Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-07 / 56. szám
2009. MÁRCIUS 7., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 15 Nigrínyi Tiborék nem adják fel, a PLER érkezik ma Gyöngyösre KÉZILABDA Budapest Bank Férfi Liga A 21. forduló mérkőzése: GYÖNGYÖSI FŐISKOLAI KK (10.) - PLER KC (4.) Gyöngyös, sportcsarnok, szombat, 18.00. V.: Szegedi Zs., Unyatinszki T. Az elmúlt héten elszenvedett mezőkövesdi kudarc után továbbra is várat magára a főiskolás gárda idei első bajnoki győzelme. Marián Kleisék ellenfele ezúttal a PLER KC lesz, amely 2009-ben eddig mindkét idegenbeli mérkőzését sikerrel vette, sőt Harsányi Gergelyék legutóbb Tatabányáról is elvitték a két pontot. Az előjelek tehát nem túl biztatók, ezzel együtt hazai pályán képes lehet a meglepetésre a GYFKK. A két csapat őszi találkozóján, otthonában 32:25- re nyert a fővárosi együttes.- Egész héten érezhető volt a csapat hangulatán a balul sikerült kövesdi mérkőzés okozta mély csalódottság - felelte érdeklődésünkre Nigrínyi Tibor, a gyöngyösiek csapatkapitánya. - A hét második felére sikerült valamelyest összeszedni magunkat, s immár teljes mellszélességgel a PLER elleni mérkőzésre koncentráltunk. Igyekeztünk kellően felkészülni a rivális nyitott védekezéséből, amelynek feltörése lehet a siker egyik záloga. Fontos, hogy a vezetőedző utasításait betartva, végig fegyelmezettek maradjunk, s a technikai hibákat a minimálisra szűkítsük. Tény, hogy az MKC-val szembeni vereséggel igen nehéz helyzetbe kerültünk, de nem adjuk fel, továbbra is harcolunk az első nyolc közé kerüléséért. A gyöngyösieknél mindenki egészséges, egy hiányzója azonban mégis lehet a GYFKK-nak. Információink szerint ugyanis Szabó Péter nincs benne Eles József vezetőedző mérkőzésre készülő keretében. ■ S. K. Újabb szereléseket kaptak az Egri Vitézek HC tagjai Műfüvön és a Sport úton beharangozó Egerbe a Putnok, Gyöngyösre a Tiszaújváros érkezik Az egri pályán hat csapat korongozott KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU jégkorong A sportág utánpótlás- fejlesztésére megszavazott állami támogatásból jutott az Egri Vitézek Hockey Club csapatának is. A fiatalokkal foglalkozó megyeszékhelyi klub tagjai a napokban vehették át a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkárától, Kovács Zoltántól azokat a szereléseket, melyekkel segítik az ifjú vitézeket. A lényeget jelentő játék sem maradhatott el azonban a felsővárosi műjégpályán, ahol a mini korosztály C-csoportjának hat együttese korongozott egymással.- A klubunkba négyéves kortól továbbra is várjuk a fiatalokat, akikkel a jövőben az a célunk, hogy majd szupermini és mini korosztályban szerepeltetjük őket - tekintett előre Sári Zsolt, az EVHC alelnöke. - A pályán is várhatók fejlesztések, így a körülmények javulásával bízunk ab- 'ban, hogy minél több gyermek gyakorolja majd a későbbiekben ezt a sportágat. ■ B. Cs. Oláh Béla: - A Putnok ellen csakis a győzelem az elfogadható számunkra. Majzik Zoltán: - A jó kezdésben nagyon bízunk vasárnap délután. Az NB III. Mátra-csoport- ja tavaszi nyitófordulójában az Egri FC együttese ma délután a Putnok, a Gyöngyösi AK-Ytong holnap a Tiszaújváros gárdáját látja vendégül. Bódi Csaba, Sike Károly LABDARÚGÁS NBIII., Mátra-csoport-A lót forduló mérkőzései: EGRI FC (10.) - PUTNOK VSE (9.) Eger, műfű, szombat, 14.30. V.: Vida G. A tulajdonosváltáson átesett megyeszékhelyi klub teljesen kicserélődött kerettel kezdi a tavaszt. A téli átigazolási időszakban 18 játékos intett búcsút az EFC-nek, míg az új vezető, Ferenczi Béla közbenjárásával hét korábbi Salgótarján-BFC játékos érkezett a klubhoz. Az edzői teendőket a szintén a nógrádi megyeszékhelyről érkezett, korábban Egerben is futballozott Oláh Béla látja el.- Nem egyszerű feladat előtt állunk, de a nehézségekkel próbálunk nem foglalkozni - válaszolta érdeklődésünkre Oláh Béla. - Az elmúlt három hét kevés volt arra, hogy összeálljon a csapat, ráadásul a két brazil, Valdamiro és Evaristo játékengedélye még nem érkezett meg. Ehhez hozzájön még, hogy Novák János belázasodott, Híves Balázs pedig húzódással bajlódik. Ezzel együtt úgy megyünk ki a pályára, hogy csakis a győzelem az elfogadható a számunkra. Az eredményesség mindennél fontosabb tényező, bízok abban, hogy ezt a keret valamennyi tagja szem előtt tartja. A várható kezdőcsapat: Lázár - Sulcz, Káposzta, Híves, Bartuska - Jeferson, Nagy J., Novák, Szűcs - Birincsik, Oláh T. Sérült: Híves, Novák (beteg). GYÖNGYÖSI AK-YTONG (5.)- FC TISZAÚJVÁROS (15.) Gyöngyös, Sport út, vasárnap, 14.30. V.: Dolnegó B. A mátraaljaiakhoz mindössze Csohány Gábor és Rónaszéki Attila érkezett, míg a hét távozó zömében fiatal játékos.- A nyolchetes felkészülésünk során a legkülönfélébb pályavi- szönyokkal találkoztunk - fogalmazott Majzik Zoltán, a gyöngyösiek edzője. - Műfüves pálya hiányában nemegyszer hóban, sárban, vagy adott esetben salakon dolgoztunk. A nyitányon pontosan a nem megfelelő pályaviszonyok miatt a Sport úti játéktéren játszunk, ami be kell hogy valljam, nem aratott osztatlan sikert a játékosok körében. Ezzel együtt természetesen mindent megteszünk a sikerért, abban mindenképpen bízhatunk, hogy Gyöngyösről az ősszel nem sok csapat tudott ponttal távozni. Számukra már minden pontnak óriási jelentősége van. A jó kezdésben bízunk, hiszen szeretnénk stabilizálni a helyünket az élmezőnyben, illetve lehetőség szerint közelebb férkőzni a dobogós pozíciókhoz. A várható kezdőcsapat: Gö- möri - Tóth T., Nagy Á., Szilágyi N., Gohér - Tari, Tatár - Balogh B., Takács, Molnár B. - Kiss I. Sérült: Szilágyi N., Kovács Á, Soltész B. A további párosítás ____________ S zombat, 14.30: Balassagyarmat - RAFC, Magtód - Balmazújváros. Vasárnap, 11.00: Újpest II. - Tiszafüred, Vasas II. - Mezőkövesd. Vasárnap, 14.30: Ózd - Salgótaiján-BFC, Túra - Veresegyház. HEVESJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Export manager (61621) Feladatok: előállított .termékek belföldi illetve külföldi értékesítése, kapcsolattartás a meglévő partnerekkel, adminisztrációs feladatok ellátása, nyilvántartások vezetése. Elvárások: felsőfokú végzettség, tárgyalási szintű angol és német nyelvtudás, értékesítésben szerzett tapasztalat. Varrónő, varrodai technológus (61636) Feladatok: együttműködés a technológiai csoporttal, új termékek termelési bevezetése, varrodai termelés előkészítése és végrehajtása. Elvárások: varrási szakértelem, varrodai tapasztalat, technológiai ismeretek, csoportvezetői gyakorlat. Számviteli munkatárs (61490) Elvárások: mérlegképes könyvelői végzettség, számvitel területén szerzett tapasztalat. Előnyt jelent: saját termelésű készletek könyvelésében szerzett tapasztalat. További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu weboldalon mmmm Szombat asztalitenisz: Farsangi-ku- pa korosztályos és felnőttverseny, Gyöngyös, Komiéi spt., 9.00. röplabda: IV. korcsoportos rájátszásos döntő, Bélapátfalva, 9.00. teke: NB L: Bélapátfalva - Fővárosi Vízművek, 10.00. NB II.: Széchenyi SC Eger - Salgó-Sík, 10.00. VÍZILABDA: 3. Volvo-kupa nemzetközi felkészülési torna, Bitskey-uszoda, 16.15. labdarúgás: Megyei II. 0., 14.30: Istenmezeje - Mátra- derecske, Egerszólát - Szilvásvárad, Detk - Egercsehi, Tárnáméra - Erdőtelek, Szihalom - Poroszló, Zagyvaszánt ó - Hatvani Lokomotív, Vámosgyörk - Boldog, Energia SC - Petőfibánya. Előkészületi mérkőzések: Hevestherm-Hevesi LSC - Kisköre, 14.00, Andornak- tálya - Egri Sportcentrum SE^ 11.00. TEREMLABDARÚGÁS: Dobó Katica SE téli felnőttbajnokság, Eger, Pozsonyi út, 9.00. Vasárnap futsal: Pályaavató és I. Nőnapi torna, Füzesabony, sportpálya, 9.30. kézilabda : NB II., férfiak: Hatvan - Abony, 15.00. SHS Eger - Vecsés, körcsarnok, 17.00. SAKK: NB 1/B.: Füzesabony - HÜSI SC, 10.15. teke: NB II.: Egri Nyomda - Nádújfalu, 10.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Kárpát Egyesület Eger nyílt Hóvirág-túrája a Bánya-hegy - Répáshuta - Hór-völgy - Bükkszentkereszt 15 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.20. A Bükki VM SE nyílt túrája a Felsőtárkány - Oldal-völgy - Völgyfő-ház - Odorvár - Bükkzsérc - Sík- főkút 18 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autó- busz-pu., 8.40. VÍZILABDA: 3. VolVO-kupa nemzetközi felkészülési torna, Bitskey-uszoda, 11.00. labdarúgás : Megyei II. o., 14.30: Egerbakta - Makiár, Párád - Tarnaleleszi Meteor SE, Balaton - Noszvaj (Bélapátfalván), Heréd - Kará- csond, Gyöngyöspata - Ecséd, Szűcsi - Rózsaszent- márton, Csány - Gyön- gyössolymos, Hort - Apc. HEVESiHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország KM. Heves Megyei Irodája. Felelős hladó a hit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadövezető: PERJÉS! ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon 36/513600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezetö: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513-634, fax 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az I Axel Springer-Magyarország Kft. Heves | Megyei Irodájának terjesztő hálózata j végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioné-1 lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644. fax: 36/513646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- : tó). Telefax: 36/513646, valamint a terű- f leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átuta-1 lássál a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1900 Ft negyed évre 5700 Ft fél évre 11400 Ft egy évre 22800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi | (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz. hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jeleni A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Újlőrincfalva Önkormányzata meghirdeti a Jóléti-tó üzemeltetési jogát 2009. április 1-től 10 éves Időtartamra. | Pályázat benyújtásának H határideje: 2009. március 20. Bővebb Információ Soltész András polgármester Tel: 06/30/958-5873 J