Heves Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-14 / 112. szám
2009. MÁJUS 14.. CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Emelt szintű nyelvoktatás a jovo tanévtől Füzesabonyban Támadás a vérszívók ellen szúnyogok A Tiszánál négyezer-háromszáz hektáron védekeznek Füzesabony önkormányzata még tavaly szeptemberben, az akkori soros képviselő-testületi ülésen fogalmazta meg azt a javaslatot, hogy a következő tanévtől új arculatot kell adni a városi általános iskoláknak, amely lehetővé teszi a tanulók településen belüli esetleges mozgását, s a környező településekről bejáró diákok számának növekedését. Mivel pedig korunkban egyre természetesebb követelmény a fiatalokkal szemben, hogy a magyar mellett több nyelven legyenek képesek jól kommunikálni, így felmerült az igény - a szülők, ezáltal közvetve a tanulók részéről is -, hogy a gyermekek minél korábban kezdjenek el idegen nyelvet tanulni. ■ A gyerekeket megtanítják a számukra legmegfelelőbb módszerekre, tanulási stratégiákra. Ennek jegyében a település önkormányzata a közelmúltban, idén tavasszal úgy határozott, hogy a Városi Intézményi Központ Általános Iskolák Intéz- ményegysége keretében a Széchenyi István Általános Iskolában bevezeti az angol nyelv emelt szinten való oktatását a 2009-2010-es tanévtől, az ötödik osztálytól felmenő rendszerben. Az általános iskola felső tagozatában helyet kell hogy kapjon a nyelvtanulási stratégiák kialakítása, illetve azok folyamatos és következetes fejlesztése - mondta lapunknak ennek kapcsán Laminé Antal Éva polgár- mester. Szerinte akkor lesznek képesek a diákok a megfelelő mélységben megtanulni a nyelvet, ha megtanítják őket a számukra legmegfelelőbb módszerek, tanulási stratégiák alkalmazásával tanulni. Ez segítheti a gyerekeket a további idegen nyelvek, illetve más tantárgyak sikeres tanulásában is. Ezek elsajátításához azonban sok időre és türelemre van szükség. Ezért kiváló lehetőség az emelt szintű nyelvoktatás megszervezése, hiszen a többletórák időt hagynak a gyakorlásra, „bevésésre”, a motiváló hatású technikák alkalmazására. Ezáltal lehetőség nyílik a tanulmányi versenyekre való eredményes felkészülésre is, és az ott elvárható eredményes szereplésre. ■ terjesztővé válhatna. Eme vérszívó egyébként jelenleg semmivel sem jelent nagyobb veszélyt az emberre, mint társai. Jelenleg 47 fajta csípőszúnyogot ismerünk, de csak 13-15 fajta táplálkozik embervérrel. A többi megelégszik a hüllőkkel és az emlősökkel. A Tisza-tónál a kellemetlenségek okozója az ártéri, a gyötrő- és a maláriaszúnyog. De nem szabad megfeledkezni a lakott környezetben élő dalos szúnyogról sem, amelyet maga az ember tenyészt, mégpedig meglehetősen nagy hatékonysággal. Mivel az épületek környékén sok a pangó vízfelület, mondjuk összegyűlik az esővíz egy kint felejtett cipőben, vagy az eresz alatti hordóban, mi magunk kínáljuk fel a tenyészterületet a rovarnak. A vízgyűjtő edényekben 1-2 hét alatt megjelenik a szúnyoglárva, vagyis az illető később majd a saját, házi tenyésztésű szúnyogja miatt vakarózhat. A szúnyog azon túl, hogy a táplálékláncban van szerepe, nem túl fontos rovar. Rajokban közlekedik, amely védi őt a ragadozóktól. Mérésükre „speciális módszer” van: egyszerűen csak le kell csupaszítani egy testfelületet, s számolni. Ha ■ A költségek negyven százaléka a Magyar Turizmus Zrt.-től érkező támogatás. A Tisza-tó környékének változatos állományában megtalálható a maláriaszúnyog, amely a nevével ellentétben nem hordoz maláriát. Itt a jó idő, az idegenforgalmi szezon, itt van - mégpedig éppen ma a Tisza-tó napja, és itt vannak a szúnyogok. A védekezés már elkezdődött. Munkatársainktól Az érintettek találóan úgy fogalmaznak: a Tisza-tó térségébe érkezővendégeknek, de az itt élőknek is két nagy ellensége van, a rossz utak és az elszaporodó szúnyogok. Az utóbbiak elleni védekezés - irtás, gyérítés - egyik tanulsága, hogy a műveletet minél előbb meg kell kezdeni. Szakemberek szerint egyébként valójában nem is szerencsés, legfeljebb elterjedt szokás a szúnyogok kapcsán irtásról beszélni, hiszen a vérszívót kiirtani sosem lehet, legfeljebb a számukat gyéríteni. Az egyik módszer, a biológiai a lárva, a másik, a kémiai a már kifejlett szúnyog ellen hatékony. A legcélszerűbb pedig a kettő együttes alkalmazása lehetne. A tó környékének változatos állományában egyébként megtalálható a maláriaszúnyog, amely a nevével ellentétben nem hordoz maláriát. Ám ha egy, a betegséggel fertőzött emberből táplálkozna, akkor hordozóvá és egy óra alatt a csípések száma 15 alatt marad, akkor az elviselhető. Ha 15 és 60 közt van, akkor közepes, ha száz fölött, az elviselhetetlen. A Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke, a székhely község Újlőrincfalva polgármestere, Soltész András lapunk érdeklődésére elmondta: az első, környezetkímélő biológiai irtás már lezajlott május első hétvégéjén 1200 hektáron, a lárva-lelőhelyeken. A Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Hihar, Jász- Nagykun-Szolnok és Heves megyei településeket tömörítő társulás éves irtási tervében még hét, levegőből végzett kémiai szúnyoggyérítés szerepel, várhatóan szeptember első feléig számíthatnak ilyen jellegű „támadásokra” a vérszívó rovarok. A huszonkét érintett önkormányzat az összességében 27 millió forintra rúgó irtási költségek hatvan százalékát - 15 millió forintot - fizeti, a maradék negyven százalék, 12 millió forint a Magyar Turizmus Zrt.- től érkező támogatás. Közbeszerzési eljáráson három évre a velencei illetőségű Gergely Air Kft- t bízták meg a feladattal. A közeli, de már a szomszédos megyéhez tartozó Tiszafüred a társuláson kívül, önállóan intézi a „szúnyogügyeket”. soltész András (képünkön) beszélt arról is, hogy kéthetente éppen Újlőrincfalváról szállnak fel a gépek, amelyek a tó térségében 4300 hektáron végzik a kémiai irtást. Alkalmanként, hektáronként ez nettó hétszáz forintos kiadást jelent. A soron következő szúnyogellenes „akció” ma kezdődik, és három napon keresztül tart majd. A társulás elnöke bízik abban, hogy az érintett önkormányzatok számára a mai válságos időszakban sem jelent túl nagy nehézséget a költségek előteremtése. Hiszen a védekezésre mindenképpen szükség van. Testvérkapcsolatra léptek Dobóruszkával aldebrő Az elmúlt hét végén hivatalosan is testvértelepülési szerződést kötött Aldebrő és a szlovákiai, az ukrán határ közelében fekvő Dobóruszka, így Erdély és Kárpátalja után immár felvidéki partnere is van a Tárná menti településnek - tudtuk meg Farkas László Márton polgármestertől. A dobóruszkaiak itt voltak az aldebrői szüreti napon, június 11-12-én pedig ők készülnek Dobóruszkára, az egri várkapitány emlékét idéző Dobó-napokra. Moldvai csángó táncház csárdásokkal ANDORNAKTÁLYA Május 15- én, pénteken este hét órától moldvai csángó táncházat tartanak a település művelődési házában. Táncot tanít Barsi Csaba, zenél Dusza Miklós, Námor Csaba és Vámosi László. Ráadásként csárdások is szerepelnek a műsorban. A szervező az Andornaktályai Polgári Kör Egyesület az önkormányzat támogatásával. Ismét Fut Abony kicsiknek, nagyoknak Füzesabony Ismét megrendezik a városban a hagyományos „Fut Abony” elnevezésű szabadidős közösségi sportprogramot. Május 23- án, szombaton reggel kilenc órára a Kossuth út 1. szám alá, a Széchenyi István Általános Iskolához várják a résztvevőket. A 14 évnél fiatalabbak és a nők számára a versenytáv három kilométer, a 14 évnél idősebb fiúknak- férfiaknak hat kilométer. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER SZERDA HEVES. KISKORÉ ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK ______________GYÖNGYÖS S ZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell, Fotó: Gál Gábor, Ötvös Imre Tel.: 36/513-600 e-mail: marcell.renesta axelspringer.hu Járdát kap majd minden utca Ezúttal aszfaltra rajzoltak közmunka Hasznos tevékenységet kerestek a dolgozóknak verseny A Hétszínvirág hagyományőrzői győztek Járdalapok készítésével, járdaépítéssel foglalkozik Makiáron az a tizennégy, korábban segélyen lévő helybéli ember, akik csatlakoztak az „Út a munkához” programhoz. Havasi László polgármester elmondta: fontosnak tartották, hogy a hagyományos köztisztasági feladatokon túl olyan teendőket találjanak, amelyek révén a dolgozók úgy érzik, valóban hasznos, egyben látványos tevékenységet végeznek a közösség javára. Ráadásul az eredmény a település lakosságának életminőségét is javítja, hiszen jelenleg igen rossz állapotúak a makiári járdák, javításuk, kiépítésük várhatóan több évbe telik. ■ Az Eger melletti inert-lerakóból szállítják az alapanyagot a járdalapokhoz Füzesabonyban több mint négy kilométer hosszúságú járdaszakaszt újítottak fel a közelmúltban, a városi önkormányzat önerős beruházásában. Ezek közül a legjelentősebb a Tábor úti szakasz rekonstrukciója volt. A megújult járdát aszfaltrajzverseny keretében adták át az elmúlt hetekben. A helybeli óvodásokat várták a vetélkedőre, s a gyerekek nagy kedvvel vették birtokba a papírnál jóval nagyobb „rajzfelületet”. A zsűri ítélete alapján a versenyben a Hétszínvirág óvoda hagyomány- őrző csoportja győzött, akik egy rajzeszközökből álló csomagot kaptak jutalmul. A járdák felújítása folytatódik. ■ Az óvodás gyerekek nagy kedvvel vették birtokba a „rajzfelületet" *