Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-28 / 74. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 28., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP A meggyanúsított polgármester rágalmazásért perelni készül Energiastop: a nagy lámpaoltás a föld órája A látványos spórolás mellett a környezet védelme is az akció célja Folytatás az 1. oldalról Víg Zoltán polgármester a Heves Megyei Hírlappal közölte: állás­pontja szerint az ellene irányuló sorozatos feljelentések, valamint a városi intézmények elleni fo­lyamatos támadások következté­ben gyakorlatilag ellehetetlenül a település normális működése. Kijelentette: az immár rendsze­ressé váló személye elleni táma­dások dacára a jövőben is emelt fővel jár az emberek előtt. Ugyancsak Lőrincit érintő hír, hogy a városvezetés csütörtöki, éj­szakába nyúló ülésén Somogyi Mária képviselő (MSZP) bejelen­tette: lemond mandátumáról. El­határozásának okairól lapunknak nem kívánt nyilatkozni, az vi­szont tény, hogy nemrég az ön- kormányzat szociális intézményé­nek a vezetői tisztségéből is távo­zott. A választási kislistán az utá­na következő név Szűcs Sándoré, aki lapunknak elmondta: vállalja a képviselői megbízatást. ■ Még egy hétig lehet adatot szolgáltatni Már csak pár napjuk van kötele­zettségük teljesítésére azoknak a gazdálkodóknak, akik akár az EMVA, akár az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kereté­ben vettek igénybe támogatást, hogy különféle adatokat szolgál­tassanak vállalkozásukról a Me­zőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH). Az érintettek e kötelezettségüket csak elektro­nikus úton teljesíthetik, amely­ben segítenek a Heves Megyei Ag­rárkamara tanácsadói hálózatá­nak szakemberei. Az agrárvállal­kozóknak - legyenek magánsze­mélyek, családi gazdálkodók vagy cégek - évente rendszeresen ada­tokat kell szolgál tárniuk tevékeny­ségükről abban az esetben, ha kö­zösségi támogatást vettek igény­be. Ekkor számot adnak az igény­léskori állapotról, a jövőbeni cé­lokról, amelyet a támogatott fej­lesztéssel érnek el. Ezenkívül a fejlesztés megvalósítása közbeni időszakról, módosulásokról is nyi­latkozniuk kell. A gazdálkodók­nak az idén április 8-ig kell adata­ikat eljuttatniuk az MVH-hoz. ■ Látványos akciók jelzik a globális felmelegedés el­leni harcot, s a környezet fokozottabb védelmének szükségességét. Kovács János Ez a sötétség egy kis fény az alag- űtban - mondhatnánk némi kép­zavarral a nagy globális lámpaol­tásra. Ha a baj és a környezet- szennyezés is globális, akkor csak­is ilyen léptékben lehet fellépni el­lene. Sok kis apró, mozaikszerű egyéni és közösségi intézkedésből állhat össze a nagy egész célja. Másfelől az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik - nyugtatgathatnánk magunkat. Eger önkormányzata is épp ezért csatlakozott a Föld Órája 2009 elnevezésű akcióhoz - erősí­ti meg Cserged Csaba. A városhá­za urbanisztikai szakembere nem titkolja, hogy nem a várható hatal­mas megtakarítás miatt jelentkez­tek első ízben. A megyeszékhely legfeljebb 30-40 ezer forintot spó­rolhat meg a mintegy tucatnyi díszkivilágított műemlék egyórás elsötétítésével. De nem is ez a lé­nyege. A Föld Órája akcióval fel­hívják a figyelmet a klímaváltozás elleni közös fellépés fontosságára, és befolyásolni akarják nemcsak a döntéshozókat, hanem az egyéne­ket és a kisebb közösségeket is életvitelük, gondolkodásuk meg­változtatása érdekében. A kezdeményezés két év alatt világméretűvé nőtte ki magát. A felhívás célja, hogy eddig soha nem látott méretű, globális ösz- szefogást teremtsen az éghajlat- változás elleni küzdelemben. Az A megújuló energiaforrások hasznosításában nagy szerepe lehetne a szélerőműveknek. Képünk illusztráció. ember által előidézett klímaválto­zás jelenti a legnagyobb környe­zeti fenyegetést Földünkre. Lassí­tása érdekében mindenkinek változtatnia kell az életmódján. A Föld Órája bebizonyítja azt, hogy ez megvalósítható. Megmu­tatja, hogy együtt, összefogással, egy kis cselekedettel is nagy eredményt érhetünk el a folya­matlassításában - hangsúlyozza a szakember. S hogy melyek le­hetnek ezek a kis egyéni, ám meg­valósítható lépések? Ne fűtse tűi az otthonát! A háztartásokban használt energia 70 százaléka fű­tésre megy el. Ha csak egy Celsi- usszal csökkenti az otthoni hő­mérsékletet, akár hét százalékkal csökkenheti a fűtésszámlát. Ki­emelkedő szerep jut a hatékony hőszigetelésnek, amely beruhá­zás költsége egy évtizeden belül megtérülhet. A meleg vízzel való takarékosság jegyében a fürdés helyett inkább zuhanyozzon, eh­hez ugyanis négyszer kevesebb víz, illetve energia szükséges. Amikor szellőztet, az ablakot cél­szerű csak néhány percig nyitva tartani. Ez jobb módszer, mint hosszú időn keresztül tartó szel­lőztetéssel hagyni a meleget el­szökni. A hűtőszekrényt is rend­szeresen le kell olvasztani. Ezzel a felhasznált energia akár 30 szá­zalékát is megspórolhatja. Nem szabad meleg ételt a hűtőbe rak­ni, hagyni kell előbb kihűlni. Az elektromos árammal, való spórolásra is sok alkalom nyílik. Ne felejtse el leoltani a lámpát, ha már nincs rá szüksége! Ne hagy­ja a tévét, hifit vagy a számítógé­pet készenléti (standby) üzem­módban! Ha a telefon akkumulá­tora már feltöltődött, ne hagyja a mobiltelefont a töltőn! Használ­jon energiatakarékos égőket! Ezek ötször kevesebbet fogyasz­tanak. Új háztartási gép vásárlá­sa esetén olyan terméket válasz- szón, amelyen az európai „A+” fokozatú minősítés szerepel. Fog­mosás közben ne folyassa a vizet, így akár több liter víz takarítha­tó meg. Javíttassa meg a csöpögő csapokat is. Ha csak rövid távolságra megy, úgy gyalog vagy kerékpárral köz­lekedjen! Nagyobb távolság ese­tén részesítse előnyben a tömeg- közlekedést! Utazzon autóbusz- szal vagy vonattal. Eldobható nej­lonszatyor helyett használjon többször használható táskát! Él­jen a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével! Ha kertje van, komposztáljon! Ne égesse el a kerti hulladékot! Ne felejtse, az energia pénz, ha takarékoskodik az energiával, pénzt takaríthat meg, amit más célra is felhasználhat. Például ül­tethet fát a kertjében vagy az ott­hona környékén. Öt fa - az élete során - nagyjából egytonnányi szén-dioxidot tud megkötni. így mindenki tehet valamit a közös cél érdekében. Napenergia: környezetbarát, ám drága A Föld Órája Egerben is ketyeg: elsötétülnek a díszkivilágítások az egyik legkézenfekvőbb megújuló energiaforrás, a napenergia hasznosítását, a napelemek elterjedését több tényező is hátráltatja hazánk­ban. Gátolja az áruk, aminek fő oka az előállításuk ener­gia- és csúcstechnológia-igé­nyessége, a kis széria, továb­bá, hogy csak napon képesek működni. Az utóbbi években azonban folyamatosan csök­ken az áruk. Az előrejelzések szerint 2010 után várható, hogy a napelemmel termelt áram ára megegyezzen afosz­szilis, szénalapú energiater­melés költségével. A Föld je­lenlegi legnagyobb naperőmű­vének teljesítménye is mind­A föld órája a WWF környe­zetvédelmi civil világszerve­zet nemzetközi kezdeménye­zése 2007-ben indult Sydney­ből, és mára a világ legna­gyobb klímavédelmi akciójává vált, amelyhez egymilli- árd ember csatlako­zik. A Föld Óráján olyan világhírű épületek dísz- kivilágítását kapcsolják le, mint a Sydney Ope­raház, a torontói CN-torony, és a világ egyik legmagasabb épülete, a Taipei 101. Eddig 80 ország összesen 1753 tele­pülése regisztrált a Föld Órá­jára, ebből 55 főváros. A leg­több település görög, meg­előzve ezzel Kanadát és Ausztráliát. Magyarország az első 15 ország között szerepel a csatlakozó településeket te­kintve: eddig 32 település je­lentkezett. Eger az akció ke­retében lekapcsolja jellegze­tes épületeinek díszvilágítá­sát, így egy órára elsötétül a Minorita-templom, a Dobó­szobor, a Székesegyház, a Lí­ceum, a várfal a várzászlóval együtt, a Dobó-gimnázium, a Minaret, a Hatvanasezred- emlékmű, az '56-os emlék­mű, a Rác-templom, a felné­meti templom és a Ciszterci­templom. Arra kérik ugyan­akkor a város lakosságát, a vállalatokat és a közintézmé­nyeket, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a i kezdeményezéshez, és kap­csolják le a villanyt egy órára szombaton este fél kilenctől. össze a tu de a Paksi Atomerőmű egyetlen blokkja teljesít­ményének, és ez is csak ideá­lis időben áll rendelkezésre. Válságban tudatosabbak lehetnek a fogyasztók? Könnyítéseket kémek a cégek pályázatok A kis összegű bírság ne legyen kizáró ok Innovációs díjat a gyöngyösi KRF Ma még csak a vásárlók keve­sebb mint tíz százalékára tehető a tudatos fogyasztók aránya ha­zánkban - emelte ki dr. Murányi Zoltán, az egri főiskola Egerfood Regionális Tudásközpontjának szakembere annak kapcsán, hogy a fogyasztók világnapja al­kalmából a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hatóság Észak-magyar­országi Regionális Felügyelősé­ge a Tudásközponttal közösen pénteken nyűt napot rendezett az Agria Parkban. Az élelmiszer- analitikai és módszerfejlesztési egység vezetője hozzátette: az ál­taluk végzett oktatómunka, a képzések, illetve a funkcionális élelmiszerek kidolgozása is a fo­gyasztók érdekeit szolgálja. A fogyasztóvédelmi felügye­lőség munkatársa, Lánchidi Csilla is a tudatos fogyasztói magatartás fejlesztésének első­rendű szükségességét hangsú­lyozta, melynek válság idején még kiemeltebb szerepe lehet. Az illetékesek abban is bíznak, hogy a mostani helyzet tisztító hatással lesz a piacokra, kiszo­rítva onnan a nem megfelelő termékeket és gyártókat. Ehhez azonban a vásárlók tá­jékoztatása és tájékozottsága is alapvető fontosságú. így az Agria Parkban élelmiszer-biz­tonsági kiadványokkal, tanács­adással is várták az érdeklődő­ket, hogy tisztában legyenek le­hetőségeikkel. ■ K. J. Gazdaságfejlesztési, kiútkereső fórumot tartottak tegnap délelőtt a Hotel Egerben. Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasá­gi Minisztérium államtitkára a hosszú távú tervekről, a pályá­zatokról és a visszatérítendő for­rásokról beszélt. Kiemelte: fon­tos megmenteni a mintegy száz­ezer veszélyeztetett munkahe­lyet, a kis- és középvállalkozáso­kat pedig versenyképesebbé kell tenni. Szólt a bővülő kedvezmé­nyes hitellehetőségekről, az ál­lásmegtartó pályázatokról és a kezdődő út- és intézményfel­újítási, informatikai fejlesztési programokról. Szűcs András, a Magyar Gaz­daságfejlesztési Központ Zrt. Varjú László bejelentette a telep­hely-fejlesztési pályázatok kiírását igazgatója az uniós vissza nem térítendő forrásokról tartott tájé­koztatójában hangsúlyozta, most már az is elég, ha a pályázók a te­vékenység szinten tartását vál­lalják, ugyanakkor nőtt az előleg aránya és a támogatás intenzitá­sa. Cél, hogy megtalálják az ex­portképes cégeket, s helyzetbe hozzák azokat a válság által nem annyira sújtott övezetekben, pél­dául Kínában és a Közel-Keleten. A véleményt nyilvánítók el­mondták, igazságtalan, hogy egy százezer forintos bírság mi­att kizárják a cégeket a közbe­szerzésekből és a pályázatokból, ezen finomítani kell. Ebben egyetértett a két szakember is. Hozzátették: az árfolyamveszte­ségeket visszamenőleg is kom­penzálják majd, az erről szóló döntés hamarosan megszület­het. Sok észrevétel érkezett a pontozási rendszer miatt, ezt is felülvizsgálják majd. Varjú László a rendezvényen be­jelentette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy héten belül telep­hely-fejlesztési pályázatot ír ki. ■ A Magyar Szabadalmi Hivatal „2008. évi Innovációs díjában” részesült a gyöngyösi Károly Ró­bert Főiskola (KRF) kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóinté­zete, ahol csaknem fél évszázada foglalkoznak őszi árpa nemesíté­sével, s melynek eredményeként a gazdák - az átlaghoz képest - 8-9 százalékos többlettermést tudnak elérni hektáronként. Ez legalább 73 millió forint többlet- bevételt jelent. Szintén a gabonafejlesztésnek köszönhető, hogy csökkent a vegyszerfelhasználás. A gazdák kodók tavaly a kompolti nemesí- tésű fajtákkal mintegy 8,46 mil­liárd forint értékben állítottak elő terményt. ■ 4 4 I ( 4

Next

/
Thumbnails
Contents