Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-16 / 63. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Válságról és összetartásról az ünnepen múlt és jelen Megyeszerte megemlékeztek a negyvennyolcas márciusi forradalom évfordulójáról Ünnepi beszédekkel, kul­turális műsorokkal emlé­keztek meg Hevesben is a márciusi forradalom év­fordulójáról. Munkatársainktól Egerben vasárnap tíz órától a Bazilikában szentmisét celeb­rált hazánkért dr. Ternyák Csa­ba érsek. A Felsőtárkányi Fú­vószenekar térzenét adott a Pe- tőfi-szobornál, a városi díszün­nepség a Petőfi téren zajlott, amely tizenegy órára megtelt. A fúvósok mégsem hagyhatták ab­ba a zenélést, mert a Baziliká­ban még nem ért véget a mise. Akik kihagyták az istentisztele­tet, vártak a téren egy szűk fél órát. A Himnusz után Balogh András színművész szavalta el a Nemzeti Dalt. Dr. Cs. Varga István Pro Agria-díjas irodalom- történész professzor ünnepi be­szédében nem csak 48-ra és március 15-re tért ki. A mai gaz­dasági és társadalomkritikának is beillő szónoklatában elmond­ta: „Abszurdisztán lett Magyar- országból”. Kiemelte, ellenezni kell minden gyűlölködést, akár más nemzetekre, népekre irá­nyul, de a magyarságot is óvni kell. „Őseink internete az imád­ság volt, ami soha nem fagyott le” - mondta, s reményét fejez­te ki: rendeződik a gazdasági és társadalmi helyzet. Ezt követően „Tavaszi szél...” címmel irodalmi összeállítást mutatott be a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Szakképző Isko­Életkép: asszonyok varrták a kokárdát forradalmár férjuraiknak. Az óhatvani iskolások korabeli öltözékben idézték fel 1848. március 15.-e történéseit. as emlékműnél délelőtt tízkor Demeter Ervin országgyűlési képviselő mondott ünnepi be­szédet, majd az oktatási intéz­mény diákjai irodalmi montázst adtak elő. A 161 évvel ezelőtti március idusát Gyöngyösön a II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói idézték meg la drámacsoportja dr. Vargáné Vizi Csilla tanárnő rendezésé-. ben. Elhangzott a hagyományos középiskolai szónoki beszédíró verseny győztesének, Szvercsok Rékának a megemlékezése is. A diáklány beszéde után civil szer­vezetek, önkormányzatok, intéz­mények, politikai pártok és pol­gárok helyezték el koszorúikat a Petőfi-szobornál. Nem maradtak el a bekiabálások, habár az utób­bi idők nemzeti ünnepeihez ké­pest talán most voltak a legcse­kélyebbek. A legnagyobb tapsot a kórházvédők kapták, a leghar­sányabb füttyszót a szocialisták. Este hat órakor a főiskola hall­gatói önkormányzata mutatott be ünnepi összeállítást az Eszterházy téren. Héttől a Gár­donyi Géza Színházban Petőfi Sándor: Az apostol című elbe­szélő költeményét adta elő Ka­szás Gergő, Mészáros Máté, Já­ró Zsuzsa, Bozó Andrea és Gö­rög László. Füzesabonyban a Teleki Blan­ka Általános Iskola melletti '48­lőrinciben az idén is* sokan mentek ki a hagyományos hely­színhez, a Petőfi-szoborhoz ün­nepelni. Víg Zoltán polgármes­ter ünnepi beszédét követően a Március 15. Gimnázium és Szak­képző Iskola növendékeinek színvonalas műsorát tekinthet­ték meg az érdeklődők. hatvanban beárnyékolta az ünnepet annak a három helybe­li fiatalnak a tragédiája, akik az ünnepre virradó éjszaka szen­vedtek halálos balesetet a szom­szédos lász-Nagykun-Szolnok megyében. Városszerte erről be­széltek az emberek, így a köz­ponti ünnepségen is, ahol annak az iskolának a tanulói léptek fel, ahová az egyik áldozat is járt a közelmúltban. A program egyébként reggel a hagyományos váltófutással, a huszárok menetével és a város­zászló felvonásával kezdődött. A polgármesteri hivatal előtt Ér­sek Zsolt országgyűlési képvi­selő, polgármester mondott be­szédet, kiemelve: napjainkban is ugyanolyan fontos az egymás iránti segítőkészség, a nemzeti értékek megőrzése és megbe­csülése, mint 1848-ban volt. Mint mondta, a jelenlegi válság síitán összetartásra van szük­ség. Hatvanban is meg kell húz­ni a nadrágszíjat, de a város mű­ködése nem forog veszélyben, és a fejlesztési elképzelésekhez to­vábbra is tartják magukat. Sza­vai után az óhatvani iskolások és a Bajza-gimnázium tanulói ní­vós műsor keretében elevenítet­ték fel az 1848-as történéseket. A műsorban egykori általános is­kolája, az 5-ös jelenlegi diákjai­val együtt közreműködött az is­mert énekesnő, Lola is. A településen több szervezet külön ünnepséget is szervezett, de a központi eseményen is elhe­lyezték a megemlékezés koszo­rúit. A program emelkedetten és , méltóságteljesen zajlott, a koráb­bi évekhez hasonló mértékű ren­dőri biztosítás mellett. Rendbon­tás azonban ezúttal sem történt. gyöngyösön a hagyományok­hoz híven Bogdány József egy­kori honvéd tizedes sírjának megkoszorúzásával vette kezde­tét a megemlékezés, amely a Szent Bertalan-templomban a nemzetért mondott szentmisé­vel folytatódott. Az Orczy-kas- tély falán lévő emléktábla meg­koszorúzása után a Könyves Kálmán téri ‘ 1848-49-es emlék­műnél Fűköh Le­vente mondott ün­nepi beszédet. A Mátra Múzeum igazgatója először a 161 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc sokrétűségét elemezte, majd fel­hívta az ünneplők figyelmét ar­ra, hogy a múlt felelevenítése­kor, az emlékezéskor akkor já­runk el helyesen, ha saját lakó­helyünket és az ott élők cseleke­deteit is megismerjük.- Mindezt erősíti, hogy idén 675 éves a város, így különösen fontos a saját portánkon is körül­nézni - hangsúlyozta Fűköh Le­vente, aki ezt követően a forrada­lom és szabadságharc jeles, Gyöngyöshöz szorosan kapcso­lódó történelmi személyiségei­nek életútját, jelentősebb szerep- vállalásait elevenítette fel. Töb­bek között megemlékezett Jakab Mihályról, Gyöngyös első, 1848­■ Megemlékeztek Jakab Mihályról, Gyöngyös első, 1848-ban megvá­lasztott polgár- mesteréről. ban megválasztott polgármeste­réről, Török Ignác vértanúról, Almásy Pál országgyűlési képvi­selőről, az orvos Bugát Pálról, a költő Vachott-testvérekről, Spety- kú Gáspárról és Sárosi Gyuláról. A múzeumigazgató végezetül arra ösz­tönözte a jelenlévő­ket, hogy a jövőben is tartsák életben az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc hőse­inek emlékét. markazon a nemzeti ünnep alkalmából szombaton a hagyo­mányos vártúrát rendezték meg, melyet ügyességi feladatokból álló csapatverseny, zászlófelvo­nás és szalonnasütés kísért. Teg­nap az ünnepi szentmise után dr. Benkár József, Heves megye főjegyzője mondott beszédet em­lékezve a forradalomra és sza­badságharcra. atkáron a nemzeti ünnep al­kalmából felavatták a Petőfi Sán­dor Általános Iskola új zászlaját. Bartókné Lukács Irén, az intéz­mény igazgatója hangsúlyozta: azzal, hogy elkészült az iskola címere és zászlaja, egy régóta dédelgetett álom vált valóra, hi­szen évek óta tervezik annak megvalósítását, hogy jelképek­kel is kifejezésre juttassák, hogy a helyi iskola diákjai és tanárai egy közösséget alkotnak. Az ünnepségen már minden tanuló viselhette az iskola címe­rével ékesített nyakkendőt, vala­mint felavatták az új szimbólum­mal ellátott iskolazászlót is. Az elmúlt hét végén az észak­hevesi térségben szinte minde­nütt megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc évfordulójáról. pétervásárán március 13-án délután a városi művelődési ház­ban kezdődött az ünnepség, amelyen a Tamási Áron Általá­nos Iskola diákjai adtak ünnepi műsort, s Pál László polgármes­ter mondott ünnepi köszöntőt. recsken tegnap délután a he­lyi művelődési házban emlékez­tek meg a dicső napokról. Itt az iskolások műsorát követően a Mátrai Visszhangok Vegyeskar lépett fel, majd az ünneplők megkoszorúzták Petőfi szobrát. sírokban is pénteken tartot­ták meg a községi ünnepséget. Itt délután az általános iskola ud­varán és a könyvtár előtti téren Lakatos István polgármester kö­szöntője után a helyi óvodások és iskolások adtak műsort. hevesen, ahol a forradalom és szabadságharc ünnepe egyben a Tavaszi Fesztivál nyitórendez­vénye is volt, reggel ünnepi szentmisével emlékeztek a 161 évvel ezelőtti eseményekre. Dél­után a Helytörténeti Múzeumnál Együd László, az Eötvös József Középiskola igazgatója mondott köszöntőt, majd a középiskola ta­nulói adtak műsort „Lélek, s sza­bad nép tesz csuda dolgokat” címmel. Ezt követően koszorúz- ták meg a pusztacsászi temető kopjafáját, ahol a Hevesi Nyugdí­jas Kórus énekelt. Este a progra­mokat a művelődési házban a jászfényszarui Fortuna Együttes Tamási Áron: Énekes madár cí­mű előadása zárta. A néhai magyar miniszterelnök, Antall József hitvestársa a nemzeti esten A rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök, antall József özvegye volt a díszven­dége annak a nemzeti estnek, amelynek múlt pénteken, a me­gyeszékhelyen a Kálvin Ház adott otthont. A Kálvin Ház Alapítvány kuratóriuma, a Szent György Lovagrend egri priorátusa és az Egri Fertály­mesterek Testületé által szerve­zett ünnepi eseményen „1848 - a törvényes forradalom” cím­mel pap József történész, do­cens, míg „1989 - a tárgyalá­sos forradalom ” címmel Bar­tók Béla történész, adjunktus tartott előadást. A program ré­sze volt egyebek mellett dr. ká­dár zsolt esperes bibliaolvasá­sa és imádsága is. Antall József özvegyét díszvendégként köszöntötték a Kálvin Házban I A

Next

/
Thumbnails
Contents