Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-20 / 92. szám
G ß 2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ • XX. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM GEENA DAVIS, A THELMA ÉS LOUISE CÍMŰ FILM EGYIK SZEREPLŐJE 1 TÉVÉMŰSOR A 12. OLDALON Idézet „A remény valódi kezdetei ott tűnnek fel, ahol az elkeseredés és kétségbeesés kísért.” (Gabriel Marcel) Sztárhír Nicole kidman lakókocsiba költözött - olvasható egy internetes oldalon. A színésznő egyelőre nem tér vissza a munkába, a férje viszont turnéra indult. Nicole úgy döntött, ő és kislányuk vele tartanak. Keith Urban olyan turnébuszt rendelt, amelyben kényelmesen, luxuskörülmények között lakhatnak feleségével és kislányukkal, Sunday Rose-zal. A híres pár megesküdött arra, hogy közös gyermekük születése után a magánéletüket a munka elé helyezik. Ezt szeretnék betartani, ezért Keith a turnébuszt családbaráttá alakíttatta, hogy az észak-amerikai turnéra családja is élkísérhesse. „Most már olyan dolgokra is figyelnem kell, amelyekkel eddig nem kellett törődnöm” - mondta az énekes. ö — c BORSZERDA 50% kedvezményt adunk. ill mindenfóléiel mellé n egy uohár bort biztosítunk! g, «mw.kars2eida.liu /’<Qpr lines Vitéz ’ti * Étterem & Panzió »■lanos« ncz.hu ..Ezért hát szivemből kívánom” Kedve« VáaártAfllri. j Köteteg a Kollegái érái Anyák Népié • Eí Alkalomból 5% ** az elörenáeircsolft'Ök^raból. * j .a. td Éger, Agria Part földszint 10. SZUPEREXPRESSZ FEHÉR spitz szuka kiskutya eladó. Érd.: 30/858-3134----------- ------------------------:--------------------------------*240891* E LADÓ: 2 db tolókocsi, előszobafal, 240 l-es hűtő, heverők, rekamié, 2 db fotel, asztali tűzhely, üvegpolcok, szőnyegek. 36/320-177-----------------------------------------------------------------------*240748* VENNÉK régi pedálos Moszkvicsot, mindenféle játékot, hiányosan is. 30/995-8471--------------------------------------------------------------------*240894* V ADÁSZÓ szülőktől bajor hegyi véreb kölykök eladók. Tel: 30/567-4133 —-----------------------------------------------------------------*240673* P ÉNZÜGYI-SZÁMVITELI, titkárnői, számítógép-üzemeltetői gyakorlattal rendelkező hölgy állást keres. 70/501-1522----------- ------------------------:-------------------------------*237421* F RISSÍTŐ és thai masszázs. 30/362-9791----------------------------------------------------------------------*240655* M últidéző táncdalok. Az előző hét péntekén este zsúfolásig megtelt Egerben a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok a Táncdalfesztivál Anno elnevezésű koncertre látogatókkal. A fellépő, ma is jól ismert és szívesen hallgatott művészek - Aradszky László, Harangozó Teri (képünkön), Poór Péter, Koós János, Zalatnay Sarolta és Mary Zsuzsi - a zene szárnyán visszarepítették a közönséget egyenesen az 1960-70-es évekbe. A nagyszabású rendezvényen senki nem csalódott, hiszen igazi időutazásban volt részük a hajdani nagy slágerek iránt rajongóknak. KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Szavazzon Ön is! HE0L www.heol.hu Ml A nagy blöki-futam! EXPORT ROADSHOW Külpiaci iránytű - export - tudnivalók kicsiknek és nagyoknak X. Piacképesség és külpiacképesség ü Mit kínáljunk, hogy kínáljunk? ■ Export-kontrolling ■ Források és biztosítékok A rendezvényen való részvétel díjmentes! IDŐPONT, 2009. április 22., 9.30-13.00 HELYSZÍN. Hotel Flóra 3300 Eger Fürdő u. 5. www.vg.hu/rendezveny ■ n ■ Tel.: (1)489-1115 Fax.: (1)489-1169 E-mail: konferencia@vg.hu Szakmai támogató DsITD HUNGARY MAGYAR BEFEKTETÉSI ÉS KERESKEDELEM- FEJLESZTÉS1 ÜGYNÖKSÉG Kiemelt támogatók <*>EXIMBANK <SaMEH|B 7 TyF magyar export-import bank zrt. magyar exporthitel biztosító wvm.astronet.hu KOS (III. 21-IV. 20.). Ha fel akarja tölteni ruhatárát, akkor igyekezzen minőségi darabokkal kiegészíteni. Olyan divatos holmikra ne költsön, amelyek nem előnyösek Önnek. Használja jó ízlését. bika (IV.21-V.20.). A Nap a Bika-jegybe lép, és optimizmusa megnő. Most közelebb kerülhet ahhoz a vonzó személy akit az elmúlt napokban ismert meg. IKREK (V. 21—VI. 21.). Egy magánéleti esemény rendkívül boldoggá teszi, egész napja vidáman telik. Mindenkivel szót ért, tárgyalásai során sem kell kudarctól tartania. RÁK (VI. 22—VII. 22.). A sikerhez csapatmunka kell. Vegyen részt azon az összejövetelen, amely elsősorban előmenetele szempontjából hasznos. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Vágyódva gondol gondol arra a szerelmére, aki mára a múlté. Ha van mód arra, hogy egykori kedvese újra visszatérjen a szerelmi életébe, akkor feltétlenül keresse meg. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Költözködni szeretne. Alaposan vizsgálja meg álmai megvalósításának lehetséges színhelyét, mert lehetséges, hogy ott sem kolbászból lesz a kerítés. mérleg (IX.24-X.23.). Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a partnerrel és megmondani az igazat. Lehet, hogy ő ugyanezt akarja. Ne ítélkezzék meggondolatlanul volt barátja felett. skorpió (X.24-XI. 22.). Olyasmit kérnek Öntől, amitől nehezen válna meg. Nem is érti, hogy ígérhette oda. Már megbánta, legszívesebben „visszacsinálná” az egészet. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A közeledő hó vége hatásait észreveszi a pénztárcáján. Ne izgassa magát olyasmin, amin úgy sem tud változtatni. Fölösleges kockázatot ne vállaljon. bak (XII. 22-1.20.). Nehéz helyzetbe kerülhet, melynek megoldásához türelemre és alkalmazkodásra van szükség. Este kapcsolódjon ki kedvesével. vízöntő (1.21-11.20.). Ezen a héten gondok adódhatnak, amit egyedül Ön tud megoldani. Együtt kell működnie a többiekkel. Tegyen meg minden lehetségest, hogy sikerrel járjon. HALAK (II. 21-111.20.). A Halakban a Hold hatására közérzete és megjelenése kifogástalan. Sokan csodálják Önt. Töltsön minél több időt kedvesével. t