Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-03 / 79. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 3., PÉNTEK Bár a miénknél jobb a helyzet, Izraelben is érzik a válságot Vadásznak a csokis nyulakra is húsvéti kikelet Sonkák, tojások, édességek az ellenőrök ünnepi célkeresztjében Az európai zsidó közösségek közül a negyedik legnagyobb a magyar, nem véletlen, hogy nagyon jók országaink diplomáciai kapcsolatai. Ezeket a kormányváltozások sem befolyásolják - ezt hangsúlyozta csütörtökön Egerben Aliza Bin Noun asszony, íz-, rael budapesti nagykövete. A diplomatát a városházán Habis László polgármester fogadta, aki a megyeszékhely gazdasági, kulturális életéről és - szavai szerint - az „együttműködési potenciálról” beszélt. így például arról, hogy a globális válság ellenére remélhető, a Magyarországra érkező izraeli turisták közül mind többen ejtik majd útba Egert. Az Esz- terházy Károly Főiskola pedig az élelmiszer-technológiai tudásközpont és a számítástechnikai szoftverpark fejlesztése érdekében keres kapcsolatot a közel-keleti állammal. A nagykövet asszony kérdésünkre elmondta, náluk is érezni a válság hatásait, több tízezren elveszítették az állásukat, főleg a high-tech szektorban. Ám szerencsére az utóbbi években viszonylag jó volt a gazdasági helyzetük, öt százalék körüli GDP-növekedéssel, ami relatíve kedvező pozíciót jelent ma. ■ Áprilistól változik a gyöngyösi ügyfélfogadás Április elsején megszűnt a Heves Megyei Hírlap gyöngyösi fiókszerkesztőségében az ügyfél- fogadás. A Mátraalján élő olvasóink és üzleti partnereink a jövőben két új hirdetésfelvevő helyen, a Mátra Művelődési Központban (Barátok tere 3. szám alatt) és a Fő téri Tourinform Irodában adhatják fel hirdetéseiket. A terjesztéssel kapcsolatos kérdésekben, panaszokban és természetesen hirdetési ügyekben az egri szerkesztőségünkben is szívesen fogadják kollégáink az ügyfeleket. A gyöngyösi fiókszerkesztőségben dolgozó újságírókat pedig április 30-ig a Török Ignác utca 8. szám alatt és a megszokott elérhetőségeken kereshetik meg az olvasók. ■ A boltokban már húsvét van: a szezonális húskészítmények és édességek piacán a korábbinál is fokozottabb az árverseny. Kovácslános A piaci szereplők, a gyártók és a forgalmazók szerint az ünnepi fogyasztásban a válság hatása ha a vásárolt mennyiségben nem is, ám az olcsóbb áruk felé történő még határozottabb elmozdulásban mindenképp tetten érhető lesz. Az amúgy is igen árérzékeny Vevő a pácban: vizet húsáron! a húsipari készítmények vizsgálata során főleg a füstölt nyers és ßstöltfött comb, a lapocka, illetve a tarja és a parasztsonka kerül a figyelem középpontjába. A minőség mellett lényeges elem, hogy a vevő tisztában legyen azzal, mit is vesz. Az előre csomagolt húsipari készítményeken magyar nyelven, közérthetően fel kell tüntetni az adatokat A gyártók ugyanis nem titkán alkalmazzák a gyoisérlelést segítő pácleveket, amikor a nem is mindig olcsó húskészítményben rafinált trükkökkel a lehető legtöbb vizet igyekeznek megkötni, s azt húsáron értékesíteni. us ló-án kezdődött, s április 10- ig tartó vizsgálatsorozat az élelmiszer-kereskedelmi áruházláncokra koncentrál. Minden ellenőrzés alkalmával próbavásárlást is végeznek, különösen a reklámújságban meghirdetett akciós, illetve egyéb szezonális termékek körében. A húsvéti portékák közül az iparilag előre csomagoltak esetében fokozott ellenőrzést igényel az árfeltüntetés. Mint megtudtuk, a húsipari készítmények esetében (tipikusan a sonkáknál) gyakran előforduló hiányosság, hogy a vákuumcsomagolt készítményeken két ár szerepel. Ezekben az esetekben egyszerre látható a gyártó által megállapított nettó tömeg, egységár és eladási ár, illetve az az ár, amelyet a kereskedelmi egység az újramérés során tüntet fel a terméken. így két különböző eladási ár kerül egyidejűleg az árura, vagyis kettős ártájékoztatás valósul még. Témavizsgálat keretében a hazai előállítású szezonális biotermékek szúrópróbaszerű ellenőrzését is elvégzik. A minőségi jelzés, bizalmi jegy vagy hasonló megkülönböztető jelölés jogosulatlan használatával ugyanis már megvalósul a szankcionálandó tisztességtelen, fogyasztót megtévesztő kereskedelmi gyakorlat is. hazai vásárlók az ünnep előtt kitüntetetten érdeklődnek az olcsóbb húsvéti húsáruk és „csokipótlók”, a valódi csokoládénál olcsóbb, kakaós masszából és növényi zsírból készült figurális édesipari termékek iránt. Heves megyében egyelőre nem bukkantak komolyabb mennyiségű kifogásolható, lejárt élelmiszerre a szakemberek az egy hónapig tartó, húsvét után befejeződő akciőellenőrzés indulásakor. A kiemelt hatósági vizsgálat elsősorban az ünnephez kapcsolódó húsféléket, a füstölt és pácolt árukat, a nyers és főtt húskészítményeket, a sonkát, a lapockát, az étkezési tojást, valamint az édességeket, a csokoládéfigurákat és az étrend-kiegészítőket érinti. Mint dr. Busák Károly megyei főállatorvos lapunknak elmondta: a Kikelet II. április 1 -30. közötti tavaszi fogyasztóvédelmi akció közvetlen célja a zavaró jogsértések felszámolása, a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme a szabálytalan piaci szereplőkkel szemben. Ebben szerepet kap az igazságosabb közteherviselés megteremtésének és a gazdaság kifehérítésének a szándéka A kiemelt hatósági vizsgálat az ünnephez kapcsolódó húsféléket, a füstölt és pácolt árukat érinti is a szabályos foglalkoztatás biztosítása révén. A Kikelet II. akcióban résztvevők száma is bővült a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, a zöldhatósággal, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. A Heves Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint az ellenőrzés célterületei a húsvéttal ösz- szefüggő idényjellegű termékek előállítói és kereskedői mellett a vásárok és piacok is. Kiemelt figyelem jut az élelmiszer-előállító létesítményeknek: a húskészítményt, édesipari árucikkeket, étrend-kiegészítőket gyártóknak, valamint a tojáscsoma- golóknak. Az élőállat-szállítás állatvédelmi ellenőrzése során főként a húsvéti bárány és nyúl kerül terítékre. A megyei főállatorvos megjegyezte: az akciónak nem a hatóSerényen nyeljük a kakaós masszát a valódi csokoládéféleségek helyett A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖRHÖZ kapcsolódó, elsősorban figurális édesipari árucikkek esetében gyakran előfordul, hogy a termék címkéjén, csomagolásán a csokoládé megnevezést tüntetik fel olyankor is, amikor az a vonatkozó előírások alapján nem minősíthető annak. Az erre érvényes Kakaó- és Csokoládétermékek Élelmiszerkönyvi Előírása alapján a töltetlen csokoládé (étcsokoládé), a tejcsokoládé és a fehér csokoládé késztermékre számítva legfeljebb öt százalékban tartalmazhat nem kakaóvajból származó (hidrogénezett) növényi zsiradékot. A hivatkozott előírás alapján a növényi zsiradék a csökkenő mennyiségi felsorolásban csak a kakaóvajat, illetve 4 V/ az ebből származó zsiradékot követheti. Ellenkező esetben a termék nem nevezhető csokoládénak, legfeljebb kakaós masszából készült édességnek. Utóbbi ugyan olcsóbb, ám a csokinál jóval gyengébb minőséget, élvezeti értéket takar. sági szigor fokozása, a büntetések számának növelése a célja, hanem elsődlegesen a jogsértések visszaszorítása, a legális gazdasági tevékenység erősítése. Ám „nincs kegyelem” komoly jogsértés esetén, ha az élelmiszer-biztonságra és -minőségre érvényes követelmények megsértését vagy lejárt termékek forgalmazását tapasztalják. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége már márciusban elindította hasonló tárgyú tavaszi vizsgálatait. Mint Pintér István igazgató ismertette, a húsvéti szezonális termékek ellenőrzésével kapcsolatos országos fogyasztóvédelmi akció során az ünnepi áruk árel- lenőrzésére, a reklámanyagokban alkalmazott ártájékoztatás megfelelőségére, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas jelölések és cselekmények kiszűrésére összpontosítanak. A márciNincs kegyelem a komoly jogsértésnél, ha az élelmiszer-biztonság forog kockán vagy lejárt a termék. Az űrturistával beszélhetnek a diákok simonyi Pénteken rádióamatőrök lépnek kapcsolatba az űrállomással r Muflonokat marcangoltak szét ebek a vadasparkban A gyöngyösi Vak Bottyán János Műszáki Szakközépiskola diákjai ma kapcsolatba lépnek a magyar származású űrturistával, Simonyi Károllyal. A középfokú tanintézmény rádióamatőr-klubja azt a nagyjából tízperces időtartamot használhatja ki, amikor a nemzetközi űrállomás „látható” lesz hazánkból - legalábbis a rádióhullámok számára. Pénteken délután luhász Alma 11/b osztályos diáklány próbál rádiókapcsolatot létesíteni a milliárdos űrutazóval, akivel egyébként a klub a korábbi űrutazásakor is kapcsolatba léphetett. A gyöngyösi rádióamatőrök mellett az egriek is megpróbálnak összeköttetést teremteni az I 8 | 3 Konkoly-Thege Géza (balra) és Pankaczy József készülnek a társalgásra űrállomással, mégpedig a Neumann János Középiskolában.- Charles Simonyi szólítja meg a kiválasztott forgalmazót pénteken abban a tíz percben, amikor épp hazánk fölött lesz az űrállomás, a többiek hallgathatják a 145,8 MHz-es frekvencián. Az űrhajósokat egyébként máskor is meg lehet keresni. Budapesten a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban a kiválasztottak föltehetik majd kérdéseiket a magyar származású űrturistának, köztük lesz Konkoly-Thege Géza, a Neumann diákja is - számolt be a készülődésről Pankaczy József, az Egri Rádióamatőrök Egyesületének elnöke. ■ Félelmetes eset történt Fel- sőtárkányban, az Egeres-völgyben, a kisvasút melletti vadasparkban. Az állatokat ellátó erdészek már csak a vérengzés eredményét láthatták. Zay Adorjántól, az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Erdészete vezetőjétől megtudtuk: a másfél hektáros, kerítéssel védett területre két éve öt muflont költöztettek, akik annyira otthonosan érezték magukat, hogy tavaly kicsinyeik is születtek. A napokban egy dám bikát is hozattak, miután a múlt évben végelgyengülésben elhunyt a 18 évet megélt közkedvelt Pestu, a gímszarvas bika. Most viszont döbbenten tapasztalták, hogy öt muflonnak és az ifjú szarvasnak kóbor kutyák marcangolták szét a torkát, Toppantották meg a tarkóját. A Bükki Nemzeti Park munkatársaival helyszíni szemlét tartottak. A nyomok azt mutatták: három eb jutott be az említett területre. A vérengzést követően pedig a kerítés alatt kiásták magukat, s vélhetően visszairamodtak az erdőbe. Az erdészetvezető hozzátette, hogy kollégái rendszeresen találkoznak kóbor kutyákkal. Ezeknek az állatoknak korábban gazdájuk lehetett, szerethette őket valaki, csak utóbb rájuk unt, s az irgalmasabb elaltatás helyett kivitte az erdőre, és sorsukra hagyta őket. ■ N. Z. h » l