Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-27 / 98. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ Égett az egész istálló, a gazda mentette ki az állatokat A fojtogató kapucni és társai veszélyes áruk Öt év alatt megnégyszereződött a kockázatos termékek száma Nagy erőket mozgósítottak a gyöngyösi lánglovagok annak az istállótűznek az eloltásához, amelyről szombaton kora dél­után kaptak bejelentést. Az égő épületben állatok is voltak. Gyöngyösnél, a 3-as út szur­dokparti szakasza mellett talál­ható istálló gyulladt ki, s lángolt mellette a szérű és a trágya is. A teljes terjedelmében égő épület­ben több szarvasmarha is volt, ezeket a tűzoltók megérkezéséig a gazda próbálta kihajtani a sza­badba. Igyekezete ellenére az egyik jószág mégis elpusztult. A gyöngyösi lánglovagok nagy erőkkel láttak neki a tűz megfé­kezésének: két fecskendővel, egy vízszállítóval, egy létraszer­rel és egy erdőtüzes egységgel összesen 16 tűzoltó vett részt a munkálatokban. A tüzet végül öt vízsugár segítségével oltották el. Az tűz keletkezésének körülmé­nyeire a vizsgálat derít majd fényt: elképzelhető az is, hogy gyújtogatás áll a háttérben. A kár nagysága kétmillió forint kö­rüli összegre becsülhető - tud­tuk meg a megyei katasztrófavé­delmi ügyeletestől. A megyénkben tűzoltóknak ugyancsak szombaton több alka­lommal szárazfű- és szeméttü- zek is munkát adtak Egerben, Ecséden, Szűcsiben, Hatvanban, illetve Kompokon. ■ Gerincét törte a motoros, az autós elhajtott Eltörött a gerince annak a moto­rosnak, aki tegnap délután szenvedett balesetet az Eger és Szarvaskő közötti útszakaszon. A motoros az út jobb oldalán ta­lálható szalagkorlátnak csapó­dott, miután megpróbálta elke­rülni az ütközést egy szemből jövő Renault személyautóval, amely egy kanyar bevételét kö­vetően áttért az ő sávjába. Az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül tovább­hajtott a baleset helyszínéről Szarvaskő felé. A motorost gerinctöréssel szállították az egri kórházba, jár­művében 200 ezer forintos kár keletkezett - tudtuk meg a rend­őrség központi ügyeletén. ■ Mióta nem kötelező a ter­mékek előzetes bevizsgá­lása, a veszélyes portékák kiszűrésének leghatéko­nyabb módját a piacfel­ügyeleti hatósági ellenőr­zések jelentik. Kovács János A szakemberek szerint a ható­ságok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon, amikor a fogyasz­tók biztonságáról van szó. A leg­nagyobb kihívás 2009-ben an­nak garantálása, hogy a termék- biztonság kérdése a pénzügyi válság idején se szoruljon hát­térbe, s a vállalatok a nehéz hely­zet ellenére is betartsák kötele­zettségeiket, és elegendő állami forrás jusson a szabályok betar­tatására. A biztonság nem luxus. Félreérthetetlen az az üzenet, hogy nem engedhető meg a lazí­tás a biztonsági kérdések terén még ilyenkor sem, s ezt a terüle­tet a takarékosság sem érinthe­ti. Épp ellenkezőleg, a gazdasági válság idején, amikor a fogyasz­tók vásárlás során leginkább az árakat tartják szem előtt, a szo­kásosnál is szigorúbb felügyelet­re van szükség. Múlt évben mintegy 800 ve­szélyes termékről kaptunk riasz­tást a közös uniós RAPEX- hálózaton keresztül, s a hazai belső rendszerünkből, a saját vizsgálataink nyomán is további 170-180 ilyen árut találtunk - mondja Harsányi Istvánná, an­nak kapcsán, hogy a legfrissebb uniós jelentés szerint tavaly nö­vekedett a felderített veszélyes termékek száma az előző évihez képest. Az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség osztályvezetője hozzá­tette: a magas, 800-as szám természetesen nem mind takar hazánkban is forgalomba került terméket, mert lehet, hogy az ír vagy a portugál hatóságok épp egy helyi forgalmazású cikket tettek föl a „körözési” listára. Ám az egységes belső piacon, az áruk szabad áramlása miatt elvi­leg nem lehet kizárni azt, hogy az unió egyik helyén talált ter­mék, akár másutt is föltűnjön. A 2008-ra vonatkozó RAPEX- jelentés szerint 16 százalékkal nőtt az uniós piacról kivont ve­szélyes termékek száma 2007- hez viszonyítva. Biztonság. A veszélyes játékok kiszűrése különösen fontos feladat. Képünk illusztráció. Az Európai Bizottságnak a nem élelmiszeripari fogyasztói termékekre vonatkozó sürgőssé­gi riasztórendszerről (RAPEX) közzétett éves jelentéséből az is kiderül, hogy a bejelentések szá­mának a tavalyelőtti 1605-ről 1866-ra való emelkedése arról ta­núskodik, hogy a rendszer kapa­citása - az Európai Bizottság és a tagállamok jelentős ráfordításait és képzésekre fordított beruhá­zásait követően - is nagymérték­ben nőtt. Az európai vállalatok komolyabban veszik a fogyasztói termékek biztonságát érintő fel­adataikat, és a nem biztonságos termékeket gyorsabban vissza­hívják a piacról. Mint megtudtuk: a 2008-ban tett bejelentések is többnyire já­tékokra és gyermekeknek szánt termékekre (például kerékpá­rok, bébikompok, járókák és cu- . Játékok, és elektronikai berendezések: ma is Kína vezeti a listát TAVALY CSAK A JÁTÉKOKAT (498 bejelentés), az elektromos be­rendezéseket (169) és a gép­járműveket (160) érintő ria­dók a kockázatot jelentő ter­mékekre vonatkozó jelzések több mint felét tették ki. Ezek az eredmények összhangban vannak a korábbi RAPEX­jelentések eredményeivel. Nőtt a kínai eredetű termé­kekre vonatkozó panaszok száma is. A komoly kockáza­tot jelentő termékekkel kap­csolatban 2008-ban a RAPEX-rendszeren keresztül tett összesen 909 bejelentés tárgyát Kínában előállított termékek képezték. A növek­vő tendenciát több tényező összefüggése adja: egyre töb­bet importálunk ebből az ázsiai országból, a nemzeti szintű végrehajtási intézkedé­sek pedig fokozottabb mérték­ben összpontosítanak a kínai termékekre. mik), valamint elektromos be­rendezésekre és gépjárművekre vonatkoztak. A kínai eredetű ter­mékekre vonatkozó, a RAPEX-en keresztül tett bejelentések szá­ma nőtt, a 2007-es 52 százalékos arányról 2008-ban 59-re emelke­dett. Mindez annak tulajdonítha­tó, hogy a hatóságok a nagyobb kockázatot jelentő termékkate­góriákra összpontosítanak. Az uniós csatlakozásunk, 2004 óta ugyanakkor már nálunk sem kö­telező a forgalomba hozatal előt­ti kötelező bevizsgálás. ■ Fontos, hogy a bizton­ság a válság idején se szorulón háttérbe.- Ezt ellensúlyozandó a ko­rábbinál több ilyen irányú, min­tavétellel összekötött ellenőrzést végzünk a veszélyes áruk ke- reskedelmeből való kiszűrése érdekében. Idén az észak-ma­gyarországi akcióink során már találtunk leváló és lenyelhető rojtokkal, szalagokkal és gyön­gyökkel díszített gyanús gyer­mekcipőket, s ugyancsak fulla­dásveszélyes, apró alkatrészeik­re széteső vagy élesen sorjás já-. tékokat. Ezek laborvizsgálata még tart - fogalmazott Harsányi Istvánná, aki hozzátette, hogy tavaly találkoztak fojtózsinóros kapucnis kabáttal, és örökzöld terület a gyermekjátékoké, s az elektromos cikkeké is. Utóbbi­nál főként a rázós égősorok és az áramütés-veszélyes lámpa­testek viszik a pálmát. A CE-je­lölés esetén is akadnak hamisít­ványok, melyek bitorolják a megfelelőségi tanúsítványt. Az uniós rendszeren keresz­tül terjesztett bejelentések, ri­asztások száma fokozatosan nő 2004 óta, amikor is a RAPEX jogalapját jelentő, általános ter­mékbiztonságról szóló irányel­vet a tagállamok átültették nem­zeti jogrendszerükbe. Öt év alatt a bejelentések száma megnégy­szereződött: míg 2004-ben 468 bejelentés érkezett, tavaly ez a szám már megközelítette a két­ezret. Mindez nyilvánvalóan ar­ra vezethető vissza, hogy a nem­zeti hatóságok hatékonyabban hajtatják végre a biztonsági elő­írásokat, a vállalkozások jobban ismerik kötelezettségeiket, foko­zódott a harmadik országokkal - elsősorban Kínával - való együttműködés. Gyűjtés az oltár felújítására szentkút Újra lesz szlovák-magyar engesztelő imanap Őrzik a bányászok emlékét ünnepség Felolvasták a balesetben elhunytak névsorát Hevesből is hívek ezrei indulnak útnak és keresik föl minden év­ben a szomszédos Nógrádban, a megyehatártól nem messze, a Mátra északi lábánál fekvő szentkúti nemzeti kegyhelyet. A közelmúltban azonban megro­gyott és veszélyes­sé vált a Mátra- verebély-Szentkút műemléki kegy­templomának há­romszáz éves főol­tára. A barokk oltár helyreállítá­sa csak a szerkezet lebontásával oldható meg, az átépítés és res­taurálás hatvanmillió forintos költségét adományokból gyűjtik össze a helyi ferences szerzete­sek. A templomot a mellette álló kúttal együtt 2007-ben avatták nemzeti zarándokhellyé, s az idei búcsúkra összesen több mint százezer hívőt várnak. A szentkút már az 1200-as években kiváltságokkal rendel­kező búcsújáróhely, s a Maria- zelltől Csíksom- lyóig vezető Mária- útnak is fontos állo­mása. A helyhez egy Szent László-le- genda kapcsolódik: aki az őt üldöző kunok elől úgy menekült meg, hogy Szűz Mári­ához fohászkodott, amikor lová­val egy szakadékon ugratott át. A lópatkó nyoma ottmaradt a sziklán, s a helyén forrás fakadt a kőből. Ennek vizét máig gyó­gyító erejűnek tulajdonítják. Ha­gyományosan a mátravere- bély-szentkúti kegyhely ad ott­hont a szlovák-magyar engesz­telő imanapnak is, amelyre idén június 6-án kerül sor. Az ünnepi szentmisét Tomás Galis megyés­püspök, a Zsolnai Egyházmegye főpásztora mutatja be. A szociális testvérek nyári lelkigyakorlata is Mátraverebély-Szentkúton lesz augusztus 8-14. között a hivatás­kereső fiatal lányok számára. A lelkigyakorlatra azokat várják, akik még nem tudják, hogy a szerzetességre vagy a családi élet­re éreznek-e elhívást, ám vágy­nak arra, hogy hasonló fiatalok­kal együtt imádkozzanak és gon­dolkodjanak. ■ K. J. ■ Már az 1200-as évektől kiváltsá­gokkal rendelke­ző búcsújáróhely. KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Amíg élnek, nem felejtik el őket.. A balesetben elhunyt 62 bá­nyásznak állít emléket a szobor, amit Egercsehiben a Bányász Baráti Kör készíttetett az önkor­mányzattal közösen. A megvaló­sításhoz a Magyar Bányászati és Földtani Hivataltól kaptak támo­gatást, s társadalmi munkát is végeztek a baráti kör tagjai. A bányát 20 évvel ezelőtt zár­ták be, de a településen élők őr­zik a balesetben elvesztett társa­ik emlékét. Szombaton, az ün­nepség keretében Simon Sán­dor, a kör elnöke klopacskahang mellett olvasta fel az elhunytak nevét, s mécseseket gyújtottak. A klopacska a bányászok lárma­fája, ezzel kísérték utolsó útjára az áldozatot. ■ * t F I

Next

/
Thumbnails
Contents