Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-21 / 68. szám

2009. MÁRCIUS 21., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Sírok FÓRUM A község vezetői hétfőn délután öt órától a polgár­mesteri hivatalban tartanak köz­meghallgatást, amelyen az elmúlt év gazdálkodásáról és az idei ter­vekről tájékozódhatnak az érdek­lődő lakosok. Kedden a kőkúti te­lepülésrészen kerül sor hasonló fórumra, szintén délután öt órától. Abasár ügyintézés Hétfőtől meghosszabbított nyitva tartás­sal várja a falu polgárait az abasári önkormányzat. Régi igé­nye volt az ott lakóknak, hogy esetenként délután négy után is el tudják intézni hivatalos dolgai­kat. A település vezetése ezért döntött úgy, hogy hétfőnként reg­gel nyolctól egészen este fél hatig fogadják az ügyfeleket. A hét töb­bi napján továbbra is négyig tart­ják a fogadóórákat. Gyöngyös NÉPZENE Naprahívó címmel tavaszköszöntő népzenei koncertre látogathatnak el az ér­deklődők a gyöngyösi református templomba vasárnap. Este hattól Bodza Klára és Kalocsai Mária énekel ismert és ismeretlen népdalokat. Eger IRODALOM Hétfőn este hat­tól folytatódik az Egri Kálvin-házi Katedra rendezvénysorozat. Já­szok, alánok, oszétek üzenetei" címmel dr. Kovács J. Béla iroda­lomtörténész, műfordító tart elő­adást. Közreműködik: Patkós Atti­la előadóművész, a házigazda dr. Cs. Varga István. Gyöngyöstarján vendégek va­sárnap indul egy vadonatúj kez­deményezés, a települések közöt­ti Szomszédoló programsorozat Gyöngyöstarjánban. Az Általános Művelődési Központ színpadán 16 órától az első alkalommal Szű­csi kulturális csoportjai lépnek fel. Eger BALESET Tegnapi lapszá­munkban tudósítottunk a felné­meti városrészben történt bal­esetről, melyben tévesen jelöltük meg a balesetet előidéző autó tí­pusát. A Suzuki személygépkocsi volt az, amelyik az út szélén állt, s amelybe egy másik jármű, egy Renault belehajtott. Gyöngyös vetítés A víz világnap­ja alkalmából az önkormányzat és a Cinema Bridge mozi ajándé­kaként ingyenes vetítésre kerül sor vasárnap az említett filmszín­házban. Délután fél négytől AI Gore, az ismert amerikai környe­zetvédő, volt alelnök dokumen­tumfilmjét tekinthetik meg Kelle­metlen igazság címmel. Hosszú harc a gyermekért elhelyezési ügyek Nehéz eldönteni, hogy ki az alkalmasabb szülő A válás megkeseríti a csa­ládok életét. Sok esetben pedig épp a gyermekek isszák meg a levét a meg­romlott kapcsolatnak. A gyerek számít a hűségre, a megbízhatóságra. Ha válásra kerül a sor, elveszítik tájékozódási képességüket. B. János három éve él külön a fe­leségétől, ekkor adták be a váló­pert is. Ha nehezen is, de beletö­rődött abba, hogy az asszony el- hidegült tőle, és más férfi karjá­ban kereste és találta meg a bol­dogságot. Abba viszont soha nem nyugodott bele, hogy két gyönyörű, értelmes gyermekét csak hétvégenként láthatja. An­nál is inkább, mert a kicsik elbe­széléséből kiderült, hogy édes­anyjuk csak ritkán tartózkodik otthon, s többnyire az idős nagy- szüleik gondjaira vannak bízva. Az apa kiegyensúlyozott körül­mények között él, dolgozik, a gyermekeiért tűzbe menne. Épp ezért ragaszkodik ahhoz, hogy a kicsiket nála helyezze el a bíró­ság a válást követően. A per | azonban rétestésztaként húzó- 'i dik, idestova három éve.- £ Itelet a mai napig nem szüle- s tett. A bíró a felelős döntés érdé- | kében először igazságügyi pszi- | chológus szakértőhöz irányítót- = ta a famíliát, ahol számos tesztet | elvégeztek a családtagok bevo- 1 násával. Az egyik szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek szellemi, testi és er­kölcsi fejlődését az édesapa ké­pes fokozottabban biztosítani, ám ebbe az édesanya nem törő­dött bele. így kö­vetkezett a másik független szakér­tő által folytatott vizsgálat, immár Budapesten, amely szerint a gyerekek érzelmi biztonsága szempontjából az anyai elhelyezés indokolt. Telt-múlt az idő, a következő tárgyalás különböző okok miatt csúszott. Végül idén februárban mindkét beidézett szakértő megjelent a tárgyaláson, ahol személyesen is előadták állás­pontjukat. A bírónak nem lévén más választása, egy harmadik szakértőt is kijelölt, ezúttal Győrben. Az apa türelme fogy­tán van, azonban ha lehetne, Fü­zesabonyból akár gyalog is elin­dulna a távoli városba, hogy megszülessen végre az ítélet. Mint mondja, a leginkább az bántja, hogy a kicsik folyamato­san ki vannak téve a hercehur­cának, amely egy­re jobban megvi­seli őket. A konkrét ügy­ről és a gyer­mekelhelyezési perek alakulásá­ról megkérdeztük Liptai Andrásnét, a Heves Me­gyei Bíróság kollégiumvezetőjét is, aki első hallásra meglepődött a fenti ügy elhúzódása miatt, s alaposabban is tájékozódott a A GYERMEKELHELYEZÉSI perek­nél fontos a minél gyorsabb ítélet meghozatala. Annál is inkább, mert a kicsik a válás tényétől is elveszítik normális tájékozódási képességüket. részletekről. Megtudtuk, hogy az ilyen pereknél lényeges a körül­tekintő és viszonylagosan gyors ítélet meghozatala, mivel ez szol­gálja a leginkább a gyermekek érdekeit. Általánosságban el­mondható, hogy ha a felek meg­egyeznek egymással, maximum három hónap alatt megszületik a házasságot felbontó ítélet, de vi­ta esetén sem szoktak egy évnél tovább húzódni az ilyen jellegű ügyek. A fenti eset kivételesnek mondható, mivel a két felkért szakértő egymásnak ellentmon­dó megállapításra jutott, így a bí­ró kénytelen volt harmadik pszi­Csalódnak a hűségben, a megbízhatóságban, a szeretet­heti, a boldogság lehetőségé­ben, és azokban, akiket olyan nagyon szerettek, akikbe ka­paszkodhattak volna. chológust is bevonni. Mivel utób­biak leterheltsége miatt hónapo­kig kellett volna várni a követke­ző vizsgálatra, ezért esett a vá­lasztás a győri szakértői irodára, ahol vállalták, hogy harminc na­pon belül lefolytatják a vizsgála­tot. Bonyolítja a dolgot, hogy a fe­lek között vagyoni vita is van, ami ugyancsak késlelteti az ítélet meghozatalát. Ilyen esetekben lehetőség van részítélet kimon­dására a gyermekekkel kapcso­latban, ám a per ezzel nem zárul le, hiszen a vagyoni vita belátha­tatlan ideig folytatódhat. Megkérdeztük: megállja-e a helyét az az állítás, miszerint a hazai bírói gyakorlatban többnyi­re az anyának ítélik a gyerme­ket. A kollégium vezetője cáfolta ezt a feltételezést. Mint mondta, az ő praxisában az elmúlt évek­ben három esetben is az édes­apának ítélte oda a gyermekeket, mert ők bizonyultak alkalma­sabbnak a kicsik nevelésére. ■ Ha a felek meg­egyeznek egymás­sal, maximum 3 hónap alatt meg­születik a házassá­got felbontó ítélet. Mindig a gyermek szempontjai az elsődlegesek Barta Katalin I barta ShTÍ KATALIN Régi történet, mai tanulságok a kaukázusi krétakör című darabjában Brecht az ótesta- mentumi salamoni ítélet és a régi kínai krétakör-mese motívumait dolgozza fel. A történet szerint két asszony harcol az anyai jogokért. A kérdés, ki az alkalmasabb a gyermek felnevelésére, a vér szerinti anya, aki koráb­ban menekülés közben el­hagyta gyermekét, vagy az a nő, aki magával vitte és sajátjaként gondoskodott róla. A bíró próbára teszi a feleket: krétával kört rajzol­tat a földre, abba állítja a gyereket. Közli a felekkel, hogy az az igazi anyja, aki­nek elég ereje lesz, hogy ki­húzza a körből... Az egyi­kük elengedi a kezét, mert nem akarja széttépni. Az igazi anya tehát az, aki in­kább lemond róla, mint­hogy baja essék. a történet tanulságos, s ajánlható minden pereskedő szülő figyelmébe is. Aki iga­zán szereti gyermekét, nem képes ártani neki, bármi áron a javát akarja. A felelős szülő tisztában van azzal, hogy a válás legnagyobb ál­dozata mindig a közös utód, aki általában mindkét fél­hez ragaszkodik, és nem ér­ti, miért hagyták őt cserben. a pszichológusok szerint a gyerekek ilyenkor hajlamo­sak magukat hibáztatni a történtekért, szorongásuk nőttön nő. Ezért is fontos, hogy a válási hercehurca mielőbb véget érjen, s hogy az új helyzet az új szabá­lyokkal átlátható és egyér­telmű legyen. az állandósult harc csak ront a helyzeten. Az a szülő, aki igazán szereti gyerme­két, nem manipulál, nem használja fel eszközként a kiszolgáltatott kicsit, hanem kompromisszumot keres. Mégpedig minden lehetsé­ges módon. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Milliárdos fejlesztéshez kap támogatást a megye Folytatás az 1. oldalról Az ÉMRFT a következő pályáza­tokat ítélte támogatásra méltó­nak: Ecséd az Új utakon Európá­ba című programjához csaknem 70,1 millió, Zagyvaszántó utak építéséhez, felújításához 46 mil­lió, Kompolt úthálózatának jobbá tételéhez csaknem 146 millió fo­rintot kapott. Az atkári közutak korszerűsítéséhez a támogatás majdnem 28 millió, Terpesen a Május 1. út felújításához, a busz­váró létesítéséhez 7 millió, Hevesvezekényben az életminő­ség javítására 16,7 millió forint. Több mint 44,7 millióban ré­szesül Mezőszemere, 8 millió­ban Recsk, 32,2 millióban Verpelét utak korszerűbbé téte­le érdekében. Tarnaleleszen az infrastrukturális fejlesztésekre csaknem 82 millió, Demjénben a művelődési ház bővítésére, út­fejlesztésre 139,5 milliói Sírok­ban útfelújításra csaknem 30 millió forintot használhatnak fel támogatásként. Település- és infrastrukturális fejlesztésekre Ostoros 74,4 millió, Domoszló majdnem 6 millió, Pély mintegy 61 millió forintot kapott segítségként. Tarnabodon a nép­ház felújításának támogatása 24 millió. Erken az úthálózat fejlesz­tése közel 31 millió, Szarvaskő­ben pedig a komplex infrastruk­turális fejlesztés közel 60 millió forint támogatásban részesült. ■ Áprilistól élhet a magyar árut segítő etikai kódex Hevesen járt a napokban Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium ál­lamtitkára, ahol a térség falugaz­dászaival találkozott, s lakossági fórumon is részt vett. - Sok fel­adat vár a falugazdászokra, hi­szen komolyan kell venniük az ellenőrzéseket, mert az uniós vizsgálat májusban várható. Emellett idén is nagy szerepük lesz a területalapú támogatások elektronikus elkészítésében és beküldésében - sorolta a tenni­valókat Gőgös Zoltán. Az állattenyésztéssel kapcso­latban megjegyezte: az EU gabonacentrikus támogatási el­vei nem kedveznek a gazdák­nak, az SPS (egységes farmtá­mogatás) segíthetne a mostani tejválságon is, ebben a kérdés­ben a jövő héten születhet dön­tés Brüsszelben. A magyar tehe­nészetek helyzetén azzal próbál­nak javítani, hogy a nemzeti ki­egészítő támogatásokat - az ál­lat-egészségügyi kivételével - negyedévente utalják majd. Az államtitkár az SPS-sel kapcsolat­ban megjegyezte: az Alkotmány- bíróság még nem döntött az er­ről szóló törvény sorsáról, így idén nem merték azt bevezetni. Gráf József jövő szerdán egyeztetett az áruházláncokkal, majd a szakma véglegesítheti a magyar termékeket érintő etikai kódexet, amelyet április másodi- kán írhatnak alá a felek. ■ Pályaválasztás Mi legyek, ha nagy leszek? címmel szervezett pályavá­lasztási fórumot a minap a megyei iparkamara. A középiskolások szakmájukban elismert emberekkel találkoztak a Művészetek Házá­ban. Bóta Kálmán vállalkozó, dr. Darvai László családorvos és Vasas Zoltán étteremvezető beszélt munkájáról. Megegyeztek abban, hogy a pályaválasztás időpontja mindenkinél máskor jön el. A 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents