Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-05 / 30. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK Stumpf szerint a kormányfő sírásó, nem pedig megmentő vagyonnyilatkozatok Az idén is kevés a változás a honatyák bevallásaiban Lassan a szocialisták közül is egyre többen felismerik, hogy Gyurcsány Ferenc nem a balol­dal megmentője, hanem a sír­ásója - erről is beszélt szerdai egri sajtótájékoztatóján Stumpf István politológus, politikai elemző, az Orbán-kormány egy­kori kancelláriaminisztere. Stumpf Demeter Ervin honatya, a Fidesz választókerületi elnö­ke meghívására a válságról tar­tott előadást. A politológus szerint hazánk­ban az a legfőbb probléma, hogy egymásra csúszik a pénzügyi, a gazdasági és a szociális válság. Annyira hiteltelen hazánk gaz­daságpolitikája, hogy a befekte­tők elveszítették a bizalmukat, s a forintot komoly támadások érik. A vállalkozók a kormány ígéretei ellenére egyre nehezeb­ben jutnak pénzhez. A szociális gondok elsődlegesen a tömeges elbocsátásokkal függenek ösz- sze. A kormány nem készült fel arra, hogy családok ezrei kerül­hetnek lehetetlen helyzetbe. Csak „látványpékség” van, nincs világos vízió a szituáció kezelésére. Stumpf szerint az EP- és az országgyűlési választásokat egyidejűleg meg kellene tarta­ni. Ez az MSZP-nek is tisztes helytállást hozhat az egyre mé­lyebbre süllyedés helyett. ■ A fogyatékkal élők ügyeinek intézését segítik Egerben Az Egri Polgármesteri Hivatal Kossuth Lajos utcai ügyfélszol­gálati irodájának akadálymen­tesítésével újabb közintézmény­ben lehet részük teljes értékű kiszolgálásban a fogyatékkal élőknek. A 13,8 milliós fejlesztés során külön parkolót és liftet alakítot­tak ki a mozgáskorlátozottak számára, átépítették a rámpát és korszerűsítették a WC-t. A hallássérültek ügyintézését in­dukciós hurok, a látássérültek tájékozódását Braille írásos táb­larendszer segíti. ▲ Barabásné Czovek Ágnes Érsek Zsolt Dr. Fodor Gábor Korózs Lajos 'wrík ..#1 Dr. Lukács Tamás Dr. Magda Dr. Nagy Dr. Nyitrai Sós Szabó Sándor Imre Zsolt Tamás Gyula Ingatlan, lakóház, szántó, telek Gyöngyös 720 m! lakóház, udvar 1/2, 57 m1 lakás 1/2, 30 m! garázs 1/2 Visonta 6 024 m! szőlő 1/2 Budapest 866 m! lakóház, udvar 1/2, 108 m! lakóház 1/2 Tlnnye 31410 m! erdő 1/2 Mád 39 785 m! szőlő, 94 388 m! gyep, 13 329 m! kopárság, erdő Hatvan 240 m lakóház 1/1. 134 m1 lakóház, 1/1. 75 m1 lakóház 1/1 Borsodnádasd lakóház 212 m’ 1/8 Budapest 60 m1 lakás 1/2 Tiszanána 670 m! lakóház, udvar, 1/1 290,76 AK szántó, 100 AK legelő 1/1 Sarud 180 m' üdülőtelek 1/1 Dinnyéshát 804 nr zártkert 1/1 Eger, 104 m! lakás 1/2 Sarud 60,5 m1 üdülő 1/1 Eger 860 m lakóház, udvar 1/2 Budapest 42 m' - lakás 1/2 Noszvaj 6 006 m! szántó 6/24 Gyöngyös 570 m! lakóház, udvar 1/2 Ludas 3417 m’szántó, 1/1 2 511 m’ lakóház, udvar 1/6 Eger 350 m lakóház, udvar, 50 m iroda 1/2, 209 m1 lakóház, udvar 1/20 Sarud 541 nr üdülőtelek Budapest 83 m; bérlemény Egerszólát, Bükkszék, Szendrőlád, Egerszalók térsége 54 ha szántó, erdő, gyep, kert Egerszalók 2 446 nr lakóház, udvar 1/10 Nincs a nevén ingatlan Eger 334 m lakóház, udvar, 1/2 704 m! lakóház, udvar 1/2 Szihalom 27 ha szántó 1/1 Hajdúszoboszló 40 m! lakás 1/2 Gyöngyös 112 m! lakás 1/2, 15 m! garázs 1/2, 29 m! garázs 1/2, 18 m! kerti szerszámtartó 1/2 Eger 117 m: lakás 1/2, 48 m! lakás 1/18 Eger 52 m! lakás 1/2 Nagytálya 75 nrlakóház, 1/18 74 555 CHF1/2 800 000 Ft Saját tulajdonú gépkocsi VW Golf Plus 2007 Nincs a nevén autó Audi A6 2002 Suzuki Grand Vitara 2003 Saab 9-5 2005 Toyota Corolla 2006 VW Sharan 2008 VWJetta 2006 Nissan Sunny 1991 Mazda 2007 Volvo 2008 Skoda Fabia 2004 VW Passat 2002 Renault Mégane 2006 Nincs a nevén autó Illetményen felüli más juttatás 130 000 Ft/hó 190 700 Ft/hó 212 845 Ft/hó nyugdíj 138 736 Ft/hó 540 000 Ft/hó 15 000 Ft/hó 102 465 Ft/hó Nincs más juttatás 130 000 Ft/hó 4,105 millió Ft/hó 242 750 Ft/hó 57 600 Ft/hó 728 000 Ft/év 100 490 Ft/hó 124 200 Ft/hó Nincs más juttatás 579 700 Ft/hó eseti 207 000 Ft 145 500 Ft/hó Nincs más juttatás Megtakarítás (bankbetét, kötvény, készpénz) 375 000 Ft Nincs megtakarítás 8 millió Ft 1,2 millió Ft 11,246 millió Ft, 12 000 USD Nincs megtakarítás Nincs megtakarítás 17,515 millió R 2659 db OTP részvény kb. 45 millió Ft műkincsekben 18,5 millió Ft 4 millió Ft 14,151 millió Ft 46,11 millió Ft 1/2 800 000 Ft 4600 EUR Tartozás (hitel, kölcsön) 9,436 millió Ft Nincs tartozás Nincs tartozás 3 millió Ft 11 millió Ft 13 812 CHF 4,514 millió Ft Nincs tartozás 10,5 millió Ft 1 millió Ft Nincs tartozás 3,3 millió Ft 1/2 17,4 millió Ft A törvény szabta évi ha­táridőig, azaz január vé­géig ismét nyilatkoztak vagyoni helyzetükről a parlamenti képviselők. Köztük természetesen megyénk politikusai is. Munkatársainktól A bevallásokat január 31-ig nyújt­hatták be az érintettek, így sző­kébb hazánk képviselői is. Az Or­szággyűlés honlapján olvasható nyilvános adatokból egyebek mellett az idén is az derül ki, hogy a legutóbbi, tavaly év eleji beval­lás óta nem következett be külö­nösebb változás politikusaink va­gyonában. A 2008 utolsó hónap­jaiban kezdődött, s mára csak sú­lyosbodott válság őket egyelőre nem nagyon rendítette meg. A képviselők „védelmében" ez alkalommal is hangsúlyozzuk: a lakóház, udvar elnevezés alatt nyilvántartásba vett ingatlanok esetében a négyzetméter a telek­méretre, nem pedig az azon lévő épületre vonatkozik. Szerepelhet valakinél mondjuk 800 négyzet- méteres ingatlan, de lehet, hogy abból csak 80 négyzetméter alap- területű a ház. Akad olyan is - például Érsek Zsolt Hatvanból aki eleve csak a ház méretét tün­tette fel. Mi mindenesetre ragasz­kodtunk a bevallásokban szerep­lő adatokhoz, s aki a teljes telek­méretet beírta, annál mi is azt szerepeltetjük mellékelt tábláza­tunkban. A főbb adatokat fentebb olvas­hatják, ehelyütt még a gazdasá­gi érdekeltségekre, mellékállá­sokra, érdekességekre és a válto­zásokra térünk ki. Barabásné Czövek Ágnes (MSZP) a képviselőségen túl kontrollerként dolgozik a Mátra Parti '98 Kft.-ben Gyöngyösön ha­vi bruttó 130 ezerért. Továbbá a megyei közgyűlés pénzügyi bi­zottságának elnöke, ami havonta bruttó 190 ezer700 forintbevételt jelent. A képviselő asszony nyug­díjat is kap, s továbbra is a Beyer B. Hungária Kft. 12,5 százalékos gazdája. Demeter Ervin (Fidesz) erdélyi kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel, borkollekcióval és öt kézi szövésű perzsaszőnyeg­gel rendelkezik. 2006 októberé­ben egri önkormányzati képvise­lővé és bizottsági taggá választot­ták, ezzel még bruttó 138 ezer 736 forintot keres minden hónap­ban. Tavaly pályáza­ton 216 ezer forint szőlőtelepítési tá­mogatáshoz jutott. Érsek Zsolt (MSZP) Hatvan pol­gármestereként bruttó 540 ezer forintot keres ha­vonta. Felügye-lőbizottsági elnök a Cash & Limes Rt.-ben. Dr. Fo­dor Gábor (SZDSZ) az ELTE Ál­lam- és Jogtudományi Karán ta­nít, havonta 15 ezerért, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke­ként neki járó keresetéről a va- gyonbevallásban nem tesz emlí­tést. Godó Lajos (MSZP) a GITR Rt. vetőmagterjesztési igazgató­ja, de foglalkozását szünetelteti, onnan fizetést nem kap. A Dia Carusia Kereskedelmi és Szol­gáltató Bt. kültagja, ám e cég te­vékenysége is szünetel. A Tisza- tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) elnöke. Korózs Lajos (MSZP) képviselő bevallá­sa szerint 2007-es VW Sharanját egy évvel fiatalabbra cserélte. Korózs a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban államtitkár, ám az ezen meg­bízatásért kapott fizetéséről nem ír. Dr. Lukács Ta­más (KDNP) saját ügyvédi irodáját működteti Eger­ben, innen havi bruttó 130 ezret kap. A Bölcs Ingatlan Kft. 25 szá­zalékos tulajdonosa. Dr. Magda Sándor (MSZP) több tízmilliós értékben festmé­nyeket, kisplasztikákat gyűjtött, ezeket külön mellékletben sorol­ja fel. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektoraként több mint bruttó 4 millió forintot keres ha­vonta. Őstermelő, övé a Melon Bt. 2000 fele. Az elmúlt évben a vá­lasztókerületében hozzávetőlege­sen 3 millió forintot adományo­zott egyházaknak, alapítványok­nak, iskoláknak, sportegyesüle­teknek. Dr. Nagy Imre a tavalyi Mazda után most egy Volvót is vásárolt. Tulajdonos az Agria Credit Bt.-ben (40%), a Csabainfo Kft-ben (21,4%), az Eger Info Kft.- ben (25%) és az Unionet Bt.-ben (25%). Az egri közgyűlés tagja, az Észak-magyarországi RIB el­nöke. Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz), a megye legfiatalabb honatyája még mindig a „legszegényebb” is: vagyonbevallásában ingatlan nincs, új elemként olvashatunk viszont öt antik óráról. Sós Tamás (MSZP), a megyei közgyűlés elnöke most bruttó 579 ezer 700 forintot kap, s a múlt évben Hajdúszoboszlón la­kást vásárolt. Szabó Gyula (MSZP) is a megyei önkormány­zat tagja, havi bruttó 145 ezer 500 forintért. Török Zsolt (MSZP) korábbi, 1994-es Ford Escortját eladta. Török egyben a Parlament jegyzője is, az ebből eredő jövedelme a képviselői tiszteletdíjához járul, akárcsak a bizottságokban tevékenykedő politikusok esetében. ■ A fiatalabbak re­latíve szegényeb­bek, Nyitrai Zsolt­nak például nincs ingatlana. Energia-klubot szervez a megyei iparkamara A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara már a korábbi években is foglalkozott az ener­giával kapcsolatos kérdésekkel. A hatékonyság kérdése, az alter­natív források felhasználása napjainkban még aktuálisabbá vált. Az induló energia-klub teg­napi rendezvényén szakmai elő­adások és praktikus tanácsok is elhangzottak a geotermiáról és a sűrített levegő hasznosíthatósá­gáról. Magyarországnak 2020- ra a felhasznált energia 13 szá­zalékát megújuló forrásokból kell előállítania. A klubban a későbbiekben a Mátrai Erőműről, s szakmaspe­cifikus, például nyomdaipari al­kalmazásokról is szó lesz. ■ A krízis népszerűbbé tette a Széchenyi Kártyát Az utóbbi hónapokban minden korábbi mértéket meghaladott a Széchenyi Kártya - a mikro-, kis-és középvállalkozások részé­re kialakított kedvezményes ka­matozású, állami támogatású hi­telkonstrukció - iránti érdeklő­dés a takarékszövetkezeteknél. A tapasztalat az, hogy a program résztvevőiben jobban megbíz­nak. Mind nagyobb vonzerejét egyrészt a konstrukció rugal­masságának növelése (Széche­nyi Kártya 2), másrészt a pénz­ügyi válság okozta forrásszűkü­lés jelenti. A Takarékszövetkezeti Integ­ráció hitelintézetei 2004 októbe­rében kapcsolódtak be a prog­ramba: azóta az ezeregyszáz ki­rendeltség komoly eredménye­ket ért el a Széchenyi Kártyához kapcsolódó finanszírozásban. Több mint 19 ezer szerződés nyomán közel 108 milliárd fo­rintnyi hitelkeretet nyitottak meg. Míg 2005-ben az ügyletek 15 százaléka, addig tavaly már csaknem harmada (hatezer szer­ződés, 36,5 milliárdos kölcsön­keret) jött létre valamelyik taka­rékszövetkezetben. A program sikerét jól mutatja a nemfizeté­sek igen alacsony szintje. A Széchenyi Kártya iránti igényt a Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara vagy a Vál­lalkozók és Munkáltatók Orszá­gos Szövetségének megyei iro­dáiban lehet regisztráltatni. ■ i í I I r r i

Next

/
Thumbnails
Contents