Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-04 / 29. szám

12 HORIZONT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 4., SZERDA A talaj felső rétege már telített vízzel Dél-Hevesben Európa az idén megint választhat unió Ezúttal huszonkét magyar képviselőt juttathatunk szavazatainkkal a testületbe A megye belvíz által legveszé­lyeztetettebb területén, Dél-He­vesben már megjelentek a víz­foltok. A szakemberek szerint azonban ez csak ízelítő. Ha így marad az időjárás, nem is kell komolyabb bajtól tartani.- A hét végén az érintett gaz­dák már megkezdték területeik­ről a belvízelvezetést - jelezte Fe­jes Lőrinc, a Köti-kövízig kiskörei szakaszmérnöke. - Ezek a most látható vízfoltok a téli csapadék olvadásának következményei. Gond akkor lenne, ha a követke­ző két napban 20-30 milliméter csapadék hullana, hiszen a talaj felső 10 centis rétege már telített. A kedden kezdődött esőzés kö­vetkezményei még nem látha­tók. A meteorológusok szerint nem esik olyan sok csapadék, hogy az belvízgondot idézzen elő. Ám ha a 30 millimétert meg­haladja a mennyisége, akkor szükség lehet a mélyebben fek­vő területek vízmentesítésére. Az utóbbi időszakban csök­kent a fagyott talajréteg vastag­sága, azaz a talaj több víz befoga­dására képes, főként ott, ahol ősszel szántottak. ■ Egészségőrzés, betegségkivédés a közösségi házban Verpeléten, a Petőfi Sándor Kö­zösségi Házban rendezvénysoro­zat indult, hogy a helyiek meg­ismerjék az orvostudomány kí­nálta lehetőségeket, belássák az egészségmegőrzés fontosságát. Az intézmény vezetője, Aszta­los Dezsőné elmondta, pénteken 14 órától tartják az Egészségün­kért sorozat negyedik esemé­nyét, melyen előadások hallha­tók a homeopátiáról, a helyes táplálkozásról, a vérkeringésről. Arcdiagnosztika, vércukorszint- mérés és ingyenes szemvizsgá­lat is lesz. ■ Az Európai Unió tagálla­maiban június 4-7. között választják meg az Euró­pai Parlament új tagjait öt évre. Hazánk 22 képvi­selőt küldhet a Brüsszel­ben és Strasbourgban ülésező testületbe. Hírlap-összeállítás Az európai parlamenti (EP) kép­viselőket 1979 óta közvetlenül választják. Az innentől számított hatodik parlamenti ciklus 2004- ben kezdődött, és az idén ér vé­get. Magyarország 2004. május 1 -jén csatlakozott az Unióhoz, az első magyar EP-választást júni­us 13-án tartották. Az Európai Parlamentnek je­lenleg - ideiglenesen - 785 kép­viselője van. Ebből Magyaror­szág - szintén csak a most véget érő, 2004-2009-es ciklusban - 24 hellyel rendelkezik. A 2007 decemberében minden tagál­lam által aláírt, de Írországban és Csehországban még nem ra­tifikált Lisszaboni Szerződés ér­telmében a létszám 751-re csök­kenne, Magyarországnak ebből 22 hely járna. Ha a júniusi választásig nem lépne hatályba a Lisszaboni Szerződés - vagyis, ha nem rati­fikálná azt az összes tagállam -, akkor a mostani szabályok, azaz lényegében a módosított Nizzai Szerződés szerint kellene eljár­ni. Magyarországot ez a helyek számának szempontjából nem érintené: így is, úgy is 22 helyet kapna - igaz, utóbbi esetben az EP-nek összesen csak 736 tagja lenne. Ha Horvátország is taggá válik 2010-2011-ben, s addig sem lép hatályba a Lisszaboni Szerződés, a valamennyi tagál­lam által ratifikált horvát csatla­kozási szerződésben kell rendez­ni déli szomszédaink EP-mandá- tumainak számát is, ami növeli a parlament létszámát. Miután a köztársasági elnök kitűzte az EP-választás időpont­Az Európai Parlament brüsszeli épülete. Június­tól huszonkét magyaror­szági képviselőnk érvel­het itt hazánk polgárai érdekében. ját (minden bizonnyal június 7-re, vasárnapra), a választók értesítést, s azzal együtt aján­lószelvényt is kapnak. Az a párt vagy pártszövetség állíthat lis­A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának két képviselője ke­rült be 2004-ben: Duka- Zólyomi Árpád és Bauer Edit A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség Kelemen Atti­lát, Kónya-Hamar Sándort és Szabó Károly Ferencet delegál­ta. Ők Románia csatlakozása után teljes jogú EP-képviselők tát, amely legalább 20 ezer hi­telesített ajánlószelvényt össze­gyűjt. Magyarország egésze egyet­len választókerületnek számít, lettek. A már EU-tag Románi­ában 2007. november 25-én tartották az első EP-választást. Az RMDSZ képviseletében Só­gor Csaba és Winkler Gyula került be az Európai Parla­mentbe, s függetlenként Tőkés László. Csibi Magor a Nemzeti Liberális Párt színeiben szer­zett mandátumot. csak az országos pártlistákra le­het szavazni. Ezekről az ott meg­határozott sorrendben juthat­nak EP-mandátumhoz a jelöl­tek. Csak az a pártlista szerez­het magyar európai parlamenti mandátumot, amelyik elérte az összes érvényesen leadott sza­vazat öt százalékát. Ezután egy táblázatban egymás mellé felír­ják az 5 százalékot elért pártlis­ták neveit, a nevek alatti oszlo­pokba pedig az adott listára le­adott szavazatok számát. Ez alá jön az adott párt(szövetség) által kapott szavazatok számának fe­le, ez alá a harmada, ez alá a ne­gyede, és így tovább. Ezt követő­en megkeresik az egész táblá­Az egyik állított, a másik nem listát a Fidesz a múlt hónapban már bemutatta EP-listáját, amelyet Schmitt Pál vezet Szájer József és Gál Kinga előtt. A szocialis­ták listáját a jelek szerint leg­hamarabb február végén ismer­hetjük meg. I\z első magyarországi EP-képviselők ep-képviselői megbízólevelüket 2004. július 2-án a következők vették át: Fidesz: 1. Schmitt Pál, 2. Szájer József, 3. Surján László, 4. Schöpflin György, 5. Barsiné Pataky Etelka, 6. Gyürk András, 7. Becsey Zsolt, 8. Járóka Lívia, 9. Glattfelder Béla, 10. Őry Csaba, 11. Pálfi István, 12. Gál Kinga. MSZP: 1. Lévai Katalin, 2. Harangozó Gábor, 3. Kósáné Kovács Mag­da, 4. Tabajdi Csaba, 5. Gurmai Zita, 6. Eazakas Sza­bolcs, 7. Herczog Edit, 8. Dob­olyi Alexandra, 9. Hegyi Gyula. SZDSZ: 1. Demszky Gábor, 2. Szent-Iványi István. MDF: 1. Olajos Péter. Demszky Gábor 2004 októberében összeférhetet­lenség miatt lemondott mandá­tumáról. A helyére Mohácsi Viktória került. 2006 júliusá­ban elhunyt Pálfi István. A Fi­desz új képviselője De Blasio Antonio lett. zatban előforduló legnagyobb számot. Amelyik lista számosz­lopában ez a szám található, az a pártlista kap egy mandátumot. Ezután kikeresik a második leg­nagyobb számot. Az ennek meg­felelő pártlista is kap egy man­dátumot. Ez után jön a harmadik, a ne­gyedik és így tovább. Ezt a mű­veletet egészen addig folytatják, amíg mind a 22 EP-képviselői helyet ki nem osztották. r Agnes Jósda Egerben! Kártyajóslás, sorselemzés, rontás, átok ismertetése, szerelmi oldás, kötés. Ingajóslás. Krístálygömb-jóslás. Bejelentkezés: 06-70/599-1038 TARGONCA SZERVIZ ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLET Targoncák, raklapemelők javítása, vizsgáztatása, alkatrészek forgalmazása. Eger, Makiári út 129. Tel.: 36/311-121,06-20/9436-4411 Minden, ami Pénztárgép, akkor Fiscale Bt. Eger, CsikyS.u.52. T.: 36/413-958,20/9432-893 Folyamatos akciók! f Azonnali beüzemelés! Teljes körű APEH-ügyintézés. §. CUAOPC-THCAM | Kft. (ipartelep) TeL/fax: 36/431-372 Tavaszi ablakcsere , , 70/314 4422 9 gyártótól Március3i-ig www.europetherm.hu 4-6-8 kamrás ablakok Redőnyök és szellőző berendezések S2ABADUU0N MEG A PENÉSZTŐL! Ml SEGÍTÜNK! Penészes, nedves, salétromos falak felújítása szakszerű kivitelezéssel, garanciával. HÍVJON BENNÜNKET! I TEL: 30/9535-881 I (236121-273886) éF\ xj Álomvilág Tj Léggömbdekoráció, Parti és Ajándéküzlet Éger, Hotel Minaret épületében lévő üzletsoron 06/30/749-5278 Pénztárgép? Mérleg? _ Akkor 20/9420-097 ■ Mi * Ablak Akció!!! Rendelje meg ablakát tavalyi áron-ajándék redőnyt, vagy 3 rétegű üveget adunk ajándékba beépítés fa tokba bontás nélkül is! NÉMETH ER M BT. Eger, Szvorényi út 85. Tel.: 788-515 * meghosszabbítva február 28-ig. „Meghoztuk a fát, tessék kinyitni a kaput!" A címbeli mondattal hoznak za­varba több idős embert Heves környékén - tájékoztatta a Hír­lapot Megyeri István r. alezre­des, a Hevesi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályvezetője, ka­pitányságvezető-helyettes. - A teherautón valóban felaprított fa található. Ám téved, aki elhiszi, az ön- kormányzat rendelte a fát. Ha­mar kiderül, hogy a fáért fizetni kell, úgy, hogy nincs lemá- zsálva, és a helyi önkormány­zatnak semmi köze a trükkös árusokhoz. Ám nem mindenki úszhatja meg ennyivel. Ha ugyanis fizet, az árusok láthatják, honnan ve­szi elő a pénzét, meglophatják, vagy kiveszik a kezéből a többi pénzt is. Ha nem tudnak a fával üzletet csinálni, akkor jön az újabb trükk. Közük: aki nem ké­ri a fát, az 10 ezer forint egysze­ri fűtéstámogatást kap. A faáru­sok 20 ezer forintost lobogtat­nak, amiből 10 ezret vissza kell adni. Nem lehet senki biztos ab­ban, hogy a pénz valódi-e, s ha visszaadja a visszajárót, ezzel megelégednek a csalók. Több példa van arra, hogy hamis pénzzel fizettek, és valódi pénzt kaptak vissza. De arra is, hogy később visszajöttek és ismétel­ten kérték a nekik járó pénzt, mondván, a néni rosszul adott vissza, amit ők nem vettek ész­re, s most nem tudnak elszámol­ni a pénzzel.- E kellemetlenségek elkerül­hetők, ha kellően bizalmatlanok vagyunk az idegenekhez - fi­gyelmeztetett az alezredes. - Tudni kell, hogy az önkormány­zat nem küld idegen emberrel sem fát, sem pénzt, főleg, hogy előzőleg az érintettet ne értesítet­te volna. Ha idegent enged be va­laki a házába, meglophatják, be­csaphatják, bántalmazhatják. Ezért kérünk mindenkit, hogy ha idegenek keresik fel, jutta­tást, nyereményt kínálnak, jelez­zék ezt a rendőrségen, az önkor­mányzatnál. Sokat segít a bűnözők felderí­tésében a pontos személyleírás, egy autó rendszáma. ■ Határon túli magyar európai képviselők SZOLGÁLTATÓHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents