Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

* ­2 » MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK Ötvenmilliós támogatás a megyebeli vállalkozóknak Pénztelenség öli a szőlőt túltermelési válság Lepárlási támogatást kér az Egri Borvidék Elutasították a romák panaszát a rendőrökkel való affér ügyében Heves megyei nyertesei is van­nak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázatá­nak. Az OFA a gazdasági vissza­esés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkálta­tóknak nyújt segítséget, ameny- nyiben a munkahelyek megőrzé­sén fáradoznak, illetve újakat ala­kítanak ki a másutt állásukat vesztett dolgozók számára. A kiírás szerint, a program ke­retében elsősorban azokat támo­gatják, akik maguk is megtettek mindent a foglalkoztatási szint fenntartása érdekében, s ezt a pályázatukban be is mutatták. Az OFA keretösszege közel hat- milliárd forint. A nyertesek listáján szerepel a Nívóber, a Plang KG Kft., a Simon Bútor Kft., a Trend Consult Kft., a Platt 2003. Kft., valamint a Niké- Mátra Toptechnikai Kft. is. Az összegek mértéke változó, 3,3 milliótól 11,5 millió forintig ter­jed a skála. Eltérő az is, hogy ki mennyi időre - 5-től 12 hónapig -, s hány dolgozó után kapja a bértámogatást. Az adatokat tanulmányozva megállapítható, hogy Heves me­gyébe összességében csaknem ötvenmillió érkezik az OFA-tól, s ennek következtében hatvanhat ember érezheti biztosabbnak a munkahelyét. ■ Az AVE viheti el Gyöngyös hulladékát A tenderen három vállalat in­dult, ketten adtak be érvényes pályázatot - ismertette az előz­ményeket Hiesz György gyön­gyösi polgármester. A két érvé­nyes anyag az ASA Magyaror­szág Kft.-é, illetve az AVE Gyön­gyös Konzorciumé. A bírálók az AVE-t nyilvánítot­ták nyertessé. A cég hat évre net­tó 2 forint 78 filléres szemétszál­lítási árat garantál literenként. A VG Zrt.-ből kivált hulladékgaz­dálkodási vállalat többségi tulaj­dona 351 millió forintért lesz a győztesé. Az AVE 15 évig három környező faluban is szolgáltatást nyújt: Gyöngyösorosziban, Aba- sáron és Gyöngyössolymoson. Detk viszont az ASA-t választot­ta - mondta el Hiesz György. ■ A 2000-es évek elején történt nagy volumenű egri szőlőtelepítések eredménye most jelentkezik, ezen ültetvények is termőre fordultak immár A védett eredetű bort adó szőlőfajták esetében há­rom évre szóló radikális terméskorlátozásról dön­töttek az Egri Borvidé­ken. A cél a túltermelési válság enyhítése és a mi­nőség javítása. Kühne Gábor- Tudomásul kell venni: a szőlő akkor is terem, ha nem művelik, az ültetvényeket nem lehet bezár­ni, mint a gyárakat. Ráadásul a ta­valyról magunkkal hurcolt prob­lémák idén hatványozottan je­lentkezhetnek - jelentette ki dr. Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegy­községi Tanácsának (EBHT) tit­kára a borvidék aggasztó kilátá­sairól szólva. - A fő gond, hogy a termelők - azáltal, hogy a legna­gyobb felvásárló, a korábbi Eger­vin jelentős mértékű piacvesztést szenvedett el - igen nehéz hely­zetbe kerültek, hiszen komoly ér­tékesítési gondokkal kell szem­besülniük - muta­tott rá a szakember. Szerinte mind­ezt tetézi az is, hogy a 2000-es évek elején történt nagy szőlőtelepíté­sek eredménye mostanság jelent­kezik, azaz: ezen ültetvények is termőre fordultak immár. Mind­ezek miatt pedig fokozottan meg­mutatkoznak a túltermelési vál­ságjelei; ennek volt egyik követ­kezménye a tavaly őszi szüreti, a termés elhelyezése kapcsán ki­bontakozó feszültség is, illetve, hogy a gazdák nagy része a mai napig nem jutott hozzá a leadott szőlő ellenértékéhez. Mindez pe­dig annak ellenére történt így, hogy sok „külsős” felvásárló ele­ve roppant nyomott áron vette át a termést.- Mindezek miatt nincs pénzük a ter­melőknek, hogy megfinanszírozhas­sák az esedékes munkákat, így pél­dául akár a met­szést is. Ezért lehet látni még most is megmetszetlen ültetvényeket, amelyek vélhetően már így is ma­radnak - jegyezte meg az EBHT titkára. - Mit tehet ilyen esetben a tanács? Nos, az EBHT már de­cemberben hozott egy, a védett eredetű borokra vonatkozó, há­rom évre szóló, radikális termés­korlátozást előíró határozatot, amelyet a közelmúltban egyhan­■ A tavalyi túlter­melés miatt újra kezdeményezni kell a szeszesital­piac kiszolgálásá­hoz a lepárlási támogatást. Szigorú határozat: három évig csak tíz tonna lehet a termés A dr. Gál lajos (képünkön) ál­tal ismertetett EBHT-határozat ekképp hangzik: „...a 2009-2010-2011-es évjáratok­ban az Egri Bikavér és a Deb- rői Hárslevelű védett eredetű borok alapanyagául szolgáló szőlőtermése (amely eddig 13,6 tonna volt hektáronként - a szerk.) legfeljebb tíz ton- na/hektár vagy 70 hektoli­ter/hektár lehet. Az EBHT ha­tározatát a védett eredetű bo­rok minőségnövelése érdeké­ben hozta, emellett felhívja a szőlőtermelők figyelmét arra, hogy ezt a terméskorlátozást szőlőértékesítési szerződés bir­tokában tegyék meg. Továbbá tájékoztatja a termelőket, hogy szőlőértékesítési szerződéssel nem rendelkező szőlőtermelő hegyközségi tag is alkalmaz­hatja ezt a jelentős terméskor­látozást saját vállalkozási tevé­kenységének kockázatára. ” gúlag megerősített a testület. (Lásd keretes írásunkat.) Dr. Gál Lajos szerint a cél ezzel a minőségjavítása, és hogy minél több termelő számára nyíljon le­hetőség megjelenni a védett ere­detű borok piacán. Emellett fon­tos szempont az is, hogy az olcsó borok esetében ne lehessen hasz­nálni az „egri” elnevezést. A fen­tebb említett határozat azon ré­sze kapcsán pedig, amely a ter­melő saját kockázatát hangsú­lyozza, rámutatott: a fő probléma az, hogy egyelőre nincs biztosí­ték a szőlő értékesítésére azok esetében, akik nem rendelkez­nek szerződéssel. Azaz: koránt­sem biztos, hogy sikerül majd megfelelő áron értékesítem a tíz­tonnás termést, de a húsztonnás­ra sincs garancia. A válságkezelés másik lénye­ges eleme, hogy a hegybíróknak most fel kell mérniük, a borvidé­ken hány termelő nem rendelke­zik szerződéssel, mekkora terüle­teket nem művelnek, illetve, hogy mennyi termés várható, s hogy mekkora piacra lesz majd szükség a szüretet követően. - Sajnos a kilátások nem túl bizta­tóak, mert a tavalyi túltermelés miatt még most is tele vannak a pincék, így újra kezdeményezni kell a szeszesital-piac kiszolgálá­sához a lepárlási támogatást a földművelésügyi tárcánál - tette hozzá dr. Gál Lajos. A Heves városában 2007. június 24-én megtartott búcsúban - mint arról lapunkban már több­ször is beszámoltunk - igazolta­tás nyomán összetűzésbe kerül­tek romák és rendőrök. Az előb­biek közül hatot intézkedésnek való ellenszegülés miatt az egyenruhások - akik szerint székekkel, sörösüvegekkel do­bálta őket a tömeg - előállítottak a helyi kapitányságra. A romák azt sérelmezték, hogy ott cigány származásuk miatt szidalmaz­ták, s meg is verték őket. Kölcsö­nösen feljelentették egymást a felek: a hatóságiak hivatalos sze­mély elleni erőszak, a romák és jogi képviselőjük hivatalos eljá­rásban elkövetett bántalmazás és más bűntények okán kérték büntetőeljárás elindítását. ■ Kölcsönösen feljelentet­ték egymást a felek a nyomozó ügyészségen. A történtek kapcsán az Egri Nyomozó Ügyészség (ENYÜ) folytatott, folytat vizsgálatot. Idén január 21-én a hevesi ro­mák kezdeményezte ügyben megszüntette a nyomozást rész­ben bűncselekmény, részben bi­zonyítottság hiányában. E hatá­rozat ellen az előállítottak védő­je panaszt jelentett be. Azt, mint alaptalant, a Heves Megyei Főügyészség elutasította - tájékoztatták a Hírlapot. A fő­ügyészség álláspontja szerint a nyomozati iratok tüzetes átta­nulmányozása alapján az volt megállapítható, hogy a nyomo­zó ügyészség megszüntető hatá­rozata törvényes és megalapo­zott, az eljárása tisztességes volt. Annak folytatása ezért nem in­dokolt és nem is lehetséges, mi­vel minden olyan bizonyítékot beszereztek, ami a romák felje­lentésében foglaltak alapos ki­vizsgálásához szükséges volt. Ezek mérlegelése során mindkét oldal bizonyítékait figyelembe vették, kellően értékelték, s minderről számot is adtak. A romák jogi képviselője, dr. Magyar Elemér érdeklődésünk­re közölte: mérhetetlenül felhá­borítónak tartja panasza elutasí­tását, főleg annak módját, hang­vételét. Éppen ezért pótmagán- vádat nyújt be a bírósághoz. A rendőrség feljelentésében szereplő ügyben az ENYÜ foly­tatja a nyomozást. ■ Kollányi: szép lassan engedjük ki a fékeket Folytatás az 1. oldalról Kollányi Gábor, a Hosplnvest Zrt. elnöke ugyancsak megerősí­tette, hogy tegnap átutalták a fi­zetéseket. Hogy a következő hó­napban mi lesz, arra azt vála­szolta: jön az OEP-finanszírozás. Cáfolta, hogy késve kérték a csődvédelmet, mint mondta: a híresztelésekből annyi igaz, hogy a bíróság még valóban nem döntött, harminc napja van rá a kérelem beérkezésétől. (Mint is­mert, múlt pénteken kérte a csődvédelmet a társaság). Kérdésünkre Kollányi azt is hangsúlyozta: hétfőn valóban „behúzták a fékeket", amiket im­már „sorjában engednek ki.” Magyarán: halasztottak el nem sürgős beavatkozásokat, de ezek rövid idejű halasztások, másfelől a sürgős beavatkozások fenn­tarthatóságát szolgálták. Az Egészségbiztosítási Fel­ügyelet fokozott figyelméről szó­ló sajtóhírek kapcsán annyit mondott: a felügyeletnek az a dolga, hogy ellenőrizzen, helyes, ha ezt teszi. Úgy tudjuk, Kiskunhalason is megkezdték a bérek kifizetését. A baon.hu cikke szerint a halasi dolgozók közül többen felvetet­ték, hogy a Hosplnvest nélkül kellene folytatni a munkát, s az önkormányzat is írásos garanci­ákat kért a további működtetés­re vonatkozóan. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Ön mennyit költ idén a húsvéti ünnepekre? csonka antal, Füzesabony:- Ragaszkodunk a hagyomá­nyokhoz, így ilyenkor asztalra kerül a sonka, a tojás, a Stefá- nia-szelet és a szokásos idény­zöldségek. A családban több­nyire az asszonyok vásárolnak, tehát ők az árakat is jobban is­merik. Úgy tippelek, hogy idén többet költünk, mint tavaly. Nagyjából húszezer forint körü­li összegbe kerül az idei húsvét. numann istván, Eger.-Nálunk a karácsony és a hús­vét a család legnagyobb ünne­pe, így ennek megfelelően ké­szülünk. Az ilyenkor szokásos tavaszi nagytakarítás, sütés-fő­zés a nők feladata, és általá­ban a bevásárlásnál is ők dön­tenek. Tt-tizenötezer forintból megoldják a dolgot. Az én fel­adatom az idősebb és fiatalabb hölgyeket meglocsolni. markó Alexandra, Gyöngyös- Változnak a hagyományok, ma húsvétolás helyett inkább elutaznak a családok. Akárho- vá megyek - bográcsozni a ba­rátaimmal -, az is belekerül 3-4 ezer forintomba. Nálunk először fordul elő, hogy nem vá­runk senkit otthon, inkább kis­vonatozunk Mátrafüredre. Kár, hogy a gyerekek már nem élik át a locsolkodás élményét. FEKETE GÁBOR, Ecséd- Én biztosan meglátogatom a hölgyeket, hogy el ne hervadja­nak. Bár tény, hogy egyre szű­kül a kör nálunk, faluhelyen is, aki aktív húsvétkor. A tradí­ciók híveként idén hat-hétezer forintot áldozok egy új ingre, nyakkendőre, és persze a tava­szi illatú parfümre. Ennyit iga­zán megérdemelnek a lányok a kellemes vendéglátásért. i n f

Next

/
Thumbnails
Contents