Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-17 / 64. szám
4 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 17., KEDD Mindenki képes jóra ráhangoló Aradszky László imádja az egri bort Aradszky László: - Nagy élmény, hogy a közönség nagy szeretettel fogad. Aradszky László korát meghazudtoló módon ma is rendkívül mozgalmas, aktív életet él. Mondja, ahogy múlnak az évek, azzal szembesül, hogy hétköznapi teendői alig férnek bele a nap 24 órájába. A Táncdalfesztivál Anno koncertsorozat ötletét nagy örömmel fogadta, csakúgy, mint legendás pályatársai. Boldog, hogy az egri közönséggel is találkozhat április 17-én.- A turné első állomása Szolnok volt, ahol fergeteges sikert arattak. Milyen érzés volt ennyi idő után újra együtt a színpadon?- A közönségnek köszönhetően kitűnően sikerült a debütálás. Az igazsághoz tartozik, hogy bennünket nemcsak ez a produkció hozott össze, hiszen rendszeresen találkozunk a többiekkel. Odafigyelünk egymásra, és időről időre összefutunk. Ettől függetlenül nagyon örültünk Lovas Károly koncertszer- § vező felkérésének, akinek kipat- | tant az ötlet a fejéből, és lehető- J vétette, hogy újra együtt lépjünk 2 színpadra. Nagy élmény és még nagyobb öröm, hogy a közönség is nagy szeretettel fogadott bennünket.- Zaklatott világban élünk. Ön hogyan éli meg ezt a kaotikus időszakot?- Bajban van a világ, de mélyen hiszek abban, hogy a maga módján mindenki képes jót cselekedni. Én is erre törekszem nap mint nap. A legújabb dalom- Ez a dal a szeretetért kiált - is ezt az üzenetet hordozza. Milyen emlékei fűzik Egerhez?- Az egyik legkedvesebb városom. Az egyetlen bánatom, hogy április 17-én még nem kóstolhatom meg a finom egri borokat, mivel a kilencvennapos fogyókúrám tiltja. A közönség azonban ennek köszönhetően már egy jóval karcsúbb Aradszkyt láthat a színpadon. A Hírlap olvasóinak egyúttal azt üzenem, hogy aki többet is ■szeretne tudni az életemről, a barátaimról, a jövőbeli terveimről, az látogasson el a honlapomra, amelynek formálásában magam is részt veszek, s a címe: www.aradszky.hu ■ aP előfizetői /|rä| Jegyeket nyerhetnek a Táncdalfesztiva Március 13. és április 2. között felteszünk összesen 6 kérdést a nosztalgiakoncert sztárelőadóival kapcsolatban. Gyűjtse össze a kérdéseket, válaszoljon helyesen, és a játékszelvényt kitöltve küldje vissza címünkre. 10 szerencsés előfizetőnk párjával részt vehet a „Táncdalfesztivál anno...” nosztalgiakoncerten! 3301 Eger Pf. 657 A borítékra írják rá: „Táncdalfesztivál Beérkezési határidő: 2009. április 10. 7 C ^ IiMrIék w Melyik dallal nyerte meg Aradszky László a Rádió Tessék választani hangversenyét 1966-ban? Játékunk eddig megjelent kérdéseit az alábbi napokon olvashatta a Heves Megyei Hírlapban: 1. kérdés: 2. kérdés.JÁTÉKSZELVÉNT MEGFEJTÉSEK: .................................................. 5. N év: Cím: 1 nnnnr Telefon: Dátum: Aláírás: A személyes adatok kezeléséről az Impresszum ad tájékoztatást. Teherjárműveket vizsgáltak a hatóságok ellenőrzés A TISPOL-akció idején csak két anyagi káros baleset történt Belterületi utak újulnak meg Pétervásárán Folytatás az 1. oldalról A március 9-11. között megtartott fokozott közúti felügyelet idején a nem tehergépjárművek vezetőit összességében 264 esetben sújtották helyszíni bírsággal a hatóság emberei, ennek összege együttesen egymillió 202 ezer forintot tett ki. A helyszínen intézkedéseket foganatosítók egyébként félszáz szabálysértési és 85 gyorshajtás miatti közigazgatási eljárást is kezdeményeztek a renitens közlekedőkkel szemben. Arra is fény derült az adatok összegzését követően, hogy az ellenőrzött sofőrök közül öten alkoholos italt fogyasztottak, mielőtt nekivágtak volna az útjuknak. Természetesen ellenük is szabálysértési procedúrát indítottak a rendőrök. Arra is figyeltek a fokozott ellenőrzésben résztvevő közlekedésrendészeti szakemberek, hogy ha körözés alatt állókat igazoltatnak, akkor az előírásoknak megfelelően járjanak el. így egy személyt elfogtak, továbbá egy alkalommal előállítottak olyan embert, aki valamilyen bűncselekmény gyanúsítottjaként jöhetett számításba. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint két esetben azért kellett szankcionálni a gépjárművek pilótáit, mert az első hatósági jelzést nem szerelték fel a kocsijukra, hanem azt az elülső szélvédő mögött helyezték el. Az ő esetükben is szabálysértési feljelentésre került sor. Kiegészült az akció a társszervek közreműködésével a leállított járművek műszaki állapotának a vizsgálatával is. Külön örvendetesnek tekinthető - jegyezte meg Soltész Bálint -, hogy a fokozott ellenőrzés három napja alatt csupán két helyen történt anyagi káros közlekedési baleset a megyében. Az intézkedések ellen pedig panasz nem érkezett. ■ Európai uniós támogatással újítják fel Pétervásárán a Petőfi Sándor és az Ivádi utcákat, összesen mintegy másfél kilométer hoszszúságban. Az észak-hevesi város a régen áhított fejlesztésre sikerrel pályázott, s a regionális operatív program forrásaiból 52,6 millió forint támogatást nyert el. Mivel a beruházás teljes költsége 58,5 millió forint, a projektgazda önkormányzat majdnem hatmillió forint önerővel járul hozzá a megvalósításhoz. A fejlesztés révén javulnak a város közlekedési feltételei, a településrészek közötti kapcsolatok, végső soron vonzóbb és élhetőbb környezet alakul ki, ezzel is erősítve Pétervására körzetközponti szerepét. A támogatási szerződés megkötése a napokban várható, azt követi a közbeszerzési eljárás, s minden bizonnyal még az idén nyáron átadhatják a felújított utakat. ■ A A KERESSE A PÁRJÁT ES FIZESSENEK EGYÜTT KEVESEBBET! Ajánljon nekünk egy új előfizetőt*, és mindketten 20% kedvezménnyel kapjak a lapot**! AJÁNLÓSZELVÉNY Az ajanlasokat varjuk: Postán: AS-M Kft. Heves Megyei Irodája 3300 Eger Pf. 23. E-mail-ben: hmhitiap@axels.hu finaas» jSSÄ- ás Bővebb információért hívja zöld számunkat: (80) 513-646 *Új előfizetőnek számít, aki min. 3 hónapja nem előfizetője lapunknak. * * A 20% kedvezmény a Heves Megyei Hírlap havi 1900 Ft-os árából számított havi 380 Ft. A kedvezményt azön által ajánlott új előfizető már az adott hónaptól. Ön pedig a következő, még nem számlázott előfizetési időszaktól kapja. Ajánlatunk régi és új előfizetőinknek egyaránt szól. Ezt az akciót lapcsomag-előfizetőink nem vehetik igénybe. Ajánló neve:. Címe: .......... u tca:........... szá m:.......tel.:.. KSEfijCj ■#) IfTDI i Ajánlott neve:.......... Címe: ...................... ...........f u tca1........................ ..........szám:.... ... tel.:........... á l 1 « I < i