Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-27 / 73. szám

2009. MÁRCIUS 27., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 A kórházi patika a város ügyeleti rendjébe is bekapcsolódik A napokban nyílt meg a gyöngyö­si Bugát Pál Kórház első, vényfor­galmas gyógyszertára, ahol az in­tézményben ápolt fekvőbetegek és a szakrendeléseken résztvevő ellátottak is hozzájuthatnak a gyógyulásukhoz szükséges gyógyszereikhez. A patika a kór­ház névadójáról, Bugát Pálról kapta a nevét. Berecz Judit főgyógyszerész el­mondta: a gyógyszertárat nem­rég alakították ki a hotelépület fő­bejárata mellett. A hatvan négy­zetméteres helyiség felújítása fél évig tartott, és szinte egyszerre készült el a fekvőbeteg-ellátást ki­szolgáló, immár szintén korsze­rűbb intézeti gyógyszertárral. Itt csaknem 300 négyzetméteres te­rületen az ellátást jobban kiszol­gáló munkaterületeket alakítot­tak ki. Többek között teljesen megújult a patika kommunikáci­ós, illetve tűz- és vagyonvédelmi rendszere. A tágasabb, és egyben jobb elosztású dolgozói területek mellett új szociális kiszolgáló he­lyiségeket is kialakított. A két be­ruházás értéke meghaladja az 50 millió forintot. A főgyógyszerész hangsúlyozta, hogy a Bugát Pál Gyógyszertár bekapcsolódik a vá­rosi patikák ügyeleti rendjébe, így - a beosztásnak megfelelően - egy héten át a hivatalos nyitva tartás után is felkereshető lesz majd a kórházi gyógyszertár. ■ Bronzérmesek a mátrafüredi NATO-tudorok Egy országszerte félszáz iskolát megmozgató vetélkedősorozatot hirdetett nemrég a TIT Hadtudo­mányi és Biztonságpolitikai Köz­hasznú Egyesület „Magyaror­szág tízéves NATO-tagsága" cím­mel. A döntőben a hat legjobb középiskolai csapat mérte össze NATO-ismereteit Budapesten. A mátrafüredi Mátra Szakkép­ző Iskola csapata Kámán Árpád és Zsóder Zsolt pedagógusok fel­készítő munkája nyomán a do­bogó harmadik fokára állhatott fel. A győztesek mind a 11/C osz­tályba járnak. A kiváló ered­ményt elért diákok név szerint: Bialkó Tibor, Lukácsi Lóránt, Mata Márk, Molnár Tamás és Zsadányi Tamás. ■ A tapasztalatok szerint a fiatalkorban elkezdett rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető több felnőttkorban kialakuló betegség Egészséges lesz a város programok A gyerekeken keresztül az egész család megszólítható Az önkormányzat idén először döntött úgy, hogy odafigyel a gyöngyösiek egészségi állapotára, és ha szükséges, akkor segí­ti is a városlakókat ab­ban, hogy minél egészsé­gesebbek legyenek. Juhász Marianna Gyöngyös egészségügyi koncep­ciója több év alatt készült el, és Bozsik István szerint megérte a belefektetett munkát és időt. Az önkormányzat egészségügyi bi­zottságának vezetője úgy fogal­mazott: most már a 24. óra utolsó percei- ketyegnek, de még lehet tenni annak érdekében, hogy az emberek egészségesebben élje­nek, s mindez értéket is jelent­sen egyben. A gyöngyösi önkormányzat koncepciója szerint korosztálytól függetlenül bárki be tud majd kapcsolódni az egészségmegőrző programokba.- Leginkább a fiatalokra szá­mítunk, éppen ezért hirdettük meg az „Egészséges Óvoda” és az „Egészséges Iskola” pályázatokat, melyekre kétmillió forintot külö­nítettünk el a költségvetésből. Eb­ből a pénzből támogatjuk és fi­nanszírozzuk majd minden in­tézmény egészségmegőrző prog­ramját, valamint a pályázatban meghirdetett cím két nyertesé­nek két-kétszázezer forintos ju­talmát is, amit egy év végi zárógálán vehetnek át a legjobbak - mondta Bozsik Ist­ván. A megfelelő életmódra ösztönző városi program első rendezvénye április 7-én, az egészség világnapján lesz, ekkor az óvodákban és az is­kolákban egész nap sportvetélke­dők és különböző családi progra­mok lesznek. Június 6-án rende­zik majd meg a városi egészség­napot, amikor a Fő tér mellett több helyszínen is várják majd a gyöngyösieket azok a szakembe­rek, akik ingyenesen végeznek különböző szűrővizsgálatokat, valamint ekkor ki- szállásos véradáso­kat is szerveznek. A programok megvalósításába a gyöngyösi Bugát Pál Kórház és a Ma­gyar Vöröskereszt Gyöngyösi Te­rületi Szervezete is bekapcsoló­dott. Bozsik István úgy véli, mind­ez azt tükrözi, hogy mind a civi­lek, mind pedig a szakma támo­■ Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az egészség ér­ték legyen. Keresik a város legegészségesebb munkahelyét gyöngyös hosszú távra terve­zett egészségügyi koncepció­jának fontos eleme, hogy év­ről évre megválasztják majd a város egészséges munka­helyét. Az elismerő címet az a cég, vállalkozás kaphatja meg, ahonnan a legtöbb al­kalmazott rendszeresen részt vesz a szűrővizsgálatokon, valamint a dolgozók ideális körülmények között végezhe­tik tevékenységüket. A mun­kahelyek közötti megmérette­tés a tervek szerint a nyáron indulhatna, addig a kezde­ményezők kidolgozzák a ver­seny szabályzatát. gáttá és támogatja a város egész­ségügyi koncepcióját. Szintén a városi egészségnap sajátossága lesz, hogy a június 6- án nyitó strand szolgáltatásait kedvezményes árú jegy megvá­sárlásával vehetik igénybe a hely­beliek, valamint a Városi Sport- és Rendezvénycsarnok, illetve a tornatermek is nyitva állnak majd a sportolni vágyók előtt. A képviselő elmondta, szeret­né, ha Gyöngyös pályázna a Szo­ciális és Családügyi Minisztéri­um által kiírt pályázatra, s ha nyernek, hozzájárulhatnának a középiskolások drogmegelőzési programjához, képzéséhez.- Nagyon sok rendezvényünk alkalmas arra, hogy megszólít­suk a gyerekeket és a tizenéves fi­atalokat. Mindez azért nagyon fontos, mert rajtuk keresztül el­juthatunk a család többi tagjához, a szülőkhöz és a nagyszülőkhöz is - összegezte a bizottság szándé­kát az elnök. - A középiskolások és a főiskolások egy médiapályá­zaton rövid, néhány másodperces kisfilmeken mutathatják majd be azt, ők hogyan látják, mit gondol­nak az egészséges életmódról és a biztonságos közlekedésről. En­nek megvalósításában a városi te­levízió segítségére, együttműkö­désére számítunk. ▲ A Játékszín is részese a szlovákiai jubileumnak LOSONC A Gyöngyösi Játék­szín vasárnap a szlovákiai Losoncra utazik, ahol a he­lyi Kármán József Színház társulatával egy közös gála­esten ünnepük meg a házi­gazdák húszéves fennállá­sának jubileumát. A gyön­gyösi amatőr csoport és a losonci művészegyüttes im­már 16 éve ápol jó kapcsola­tot, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt években többször közösen mutattak be zenés darabokat. Koncerttel,rockballadával ünnepük a születésnapot gyöngyös Az idén ünnepli megalakulásának 35. évfor­dulóját a Berze Nagy János Gimnázium Muzsikus Céh leánykara. Ebből az alka­lomból ma 18 órától a Mát­ra Művelődési Központ színháztermében koncertet ad a kórus, melyet Holló Er­zsébet és Zeke Katalin vezé­nyel. Az est során közremű­ködik a Berzikék gyermek­kar. A koncertet követően a gimnázium diákjai bemu­tatják a Kőműves Kelemen című rockballadát. A szkíta és a hun nyelv rejtelmei és története gyöngyössolymos Április 3- án 17 órakor folytatódik a művelődési házban a „Gyö­kerek és hajtások kultú­ránkból” című előadás-soro­zat, ezúttal Pető Imre tanár beszél a hun és a szkíta nyelv történetéről. Az elő­adás bevezetéseként a té­mával kapcsolatban filmet is vetítenek. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna, Faragó Zoltán Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha@axelspringer.hu Szomszédvárak békeidőben vendégút Felelevenítették a régi találkozókat a falvak Zenei és tárgyi gyökerekről koncert Tavaszköszöntés értékes lelki útravalóval A gyöngyösi református közös­ség rendhagyó módon, egy be­szélgetős délutánnal, este pedig koncerttel köszöntötte a tavaszt az elmúlt hét végén. Andrásfalvy Bertalan etnográfus a népi kultú­rák gyökereiről osztotta meg gon­dolatait az érdeklődőkkel. A rend­szerváltás utáni első közoktatási és kulturális miniszter a hagyo­mányteremtő szándékkal útjára indított Üzenetek elnevezésű új programsorozat nyitó rendezvé­nyének volt a vendége. A református templomban es­te Kalocsai Mária és Bodza Klá­ra népdalénekesek koncertez­tek, akik a természet újjászüle­tését megörökítő népdalokat ad­tak elő. ■ Hosszú évekkel ezelőtt szokás volt, hogy két szomszédos tele­pülés kultúrcsoportjai „átjártak” szerepelni egymáshoz. Miért is ne menne újra, ami régen műkö­dött? - gondolta Gyöngyöstarján és Szűcsi vezetése, s megrendez­ték az első Szomszédoló-estet Gyöngyöstarjánban. Pávakörök, néptáncegyüt­tesek, fiatalok léptek színpadra innen is, onnan is. Berta István, Szűcsi polgármestere szerint egyre több a művészeti csoport a faluban, nekik kerestek ilyen f módon is fellépési lehetőséget, á A folytatás sem marad el, még az | idén a tarjániak is átrándulnak J majd egy szomszédoló estre I Szűcsibe. ■ Szűcsi nyugdíjasok a színpadon: tiroli hangulat korhű ruhában Az Üzenetek-sorozat koncepciójába a szellemi táplálék mellett elfér a népzenei élmény átélése is. A koncerten Bodza Klára is énekelt.

Next

/
Thumbnails
Contents