Heves Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-02 / 51. szám

2009. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 15 Kilencszázan vesztették el munkájukat januárban Angyalok vigyázzák lépteinket alkoholisták Visky András darabjának ősbemutatója az egri stúdiószínpadon Az Állami Foglalkoztatási Szolgá­lat adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők száma január végén elérte országosan az ötszázki­lencezer főt. Ez a szám harminc­egyezerrel haladta meg a decem­beri, s negyvenegyezerrel a ta­valy januári adatokat. Minden ötödik állástalan régiónkban ke­resett munkát, ugyanakkor itt a növekedés üteme valamelyest mérsékeltebb volt. Megyénkben 18 ezer hatszáz embert tartottak álláskeresőként nyilván a munkaügyi kirendelt­ségek, amely az előző hónaphoz képest több mint kilencszáz fős emelkedést jelent. A legtöbben az egri kirendeltség körzetében vesztették el munkahelyüket: egy hónap leforgása alatt 579 fővel, tizenegy százalékkal nőtt a mun­kanélküliek tábora. A hatvani tér­ségben is az átlagot meghaladó­an, öt százalékkal több álláskere­sőt regisztráltak. ■ Eger körzetében egy hónap leforgása alatt 579 fővel nőtt a munka­nélküliek tábora. A változások egy része már kapcsolatba hozható a régióban is kibontakozó krízissel. A nagyobb foglalkoztatási centrumokba te­lepült közép- és nagyvállalatok el­sőként a kölcsönzött, illetve hatá­rozott időre szerződtetett dolgo­zóiktól váltak meg, és ők még ab­ban a hónapban bekerülhettek a nyilvántartásba. A regisztrált álláskeresők lét­száma alapján számított munka­nélküliségi arány a régióban ja­nuárban 19 és fél százalékos volt, amely a 11,3-es országos átlagnál továbbra is lényegesen rosszabb. Borsodban és Nógrádban ez a mutató meghaladta a húsz, He­vesben pedig a 14,1 százalékot. Megyénkben a területi különb­ségek továbbra is nagyok: míg az egri, a gyöngyösi és a hatvani kör­zetekben az országos átlaghoz kö­zeli, viszonylag igen kedvezőnek mondható 9-12 százalékos a munkanélküliségi arány, addig Heves és Pétervására térségében 25-29 százalékos ez a mutató. Korábbi munkaviszonnyal, il­letve járulékfizetéssel álláskere­sési ellátást megyénkből közel hétezren szereztek, köszönhető­en a közhasznú, közcélú foglal­koztatásnak. Közel hatezren kap­nak szociális segélyt. ■ Nem azért járunk szín­házba, hogy megnézzünk egy történetet, hanem hogy együtt legyünk - vé­li Visky András erdélyi magyar író, az Alkoholis­ták című darab szerzője, amelynek ősbemutatója az egri Gárdonyi Géza Színházban volt. Egres Béla Legtávolabb az alkohol mámorá­ba fulladt ember meg- vagy elíté­lése áll Visky Andrástól. Sokkal inkább együtt- és beleérzést vár el nézőitől. Kocsmába nemcsak azért megy az ember, hogy lerésze- gedjék, hanem hogy ne legyen egyedül. Ott vannak ugyanis azok az átkozott kocsmapultok és azok az áldott csapos lányok. Előbbinek jól neki lehet támasz­kodni, miközben a kéz a sörös­korsó fülére fonódik úgy, hogy belefehérednek az ujjak. S az a kéz csak akkor engedi el azt a hi­deg üveget, ha a kisebb, de annál gonoszabb pohár felé mozdul. Utóbbival pedig át lehet beszél­ni a világ sorát egy-egy unalmas délutánon, mindaddig, míg este­felé gyülekezni kezd a törzskö­zönség. Mert a kocsma estére za­josabbá, füstösebbé és élettelivé válik. Jön a kőműves, az ács, a firkász és a „gyurmász”, a pos­tás, a fogtechnikus, a színész és a műszerész, míg végül a régi büfés is megjelenik. így együtt, mint régi jó ismerősök beszél­getnek aztán, isszák a szokáso­sat: sört, fröccsöt, feleseket. Min­denki hozza magával aznapi ba­ját, életének, sorsának súlyát. S mindenki tudja vagy sejti, mi az, ami fáj a másiknak. Van, aki már elvált, van, ki válófélben van, s olyan is akad, aki már rég túl van mindenféle nőkön, vágya­kon. Kinek éppen nincs munká­ja, a másiknak túl sok is... Egy újabb lurkó születése, unoka megszólalása mind okot ad a kö­zös örömre. Persze minden megváltozik, ha egy nő is megjelenik. Akkor már jönnek agancscsattogtatá- sok, élesebbé válnak a zrikák, az­tán lassan helyreáll a rend, de a nő az ott marad, ott a homályos poharakon átszűrt fényben. Az­tán eljön a záróra ideje, mert egy­szer minden este véget ér, még a végtelenített italozások világá­ban is. Búcsúzások és hazakísé­rések. Az ital ugyanis furcsa jó­szág. Nem csak mennyiségfüg­gő, de lélekfüggő is. S bizony akad, akinek elkél ilyenkor a se­gítség, hogy botorkáló léptei ha­zataláljanak. És ők, akik a pultot támasztották, tudják, mikor ki szorul rá a támo­gatásra. Együtt voltak, együtt a poharakkal és együtt egymás sorsával, életével. A részegekre angyalka vi­gyáz, írja Weöres Sándor Az éj­szaka csodái című versében. Visky András pedig tudja és szisztematikusan ki is bontja, minden részletében megmutat­ja az Alkoholistákban - mely nem más, mint egy alkoholista asszony szenvedéstörténete -, hogyan is megy ez. Dosztojevsz­kij és a „Bűn és bűnhődés” óta tudjuk, hogy egy újsághírből születhet regény. Visky művét is egy cikk ihlette. A szerző ol­vasott egy székelyudvarhelyi nőről, aki hajdan a város szépe volt, még színésznői babérokra is tört, majd az alkohol rabságá­ba került. A férje nem csak azt Azok az átkozott kocsmapultok pedig megmaradnak. Ott vannak a minden­napokban, minden­féle Évák életében. nézte el, hogy az asszony négy gyereket szült különféle férfiak­tól, de még a nő alkohollal vívott küzdelmében is mellette állt. Ez a nem hétköznapi hűség izgatta a szerző fantáziáját, s az a ko­rábbi, weöresi sorra is utaló té­tel, mely szerint őrangyalaink kezeiket óvón terítik fölénk. Talán nem vé­letlen, hogy a fő­szereplőt ugyan­úgy hívják, mint az első emberpár nőtagját, s az sem, hogy Szűz Mária, valamint Mária Magdolna is föltűnik a különle­ges darabban. Mint az író mond­ja, azért gyűltünk össze, hogy megmentsük Évát. Erre tesz kí­sérletet a rendező, Szegvári Menyhért, aki óvatosan, precíz áhítattal nyúlt a műhöz. Nem töb­bet vagy mást akart megmutatni az Alkoholistákban, mint Visky, hanem a színház adta lehetőség­gel, színészei tehetségével, azok lényén átszűrve a lehető legpon­tosabban átadni, közvetíteni a szolidaritás, a kirekesztettekkel is összetartozás érzését. Nem vé­letlen, hogy a rendező nem en­gedte ki a kezéből a látvány elter- vezését sem. Az együttlét hang- súlyozása volt számára a legfon­tosabb. A szereplők ott ülnek a nézők között, onnan lépnek ki a fénybe, s oda térnek vissza. Nem kiválasztott, különleges egyik sem, csak egy-egy ember a soka- dalomból. Az összegyűltek közül bárki beléphetne a tisztázó fény­be, akármelyikünk élete, sorsa megrajzolódhatna a színen. Mert nem csak Éva az, aki megmen­tésre szorul. Létünk hátterében - csakúgy, mint a Szegvári által megálmo­dott játéktérben - ott van az a kocsmapult. Ott az oltár, a rava­tal és a sírbolt, mely rémiszt és vonz egyszerre. A rendező megtalálta azt a te­ret, melyben nem maradhat kí­vülálló senki sem. S e térben a fé­nyek, sugárnyalábok határozott használatával segít eligazodni az alkoholba ágyazott lét útvesztői­ben. S rácsodálkozhatnánk arra is, hogy megtalálta azokat a mű­vészeket, akik képesek elmon­dani mindazt, amivel a szerző szembesíteni akar, de ez csalóka naivitás lenne. Szegvárinak ugyanis már megvoltak azok a színészei, akikkel meg lehet va­lósítani a célt. Ott van neki Nádasy Erika, aki képes arra, hogy egy egész előadást elvigyen a hátán, aki egy-egy szerepbe akár bele is tud dögleni, mert legbelülről építkezik. Ez pedig már rég túl van a játékon. Nem rest alámerülni lelkének legel- rejtettebb bugyraiba, szellemé­nek, emlékeinek addig minden­ki elől elzárt részeibe. E rejtek- odúkból olyan érzelmeket, olyan energiákat bányász elő, amik magukkal ragadnak, s nem en­gedik, hogy közömbösen, indula­tok nélkül, csak szemlélői le­gyünk az eseményeknek. Akár­csak a mocskos, párás üveg mö­gött sejlik föl Nádasy Éva arca, akár a foncsorozott tükörben je­lenik meg, ott sorakozik mögöt­te ezernyi asszonysors. Na és ott van Venczel Valen­tin, aki kellőképpen lélekember ahhoz, hogy belehelyezkedjen a legnehezebb, legelvontabb figu­rákba is. Teszi ezt most tőle ta­lán szokatlan, szinte minima- lista eszközökkel, olyan feszült­ségteremtő visszafogottsággal, ami utánozhatatlan. Atyus né­ma szerepe és az idős angyal he­lyenként akár harsogó jelenléte közt ott az az ív, az a kapocs, mely eggyé fonja az előadás szá­lait, az alkoholizmus rémétől a romániai-erdélyi diktatúra évti­zedeinek rettenete és a feltáma­dás misztériuma között. S ott van Hüse Csaba, akinek egyre több és érdekesebb arcát ismer­hetjük meg. Újra és újra rá kell döbbennünk, mennyire színes színházi személyiséggé fejlő­dött. Komoly terheket is bátran a vállára lehet pakolni, amiket briliánsán elbír. Ivády Erikát pedig öröm volt újra színpadon látni, még akkor is, ha ez eset­ben nem ő az, aki meghatározó­ja az előadásnak. A gyermeket alakító Veres József színpadi je­lenléte meghatározó, s ezt Szeg­vári kiválóan használja ki. Az egri Alkoholisták azonban nem lenne teljes Kátai László ze­néje és az élő muzsika varázsa nélkül. Mert ennek az intim együttlétnek meghatározó eleme és eszköze a felcsendülő fuvola és a harmonika hangja. Kátairól pedig kiderül, hogy nem csak re­mek beleérző képességgel ír színházi zenét, de slágergyanús dalok szerzésére is képes. Azok az átkozott kocsmapul­tok pedig megmaradnak. Ott vannak a mindennapokban, mindenféle Évák életében. Van­nak és maradnak, hogy egyszer kiürüljön minden korsó, s végül leapadjon minden sörök habja. Sehol máshol. HEOL! Vendéglátó és napi me www.heol . A HEVES MEGYEI ONUNE Idén a működés biztosítása lesz az alapvető cél Sírokban a napokban fogadták el az idei költségvetést. Mint azt a község vezetőjétől, Lakatos Ist­vántól megtudtuk, a tervezéskor elsősorban arra koncentráltak, hogy biztosítani tudják intézmé­nyeik zavartalan működését. Ugyancsak kiemelt helyen sze­repel a korábban igényelt fejlesz­tési hitelek törlesztése. Tekintettel arra, hogy a helyi - főként az iparűzési - adóból származó bevétel idén meglehe­tősen bizonytalan, a tervezett fej­lesztések is korlátozottak, s azok fedezetét is csak vagyonértékesí­téssel tudják kezelni. Ugyanak­kor Sirokban is nagy reménye­ket fűznek az „Út a munkához” programhoz. ■ HEVESI HÍRLAP Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-S00, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axeb.hu Ügyfélszolgálati iroda Eger, Széchenyi u,32„ Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az I Axel Springer-Magyarország Kft. Heves | Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regioná­lis árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1900 Ft negyedévre 5700 Ft fél évre 11400 Ft egy évre 22800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tet/fax: 37/341-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel'készült. A MATESZ által auditált. •i 1* i k i \

Next

/
Thumbnails
Contents