számokkal in­dulnak az első osztályok.- Kivetted a ~ kulcsot? - kér­dezi az asz- szony, miután bevágta maga mögött a kocsi ajtaját. A férje jóval előbb kiszállt az autóból, már rá is gyújtott, nem volt türelme kivárni, míg a nő hosszasan kotorászik feneketlen táskájában a pénztárcája után. Még venniük kell egy kiló sót, ezért is álltak meg Pétervására központjában, aztán végre a kertben lesznek, hozzáfoghat­nak' a hétvégére tervezett mun­kákhoz.- Milyen kulcsot? - kérdez vissza a férfi, szinte bambán. Gondolatai már a teendők kö­zül járnak. Azon morfondírozik: előbb szántsa-e be robival a vé­geláthatatlan krumpliföldet, vagy inkább essen neki a hagy­maültetvénynek, s kapálja meg azt.- Hát a slusszkulcsot! - for- tyan fel a nő.- Miért vettem volna ki? - me­red rá a férje.- Gondoltam, te is bejössz a boltba - magyarázkodik a nő.- Egy kiló sóért? - képed el a férfi. - Szaladj, vedd meg egye­NEGYESSY ZITA TARCAJA dűl, már így is késésben va­gyunk. Igaz, ami igaz, csaknem 10 óra. Hiába tervezték a korai in­dulást, elvacakolták az időt ott­hon, Egerben, a hétvégi bevásár­lással. Csak a só felejtődött el.- A kulcs nálad van? - tér vissza az asszony az origóhoz.- Nincs - mutatja üres keze­it a férfi. - De az én ajtóm nyit­va. Nem zártam be.- De én igen - mondja az asz- szony. Régi szokása ez. Miután a pár­ja kiszáll a kocsiból, automati­kusan átnyúl az ülés felett, s már nyomja is le a gombot. így kívül­ről nem kell a zárral vacakolni. Öreg járgány az övék, de a konst­ruktőröknek már húsz eszten­deje is gondjuk volt rá: a vezetői oldal ajtaját csak belülről vagy kívülről, kizárólag kulccsal le­het lezárni. Nehogy kívül rekesz- sze magát a sofőr.- Bezártad? - ordít a férj.- Be - vallja be megszeppen­ve asszony.- De miért?- Hogy ki ne lopjanak a kocsi­ból valamit. Amíg a boltban va­gyunk. A sóért.- De én nem akartam bemen­ni - mondja nehezen türtőztet­ve önmagát a férj. Kis híján megüti a guta. Az asszony nyakát behúzva áll, mint a gyerek, akit rosszalko- dáson kaptak. A férfi, mint aki titkon abban bízik, csak megtréfálja a felesé­ge, odaugrik a kocsihoz, benéz az ablakon. Tényleg benn van a kulcs. Ott lóg a zárban, a kormány mellett. cimboráját. A saját szerszámos- kamrájában is szétnézhetne. Csakhogy. Naná, hogy a kertka­pu kulcsa is a kocsiban maradt.- Ha mégsem sikerülne ki­nyitni az autót - fejtegeti az asz- szony, miután futva utoléri -, ak­kor felülök a buszra, s hazame­gyek Egerbe a pót slusszkulcs­ért... Bár a lakáskulcs is a kocsi­ban maradt. A kulcs- Most hogy nyitjuk ki? - kér­di a nő tanácstalanul.- Ezt sehogy! - dühöng a fér­fi. - Ó, hogy az a megveszeke­dett, betyár kurta élet... Cifrázná tovább is, hangosab­ban is.- Bezárták a kulcsot? - kérde­zi az egyik járókelő részvéttel.- Be - vakkant a férfi.- Egyszer már nekem is sike­rült - elegyedne szóba az illető. A férjnek ehhez már végképp nincs idege.- Gyerünk, szerzünk egy dró­tot - adja ki a jelszót, s elindul öles léptekkel, hogy felkeresse a A férj csak hümmög. Ezernyi a dolog. Nem ezt tervezte mára. Miként azt sem tervezték még tavaly, hogy az idei tavasz és ez a nyár hétvégéi is a földmunkák­kal telnek el. Arról ábrándoztak, hogy ezt az évet lazábbra veszik. Kirándulnak a hétvégeken a Bükkben és a Mátrában. Nem ér­demes a földdel kínlódni. A töre­dékét se hozza be az erőfeszítés­üknek. Még van néhány évük a nyugdíjig - bár most, hogy a kor­határ kitolását tervezi a kor­mány, talán meg sem érik azt. Most még képesek jönni-menni, de néhány év múltán örülnek, ha az ágyból kikelhetnek. Csakhogy a gazdasági válság az álmodozá­sukat is felülírta. „Meglásd, aranyárban kínálják majd az ősz­szel a fokhagymát”, buzdítgatta feleségét a férj, amikor hétrét gör­nyedve ültették a gerezdeket.- Mire visszaérnél a kulccsal, belebüdösödik a kocsiba a hús - .jegyzi meg a férfi. - De ha szerzünk egy drótot, azzal én kinyitom. „Hiszem, ha látom”, gondolja a nő. És akkor sem gondol mást, amikor a férje már dróttal a ke­zében kínlódik a kocsinál. Szur- kálja az ablak körül a gumitömí­tést, keresi a megoldást, hogyan férhetne a zárt üveg mögé. Akkor fékez le mellettük egy ütött-kopott autó.- Segíthetünk? - kérdezik a benn ülő férfiak. Az asszony bizonytalan ábrá- zattal vizsgálgatja férje tekinte­tét. „Megkérjük őket?”, kérdi a szeme, miközben a tiltakozás is kiolvasható belőle: „Gyanúsak ezek a fickók”. Nem szeretne ve­lük sötétedés után összetalálkoz­ni egy félreeső sikátorban. De a férfiak már ki is ugranak az autójukból, ciccegve vizsgál- gatják a lezárt kocsit. Aztán te­nyerüket az ablakra tapasztva úgy tesznek, mintha próbálnák lehúzni az üveget. A házaspár kétkedve les egy­másra. Két ablak nem enged. Hanem a harmadik... Alig félcentis rés nyílik felül. Az ismeretlen illető kikapja a férj kezéből a drótot, ügyes kis hurkot vet rá, s bemanőverezi az ajtólezáró gombig. Nem telik el három perc, s a hátsó ajtó tár­va-nyitva. Az asszony kikerekedett szemmel csodálja az eredményt.- Eddig egy Nissan terepjáró­val szenvedtem a legtovább, de fél órán belül azt is kinyitottam - dicsekszik a férfi. A férj elismerően csettint. Mi­közben arra gondol: ezek fix, hogy kocsitolvajok.- Megsérteném az urakat, ha adnék egy kis borravalót? - kér­dezi feszengve az asszony, nem tudván, mi illik ilyen esetben.- Nem - feleli a mester.- Ötszáz forint elég? - kérdi suttogva a férjétől, de az idegen­től érkezik a válasz. r Nem.- Kevés?- Eléggé.- Mennyit gondoltak?- Legalább egy ezrest. ■ 4

Next

/
Thumbnails
Contents