Heves Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-29 / 125. szám
5 2009. MÁJUS 29., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Esélyt adtak a tanulásra távoktatás Jó volt a módszer, ami színvonalat teremtett A Károly Róbert Főiskolán egyaránt fontos, hogy a hasznosítható tudás megszerzését és az otthonos környezetet is biztosítsák a hallgatóknak Az utakra már megvannak a milliók, de újak is kellenének Öt atkári utca újulhat meg teljesen abból a mintegy 28 millió forintból, amit a település az Északmagyarországi Operatív Programtól nyert. Az unió által is támogatott pályázati összegből a község úgynevezett újtelepi részén az útburkolat felújítása, az útpadka rendbetétele és a vízelvezető árkok kialakítása után az érintett öt utcát is bekötik az országos közúthálózatba. Benei Bertalantól, Atkár polgármesterétől megtudtuk: a beruházás azért szükséges, mert a településrészen, ahol sok fiatal család lakik, már nagyon rosz- szak voltak az utak. A felújítás után pedig kerékpárral és babakocsival is könnyebben el lehet jutni a faluközpontba. A tervek szerint a munkálatok június végére befejeződnek. A település kérésére a Heves Megyei Vízmű Zrt. a falu egy részén már elkezdte a régi vezetékek cseréjét. így az óvoda, az iskola és a polgármesteri hivatal előtt kialakítandó új buszöblök építésekor nem kell ismét összetörni az aszfaltot a csatorna-korszerűsítés miatt A polgármester hozzátette: az új buszvárók kialakítására még várni kell, mert a faluközpont további felújítását csak pályázati segítséggel tudnák megépíteni. ■ Az abasári óvoda meséje különdíjas lett A „Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok?” című mesepályázatra több mint ezer versenymű érkezett a pályázatot kiíró Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz. A mesék beküldői közül az abasári intézmény írását különdíjjal jutalmazták. A Búzaszem király című mesét a Katica elnevezésű nagycsoport írta, és arról szól, hogyan menti ki az uralkodó áldozatos cselekedete az országát a bajból. A díjat az óvoda vezetősége a biológiai sokféleség világnapján, május 23-án vehette át dr. Kiing István államtitkártól a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban. Különdíjként környezetvédelmi tartalmú társasjátékokat kaptak a gyerekek. ■ Amikor húsz évvel ezelőtt a gyöngyösi főiskolán elkezdődött a távoktatás, akkor az országban egyedülálló tanítási módszer kidolgozói biztosak voltak a sikerben. A távoktatás elindulásával sok jól képzett szakember még jobban kiteljesedhetett szakterületén, bővíthette tudását, és nem utolsósorban segített a személyzeti kérdések megoldásában is a különböző munkahelyeken.- Annak idején, amikor a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola jelenlegi rektora, dr. Magda Sándor akadémiai doktori értekezését írta, az általa végzett országos kutatásokból kiderült, hogy a lakosságnak van egy jelentős rétege, akik saját hibájukon kívül nem tudtak az érettségi után tovább tanulni - elevenítette fel a kezdeteket dr. Miller György, a KRF egyetemi docense, aki a vizsgálat tapasztalatát szemléltette is: a Postánál, az APEH-nél, a polgármesteri hivatalokban, a pénzügyőrségnél vagy a bankoknál gyakran előfordult, hogy az alapos szaktudással rendelkező osztályvezető-helyettesekből csak azért nem lehetett osztályvezető, mert nem volt diplomájuk. Ám ezeknek az embereknek a többsége 30-50 éves kor között volt, így család és munka mellett szinte elképzelhetetlen volt, hogy ismét az iskolapadba üljenek, hogy szakmájukban tovább tudjanak lépni. Nekik kínált továbbtanulási lehetőséget a gyöngyösi főiskola, amikor 20 évvel ezelőtt hazánkban elsőként kidolgozta, majd meg is valósította a távoktatási rendszert. Ez abban különbözött a levelező képzéstől, hogy nem félévekre, hanem ciklusokra osztották be a diploma megszerzéséhez rendelkezésre álló legalább 3, legfeljebb 6 évet, s ezen belül a hallgató döntötte el, hogy ciklusokon belül melyik tantárggyal mikor foglalkozik. A tanulást azzal is megkönnyítették, hogy más tagozatokkal szemben kevesebb konzultációt tartottak, azokat is A távoktatás 20 éves jubileumáról június 6-án a Károly Róbert Főiskolán ünnepélyes keretek között is megemlékeznek. Az intézmény meghívta a hétvégén. A távoktatás azonban nem csak az intézménytől, hanem a hallgatóktól is rugalmasságot várt el, ugyanis a résztvevőknek önállóan kellett felkészülniük a tananyagból. Ehhez a gyöngyösi főiskola tanárai speciális jegyzeteket készítettek. Az újfajta képzési forma gyorsan népszerű lett a tanulni vágyó felnőttek kikében. A táv^ oktatás Gyöngyösön 1989-ben 156 hallgatóval indult, és 2004-ben már létszámrekordot döntött az intézmény, ugyanis ekkor 13 871- en választották a gyöngyösi távoktatást. Dr. Miller Györgytől megtudtuk, hogy 1998-2002 között volt a legnagyobb az érdeklődés a főiskolájuk iránt. Az említett esztendőkben ugyanis évente kétezren adták be jelentkezésüket a távoktatási képzésre. Ez a népszerűség arra ösztönözte a távoktatásban eddig részt vevő tanárait és hallgatóit egy egész napos programsorozatra, melynek a főiskola és egyéb intézményei adnak otthont. főiskolát, hogy az ország különböző pontjain - Budapesten több kerületben, Veszprémben, Székesfehérváron, Miskolcon, Kecskeméten, Pécsett, Kaposváron - képzési központokat alakítson ki. így a hallgatókhoz helybe mentek a tanárok oktatni és vizsgáztatni. Az utóbbi években már kevesebben érdeklődnek a távoktatás iránt, hiszen a gyöngyösi sikerek után más intézmények is elindították a képzést, valamint a bolognai rendszer miatt a távoktatásban is be kellett vezetni a féléves oktatási rendet, ami sokkal kötöttebb képzést eredményezett az eredeti, 3 ciklusoshoz képest.- A kezdetektől minden mozzanata fontos a távoktatásnak, de a legfőbb az eredményesség, ugyanis kinyitottuk a kaput a hallgatók előtt a továbbtanulás felé, és segítettük ezzel a munkában való továbblépésüket is - hangsúlyozta dr. Müler György. - A hallgatók nagy része már dolgozott, volt tehát motivációjuk, ismerték a piaci elvárásokat, mindig becsületesen felkészültek a vizsgákra. Az ő sikerük visszaigazolja a mi munkánk sikerét, és jó hírét viszik a gyöngyösi főiskolának. ▲ Családi programot szerveznek a barátok gyöngyös A Ferences Rend idén ünnepli megalakulásának 800. évfordulóját, és ebből az alkalomból május 30- án családi napot rendeznek. A program 7 órakor szentmisével kezdődik, majd 9 és 12 óra között akadályversenyre várják a családokat. A barátok ebédet is főznek. Délután sport- és ügyességi versenyek lesznek, valamint pogácsa- és borkóstolót, gyógyteázást, szkanderbajnokságot és kötélhúzást is rendeznek. Este 6 órakor szentmisére várják a híveket, majd 19 órától a Barátok templomában több koncert is lesz, a Kolping Házban pedig táncház. A felnőtteknek is lesz gyereknap MÁTRASZENTIMRE Május 31-én Pünkösdi bornapra várják a családokat a településen. A 9 órakor kezdődő szentmise után sok gyereknapi program, hagyományos helyi ételek és borok kóstolása, citerazene és Oszvald Marika operettkoncertje következik, majd hagyományőrző csoportok szórakoztatják az érdeklődőket. Zene, tánc, koncertek és tűzijáték a falunapon ludas Vasárnap 10. alkalommal rendezik meg a Ludasnapot, ahol 14 órától lesz gyermekszépségverseny, Ludas Matyi-választás, tánc-1 bemutató. Este 9 órakor a Groovehouse együttes koncertezik, utána pedig tűzijáték és diszkó zárja a napot. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Faragó Zoltán, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignáo u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha@axelspringer.hu ■ Az új képzési forma gyorsan népszerű lett a tanulni vágyó felnőttek körében. Hallgatók, tanárok együtt ünnepelnek Az egész család szórakozott külvilág Az otthon lakóinak fontos a kapcsolattartás Másfél évtized nótaszóval találkozó Asszonykórusok ünnepelték a solymosiakat Már hagyomány, hogy májusban megnyílnak a vámosgyörki idősek otthonának kapui, hogy a gondozottak hozzátartozói és az érdeklődők bepillanthassanak az intézmény életébe. így volt ez a múlt hét végi családi délelőttön is, ahol a legfiatalab- baktól a legidősebbekig mindenki jól érezhette magát. Az óvodások versekkel és körjátékkal, az iskolások keringővei, a nyugdíjasklub tagjai pedig tánccal és énekkel szórakoztatták a közönséget. Az idősotthon f lakói is készültek a vendégségre, < látogatóikat dalokkal köszöntőt- | ték. A családi délelőtt sztárven- s dége Bódi Guszti és a Fekete Sze- Kék Duna keringő. A vámosgyörki általános Iskolások kivehették a részü- mek együttes volt. ■ két a családi nap vendégeinek szórakoztatásából. Hét asszonykórus köszöntötte nemrég a 15 éves gyöngyös- solymosi Menyecskekórust. Az együttest megalakulása óta az alapító, Kiss István irányítja, aki nagyon büszke a helybeli jóhangú asszonyokra, akik pályafutásuk során számos szakmai elismerést nyertek el, s már több televíziós műsorban is bemutatkoztak.- Az emberi hang egy ingyenes, mindenki által hozzáférhető hangszer - idézte Kodály Zoltánt megnyitó beszédében Szol- csák Gyula polgármester. A nagy sikerre való tekintettel a tervek szerint a faluközi kórus- találkozót ezután minden évben megrendezik majd. ■ Kiss István kórusvezető fel is sorolta az eddigi kitüntetéseket, bár azért a színpad előtt jól látható volt a dicsőségsor: oklevelek, díjak