Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-20 / 92. szám
«S« SMP ■»l'-v< ;^í' ISI Ilii MBS ni SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ szont biztos, hogy lelassult, olykor döcögőssé vált az egriek szekere. A befejező játékrészben felváltva estek a gólok, mígnem Binder, majd az előre lopakodott Erdélyi Balázs révén csak összejött egy tucat egri találat. Gerendás György is úgy ítélte meg, hogy a mérkőzés második felében kissé elaludt a csapata, de mivel az első két negyedben mindent eldöntötték a fiúk, nem helyezett kilátásba fejmosást. Az edző kolléga Petik Attila (aki korábban egri színekben is pólózott) úgy fogalmazott, hogy adtak két negyed előnyt az Egernek, ami egy jó csapatnak (neki legyen igaza) megengedhetetlen a részükről. vízilabda Yarga II. Zsolt két kapufával indította a rohamot, majd Biros Péter duplázott, de már gólból. Varga is megtalálta a hézagot, miközben az újpestiek csak köze- lítgették Valics Bence portáját. A második negyedben iskolajátékot mutatott az Eger. Úgy pólóztak a mieink, ahogy abban a bizonyos nagykönyvben írva vagyon. Egy kéthúzásos támadásból Biros volt eredményes, az első emberelőnyünket Bárány Attila használta ki. Varga a messze távolból lőtte ki a „pipát”, Binder a kapufáról kipattanót pöckölte a képzeletbeli gólvonal mögé. Hárai Balázs kiharcolt egy szabaddobást, amiből a sérüléséből felépült center is feliratkozott a Az egri Petrovai Mártonék felülkerekedtek az újpestieken díszes listára. Térfélcsere után talán a bírók is segítették a látható vesztest néhány ítélettel, az viA Nagyréde Felsőtárkányban is győzött megyei i. osztály Gólzáporos mérkőzésen szerzett újabb három pontot a listavezető hevesi gárda A labdarúgó megyei I. osztály 21. fordulójában Atkáron is nyert a listavezető hevesi gárda. Tudósítóinktól Felsölárkány - Nagyréde 0-2 (0-1) Fetsötárkány SE Szőlösheii-Nagyréde SC: Erdős Juhász E. Novak Z. Debreceni (Bucsok) Baranyai Szabó Sz. Bocsi (Novák T) Barna Szarvas Bódis Kollár Kolompár Mogyoródi Fekete T Béres (Szecskó) Bánka Szamosi (Szász) Hajiinger (Horváth V.) Fekete Ludányi N. Pusoma Csomós (Vas-Borosi Cs.). Játékos-edző: Bocsi Zoltán Edző: Nagy Gábor Fetsötárkány, 150 néző. Játékvezető: Nyeste Lajos (Rozsnaki G., Orovecz T). Az első félidőben még „benne volt” a mérkőzésben a hazai csapat, a második játékrész viszont a vendégek fölényének jegyében zajlott. Ezzel együtt kidolgozott helyzetek nélkül két tatát góllal tudott nyerni a Réde. Gólszerzők: Bánka, Fekete T. Jók: senki, HL Debreceni, Szabó Sz„ Fekete T, Hajiinga. Ili: 2-2 Bocsi Zoltán: - A csapat önmagához képest siralmas teljesítményt nyújtott. Nagy Gábor: - Súlyos árat fizettünk a győzelemért Bajzát Sándor Füzesabony - Egerszalók 2-1 (1-1) Fenstherm-Füzesaőony: Egerszalók SE Járdán Prokaj KissZs. Karnizs Bőgős Csontos M. Molnár Z. (Gulyás) Hangácsi Ferencz Smuczer (Dobos) Póka Horváth T. Vojtekovszki Ficzere Szabó L. (Mencsik) Farkas R. Kovács B. Varga A. (Varga D.) Káló Székely (Bata) Kémeri (Mudriczki) Farkas M. Edző: Edző: Szabó András Horváth Tamás Füzesabony. 100 néző. Játékvezető: Urbán Eszter (Török 0., Tóth Z.). Magas színvonalú játékvezetés mellett az első félidőben a jól játszó Szalók ellen, a második játékrészben WÜBMM ' ■■■-.- 1.' ' lg ; ; I ■ , KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Csakúgy, mint a Bélapátfalva - Novaj párharcot, a Barták (balra Péter, jobbra János) csatáját is a hazaiak nyerték tíz emberrel játszó hazai csapat megérdemelten nyert. Gólszerzők: Szabó L. (11-esböl). Vojtekovszki, ill Smuczer. Kiállítás: Bőgős (buktatásért) az 50. percben. Jók: Ferencz (a mezőny legjobbja), Vojtekovzski, Kiss Zs., Molnár Z„ ill Karnizs, Horváth T, Farkas M. Ili: 2-5. Szabó András: - Szinte az egész csapatom sérült és beteg volt, de a fiúk a játékot vállalták, és ezt nekünk győzelemmel meg is hálálták. Horváth Tamás: - Mi voltunk a gyors, az Abony a személy. A kiállítás után felcsillant a remény. De a büntető után Paker „a Vízműves forgalmista” a szalóki zöldjelzést pirosra váltotta Koczka Edina A 22. forduló párosítása __________ Á prilis 25., szombat 17.00: Fetsötárkány - FC Hat van, Novaj-Ostoros - Füzesabony, Heves - Bélapát falva, Andomaktálya - Atkár, Besenyőtelek - Lőrinci. Vasárnap, 17.00: Egerszalók - Nagyréde,______ Gyöngyöshalász - Verpelét________________ Szabadnapos: Pétervására. Lőrinci - Pétervására 1-2 (1-0) Bélapátfalva Novaj 2-1 (0-1) Verpelét - Andomaktálya 0-3 (0-t) FC Hatvan Besenyőtelek 1-1 (0-0) lőrinci VSC: Pátervására SE: Bélapátfalva SKE HovaFOstoros SK Verpelét SE: Andomaktálya SE: FC Hatvan: Besenyőtelek SC: György Zubó Kasza D. Csontos R, Tiszolczki Molnár R. Ajpek TóthB. Kéri Bednár Nagy L. Demkó Török Danes Nagy T. Háklár Kratofil S. (Maksa) Morva Bajzát Rácz Vinczepap (Punka) Kiszály Králik Vass Burda Baázs Ágó R. Zsófi Péter Petrik Kovács Pálfalvi N. Cseh Érsek Sz. Sas Barta J. Kriván Baji Andó Kaknics Tamási Dudás (Danó, Bukrán) Bársony Forgács D. Kenyeres Horváth P. Földi Attila (Szívós) Urbán Mákos Ország Szamosi Baji P. Mák Szabó B. Fehér Nagy André Sándor Lehóczky Kispál Klaisz (Lipták) ÁgóF. Földi Arnold Molnár (Rézműves) Juhász (Móricz) Gulyka Szájéi (Sulyok) Bodzán (Malik B.) Csapó (Puporka) Grassi (Nagylaki) Nagy Sz. (Szundi) Oláh Baranyi Berki Barta P (Ács) Kovács T. (Csík B.) Hajdú Horváth K. (Magyar) Tari Sz. Makai (Forgács) Gedei Érsek Cs. Csákvári D. (Torbavecz) Szabó R. Ferenczi ' Pápai (Farkas Zs.) Bedő (Abelovszki) Kiss G. (Mirkóczki) Játékos-edző: Játékos-edző: Edző: Edző: Játékos-edző: Játékos-edző: Játékos-edző: Edző: Pásztor Zsolt. Bukrán Csaba Berecz Csaba Sípos Lajos. Vinczepap Ferenc. Molnár Róbert Győri Zoltán. Nagy Endre. Lőrinci, 100 néző. Bélapátfalva. 200 néző. Sírok, 120 néző. Hatvan, 150 néző. Játékvezető: Varga Gábor (Lucián J„ Szarvas L). Játékvezető: Tyukodi József (Osváth E, Rozsnaki R). Játékvezető: Ducsai József (Báder J., Játékvezető: Fenyvesi Szabolcs (Pásztor L, Jó iramú, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőA kihagyott helyzetek mérkőzésén, ha némi szerenGyetvai R). Simon T). zésen a vendégek a 88. percben szerzett öngóllal vitcsévél is, de a hazaiak otthon tartották a nagyon értéA szervezetten futballozó vendégcsapat megérdemelt Kitűnően előkészített játéktéren a többet támadó hazai ték el a 3 pontot a jól küzdő hazaiaktól. A mérkőzés kés három pontot. győzelmet aratott a gyengén játszó verpelétiek ellen. csapat nem tudta otthon tartani a három pontot folyamán Berki büntetőt hibázott. Gólszerzők: Lehóczky, Barta P, ill Szabó R., Gólszerzők: Pápai, Horváth K, Petrik. Gólszerzők: Földi Attila, ill Vass. Gólszerzők: André (11-esböl), ill Berki, Baranyi (öngól). Jók: Kasza D, Ágó R., Szamosi, Barta R, 1 Barta J, Jók: senki, ill Baji (a mezőny legjobbja) és az vendégJók: az egész hazai csapat ill Tóth B., Molnár, Kiállítva: Berki (2. sárga lap után) a 91. percben. Forgács D., Szabó R. Ili: 4-1. csapat. Kaknics. Jók: Cseh, André, Gedei ill. Balázs (a mezőny legjobbBerecz Csaba: - A második félideji pontosabb játéIfik: 3-0. Ifik: 1-3, ja), Sándor, Érsek Sz., Morva Ili: 2-0 kunkkal, ha némi szerencsével is, de sikerült a Vinczepap Ferenc:- Ez után az eredmény után Győri Zoltán: - Egy nagyon jól védekező csapat Pásztor Zsolt: - Küzdöttünk, harcoltunk, sajnos a győzelmet kiharcolni. nincs mit mondanom, csak annyi, hogy szégyellellen nagy akarattal játszottunk, de sajnos nem végén elbuktunk. Sípos Lajos: - Súlyt az átok! 1-0-ás vezetésünknél jük magunkat! tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést Bukrán Csaba: - Nagyon sokat dolgoztak a fiúk a nem értékesítettük a ziccereinket és törvényszerűMolnár Róbert: - Jó újra örülni a három bajnoki Nagy Endre: - Nyerhettünk is volna de ki is kaphatgyőzelemért amey egy roppant harapós hazai en gólt kaptunk, Gratulátak a győztes csapatnak! pontnak. tunk volna, ezért úgy érzem, reális a döntetlen, ami csapat ellen sikerült. Kerepesi Ferenc Berecz Csaba Molnár Tamás számunkra sokat jelent flefő Tamás Atkár - Heves 0-7 (0-6) Atkán SE: Hevestherm-Hevesi LSC: Farkas Éles (Huszár) Molnár A Kovács Cs. Barta R. Jakab Bartók Nász Grízner (Haller) Somodi Benus (Holtner) Laubert G. Bakondi Görbe (Ballagó) László R Besenyei Zs. Bartha P. Nagy L. (Laubert R.) Cserfa Besenyei F. Karsai Kóczián Játékos-edző: Molnár András Edző: Balázs Tihamér. Atkár, 300 néző Játékvezető: Pikó Attila (Bán J., Felföldi 1). Gyors hevesi gól után kihagyott hazai helyzet illetve büntető következett majd ismét a hevesi gólok kerültek előtérbe. Könnyedén szerezte meg a győzelmet a hevesi csapat, a teljesen szétesett hazaiakkal szemben. Gólszerzők: Besenyei F. 2, Kóczián 2, Nagy L 2, Görbe. Kiállítva: Barta R (szövegért) a 70. percben. Jók: senki, ill. Nagy L. (a mezőny legjobbja), Laubert G, Besenyei Zs, Besenyei F, Jakab. Ifi: 2-4 Bemis Ferenc szakosztályvezető: - 0-1-nél kihagytuk a 11-est, utána 15 perc alatt eldőlt a mérkőzés. Számomra értelmetlenüt fegyelmezetlenül játszottunk. Balázs Tihamér: - Ezt az értékes győzelmet a tragikusan elhunyt Tari László emlékére ajánlja a csapat. Király Sándor A megyei II. osztály 24. fordulójának eredményei. Keleti csoport Szihalom - Mátraderecske 4-1(3-0) Tarnalelesz - Erdőtelek 1-2 (0-1) Tárnáméra - Egerbakta 1-2 (1-1) Poroszló - Egerszólát 1-2 (1-1) Párád - Márkáz 4-5(3-2) Balaton - Makiár 0-1(0-1) Noszvaj - Egercsehi 3-3 (1-2) Detk - Istenmezeje 2-2 (1-1) Nyugati csoport Energia SC - Karácsond 0-3 (0-0) Abasár - Hatvani Lokomotív 0-3(0-2) Apc - Rózsaszentmárton 0-1 (0-1) Petöfibánya - Gyijnfflössolymos 3-0 (1-0) Vámosffiörk - Heréd 0-0 Hort-Ecséd 0-0 Boldog - Gyöngyöstanán 2-1 (0-1) Csány - Gyönßröpata 0-2 (0-1) Szűcsi - Zasvaszántó 1-3 (0-2) Szabadnapos: Gyön^ösbalász. A bajnokság állása 1. Heves 21 19 1 1 89-19 58 2. Nagyréde 21 16 4 1 75-20 52 3. Gyönflöshalász 21 11 5 5 50-26 38 4. Füzesabony 21 12 2 7 49-40 35 5. Pétervására 21 11- 10 43-35 33 6. FC Hatvan 21 10 2 9 45-33 32 7. Andomaktálya 21 8 8 5 33-28 32 8. Besenyőtelek 21 9 4 8 31-32 31 9. Bélapátfalva 21 9 3 9 34-46 30 10. Felsötárkány 21 7 6 8 21-25 27 11. Lőrinci 21 6 312 29-38 21 12. Egerszalók 20 5 5 10 29-36 20 13. Verpelét 21 4 413 26-48 16 14. Novaj-Ostoros 20 4 412 26-53 16 15. Atkár 21 4 2 15 28-84 14 16. Kisköre törölve Megjegyzés: A Füzesabonytól 3 pont levonva. A nagyszünet előtt döntött, aztán kicsit aludt a ZF-Eger fölényesen Lézárult a bajnoki alapszakasz, melynek végén az Uniqa-UTE vendégeként nyertek Biros Péterék A ZF-Eger már korábban lejátszotta az alapszakasz 22. fordulójának mérkőzését, így jelenleg hiába második a tabellán, emberi számítás szerint-- május elsején - a harmadik helyről kezdi majd a rájátszást a Domino vendégeként. ■ F. B. Két negyed után már hétgólos vezetés A bajnokság állása 1. Vasas 21 20 1 - 270-134 61 2. ZF-Eger 22 17- 5 271-164 51 3. Honvéd 21 16 2 3 236-164 50 4. FTC 21 15 1 5 208-142 46 5. Szeged 21 12 3 6 206-156 39 6. Pécs 21 11 2 8 183-174 35 7. BVSC 21 8- 13 180-209 24 8. UTE 21 7 3 11 210-219 24 9. OSC 21 4 2 15 156-248 14 10. Szolnok 22 3 4 15 165-228 13 11. Szentes 21 2 2 17 140-271 8 12. Fehérvár 21 1 2 18 132-248 5 OB I., A 21. FORDULÓ MÉRKŐZÉSÉN: UNIQA-UTE - ZF-EGER 6-12 (1-3, 0-5, 3-1, 2-3) Hajós-uszoda, 150 néző. V: Bors, Füzesi. ute: Pelle - Kovács O., Kéri, Létay 2, Salamon 1, SOMOGYI 1, Máthé. Cs.: Suti 2, Szabó N., Debreczeni, Olasz, KOTSZIDISZ, Keresztes. edző: Petik Attila. EGER: VALICS - Decker, Kiss HUNGÁRIA Cs., VARGA II. ZS. 2, Feltham, BIROS 3, Bárány 2. Cs.: Erdélyi 1, Nyéki, Hegedűs 1, BINDER 2, Hárai 1, Petrovai. edző: Gerendás György, Tóth Kálmán. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 8/2, ill. 7/2 ÖTMÉTERESBŐL: 2/2, ill. 1/1 KIPONTOZÓDOTT: Kéri a 22. percben. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Pécs - Domino 7-8, Szeged - FTC 5-7, Fehénúr - BVSC 4-8, Vasas - Szolnok 17-6, OSC - Szentes 15-8.