Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-14 / 87. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Kisvállalkozások. Egerben az adózói kör 78 százalékának az éves adókötelezettsége nem haladja meg a százezer forintot. Képünk illusztráció. Eger továbbra is mérsékelten adóztató önkormányzatnak számít: a helyi adóbevételeket tekintve a megyei jogú városok között a középső harmadban foglal helyet. Munkatársunktól- A jelenlegi önkormányzati gazdálkodás egyik alappillére, hogy az elvárt bevételek teljesüljenek. ^ Amennyiben ez nem történik meg, úgy a pótlás hitelek kiváltásával oldható meg. így különösen fontos a saját bevételek döntő hányadát kitevő helyi adók és más önkormányzati adóbevételek teljesülése - szögezte le Korsós László, az egri polgármesteri hivatal adóirodájának vezetője. Hozzátette: a települések saját bevételének fele, harmada helyi adó. Ezek beszedése viszont évről évre egyre nagyobb terhet jelent nemcsak az önkormányzatoknak, de az államnak, azaz az APEH-nek is. Ma - a budapesti kerületekkel együtt - összesen 3175 önkormányzat működik Magyarországon, közülük egyre többen vezetnek be valamilyen helyi adót; immár mindössze 49 önkormányzat van, amely semmiféle formában nem élt ezzel az eszközzel. (E településeken a lakosságszám száz fő alatt van és zömmel intézményt sem kell fenntartaniuk.) Míg az állami adóztatás egységes jogszabályi környezetben zajlik, addig a helyi adóztatás sajátossága, hogy az önkormányzati jogi normák szinte minden településen mások. Gyakorlatilag nincs két egyező önkormányzati rendelet, a helyi adókról szóló törvény keretjellegéből eredően a települések más adónemeket, más adóalapokat, mértékeket, kedvezményeket, mentességeket alkalmaznak. A megyeszékhely népessége tavaly - néhány fő híján - elérte az 59 ezer főt. Lélekszámot tekintve a 23 megyei jogú város (19 megye- székhely és öt további város) között a 18. helyet foglalja el Eger. (Legnépesebb Debrecen 206 ezer, a legkisebb Szekszárd 35 ezer fővel.) A tavalyi önkormányzati adóbevételek (helyi és gépjárműadó) tekintetében a hevesi megyeszékhely 3,72 milliárd forinttal a tizenhatodik .lett. Az adóbevételeken belül a sokat támadott helyi iparűzési adó (HIPA) 71,9, az ingatlanok után fizetendő helyi adók (építmény, telek) 11,7 százalékos arányt tettek ki. - Tavaly Eger a HIPA- bevételek növekedésének ütemével jó évet zárt és a rangsorban tizedik helyet érte el. Sajnos ez a trend megszakadt az egyre súlyosbodó gazdasági válság hatására - jegyezte meg az irodavezető. - Egerben az adózói kör 78 százalékának az éves adókötelezettsége nem haladja meg a százezer forintot. Az adóbevallási adatok alapján 288 társaság fizetett egymillió forintnál nagyobb összegű HIPÁ-t Gazdasági súlyuk azonban továbbra is meghatározó, hiszen az adó 78,4 százaléka tőlük folyik be, igaz, az önkormányzati adókedvezmények közel 95 százalékát is ők érvényesíthették. Korsós László szerint általában is megállapítható, hogy a helyi ön- kormányzati bevételek egyre dinamikusabban emelkedő része a helyi ingatlanadókból, jellemzően építményadóból (és/vagv kommunális, idegenforgalmi, telekadóból) származó tétel. A múlt évi felmérés alapján a megyei jogú városokban több mint 323 ezer ingatlan adóztatása zajlik; többnyire a vállalkozások és a magán- személyek nem lakás célú helyiségeit vonják jelentősebb adó alá. A helyi ingatlanadó az önkormányzatok számára adóztatási szempontból megfelelő, hiszen minden önkormányzat területén található adóztatható ingatlanvagyon, a helyi szolgáltatások színvonala megjelenik az ingatlan értékében, ezért jó alap a helyi közaz önkormányzatok egyre csökkenő központi finanszírozása, az egyre mélyülő gazdasági válság, az infláció miatt elengedhetetlen, hogy a település lakossága, valamint az ott működő cégek maradéktalanul eleget tegyenek adózási kötelezettségeiknek - emelte ki Korsós László. Az egri polgármesteri hivatal segítséget nyújtott az egri adózóknak abban, hogy helyi adózásuk során a lehető legegyszerűbben tudják teljesíteni kötelezettségeiket és így a februárban postára adott 35 ezer folyószámla gyakorlatilag napszolgáltatások finanszírozására. Ráadásul helyben könnyen felderíthető, ezért nehéz kibújni az adózás alól, a kedvezmények, mentességek, illetve a fajlagos átlagértékek a helyi körülményekhez igazíthatok. - Az ingatlanadó nemcsak fiskális értelemben hozhat többletet egy jól működő államnak, hanem erkölcsi értelemben is, hiszen ekkor a vagyonosabbak többet vállalnak a társadalmi közteherből - vélte a szakember. Építményadó-bevételek tekintetében Eger a rangsorban a 14. helyet foglalja el. rákászén tükrözte, hogy milyen befizetéseket kellett teljesíteniük. A helyi adókat, a gépjárműadó első félévi részletét március 16-ig lehetett késedelmi pótlékmentesen megfizetni. Vélhetően a csökkenő jövedelmeknek, kereseteknek is betudható, hogy az első félévi adórészek mintegy harma- dát-negyedét még nem fizették meg az adózók. Ennek pótlására természetesen lehetőség van, ám a nagyobb összegekkel tartozók - némi türelmi idő után - számíthatnak az adóhatóság hátralékkezelési eljárására.- Az adótörvények vitája kapcsán többször is felmerül az ingatlanadóztatás kérdése. Ez nem új keletű, hiszen kicsit más alapokon, a helyi adók keretében ez már tulajdonképpen 17 éve zajlik. A város döntéshozói az adózói kör kiszélesítése és a mérsékelt adómértékkel történő adóztatás mellett voksoltak. Ennek is köszönhető, hogy az adóztató városok között Egerben a második legkisebb a fajlagosan adózónként fizetendő adó összege - mutatott rá Korsós László. - Ez abból ered, hogy a közgyűlés által elfogadott amúgy sem magas adómértéket jelentős helyi adókedvezmények csökkentik. Az egri mérték kedvezmények nélkül a törvényi maximumnak mindössze nem egész 37 százaléka. Elsősorban a lakások tulajdonosai kapnak magas, 82 százalékos adócsökkentést. A külterületi ingatlanok 70, de a külvárosi ingatlanok is 25 százalékos adókedvezményt élvezhetnek. A nyugdíjas tulajdonosok és a három vagy több gyermeket nevelők a lakásingatlan után további 50 százalékos adókedvezményre is jogosultak. A jelentős vendégforgalmat bonyolítóvárosok közkedvelt adóneme az idegenforgalmi célzattal tartózkodó magánszemély adóztatása. Annál is inkább, mert az állam az így beszedett adó kétszeresét normatív támogatás keretében átadja. Egerben tavaly az előző évhez képest mintegy húszezer bevallott vendégéjszakával többet regisztráltak. Eger város adóztatása a megyei jogú városok tükrében Tavalyi összbevétel ■ .Az ingatlanadó nemcsak fiskális értelemben hozhat többletet egy jól működő államnak, hanem erkölcsi értelemben is.” Egyre többen maradnak el a befizetésekkel Tisztelt Olvasó! Szamos szervezet segíti emberi sorsok, helyi, megyei problémák megoldását. A társadalom tagjai minden évben lehetőséget kapnak arra, hogy az őket segítő szervezetek munkáját, tevékenységét támogassák SZJA 1%-os felajánlásukkal, amely nagyban hozzájárul a szervezetek fejlődéséhez. Adója 1 % - a nem jelent többlet kiadást, de az Ön által bejelölt szervezetnek sokat, segít. Kérjük Ön is támogassa adója 1 %-áva! a civil szervezeteket. 2009. május 20-ig megteheti! (239570-277826) Hogyan ajánlhatja fel adója 1 %-át? A rendelkező nyilatkozatát minden adózó 2009. május 20-ig juttathatja el az adóhatósághoz. A 2008. év előtti időszak gyakorlatától eltérően a rendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi. így az a magánszemély, aki adóbevallást készít, a nyomtatvány megfelelő oldalának (a 0853, vagy 08531a szánni bevallás D lapja) kitöltésével rendelkezhet. Arra továbbra is van lehetőség, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a bevallással együtt juttassa el rendelkező nyilatkozatát az adóhatósághoz. Ebben az esetben a rendelkező nyilatkozatokon csak a kedvezményezett adószámát, illetve technikai számát tüntesse fel, és azokat helyezze el egy borítékban. A borítékot ragassza le, és azon legalább a saját adóazonosító jelét tüntesse fel. A borítékot csatolja a bevallásához, és ezeket együttesen, a bevallási nyomtatványokhoz mellékelt, előre címzett borítékban elhelyezve küldje meg postán, vagy juttassa el személyesen az adóhatósághoz. Azon magánszemélyek esetében, akik bevallásadási kötelezettségüknek munkáltató! adó megállapítás útján tesznek eleget, a rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot a munkáltatónak legkésőbb május 10-én adhatják át. A magánszemélynek a borítékot annak ragasztott felületére átnyúlóan, sajátkezűleg alá kell írnia. A munkáltatók a náluk’ leadott lezárt borítékokat kísérőjegyzékbe veszik, amely tartalmazza a rendelkező nyilatkozatot tevő személyek nevét, adóazonosító jelét és a boríték átadását igazolandó, az átadó aláírását. A munkáltató a lezárt borítékokat sértetlenül, legkésőbb május 20-ig adja át az adóhatóságnak. 2008. évtől új szabály", hogy a rendelkező nyilatkozat a bevallástól íüggedeniil is eljuttatható az adóhatósághoz. Amennyiben tehát az előzőekben leírtak szerint nem rendelkezett (sem a bevallás részeként, sem a bevallással együtt beküldött borítékban, sem a munkáltató útján) lehetősége van arra, hogy a rendelkező nyilatkozatokat egy lezárt, adóazonosító jelével ellátott borítékban, postán vagy személyesen juttassa el az adóhatósághoz. Erre május 20-ig van lehetősége, fiiggedenül attól, hogy az adóbevallását esedegesen február 25-ig be kellett adnia. Segítünk a támogatni kívánt szervezet kiválasztásában a www.nonprofit.hu , illetve az egyszazalek.eck.hu honlapokon., valamint a 06-36/411-036-os telefonszámon Segítőkész támogatását köszönjük! (240315-278765) A Magyar Közút Nonprofit Irt.-----értékesíti » » » » » ha sználaton kívüli eszközeit A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezúton tájékoztatja a tisztelt érdeklődőket, hogy a társaság tulajdonát képező, használaton kívüli eszközöket online árverés keretében kívánja értékesíteni. Az online aukción történő részvétel feltételeiről és a helyszíni szemlékről bővebb tájékoztatás a www.kozut.hu webeímen érhető el. A fi 4 f ft í Szigorodó körülmények, romló morál helyi adók Ha nem fizetünk, akkor hitellel kell betömni a lyukakat - figyelmeztet Korsós László