Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-07 / 32. szám
2009. FEBRUÁR 7., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR David Beckham 4,5 millió eurót keres majd az AC Milánnál Egri sportbál díjözönnel elismerés Huszonöt kategóriában kaptak jutalmat a kitüntetettek labdarúgás David Beckham megegyezett az AC Milánnál arról, hogy 4,5 millió eurót fog keresni a szezon végéig, ha marad az olasz labdarúgócsapatnál. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a felek kétéves szerződésben gondolkodnak. A Milan ugyanakkor még nem kezdte meg a tárgyalásokat a 107-szeres angol válogatott középpályás amerikai klubjával, a Los Angeles Galaxyvel, de kész ötmillió eurót fizetni a 33 éves sztárért. Beckhamnek, aki eddig öt mérkőzésen két gólt és két gólpasszt adott a piros-feketék színeiben, március 9-én kellene visszatérnie az amerikai profi bajnokságba (MLS), ekkor jár le kölcsönadási szerződése. A Galaxyval kötött megállapodása 2011-ig érvényes és évi 7,8 millió eurót garantál neki, emellett megtarthatja reklámbevételeit. Ezekkel Milánóban is maga rendelkezhetne, ugyanakkor az újság szerint beérné jövőre nettó 4,5 millió euróval is. A Manchester Unitedben és a Real Madridban is szerepelt Beckham azért is maradna a Milánban, mert nem tett le arról az álmáról, hogy ott legyen az angol válogatottban a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. Beckhamet benevezték az UEFA Kupa további küzdelmeibe is. ■ Ma hat csapattal Farsang-kupa Füzesabonyban kézilabda Farsang-kupa néven három női és három férficsapat részére rendeznek ma felkészülési tornát Füzesabonyban. A házigazda FSC mindkét nem versengésében képviselteti magát, a hölgyeknél az URFA-Heves és a Jászberény, míg az uraknál a Bocs és a Heves csapatával egészül ki a mezőny. A megméretés 8.30-kor kezdődik. A hét utolsó napján Eger ad otthont női felkészülési tornának. A házigazda EKFSC mellett az NB Ill-as Kazincbarcika és két NB Il-es csapat, az Ózd és a Kállósemjén vendégeskedik a Leányka úti Eszterházy- csarnokban. Az első mérkőzést 9 órától rendezik. ■ Kovács Géza (balról), Szabó András és dr. Nagy Árpád is serleget vehetett át tavalyi kiváló teljesítményéért KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HLI Az Andrássy György Köz- gazdasági Szakközépiskolában tartott 16. Sportolók Farsangi Bálján vehették át elismeréseiket tegnap este a megyeszékhely 2008-as legjobb sportolói, csapatai és edzői. Bódi C§fba sportkitüntetés Az Egri Sza- badidősport Egyesület és az ön- kormányzat által közösen szervezett eseményen több mint két tucat kategóriában kaptak jutalmat az arra érdemesek. A 2008- as év legjobbjai a következők. Felnőtt női sportoló: Herczeg Lilla karatézó (Oyama Kyokushin Karate Klub, edző: Borza József). Felnőtt férfi sportoló: Biros Péter vízilabdázó (ZF- Eger, edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán). Felnőtt férfi csapat: ZF-Eger OB Les vízilabda gárda (Szécsi Zoltán, Nyéki Balázs, Erdélyi Balázs, Kiss Csaba, Bárány Attila, Hegedűs Gábor, Decker Ádám, Varga 11 Zsolt, Aaron Felth'am, Biros Péter, Binder Szabolcs, Bundschuh Erik, Sántavy Máté, Petrovai Márton, Hárai Balázs, Valics Bence, edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán). Junior lány sportoló: Szanyi Mónika birkózó (Egri Vasas-Sportiskola, edzők: Gyöngy Attila, Lakatos András). Junior fiú sportoló: Szabó András tájfutó (Egri Testedző Club, edző: dr. Nagy Árpád). Fejes Gábor országúti kerékpáros (kommuna.org, edző: Ördög István). Ifjúsági lány sportoló: Krancziczki Zsófia teniszező (Érsekkert Tenisz Club, edző: Szűcs Lajos). Ifjúsági fiú sportoló: Farkas Bálint birkózó (Egri Vasas-Sportiskola, edzők: Gyöngy Attila, Lakatos András). Ifjúsági lány csapat: Agria RC EVSI röplabda együttese (Petrás Dalma, Tóth Eszter, Imreh Kinga, Kovács Adina, Kovács Bettina, Kovács Dalma, Lányi Lilla, Rakvács Zsófia, Rakvács Franciska, Ebergényi Krisztina, Pádár Alexandra, csapatvezető: Gáspárdy György). Ifjúsági fiú csapat: ZF-Eger vízilabda gárdája (Bernáth Balázs, Boróczki Krisztián, Burkus Milán, Chilkó Márton, Cseh István, Cseh Tibor, Erdélyi Balázs, Fábián Péter, Horváth Zoltán, Jakab Damján, Madaras Márkó, Pálkovács Roland, Szabó Zoltán, Takács János, Valics Bence, edző: Tóth Kálmán). Serdülő lány sportoló: Antal Dóra vízilabdázó (ZF- Eger, edző: Kelemen Attila). Serdülő fiú sportoló: Lőcsei Bence atléta (Egri Városi Sportiskola, edző: Fejes Péter). Serdülő fiú csapat: Egri Városi Sportiskola négypróba csapata (Lőcsei Bence, Nagy Gábor, Linkecs Larion, Kardos József, Molnár Balázs, Szilágyi Dániel, Busák Balázs, edző: Fejes Péter). Lány gyermekcsapat: Agria RC-EVSI röplabda együttese (Róth Imola, Izsák Anna, Papp Dorottya, Szűcs Dorottya, Lachata Lili, Tóth Renáta, Jékli Boglárka, Spitzmüller Petra, edző: Vajda Tiborné). Lány diákatléta: Asz- szonyi Evelin (Egri Városi Sportiskola, edző: Petrovai József). Fiú diákatléta: Páhy Zsolt (Egri Városi Sportiskola, edző: Petrovai József). Szenior női sportoló: Simon Ágnes tájfutó (Egri Testedző Club, edző: dr. Nagy Árpád). Szenior férfi sportoló: Kovács Géza erőemelő. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán. Sportvezető: Borza József, az Egri Oyama Kyokushin Karate Klub edzője. Sportmecénás: dr. Ulrich Diller, a ZF-Hungária Kft. elnök-igazgatója és Nagy István, a Fenstherm Kft. tulajdonosa. Legjobb kispályás labdarúgó: Farkas Rudolf (Imola Bau Kft., csapatvezető: Tóth György). Különdíjasok: dr. Nagy Árpád tájfutó klubelnök és edző (ETC), Kovács Ádám tájfutó (ETC), Hoór Anikó triatlonista (ETK), Holló Balázs úszó (Integra Agria SE), Béres Mihály sportszervező, Csernyi Géza labdarúgó játékvezető, Dorkó Péter ökölvívó bíró. Fogyatékkal élő felnőtt férfi sportoló: Bencsura Zoltán úszó (Integra Agria SE, edző: Pohl Anette). Fogyatékkal élő gyermekcsapat: Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola és Diákotthon Kapkodd a lábad csapata (Tóth Ádám, Poczok Zsolt, Nagy Katalin, Nagy József, Balogh Krisztián, Csonka Katalin, Illés Dávid, Zombori Iván, Belkovics Dávid, edző: Alaxainé Deák Edina). Fogyatékkal élő gyermek sportoló: Farkas Péter atléta (Szala-parti isk., edző: Molnárné Várhegyi Lilla). ■ A vízilabdázók öt, a tájfutók négy kategóriában fogadhatták a gratulációkat. Dzsudzsák Balázs mesterhármasa a PSV-ben LABDARÚGÁS - Dzsudzsák Balázs mesterhármast ért el a PSV csapatában, amely 6-0-ra kiütötte az ADO Den Haag együttesét a holland bajnokság 21. fordulójában. A magyar középpályás a 31. percben egy beadást követően juttatta vezetéshez csapatát, majd a második játékrészben szép cselek után háromgólosra növelte az előnyt. A PSV negyedik találatát szabadrúgásból szerezte a válogatott futballista. Gémesi György az NSSZ új elnöke sportdiplomácia - Gémesi Györgyöt választotta elnökké a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlése. Gémesi, aki tíz éven át volt a vívók hazai első embere, de november végén távozott posztjáról, az egyetlen jelölt volt a posztra, egyhangú nyílt szavazással választották meg. Rangadót nyert és vezet az E. K. Főiskola sakk - Az Eger városi csapatbajnokság 3. fordulójának eredményei: Egri Honvéd - Egri Vasas 3,5:1,5, Bástya Bt. - Andornak II. 1:4, E. K. Főiskola - Wigner 3:2, Andornak I. - Benedek Művek 4,5:0,5. Az élcsoport: 1. E. K. Főiskola 12 pont, 2. Wigner Sz. K. I. 11, 3. Andornaktálya II. 11, 4. Egri, Vasas 8,5, 5. Andornaktálya I. 6,5. Hibátlan egerszalókiak, hat hatvani gól Túrán labdarúgás - Idei mindhárom előkészületi mérkőzését megnyerte a Horváth Tamás irányította Egerszalók megyei I-es csapata. Eredményeik: - Bélapátfalva 8-2; - Egri FC U19 2-0; Novaj-Ostoros 4-3. Az FC Hatvan hétközi túrái edzőmeccsén 12 gól született. Eredmény: Túra - FC Hatvan 6-6 (4-2). Hatvan: Lados - Hadler, Szilágyi, Andó, Nagy T. - Kollár (Földi), Abelovszki (Győri), Nagy-Varga, Nagy Sz. (Bedő) - Fehér, Tari. G.: Győri 3, Fehér 2, Tari. Közös úton a Heves és a Ferencvárosi TC jövőkép Együttműködés körvonalazódik a két klub U15-ÖS lánycsapatainál Jó hangulatú tornán futballoztak a hevesi és a ferencvárosi csapatok teremlabdarúgás A legtehetségesebb hevesi lányok vendégként részt vehetnek a Ferencvárossal hazai és külföldi tornákon; a HDFC tagjai az FTC-vel közös edzőtáborban készülhetnek a nyáron; a szakvezetők időnként meglátogatják egymás edzéseit, kicserélik tapasztalataikat; sor kerülhet játékosok mozgására a két egyesület között; anyagi támogatásban is részesülhet a hevesi egyesület. Előbbiek mind annak a hozományai, hogy a Hevesi Diákfoci Club és a Ferencvárosi TC lánycsapatának vezetői találkoztak egymással. A „Diákfocival a Labdarúgásért” iskolai alapítvány létrejöttének 15., a Hevesi Diákfoci Club alapításának 10. évfordulóján rendezett U 15-ös hevesi tornán mindkét egylet két-két csapattal körmérkőzéses formában játszott. Az eredményhirdetéskor Ferencváros „A”, Hevesi DFC „B”, Hevesi DFC „A”, Ferencváros „B" sorrend szerint vehették át díjaikat a csapatok Zavarkó Ferencnétől, az alapítvány kuratóriumának elnökétől.- A jó hangulatú eseményen mintegy 150 érdeklődő élvezhette a foci sok-sok szépségét - értékelt Juhász Lajos hevesi edző. - Sportszerű, magas színvonalú játékot produkáltak a csapatok, ez méltó volt az ünnephez, és bizonyította, hogy ez a két csapat nem véletlenül vezeti az MLSZ U 15-ös bajnokságában a csoportját. A két együttes találkozója a jövőre nézve is biztató, ugyanis megállapodtunk a sokoldalú és folyamatos együttműködés alapjaiban. A végleges tervek kidolgozására a következő hónapokban kerül sor, arra is alapozva, hogy a Ferencvárost működtető angol tulajdonos a klubon belül fejleszti a női labdarúgást. ■ B. Cs. HEVESÍHIRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel.: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/510634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GABOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513646 j | Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- I tó). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija: egy hónapra 1900 Ft, negyed évre 5700 Ft fél évre 11400 Ft egy évre 22800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel /fax: 37/341.-051). Készült: AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- 1 mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről. felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. >