Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-30 / 75. szám

2 A NAP TEMAJA HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ hitelválság A kapitalizmus marad, de nem lehet ott folytatni a dolgokat, mint korábban. Elviselhető egyensúlyra van szükség a robbanás elkerüléséhez. Nincs ingyenebéd. TANÚSÍTSON ÖNMÉRSÉKLETET A BANK! Dietz Gusztávné dr.: „Lát­ja, hogy a társadalom mi­lyen helyzetben van. A gazdasági realitásérzéke valós. Gond a bűnbakke­resés és a múlt kiigazítá­sának kísérlete. Ami per­sze nem vezet sehová.” Kovács János- Nekünk a jelen problémáit kell megoldani némi jövőképpel. Nem világmegváltás kell, s nem a régi átmentése, hanem élhető új. Ké­szültünk rá, hogy jönni fog a vál­ság, de nem tudtuk, mikor, mi­lyen formában, mennyire érint majd minket - fogalmaz Dietz Gusztávné dr., az Országos Fo­gyasztóvédelmi Egyesület (OFE) elnöke, aki a Fogyasztók Hete me­gyei nyitórendezvényén tartott előadást Egerben. A pénzügyi szakértő több országos és uniós fórumon, érdekegyeztető szerve­zetben is képviseli a hazai civil fo­gyasztóvédelmet. - Az eddig kö­vetett minta nem folytatható, ám még nincsenek modellek, csak félelmek, bizonytalanság és biza­lomhiány. Ahogy az egyéni ház­tartások gazdálkodását, úgy az ál­lamét is át kell ala­kítani a hatalmas adósságtömeg mi­att. Ennek súlyát a társadalom többsé­ge viselni fogja. El­viselhető egyen­súlyra van szükség ahhoz, hogy ez a fo­lyamat fenntartható legyen, és ne vezessen robbanáshoz. Növelni kell a megtakarításokat, csak így lehet egészséges gazdasági és pénzügyi rendszert fenntartani. A hiteleket ki kell fizetni, az ál­lamnak, a lakosságnak és a gaz­dálkodóknak is. Átmeneti segít­séget, lélegzetvételnyi könnyíté­seket kaphatunk. De minden adósságot előbb vagy utóbb be fognak hajtani rajtunk. Nincs ingyenebéd. ■ - Mi lehet a szerepe a pénz­ügyi válságban a civü fogyasz­tóvédelemnek?- Ugyanaz, mint korábban. Elő­ször is a felvilágosítás. Akár a ha­tósági, akár a civil fogyasztóvé­dőknek oda kell állniuk a lakos­ság mellé, és segíteni, hogy eliga­zodjon, megoldhassa a gondjait. eJHHHBB WßKC SSL aM A piac sem mindenható. Az eladó és a vásárló tisztességes alkuján kell alapulnia minden ügyletnek az elkövetkező időszakban. Képünk illusztráció. Ahogy az egyéni háztartások gaz­dálkodását, úgy az államét is át kell alakítani a hatalmas adós­ságtömeg miatt. Hogy tudja, miként kell képvisel­ni az érdekeit. Ez a mi szerepünk az egyik oldalról, a fogyasztók, a különféle pénzügyi szolgáltatáso­kat igénybe vevők, a hitelfelve­vők felől. A másik oldalról pedig el kell érnünk azt a közös fellépéssel, hogy a gazdálko­dók, esetünkben a bankok, hitelinté­zetek hogyan kezel­jék a felmerülő helyzeteket, s valóban úgy is cse­lekedjenek. Mire gondolok? Igen­is tanúsítsanak önmérsékletet abban, hogy milyen hasznot akarnak ebből a gazdaságból ki­hozni. Érezzenek társadalmi fele­lősséget, nem puszta emberbarát­ságból, hanem saját jól felfogott önös érdekből is. Hogy ne csak megmaradhasson a gazdasági működési terük, hanem bővüljön is. Keressék a megoldásokat, nem saját érdekeüt ellen, mert az irreális elvárás lenne, hanem fi­gyeljenek a másik, a saját ügyfe­leik, vásárlóik érdekeire is.- Igen, figyelhetnének. De mint látjuk, a bankok saját hatáskörű szerződésmódosítá­sai esetében sem működött eddig az önkéntes belátás. Ál­lami töryényi szabályozásra volt szükség ahhoz, hogy az ügyfeleik ne legyenek annyira kiszolgáltatottak.- Ha nincs kellő belátás, akkor a szabályokkal kell rávezetni a megfelelő útra a gazdálkodókat. Arra, hogy a szerződésekben a másik fél érdekeire is figyelem­mel kell eljárni. A fogyasztóvéde­lemnek ellenőriznie, monitoroz- nia is kell, hogy ez miként való­sul meg.- Sem az állami, sem a civil fogyasztóvédőknek nem ha­táskörük legfelsőbb szinten a pénzügyi szféra ellenőrzése, hiszen erről a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete gondoskodik.- Nem a mi szűkén vett szak­területünk, de az igenis felada­tunk, hogy megnézzük, mi az, ami nem reális, nem elfogadha­tó, igazságtalan. S ezt jelezzük is. Azt, hogy igenis lépjen fel a szakhatóság, a kormány, az erre rendelt szervezetekkel együtt, s ez ne így folytatódjon tovább.- Lát arra esélyt, hogy a pénz­ügyi szféra saját belátása alapján, önként tanúsítson önmérsékletet?- Igen. Komoly ilyen irányú önkorrekciók jeleit látom újab­ban. Azt állítom ugyanis, hogy ez a mostani gazdasági és pénz­ügyi válság valamire rákénysze- rítette a világot. Szemben a ko­rábbi állapottal, amikor azt mondhatta egy gazdálkodó, hogy én gazdálkodók, termelem a nye­reséget és alkalmazlak téged. Te dolgozol nekem, és ezért megfi­zetlek annyival, amennyit ki tudsz alkudni a piacon. De alap­vetően nem törődöm azzal, hogy mi van veled. Ez volt a korábbi helyzet. Most viszont egyértel­műen azt lehet látni az összes in­tézkedésből, amit bárki kezde­ményez - az Egyesült Államoktól az Európai Unióig -, hogy min­den piaci szereplőnek van társa­dalmi felelőssége. Most már sen­ki sem mondhatja azt: engem a többi nem érdekel, csak csiná­lom a magam kis üzletét. Kide­rült: ez nem így van, mert neked az üzletedhez egy jól működő társadalomra van szükséged. Vagyis: egy csónakban evezünk. Felelősek vagyunk egymásért.- Ehhez kellett a világnak ez a sok mindent romba döntő vál­ság, hogy erre a saját keserű tapasztalatából rájöjjön?- Igen. Amikor a világ egy ilyen megrázkódtatás után újra­szervezi magát, nem lehet ott folytatni a dolgokat, mint ahogy annak előtte voltak. A kölcsön egyáltalán nem ördögtől való bűn, hanem nagyon fontos és hasznos pénzügyi eszköz manapság nálunk mindenki a felvett hiteltől, pontosabban a törlesztés terheitől retteg. Ez a súly egyként nyomja az állam és polgárai vállát, amit lehet, hogy át kell ütemezni, módosí­tani kell. S a felelősebb maga­tartásra ösztönzött bankok, hi­telintézetek a válság kellős kö­zepén is ugyanúgy hirdetik, szinte rátukmálják a kölcsönt az emberekre. Ebből élnek ugyanis. A pénzintézetek nem jótékonysági egyesületek, ha­nem olyan gazdálkodó szerve­zetek, amelyeknél egyedül az számít, hogy a bank hozzájus­son a pénzéhez. Vagyis teljesül­jenek a szerződésben vállalt feltételek: az adós rendben tör- lessze a hitelt. A pénzintézet nem pénzraktár, a bank a ná­la elhelyezett pénzt megpróbál­Dietz Gusztávné dr. a civil fogyasztóvédőknek tart előadást Egerben ja kihelyezni, a kamatkülönb­ségéből pedig a működést és a nyereségét biztosítani. Ez nem bűn. Az viszont igen, ha a kis­betűk rengetegében elvesző ügyfele nem kellő tájékozottsá­gát kihasználja, s a maga rossz üzletpolitikai döntései­nek, helytelen működésének költségeit is vele akarja megfi­zettetni. Eta nincs valódi ver­seny és egyoldalúak a feltéte­lek. Az nem a bank bűne, hogy a könnyen jött kölcsön­pénzt valaki föléli, s a visszafi­zetése komoly nehézségekbe vi­szi. Nem az a baj, hogy. hitelt veszünk-vettünk föl, hanem az, hogy mire. Termelő beruházás­ra lehet, még ha bukunk is raj­ta, mert minden bukás egyfaj­ta tanulás is. De csak azért hi­telt fölvenni, hogy könnyebben éljünk, nagyobb házunk, szebb kocsink legyen, arra nem jó. Ezt csináltuk eddig. Ezt abba kell hagyni. A válság pont ar­ra tanította meg a világot, hogy ez így nem megy. Mert a világ is így élt eddig. Kölcsön­ből. Sok-sok felesleges hitelből. S ez most csődöt mondott. Nem csak nálunk, mindenhol. Sok kínlódásba kerül, míg a mást és másként kérdésére megtaláljuk a választ - fogal­maz Dietz Gusztávné dr.- De az alapvető kapitalista berendezkedést nem fogja va­lami egészen új fölváltani?- Akár tetszik, akár nem, ka­pitalista berendezkedés van és lesz. De nem a mostani típusú. Az uralkodó kapitalizmus ettől a válságtól még maradni fog, csak lesznek bizonyos korrekci­ók. Egyszerűen azért, mert azt is tudomásul kell venni, hogy igenis a világ fejlődésének egyik legfontosabb feltétele a verseny. A verseny termeli újra és újra azt a szükségletet és az annak kielégítésére szolgáló igényt, amiben megjelenik vala­milyen formában a fejlődés. Ez így lesz a jövőben is. Csak nem ugyanazzal a működéssel, sze­repekkel, s elkülönüléssel. Mert a piac nem old meg mindent. Sokkal nagyobb szerepe lesz a tár­sadalomnak ab­ban, hogy ellen­őrizzen és elosz- szon. Beleszóljon a megélhetésébe. Hogy gondolkodjon, s egyálta­lán eldöntse, mit lehet megven­ni és mennyiért, mit szorítson ki a piacról és mit hagyjon bent. Ami eddig nem volt. Ez, akár tetszik, akár nem, egyfajta rendszerváltás lesz, a gondol­kodásban mindenképp. S ebben a fogyasztók védelmének, tudá­sának és felkészítésének, a civi- Jeknek is döntő feladatuk lesz.- A speciális magyar körülmé­nyek mennyire lehetnek meg­határozók ebben, amikor Eu­rópában a legeladósodottabb államok közé tartozunk? Mit tudunk mi csinálni, hogyan legyünk okosabbak, ha az ál­lam, a felelős gazdasági veze­tés nem volt okosabb? Itt min­den hitelből épült, mindenki hitelre építkezett.- Mégis legyünk okosabbak. Mert mindennek ellenére abban hiszek, hogy az emberek meg tudják oldani az élethelyzeteiket. Ne azt lessük folyton, hogy kitől várhatunk segítséget. Van egy nagy hiba Magyarországon, ez egyfajta csoda- és segítségvárás. Nekünk pedig nem kell érte semmit tenni, vagy legalábbis nem túl sokat.- De hát amikor nálunk min­denki a fölsőbb hatalomtól, az államtól várja a megoldást. S amikor az állam maga is cso­dát vár, más, külföldi fórumok­tól, a Valutaalaptól, a Világ­banktól, az Európai Uniótól.- E magatartással alapvetően szakítanunk kell, ha ez nyilván­valóan blokkolja a hatékony cse­lekvést. Nincs más út előttünk. Ha saját magunk nem tudjuk át­lendíteni ezen a kátyún ezt az országot, akkor ezt senki más nem fogja megtenni helyettünk.- Szüntessük meg az egyéni és kollektív felelőtlenséget?- Inkább arról van szó, a nagy várakozásban nem vesszük ész­re, hogy nem fognak a sült ga­lambok repülni. Saját magunk­nak kell megteremteni a válság­ból való kikecmergés jobb felté­teleit. Ez mindenkitől cselekvő közreműködést követel. Az egyéntől ugyanúgy, mint az ál­lamtól. Ha ezt felismerjük - és a magyar kreatív nép, akárki akármit mond is -, akkor elin­dulhat egy komoly fejlődés. Eh­hez persze sok minden kell. Az, hogy az adófizető fizesse az in­dokoltan kivetett, reális mérté­kű, megfizethető adót. Az, hogy ne adóelkerülésből próbáljon va­laki megélni, hanem a termelő, a gazdálkodó munkát végezzen, ne ügyeskedéssel akarjon boldo­gulni. Kezdjük megkeresni a sa­ját értékeinket. Ez benne van a zsigereinkben. Csak a kis egyé­ni érdekérvényesítés miatt elfe­lejtettünk ezzel élni, vagy nem akartunk, mert azt mondtuk, az ügyeskedés a minden. Nem az. A világ újrarendezésében szerin­tem ma az a legfontosabb üze­net, hogy újra megtanít a mun­kához való viszony egy korábbi módjára, s ezt a munkát fölértéke­li. Új értékterme­lésre ösztönöz. S ha ebben a társa­dalomban ez mű­ködik, ha van szoli­daritás, tisztessé­ges boldogulás, ak­kor elmondhatjuk, hogy jó lesz itt élni. Ma nagyon sokak életér­zése a magány, a rosszkedv, hogy nem jó itt élni. Szíve szerint elmenne bárhová. De meg kelle­ne érteni, hogy másutt sem sok­kal jobb. Mindenhol hasonló dol­gokkal küzdenek. i- A politikusainktól nem vár­hatunk segítséget?- Nem hiszem, hogy ez lehet a megoldás. A válság kezelésében két nagy hibát követhetünk el. Az egyik az, ha az ember azt gon­dolja, hogy amit eddig csinált, azt jól csinálta, csak még jobban kell csinálnia. De most abból kell ki­indulnunk, hogy nem jobban, hanem máshogyan kell csinálni. A másik hiba, amit elkövethe­tünk - s ez a politikusokra jel­lemző hogy visszatér valami régi formára. Például az állami irányítás fennhatósága jelenik meg a gondolkodásban. Vagy jel­lemzően az atyáskodó szocialisz- tikus állam megoldja minden problémánkat. Majd az állam­bácsi. Legfeljebb annyit vagyunk hajlandóak elismerni, hogy ma az államnak azért korlátozottak a lehetőségei. De még mindig nem zártuk be ezt a kaput. Ha ebben a társa­dalomban van szolidaritás, tisz­tességes boldogu­lás, akkor el­mondhatjuk, hogy jó lesz itt élni. 4 í t

Next

/
Thumbnails
Contents