Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-12 / 60. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK S inimé: csak a mese 1 képesa^aíóságot| A mese egy elképzelt világ; amelyben mindannyian plni sze­retnénk boldogságban, gazdagé Ságban, csodalények és sárká­nyok között. Milyen jó is lenne ki-' törni a mindennapokból, herceg-, nőket menteni, kincsek után ku­tatni vagy kalózok ellen harcolni. Esetleg varázslóiskolába járni, ka­landokban részt venni, vagy egy - szekrényen átlépve egy másik vi­lágba csöppenni. Valljuk be, a leg~ több ember szeret meséket nézni! Az 1930-as években Walt DisP ney volt, aki elkészítette az elsji. egész estés mesefilmet, utána pe­dig folyamatosan gyártották szebbnél szebb „mozis meséket”. De nem csak Amerika ontják* meséket. Japánban a számítógép­pel gyártott mesék külön műfajt teremtettek, amit animének ne­veznek. Ezek inkább felnőtteké­nek szóló történetek, és könnyen rabjai lehetünk, hiszen Igen ka- “ landosak. Hazánkban már van is,„ egy olyan tévécsatorna, amely animéket sugároz. Több ismerő^ söm mindennap nézi, és regge­lente ez a téma a suliba menet. Animé: egy elképzelt világ rajzban Lehetséges, hogy ezek a filmek nem annyira igényesek, mint a* Disney-alkotások, de szórakoztat tóak, kimozdítanak az egyhangú hétköznapokból, ahol nem a fizK. ka szabályai mozgatják a világot, hanem az alkímia mint tudó»', mány, és a bölcsek kövét keresik, de bele léhet bújni egy olyan kf'- esi és butácska madár bőrébe is, aki mindenbe beleüti az orrát a ' barátaival együtt ___ ^ . Én szeretek meséket nézni, és lehet, hogy soha nem is fogok ki“ nőni ebből, mert nekem tetszik, ahogy a szereplők a világűrbefh vagy csak a fűcsomók között ka­landoznak. A környezet lényegié^ - len, csak az-a fontosr hogy az el­képzelt világ egyaránt tetszik a'“ gyerekeknek és a felnőtteknek is. Szívesen nézzük ezeket a mesé­ket, mert addig legalább kikap-, csolunk, és nem gondolunk sem­mi búra-bajra. Csak kalandozunJTv. a főszereplővel együtt, és izgu­lunk érte. é.---------------------a l,énárt Dorottya M árcius 15. Gimnázium ÍA7TÓ tí TiNutiS Szabadság. Vajon mi bújik meg egy olyan kifejezés mögött, amely népeket mozgatott meg, és rázott fel nemzeteket megtört létükből? Nekem az ünnep azt üzeni... március is. Nem csak egy kiöltözős, kötelező megemlékezés Vajon mit jelent, mit üzen ma egy tizen­évesnek március 15., valamint a forradalom és a szabadságharc? Talán nem is gondol­nánk, de csaknem két­száz évvel az esemé­nyek után is fontos üzenete és jelentősége van a szabadságnak. A szabadságról NeVnzeti ünnepünk közeledté­vel talán megfordult már né­hányunk fejébén, hogy mit je­lenthet a csaknem kétszáz esztendeje hirdetett eszme va­lójában? Szabadság. Vajon mi bújik meg igazából egy olyan kifejezés mögött, amely népe­ket mozgatott meg és rázott fel nemzeteket megtört létükből? Talán mi korunknál, fiatalsá­gunknál fogva ugyan még nem is látjuk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc valódi értelmét. Mindannyiunkra jellemző, hogy észre sem vesszük az élet apró rezdüléseit, mert el­borít minket a kötelezettség, a munka, ez a köd, amely elta­karja előlünk a valóságot. Pe­dig csak lépnünk kell egyet, és meglátjuk az aszfalt alól ki­bújni vágyó gyomnövényt, azt, ahogy a légy kétség- beesetten keresi a kiutat a szobában, majd a nyitott abla­kon át megtalálja a szabad élet forrását. A pókot a falon, a be- tondzsungelben növő lombos fákat, melyek mind keresik a szabadságot. Mi is tehát a szabadság? Út a kötetlen élet, a vágyott cél felé. Milyen kár, hogy ez az út sokszor görön­gyös, akadá­lyokkal teli. Ép­pen ezért saj­nos nem könnyű végigmenni rajta. Sokszor nem szólhatunk, nem mondha­tunk ellent, pe­dig kellene. De egyvalami mégis meg­marad ne­künk, ami vi­gasztal: a gondolat, a lelkünk szava, ami szabadon szárnyra kél a madarakkal, meglátja a végtelen eget, és hosszú, vége­láthatatlan út áll előtte. Amíg én e sorokat írtam, szerettem volna a gondolat hátán elre­pülve elképzelni ezt az érzést, amit megálmodunk, de csak ritkán látunk. ■ Hegymegi Flóra Szilágyi Erzsébet Gimnázium A toll forradalma Március 15. számomra az egyik legszebben csengő dá­tum. Nem csak egy najiot je­löl, hanem az egyik legfonto­sabb nemzeti ünnepünket. Ezért ha kimondom a dátu­mot, valami kellemes érzés tölt el. Ez talán a büszkeség. De vajon ha nekem kelle­ne forradalmat csinál­nom, meg bírnám-e tenni? Nem biztos. Fő­leg így, hogy néha még egy egyszerű matek­házi sem megy. Pe­dig ehhez nem kell annyi kitartás és bátorság. Csak egy toll és egy papír kell. Persze mondhat­nánk azt is, hogy talán Petőfi­nek sem kellett több a Nemze­ti dal megírásához. Szerintem viszont ebben a versben sok­kal több van, mint gondol­nánk. Ott van a forradalom gondolata, az elnyomás alól való felszabadulás, a szebb jö­vő reménye, a nép felszólítása és bátorítása. Ez mind a Nem­zeti dal, és ez mind március 15., ami számomra nemcsak egy kiöltözős ünnepet, hanem kellemes hidegrázást is jelent. ■ Szabari Krisztina EKF Gyakorló Gimnázium Iskola, s ország ünnepe Az iskolatársaimnak és ne­kem március 15. az az ün­nep, amely sokkal többet je­lent, mint más suli tanulói­nak, mert mi a lőrinci Márci­us 15. Gimnázium és Szak- középiskola növendékei va­gyunk. A fiatalok nálunk minden évben műsorral készülnek, amit aztán be is mutatnak a diákoknak és tanáraiknak, akik nagy érdeklődéssel fi­gyelik a versmondókat, éne­keseket és a további szereplő- • . két. Az előadás lényeges rú sze, amikor felolvassák a 12 pontot és elszavalják a Nem­zeti dalt. Ezen a napon, ugyanúgy, mint a többi ünnepen, szép ruhába kell kiöltözni, de ez szerintem senkinek nem esik nehezére, hisz ez az ünnep egyben a mi iskolánk ünnepe is. Ezen a napon az egész or­szág megemlékezik egy olyan eseményről, ami meghatároz­ta a történelmünket és életűn- | két. Éppen ezért én büszkén fogom kitűzni a kokárdát a ka­bátomra még akkor is, ha ez mostanában talán már ciki a fiatalok körében. Bár én nem érzem annak. ■ Juhász Bettina Március 15. Gimnázium Sikeres volt § a kollégisták! 1 megyei fesztiválja Megyei tehetségkutató verseny há­zigazdája volt nemrégiben az egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Kollégium, amely immár tizenkettedik alkalommal várta fesztiválozni a diákokat. A különböző műfajokban min­denkinek lehetősége volt megmé­rettetnie magát. Volt hastáncbemu­tató, ének, gitár-, citera- és zongora- játék, vers, jazzbalett-bemutató,- népdal és tűz-show is. A bemutatott produkciókat hoz­záértő zsűri értékelte, melynek el­nöke egyik híres zeneszerzőnk, számos táncdalfesztivál-győztes dal komponálója, Aldobolyi-Nagy György volt. A zsűri tagjai pedig a kulturális élet különböző területei­ről érkeztek. A fellépő diákokat Saárossy Kinga színművésznő és Balogh Ágnes nívódíjas táncpeda­gógus mellett dr. Ködöböcz Gábor főiskolai tanár és Agyagási Dezső, Eger Polgármesteri Hivatalának kulturális vezetője értékelte. A te­hetségkutató fesztivál végén a ver­senyzők értékes díjakkal, a közön­ség pedig maradandó élménnyel lett gazdagabb. Kollégiumunk igazgatója, Lu- dányi Tibor szerint jó döntés volt 1997-ben meghirdetni a megye kö­zépiskolai kollégiumai számára a kulturális fesztivált, amely azok­nak a diákoknak ad lehetőséget te­hetségük bemutatására, akik az egyes művészeti ágakban az átlag­nál többet nyújtanak. ■ Mihály Péter Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Eger Vers A zene Ha egy gyönyörű dallam átjár, Érzem, ott állok Euterpé színpadán. Mert számomra csak az ének létezik, Néhány hang, mi eljut a szívemig. Minta hű szerelmes páijátöleli, Úgy fog át a zene, és nem bánthat senki. Ha életünkben valami tragédia ér, Hívjuk bátran a jó Euterpét Ha boldogság ér, akkor is ottáll. Mikor az élet kezdődik, s ha eljön a halál. Ha két ember összeköti életét, S ha sírsz, mert egy szerelem véget ért. S ha halk hangját az ágyú elnyomja, Felkel, mintha mi sem történt volna. Hisz tudja, csak ö segíthet az embereken, Mert ha velünk van, nem érhet veszedelem. A szép Euterpé, a zenének múzsája Itt lesz velünk, ha hallgatunk szavára. Ha nem hagyjuk, hogy elfelejtsék Őt, Itt fog állni, hogy szebb legyen életünk. ■ Kolman Réka EKF Gyakorló Gimnázium Leona Lewis a brit pop és R&B friss felfede­zettje, de fiatal kora ellenére már számos díjat és elismerést söpört be. Sokan olyan idolokhoz hasonlították, mint Mariah Carey, Whitney Houston vagy Celine Dion. 2008-ban több országban is első helyezést ért el a toplistákon. Leona Lewis előtt felfelé ívelő karrier áll. fi előadó /I 1 mmm a dal címe 1. Leona Lewis f I s'?) Run 2. Noémi Virág fe j // Hiányzol 3. Sander van Doom feat. Robbte WfCl 'my Close my eyes 4. Dukál Regina \ ^ b\i\ Érezd 5. Katy Perry VJ Thinking of you 6. Craig David (y28í j\ \ V7 Insomnia 7. T. 1. feat Justin Timberlake «3 nú.iAi .Dead and gone 8. Lady Gaga Pokerface 9. Flo Rida feat. Kesha Right round 10. Pink So what Egy éjszaka a gép és a papír világában nyomdalátogatás Gigantikus méretű és mennyiségű papírt használnak FORRÁS: HÍRLAP-GYŰJTÉS Március hatodika érdekes nap­nak ígérkezett. Ekkor ugyanis eg­ri gimnazista csapatunknak le­hetősége nyílt arra, hogy elláto­gasson a Szilády nyomdába Kecs­kemétre, hogy figyelemmel kísér­hessük, miként is kerül minden reggel kezünkbe kedvenc napila­punk, a Heves Megyei Hírlap. Délután izgatottan szálltunk fel a kisbuszra, s közben azon me­rengtünk, vajon hogyan is zajlik a nyomdában egy nap. Vidám órák teltek el, de az utazás végső 30 percében már tűkön ülve vár­tuk, hogy megérkezzünk. Végre elérkezett ez a nagy pillanat is. Mindannyian csillogó szemmel szálltunk ki a járműből, és már alig vártuk, hogy bemehessünk. Mivel csapatunk kivétel nélkül nőkből állt, és hosszú ideig zöty- kölődtünk az aszfalton, első utunk az illemhelyre vezetett. Se­gítséget kértünk, mert nem is­mertük a járást, persze rögtön és készségesen útbaigazítottak min­ket. Nagyon figyelmesek voltak, sőt a férfiak a nőnap alkalmából sem felej­tettek el minket felkö- szönteni. Miután gyorsan vé­geztünk a kis kitérőnkkel, utunk egy csendes helyiségbe vezetett, elszigetelve a hangos gépek zajá­tól. Itt Farkas Gábor, a Hírlap ter­jesztésvezetője és Gál Attila, a nyomda munkatársa fogadtak minket egy rövid beszéddel. ■ Egy óra alatt több ezer új­ság készül. Megtudtuk, hogy régen az épü­let neVe Petőfi nyomda volt, de mióta megvette az Axel Springer Kft., Szilády nyomdának hívják. Okosabbak lettünk azzal, hogy földrajzi helyzete és a költségek miatt lett Kecskemét az újság­gyártás központja. Ma már tud­juk, hogy milyen lapo­kat gyártanak még, és rengeteg fontos, felet­tébb érdekes informáci­óval lettünk gazdagab­bak. Gondoltad volna, hogy egy óra alatt körülbelül 22 ezer darab újságot nyomnak? Ez azt jelenti, hogy egy másodperc alatt akár 6 újság is elkészülhet. Ha kérdez­tünk valamit, Gál Attila és Farkas Gábor örömmel válaszolt, s ha nem volt minden teljesen világos, szívesen elmagyarázták még egy­szer. Mikor látogatásunk végéhez közeledtünk, ismét visszatértünk a csendes támaszpontunkra. Ott még megvitathattuk kételyeinket és kiegészíthettük ismereteinket. Kaptunk ajándékot is, ami szin­tén nemes gesztus volt. Elköszöntünk, majd ismét fel­szálltunk a kisbuszra, és kibe­széltük, kinek mi tetszett a leg­jobban. Mindenki nagyszerűen érezte magát. Egy életre szóló kellemes élményt szereztünk. Biztos, hogy szívesen elmennénk máskor is. Szívből ajánlom másoknak is. ■ Czoller Viktória EKF Gyakorló Gimnázium I

Next

/
Thumbnails
Contents