Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-08 / 83. szám
2009. ÁPRILIS 8., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 HIRDETÉS Hol vannak a kölcsön-tízmilliók? büntetőper Hajléktalanoknál landolt az autóforgalmazással foglalkozó adós cég A polgárőri szolgálat javít a boconádi ifjak morálján A szlovák vonal: álvásárlás történt m. zsolt - a vádhatóság szerint - 2005. szeptember 2-án úgy értékesítette az Észak-Pannon Kft. százszázalékos üzletrészét Anna K. és Jana J. szlo- vák állampolgároknak, hogy ők a céget nem kívánták te vább működtetni. Nevezettek pénzt kaptak azért, hogy a gazdasági társaság a tulajdonukba kerüljön, és egyben a hajléktalan Anna K. legyen az ügyve zető. A vádlott az üzletrészek értékesítését követően még szeptember 15-ig a kft. ügyveze tője maradt, ugyanakkor a cég bankszámlái fölött 2005. szeptember 15-ét követően is kizárólagosan rendelkezett, és rendelkezik a mai napig. ként - 2005. június 24-én - előfinanszírozási megállapodást is kötöttek. M. Zsolt cége nevében vállalta, hogy 2006. június 30-ig 300 millió, azaz havi 25 millió forint volumenű ügyletet közvetít. Erre figyelemmel a részvénytársaság 19,5 millió forint jutalék- előleget fizetett. Mivel a vádlott a szerződéses kötelezettségét nem teljesítette, s az előleg törlesztése is elmaradt, az Autófinanszírozási Rt. 2005. szeptember 22-én mind az együttműködési megállapodást, mint a jutalékelőleg-fizetési megállapodást felmondta. A vádhatóság álláspontja szerint a vádlott fenti magatartásával 19 millió 500 ezer forint kárt okozott a Budapest Autófinanszírozási Rt.-nek. Egy harmadik ügyletben M. Zsolt a Raiffeisen Lízing Zrt.-vel is szerződött 2005 júliusában. Ez 240 millió forintnyi üzlet közvetítéséről szólt egy évre, 2006. július 10-ig. A megállapodás alapján a Raiffeisen 16 millió forint jutalékelőleget fizetett ki, de egyetlen üzlet sem köttetett. A meg nem térült kár 16 millió forint. A Heves Megyei Főügyészség szerint M. Zsolt már az együttműködési megállapodások megkötése idején tisztában volt azzal, hogy a kft. a szerződésekben rögzített ügyleteket nem tudja teljesíteni, hiszen ezen időszakban több bankkal volt élő finanszírozási megállapodása. Miközben a vádlott szerződésenként több százmillió forint finanszírozási ügyletet vállalt, már tárgyalásokat folytatott a cég eladásáról is. A további vádpontokban megfogalmazott cselekmények között szerepel például, amit a Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet kárára követett el. A pénzintézettől M. Zsolt 15 millió forint hitelt vett fel cége nevében, bár tudatában volt annak, hogy a kölcsön indokaként megnevezett beruházások nem valósulnak meg, sőt a cég a kölcsönt sem tudja visszafizetni. Értékelte a tavalyi évét és meghatározta idei céljait a boconádi polgárőrség. Gressai Ákos elnök elmondta, a különböző korú és foglalkozású tagok jó közösséggé kovácsolódtak. A 68 tagú szervezet erénye a faluközösség nyugalmáért, embertársaikért vállalt kötelességtudat, de sok esetben a baráti kapcsolat is erősíti az együvé tartozást. Meghatározó érdemük van abban, hogy a községben nem történt súlyos bűncselekmény. A rendezvényen Deli Miklós, a megyei szövetség elnökhelyettese a helyi bűnmegelőzőknek a rendőrséget segítő tevékenységét emelte ki, tekintettel a térségnek az átlagosnál rosszabb helyzetére.- A boconádi önkormányzat fontosnak tartja a polgárőrség figyelő szolgálatát - hangsúlyozta Cseh Béla alpolgármester -, ezért megfelelő segítséggel erősíti a bűnmegelőző munkájukat. Szorgalmazta a fiatal korosztály minél nagyobb arányú részvételét, hiszen az ifjú polgárőrök befolyásolhatják korosztályuk értékítéletét. A megyei elnökség elismerésben részesítette a boconádi ön- kormányzatot, s a tarnamérai ÁFÉSZ-t, valamint id. Hevér János pártoló tagot és Bárfai Jánost. Ugyancsak elismerésben részesült id. Blaskó Béla, Kozma János, Orosz Bertalan, Orosz Bertalanná, Vastag Péter. ■ Már két tárgyaláson is túl van M. Zsolt büntetőpere a Heves Megyei Bíróságon. A férfit különösen nagy értékre, üzletszerű- * en elkövetett sikkasztással és más bűntényekkel vádolják. Sike Sándor Teljesíthetetlen ügyletekre szerződött a kereskedő. Képünk illusztráció. A Heves Megyei Bíróságon zajlik az egyik parlamenti párt egykori, az 1990-es évek közepén politizáló egri elnökének büntetőpere. M. Zsolt ellen a Heves Megyei Főügyészség emelt vádat különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt. A további vádpontok között szerepel a hitelező kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntett, ötrendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, kétrendbeli, részben folytatólago- | san elkövetett közokirat-hamisí- I tás bűntette, egyrendbeli, folyta- | tólagosan elkövetett magánok- J irat-hamisítás vétsége. Az elsőfokú bíróság által tárgyalt vádindítvány szerint M. Zsolt a Pannon Autó-Motor és az Észak-Pannon Kft. ügyvezetőjeként és tagjaként rendszeres haszonszerzésre törekedve különféle bűncselekményeket követett el. A vádlott 2005. június 1-jén az Észak-Pannon Kft. ügyvezetőjeként együttműködési megállapodást kötött a budapesti Mercantil Car Zrt.-vel, vállalva, hogy 2006. május 31-ig 300 millió forint értékű finanszírozási ügyletet közvetít a pénzintézetnek. Ennek alapján a Mercantil húszmillió forint jutalékelőleget fizetett M. Zsolt cégének. Ám az ÉszakPannon Kft. 2006. szeptember 15-ig mindössze 4 autóra közvetített jogügyletet, így közel 19 millió forint kár érte a Mercantilt. A vádlott ügyvezetőként együttműködési szerződést írt alá a Budapest Autófinanszírozási Rt.-vel. Ennek kiegészítéseHEVESI és füzesabonyi kisáruházba vagyonőrt felveszünk. 70/366-91-58 —----------------------------------------------------------------------------•240234’ M ÁSODIK karrier EU-jövedelem. Min. érettségivel. 06-70/458-5098---------------------------------------------------------------------------------*240248’ ÜZLETKÖTŐK, brókerek! Biztos, hogy jó helyen vagytok, meg vagytok fizetve2 Ha érdekel egy kedvező alternatíva, hívjatok. 70/458-5524---------------------—-------------------------------------------------------’240251’ a TÁRSASHÁZ lépcsőház felújítására vállalkozókat keres. 06-30/518-8586 (8-18 óráig) ———-----------------------------------------------------------------’240311’ KIÁLLÍTÁSOKRA és éttermi előadásokra üzletkötőket és szervezőket keresünk! Info: www.pannonfitt.hu vagy 20/962-1130.---------------------------------------------------------------------------------’240346’ A HMÖ Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézet (Andornaktálya, Rákóczi u. 289.) határozatlan időtartamra felvesz 1 főt élelmezésvezető munkakörbe, legalább középfokú végzettséggel (érettségi) és szakirányú képzettséggel. Élelmezésvezetői gyakorlat előnyt jelent. Feladat: Az intézmény konyhájának teljes körű működtetése. Érd.: telefonon: 36/430-187 vagy személyesen a fenti címen.---------------------------------------------------------------------------------’240358’ EGRI melegkonyhás büfébe képesített pultoslányt, konyhalányt fölveszünk. Támogathatók előnyben! Tel. 30/408-1214----------——----------------------------------------------------------------’240359’ L OTTÓZÓBA kisegítőt felverünk! Terminálkezelői vizsga szükséges! Tel.: 30/408-1214---------------------------------------------------------------------------------’240359’ 8 FŐS kisbusszal rendelkező, személyszállításban jártas munkatársat keresek. 30/372- 2254, 30/700-4284---------------------------------------------------------------------------------’240381’ SZOLGÁLTATÁS HA PIHENÉSRE vágyik! Frissítő-kondicionáló, alakformáló testmasszázs. 20/592-9703--------------------------------------------------------------------------------’234434’ F ESTÉS, burkolás, ács-kőműves munkák, Dryvit hőszigetelés, műanyagablak-csere pályázatírással megrendelhető. 20/283-2378---------------------------------------------------------------------------------’235438’ ® MŰA. nyílász., redőnyt, reluxát, harm.ajtót 20-50%-os árengedmény. 36/410-275-----------------;--------------2-----------------------.----------------------’236213’ P ALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostetö-szig. 30/9850-611 ÁCSMUNKÁT, tetőkészítést, felújítást vállalok. 70/223-1507------------------:-------------------------------------------------------------’239147’ B IZTONSÁGI videó-rendszerek, vezeték nélküli riasztóberendezések 15%-os construmás kedvezménnyel április hónapban! 30/249-1904--------------------------------------------------------------------------------’239956’ L AZÍTSON frissítő masszázzsal. 30/861-2743---------------------------------------------------------------------------------*240207’ K ERTÉPÍTÉS, térburkolás, járdák, autóbeállók kivitelezése teljes körű ügyintézéssel. Tel.: 20/546-1898 www.dekor-invest.hu---------------------------------------------------------------------------------’240297’ OKTATÁS ÁLLÁSNÉLKÜLI egészségügyi dolgozóknak, pedagógusoknak és volt közalkalmazottaknak INGYENES ECDL számítástechnikai tanfolyam indul Egerben állami támogatással. Vidékieknek 90%-os útiköltség-térítés. Jelentkezés: 20/486-51-73. Nysz: 14-0002-06------------------------------------------------1--------------------------------’236414’ Még csatlakozhat a most indult gyógymasszőr, frissítő, kondicionáló masszőr, kéz- és lábápoló, műkörömépítő tanfolyamainkhoz g Részletfizetés! Kedvező árak! MIOK Alapítvány Egri kirendeltsége 3300 Eger, Knézich K. u. 2. 36/518-574,20/420-5995 F.ny.sz. 01-0340-04 AL- 0544 AZ ALÁBBI tanfolyamok indulnak Egerben és Gyöngyösön hétvégenként, részletfizetéssel, OKJ-s vizsgával. Biztonsági Őr 42.000 Ft-ért, Kéz- és lábápoló, műkörömépítő garantált 160.000 Ft összköltséggel. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00156-2009. Érd: 0620/7740674.-------------------------------------------------------------------------------*239906’ A Z AUTÓSULI szgk.-vez. tanfolyamot indít ápr. 15-én. Részletfizetés! Elek László Eger, Bródy S. 4. 436-117, 30/9432-300. AL1127 —---------- ;-----------------------------------------------------------’239935’ K ÖNNYŰGÉPKEZELŐ, targoncavezető, nehéz- gépkezelő, kis teljesítményű kazánfűtő, fakitermelő tanf. indul Hevesen. 30/983-4219 Univerzál Kft. Okév: 10-0134-04, AL-0442-----1———----------------------------------------------------------*240144* S ZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐI alapismeretek, hasznos szoftverek, ügyintézés az interneten, 80 órás tanfolyam. MTESZ Eger, 36/423-583--------------;---------;------;----------------------------------------------*240152’ M ASSZÁZSKÉPZÉS! Uniós bizonyítványt adó masszázs-tanfolyam indul Egerben (április 19- én) alapképzés: frissítő+talp, kiegészítő képzés: thai, ajurvédikus, fogyasztó-cellulit. Tel.: 30/898-6133---------------------------------------------------------------------------------’240294’ ANGOL, német, francia, olasz, spanyol 100 órás kiscsop. 51.000 Ft. 20/226-6811, 36/788-178 Csiky 21. London Nyisk. Ny: 21351-07----------------------------------------------------------------------------------’240374’ PÉNZPIAC HITELÜGYINTÉZÉS! Személyi és jelzáloghitelek, pl. 2 mFt 10 évre már havi 21.325 Ft-tól. 20/479-6732---------------------------------------------------------------------------------’234808’ UTAZÁS HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval, fürdőszobás szobákban 19.000 Ft/héttől. Csekket utalványokat elfogadunk. 30/867- 6550 •239991* VÁLLALKOZÁS TISZA-TÓ kiskörei strandon melegkonyhás 100 m! büfé-falatozó kiadó v. eladó. 30/278-7323--------------------------------------------------------------------------------’237996’ E GER Tescóban 70 m2 kávézó teljes berendezéssel eladó! 3.000.000 Ft 30/903-7545---------------------------------------------------------------------------------’239724’ E GERBEN belvárosi üzlethelyiségek (tulajdonjog) eladók. Jókai u. - Bajcsy Zs. u. 06/30/945-6753---------------------------------------------------------------------------------’240063’ E GER belvárosában 100 m2 alagsori, jelenleg fittnes-teremként üzemelő helyiség+öltözőhelyiség kiadó. Funkció vált. lehetséges. T.: 30/205-0205--------------------------------------------------------------------------------’240107’ ÜZLETHELYISÉG kiadó Füzesabony központjában 30/935-2117---------------------------------------------------------------------------------’240193’ FELDEBRŐN ABA presszó berendezéssel, telekkel ea. 8,8 MFt. 30/323-6171---------------------------------------------------------------------------------’240263’ EGERBEN az Északi ltp-en forgalmas helyen lévő garázsüzletet vagy üzlethelyiséget bérelnék hosszú távra. 20/980-9039---------------------------------------------------------------------------------’240287’ MEZŐGAZDASÁG a GYÜMÖLCSFA, köszméte, ribizli kedvezményes áron kapható. Érd: egész nap Verpelét, Kossuth út 59. 36/359-280---------- ’238080’ D 0BK0SÁR-FELÚJÍTÁS. 30/9475-672---------------------------------------------------------------------------------’238196’ N ÉMET használt kertészeti gé[Sek, eszközök előnyös áron eladók. 70/58-28-263---------------------------------------------------------------------------------*239346* SZÁNTÓFÖLDET bérelnék a legmagasabb áron Hatvan és 20 km-es körzetében. U.itt: panorámafülkés MTZ-t vásárolnék. T.: 70/334-6076---------------------------------------------------------------------------------’239577’ SZŐLŐTERÜLETEK éves gépi művelését és növényvédelmét vállaljuk Egerben és környékén. Szántás, tárcsázás, szárzúzás. 20/916- 0345---------------------------------------------------------------------------------’239773’ SOROS műtrágyaszóró, mikrogranulátum- szóró spc-re, sorközművelőre a gyártótól. 06/20/9360-125---------------------------------------------------------------------------------’240145’ SZŐLŐÜLTETVÉNYEK éves gépi művelését és növényvédelmét vállaljuk. T: 30/369-1577---------------------------------------------------------------------------------’240123* ® FEJES saláta kapható. 70/391-1937---------------------------------------------------------------------------------’240310______RENDEZVÉNY______ B ALLAGÁSI ebédre helyfoglalás! 36/510-840---------------------------------------------------------------------------------’240296’ A LFA ÉS OMEGA GEORG IJ MARTINOV regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA •A